A túrót tulajdonképpen a palacsintához vettem, de az végül más töltelékkel elfogyott, így kerestem valami túrós, de kelt tésztás receptet. Kipróbáltam és nagyon jónak találtam ennek a tésztáját, és ami még fontos, másnap is ugyanolyan puha maradt. Igaz, eddig talán egyszer élte meg a másnapot, mert igen hamar elfogyott, legutóbb éppen a szokásos baráti körös összejövetelen. Az eredeti receptben ez a mennyiség 24 darabos volt, annyit változtattam rajta, hogy 32 batyut készítettem, így egy kicsit kisebb lett és vékonyabb a tésztája.
Hozzávalók:
Tészta: 2,5-3 dl tej, 1 kiskanál só, 10 dkg vaj/margarin, 6-8 dkg kristálycukor, 1 db tojás, 3,5 dkg élesztő, 20 dkg rétesliszt, 40 dkg simaliszt
Töltelék:40 dkg tehéntúró, 1 kanál tejföl, 2 dkg búzadara, 1 csomag vaníliás cukor, 8 dkg porcukor, 1 db citrom reszelt héja
Kenéshez: 1 db tojás
Elkészítés:
1 dl tejben elkeverek egy evőkanál cukrot, belemorzsolom az élesztőt és felfuttatom (addig hagyom állni, amíg a tetején halványbarna hab nem képződik). Közben a vajat/margarint megolvasztom (éppen folyós legyen) elkeverem a tojással és a többi hozzávalóval, sima, az edény falától elváló, lágy tésztát dagasztok. Nagyon lágy lesz, de ne tegyünk hozzá több lisztet, mert megsütve így lesz pihe-puha könnyű a tésztája. A tejet kis adagokban adagolom hozzá. A kész tésztát kb. 20-30 perc alatt kétszeresére kelesztem.
Közben elkészítem a túrótölteléket: egy tálban a túrót áttöröm és az összes hozzávalóval együtt alaposan elkeverem, ha száraz a túró egy evőkanál tejfölt adok hozzá, annyit, hogy jó krémes legyen.
A megkelt tésztát két cipóra veszem, a gyúrótáblát jól meglisztezem és az egyik tésztagombócot ujjnyi, kisujjnyi vastagra nyújtom, és késsel, vagy pizzavágóval 12/16 db szabályos négyzetre vágom. Mindegyik négyzet közepére egy kanálnyit teszek a túrótöltelékből. A másik tésztagombócot is ugyanígy készítem.
A tészta négyzetek négy sarkát felül, középen összefogom, csavarok egyet rajta, és közben a nyílások széleit erősen összenyomkodom, hogy a túrótöltelék ne fusson ki sütés közben.
A kész batyukat kiolajozott, vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe sorakoztatom, kb. 15-20 percig kelesztem még. Az egész tojást villával felverem, majd lekenem a batyukat.
180 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső sütésen, 30-35 perc alatt (a kisebb, 32 db-os batyuknak kb.20-25 perc is elég) aranysárgára sütöm. Rácsra teszem, ha kihűlt porcukorral megszórom és tálalom.
Hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges.