A sütéshez idő és kedv kell, erről már volt szó. De mi van akkor, ha mindkettőből kifogytunk, vagy éppen kánikula van? Tegyük a kezünket a szívünkre, hogy 40 fok melegben még a legelszántabb süti tündér sem áll szívesen a nem éppen hideg sütő mellett és fog neki bonyolult, vagy kevésbé macerás alkotásnak. Ám ilyenkor is van vasárnap, ilyen-olyan ünnepi alkalom és valamivel mégis elő kell rukkolni. Na, ezt a sütit pont erre találták ki. Sütni nem kell, az összeállítás is kb. csupán húsz-harminc percet igényel. Egyre kell ügyelni: időben kell nekiállni, hogy pár órát, de legjobb, ha egy éjszakát a hűtőben pihentetjük a kész művet, hogy a babapiskóta megpuhuljon. Talán két éve söpört végig a sütis blogokon ez az alkotás és először nem is citromosan, hanem talán epresen készítettem el. Aztán lehet folytatni idény szerint málnával, szederrel, kánikulában éppen citrommal nagyon hűsítő, de már olvastam narancsos változatot is. Télen természetesen mirelit gyümölcs is megfelel. Sokszor még a díszítéssel sem kell fáradozni, ha nem „alkalom”-ra szánjuk. Ha viszont éppen valami ünnepi eseményre készítjük, vagy kissé masszívabb kivitel szükséges, akkor két piskótalap, vagy tortalap közé tegyük a krémet és a babapiskótát, akkor szépen szeletelhető. Ráérősebb óráimban a babapiskótát magam sütöm egyszerre olyan mennyiségben, hogy az kb. 3-4 „álomra” elegendő. Alkalomadtán ennek a receptjét is megosztom a kedves olvasóval.
Hozzávalók:
Kb. 25 dkg babapiskóta /állítólag a cukrozott tetejű jobban puhul, de a sima is tökéletesen megfelel, ugyanúgy megpuhul/
5 dl tejföl
5 dl tejszín
2 db citrom, vagy 20-25 dkg eper, málna, szeder, egyéb gyümölcs
porcukor ízlés szerint /kb. 10-12 evőkanállal/
1 csomag vaníliás cukor
Elkészítés
A tejfölt habosra keverem a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd belekeverem a citromok reszelt héját és levét. A harmadik, negyedik fél citromot már óvatosan facsarom bele, és a citrom nagyságától, levesességétől, valamint ízléstől függően adagolom, sokszor másfél citrom is elég. Kellemesen pikáns legyen. Ha más gyümölccsel készítem azt is csak belekeverem, nekem elég, ahogy a habverő megtöri például az epret. A málnát, szedret – ha nem szeretjük a magokat benne – szitán törjük át és csak a gyümölcsvelőt tegyük bele. A tejszínt kemény habbá verem, majd óvatosan beleforgatom a citromos/gyümölcsös krémbe. Egy jénai tál alját kirakom babapiskótával, rákenem a fele krémet, majd ismét egy sor piskóta jön, és a tetejére simítjuk a maradék citromos/gyümölcsös krémet. Citromgerezdekkel vagy idénygyümölccsel, citromfűlevélkével díszítem. Egy éjszakára hűtőbe teszem. Ha tortának, vagy szeletelhető kivitelnek szánom, akkor sütök egy 4 tojásos piskótát, majd kettévágom, de én általában két külön lapban sütöm a piskótát vagy a tortalapot, így nem kell szétvágni. Tálcára/tortakarikába teszem az egyik lapot, rákenem a krém kevesebb mint felét, rá egy sor babapiskóta (természetesen ilyenkor nem kell belőle 25 dkg), erre ismét krém, ráteszem a másik a piskóta/tortalapot, majd a maradék krémmel befedem és díszítem. Lehet félretenni a felvert tejszínből és akkor habrózsával is díszíteni.
A tejföl, tejszín mennyisége kevesebb is lehet (pl.3,5-4 dl mindkettőből) nekem az 5 dl mindkettőből nagyon krémes.
Cukorból azért nem írtam pontos mennyiséget, mert például a citromhoz több kell, mint más gyümölcshöz ezt is ízlés szerint adagoljuk. Tejszínből a Hulalát használom, ez növényi alapú és biztos nem esik össze még másnap sem. Ha ezt nem szeretjük, lehet normál tejszínnel készíteni, de akkor biztos, ami biztos alapon egy kis zselatinnal „kössük meg”.
Hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges.