Szeptember


A régi római naptár márciustól számított hetedik hónapja eredetileg csupán egy sorszámot kapott. E fantáziátlan sorszámnevet – latin September, September mensis („Hetedik”, „Hetedik hónap”) akkor sem cserélték fel másra (kivéve egy rövid időszakot, amidőn a rossz emlékű Nero Germanicus császár önmagáról Germanicusnak nevezte el), amikor hónapunk a kilencedik lett. Noha szeptember mind a földműves lét, mind a csillagászat és a naptár szempontjából jeles hónap, nem dúskál római ünnepekben. Ezek közül a legjelentősebb a capitoliumi triász: Iuppiter, Iuno és Minerva templomának felavatásáról emlékezett meg szeptember Idusán (13-án). Történelmi emlékünnepnek tűnik első pillantásra – a római patríciusok istenhármasának még az etruszk Tarquinius Superbus király építtetett egy háromhajós templomot a Capitoliumon –, ám az ünnep időpontja és a hozzá fűződő szokások „igazi” naptári eseménnyé avatják. Mint Hahn István írja, ezen a napon az egész szenátus megjelent a templomban, és nagy közös lakomán megvendégelte a három istent. Ezt a szokást a sikeres betakarításért (aratásért, szüretért) járó hálaadásként értelmezhetjük, az istenek elé tálalt fogások nyilván a föld az évi ajándékaiból készültek. Ugyanezen alkalommal a szentély falába szöget vertek, ez az évek számítását szolgálta. Ez a szokás arra vezethető vissza, hogy volt idő, amikor szeptember 1-ével kezdték az évet. A nap azért is jelentőségteljes, mert mindössze 9 nap választja el az őszi napéjegyenlőségtől, a római naptárban ennek is jelentősége volt. A Nonae például a hónap Idusa előtt számon tartott 9. nap volt, a novendialis pedig kilenc napos, kilencedik napon végbemenő ünnepet jelölt (vö. a katolikus ünnepi nyolcad, kilenced fogalmával).

Szeptembert repülő, nevető ifjú személyesítette meg, bíborruhában, fején köleskoszorúval. Jobbjában Mérleggel, a hónap jelével, baljában szőlővel és más gyümölccsel teli bőségszaru. Az ifjút szőlő koszorúzta Ceres is helyettesítheti. A bíborruha – Cesare Ripa magyarázata szerint – a „királyi” hónapnak járó viselet. E címet pedig azért kapta, mert bőkezűbb, mint társai (az ötletet a pirosodó lombok adhatták, a vörös szín majd mindenütt hagyományosan az ősz színe). Elsősorban szüret ideje lévén, a szeptembert szüretelő alakok is jelképezhetik: szőlőt szedő, szőlőkoszorús, teli puttonyos, meztéláb szőlőt taposó parasztok.

A hónap régi magyar nevei: Mérleg hava, Szent Mihály hava. Az előbbi a Mérleg jegy szeptember utolsó dekádjában kezdődő uralmára utal (időszámításunk kezdetéig az őszpont a Mérleg csillagképbe esett), Szent Mihály arkangyal viszont a szeptember utolsó, és a Mérleg első dekádjának legrangosabb szentje.

 

 

SZEPTEMBER 1. – A II. VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSÉNEK EMLÉKNAPJA

 

 

1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, s ezzel elkezdődött A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ, amely mind méreteiben, mind veszteségeiben, mind máig tartó hatásaiban többszörösen meghaladta az elsőt. A hat évig tartó háború közel 60 millió embert pusztított el.

 

 

 

SZEPTEMBER 7. – A TÖRÖK BUDA EMLÉKNAPJA

 

Buda visszafoglalásának emlékére tartják A TÖRÖK BUDA EMLÉKNAPJÁt. XI. Ince pápa kezdeményezésére jött létre 1684-ben a Szent Liga: a Habsburg Birodalom, Lengyelország és Velence törökellenes szövetsége, amelyhez később csatlakozott Oroszország, és a bajor, szász, brandenburgi választófejedelem is küldött zsoldosokat. Négy év alatt szorították vissza a törököket. 1686-ban, 145 év után vált szabaddá Buda. Bár a seregben nagy számmal harcoltak magyar katonák is, formailag Magyarország nem volt tagja a Szent Ligának. Így aztán további árat kellett fizetnie az országnak a török kiűzéséért: a bécsi haditanács a szövetséges hadsereg eltartási költségének 70%-át a parasztokra rótta. A császári tisztek a porciók behajtásán kívül raboltak, zsaroltak. Az erdők, nádasok menekültekkel teltek meg.

 

 

SZEPTEMBER 8. – SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE (KISBOLDOGASSZONY) – KISASSZONY NAPJA

 

A „kisasszony” a magyar népi hitvilágban rendszerint kísérteties lény, népmeséinkben ő az elvarázsolt tündér- vagy királykisasszony (fekete kisasszony, veres kisasszony). Valószínűleg ősvallásunk egyik természetfeletti nőalakját nevezték így. Boldogasszony és Kisasszony mint anya és leánya, vagy ugyanannak a női szellemnek idősebb és fiatalabb énje, felismerhető az obi-ugor mitológia földanya–esthajnalcsillag-úrnő kettősében. Európai párhuzamuknak Démétér és a Koré (Perszephoné), a Gabonaanya és Gabonaleány tekinthető. Erre több jel is utal. Először is, míg Nagyboldogasszony az aratás záróünnepe, Kisasszony a vetés előkészületeire ad jelt. A két ünnep időpontja és elnevezése egyaránt a gabona földi létének határait jelzi, és bevallottan azonosítja Máriát a gabona istennőjével (búzaaratás = Mária halála, búza vetése = Mária születése). Másodszor, Perszephoné esetében láttuk, hogy a mag földbe kerülése és a föld téli kopársága ölt képet a „Leány” alvilágra szállásában. Míg a vetés és a leányság közti összefüggés a keresztény képzetben, Kisasszonyunk születésnapjában él tovább, az alvilágra szálló leányistennő alakja inkább a hiedelmi „kisasszonyokban” maradt fenn: a tündérmesék jó részében éppen e „kisasszonyok” alvilágba rablása indítja a cselekményt (megfeleltethetően az évkör eme pontjával), és szerzett „verességük, feketeségük” (az őszi lombok, a kopár téli föld színe) alvilági tartózkodásuk következménye.

Mint arról már korábban szó esett, Nagyboldogasszonyban eredetileg Szent Annát, Szűz Mária Kisasszony „legendás” édesanyját tisztelték elődeink. Ez – a fentebb írtakat is figyelembe véve – Mária születésének emléknapját egy másik nevezetes nappal, Mária fogantatásának december 8-i ünnepével kapcsolja össze (l. Szeplőtelen fogantatás c. alatt), ami további magyarázattal szolgál a Napba öltözött asszony középkorban keletkezett kultuszára és ábrázolásaira, valamint a már szintén említett gyöngyöspatai Jesse fája-oltár képi üzeneteire. Az oltárfa koronájának öblében látható ovális kép Mária születését ábrázolja, magát a templomot is „Kisasszonynak” szentelték, búcsúnapja szeptember 8.

 

 

SZEPTEMBER 12. – SZŰZ MÁRIA SZENT NEVE

 

Az idén 300 éves váci Hétkápolna kegytemplom búcsúnapja

Vác déli szélén, Vác-Alsóváros határán, közel a Duna-parthoz áll a kegytemplom.
A kegyhely keletkezése összefüggésben van Vác városának legendás eredetével. A Salamon királlyal háborúzó Géza és László hercegek a mogyoródi csata (1074) előtt ezen a tájon tartózkodtak. Lászlónak, a későbbi szent királynak látomása volt: egy angyal szállt le az égből, s a királyi koronát Géza fejére tette – ezzel jelezte, hogy az uralkodás joga őt illeti meg. Géza fogadalmat tett: ha győz, templomot építtet a Boldogságos Szűznek. A győztes csata után a felépítendő templom helyét keresték, ami- kor egy szarvas jelent meg nekik, agancsain égő gyertyákkal. Ezt a jelenetet Kálti Márk Képes krónikába is megörökíti, s innen származott a kegyhely középkori neve: Maria de Cervo = Szarvasról elnevezett Boldogasszony. Megépült a Mária-templom, az angyaljelenés helyén pedig egy kápolna Szent Péter apostol tiszteletére.
A török hódoltság idején azonban mindkét szent hely elpusztult, s feledésbe merült a kegytemplom pontos fekvése is. Esterházy Pál 1696-ban megjelent, már többször idézett könyve „valahol Magyar Országban” helyezi el a Szarvasról elnevezett Boldogasszony kegyhelyét. A Szent Péter-kápolnára is csupán egy közeli forrás emlékeztetett.
Egy váci asztalosmester és családja súlyos betegségből felépülve, s fogadalmát beváltva a Pozsonyhoz közeli Máriavölgy kegyszobrának képmását állíttatta fel a forrás közelében. Így lett a képnek egyidőben Kúti Kép neve. A hamarosan meginduló búcsújárások hatására a képet az itt emelt templom főoltárára helyezték. (A templomot a Vác történetében oly nevezetes szerepet játszó Migazzi Kristóf püspök építtette.)
1769-ben a kápolnához vezető út mellett Wirth Ferenc váci kanonok, kisprépost felállíttatta a Mária hét örömét és hét fájdalmát megörökítő képoszlopokat. Innen kapta a hely máig élő nevét: Vác-Hétkápolna.
A főoltáron lévő, megkoronázott kegykép körül üveg alatt számos fogadalmi ajándéktárgy jelzi Szűz Mária közbenjárását, az imameghallgatásokat és a csodás gyógyulásokat. A sok szív, láb, kéz és csecsemő mellett néhány hajóformát is látunk. Ezek jelzik, hogy a váci Hétkápolna Boldogasszonya a dunai hajósok segítsége is.
A templomot Mária nevére szentelték fel. A forrás vizéből sok búcsús orvosságnak visz haza. A zarándokok egy része éjjel a kápolnában virraszt. Éjfélkor kisebb csoportok gyertyás keresztúti ájtatosságot végeznek. A búcsú idején szokásos nagy kirakodóvásárt a város egy másik pontján tartják meg.
A kegykápolnán kívül, a szentély mögötti fülkében a híres bajor búcsújáró hely, Wies barokk kegyszobrának a mása látható: az oszlophoz kötözött Krisztus börtönében. A kápolna alatt a kövekkel kirakott ősi forrás van, benne a Szeplőtelen Szűz fehér szobrával.

 

SZEPTEMBER 19. – KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSNAPJA – 1802

KOSSUTH LAJOS (Monok, 1802. szeptember 19. – Turin, 1894. március 20.): politikus, publicista.

Elszegényedett, értelmiségi nemesi családból származott. Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és a sárospataki főiskolán tanult. 1824-ben Pesten ügyvédi vizsgát tett. 1824–1832 között Zemplén megyében ügyvéd. Közéleti szereplése 1831 júniusában a sátoraljaújhelyi vármegyei közgyűlésen a lengyelek mellett mondott beszédével kezdődött. A kolerajárvány idején a vészbizottság elnöke volt.

1832 végén került a pozsonyi országgyűlésre mint távollevő főrendek képviselője. Itt kötött barátságot az ellenzék vezetőivel, példaképeivel, Kölcseyvel és Wesselényivel. A politikai harcokból az Országgyűlési Tudósítások (1832–36), a diéta befejezése után pedig a Törvényhatósági Tudósítások (1836–37) szerkesztésével vette ki részét. Lapját hamarosan betiltották, őt magát 1837-ben letartóztatták és négy évi fogságra ítélték. A börtönévek alatt készült föl közéleti hivatására: olvasott, és hazája helyzetén töprengett. Fölismerte a mezőgazdaság elmaradottságát, az iparosítás szükségességét. Megismerkedett a kortárs magyar irodalommal is. 1840 májusában szabadult. A kormány, hogy ellenőrizhesse tevékenységét, Landerer Lajos segítségével új lap szerkesztését kínálta föl neki. Kossuth Lajos vállalta.

1841. január 1-jén a Pesti Hírlap megjelenésével új szakasz kezdődött a reformkor történetében. Kossuth Lajos programjának középpontjába a közteherviselést, a szabad földtulajdont, a kötelező örökváltságot, az iparfejlesztést és a magyar államnyelv követelését állította. A nemzetiségi kérdés fontosságát, akárcsak a liberális középnemesség, nem ismerte föl: az „egy politikai nemzet” elvét követte. Vezércikkeiben sűrűn élt gondolatritmussal, fokozással, ellentétező mondatokban való fölsorolással, pátosszal teli szóismétlésekkel, általában a prózaritmika megannyi lehetőségével. Széchenyi károsnak tartotta a Pesti Hírlap reformpolitikáját, és A kelet népe (1841) című művében bírálta. Kossuth Lajos a könyvre könyvvel (Felelet Gróf Széchenyi Istvánnak, Pest, 1841) válaszolt. A nemességnek szánta a vezető szerepet, de elvárta tőle a nép fölemelését. A megyerendszert, a nemesség hatalmi monopóliumát az ország legfőbb politikai jótéteményének tartotta.

1844 nyarán megfosztották lapjától. Ekkor megalapította a széles Habsburg-ellenes nemzeti összefogásra szánt védegyletet. Az önálló magyar ipar és kereskedelem támogatását tűzte ki célul, Friedrich List közgazdasági elképzeléseit követve, a védővámrendszerrel kombinált liberalizmus fölfogása szerint. A védegylet első ízben fogott össze országosan nemeseket és nem nemeseket. Szervező munkájában az írók támogatták. Már a Pesti Hírlapban több íróval (Frankenburg Adolffal, Vahot Imrével) dolgozott együtt, a Védegylet népszerűsítésére pedig Bajza, Garay és Petőfi verset írt. Kölcsey mellett leginkább Vörösmartyhoz vonzódott: benne lelte föl költői eszményét. Egy vezércikkében szót is emelt Vörösmartyért. 1845-ben a megindult Hetilapban jutott ismét szóhoz. Adó és Adózzunk című cikkeiben legfontosabb kérdésként a közteherviselést vetette föl. Még élesebben fogalmazta meg nézeteit az Ellenőrben Adó s A magyar politikai pártok értelmezése című tanulmányaiban. Leleplezte a bécsi minisztérium törvénytelenségeit, független magyar kormányt követelt.

A polgári átalakulásért küzdött a Pest megyei ülésteremben, majd Pest megye követeként az 1847–48-i országgyűlésen is, ahol az ellenzék vezéreként lépett fel. Az Ellenzéki Párt hivatalos programjául fogadta el az általa szerkesztett Ellenzéki Nyilatkozatot (1847). Beszédeinek varázsa lebilincselte hallgatóit. Érvelését sajátosan színezte áradó érzelmessége, a szenvedélyes pátosz, a személyes fűtöttség.

Az 1848. februári forradalom jelentőségét azonnal fölismerte. Március 3-i beszédében felelős nemzeti kormányt követelt. A Batthyány-kormányban betöltött pénzügyminiszteri szerepe nem tükrözi eléggé, hogy a kormánynak és a nemzetgyűlésnek ő volt a legjelentékenyebb politikusa. 1848 tavaszán és nyarán a forradalom továbbfejlesztésének elkerülésére törekvő kormány álláspontját képviselte ugyan, de mind szorosabb kapcsolatba lépett a forradalmi tömegek követeléseinek leginkább hangot adó radikálisokkal. Elrendelte az első magyar bankjegyek kibocsátását a nemzet védelmi szükségleteinek fedezésére. 1848 szeptemberében megszervezte a nemzeti ellenállást.

A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely őt választotta elnökévé. Szorgalmazta a harc folytatását a nemzetgyűlés Debrecenbe menekülése után. Kezdeményezésére mondta ki Debrecenben az országgyűlés 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban a Habsburg-ház trónfosztását, majd Kossuthot ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választotta. A forradalom maradandó vívmánya, a jobbágyfölszabadítás, a nép emlékezetében elválaszthatatlanul összefonódott Kossuth Lajos alakjával.

Ha későn is, eljutott a nemzetiségekkel való megbékélés gondolatáig. A cári beavatkozás és a hadihelyzet hatására 1849. augusztus 11-én kénytelen volt átadni a hatalmat Görgeynek, aki röviddel ezután letette a fegyvert. Kossuth több ezer társával török földre menekült, másfél évig élt a kisázsiai Kütahyában. 1851-ben amerikai körúton népszerűsítette a magyar függetlenség ügyét. 1852 nyarán Angliában, Londonban telepedett le, innen próbálta szervezni a Habsburg-ellenes mozgalmat.

Több műve megjelent német, angol, francia, olasz nyelven. 1859-ben az osztrák–olasz–francia háborúban magyar légióval támogatta III. Napóleont és Cavourt, de a francia uralkodó cserbenhagyta a magyar ügyet. 1860-ban átköltözött Olaszországba. Itt dolgozta ki Duna-konföderációs tervét. Államszövetséget kívánt létrehozni Magyarország, Erdély, Románia, Horvátország és Szerbia egyenjogúsága és autonómiája alapján. Deákhoz intézett híres nyílt levelében (Kasszandra-levél, 1867. május 22.) szembefordult a kiegyezéssel, ragaszkodott Magyarország csorbítatlan függetlenségéhez és óvta a nemzetet attól, hogy osztozzék a Habsburg-hatalommal az elnyomott népek feletti uralom felelősségében. Sohasem tért vissza hazájába; 1865 után – néhány éves megszakítással – három évtizeden át Torinóban, önkéntes számkivetettségben élt („a turini remete”).

Cikkeiben, leveleiben foglalt állást a magyar állami függetlenség eszméje mellett. Ismételten kiállt az egyházpolitikai reformok, állam és egyház szétválasztása mellett. 1879-ben hozzákezdett politikai tevékenységének összefoglalásához (Irataim az emigrációból). Holttestét hazahozták, s temetése a negyvennyolcas eszmék melletti tüntetéssé nőtt

 

SZEPTEMBER 20. – TAMÁSI ÁRON SZÜLETÉSNAPJA – 1897

TAMÁSI ÁRON (Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Bp., 1966. május 26.): író.

Nyelvteremtő író. Írásművészete a népi irodalom igézetében fogant epika líraibb hangú változata, tematikája a székelység világához kapcsolódik. Gyökerei e zárt etnikai közösség mese- és mondavilágába nyúlnak vissza, erősen támaszkodik a tájnyelvre; jelentős szervező elve műveinek a mesei elemekkel elért jelképteremtés.

Korai novelláinak témája a háború, a székely népélet, a trianoni sokk okozta tragédiaérzet. Mesei és balladai mozzanatok keverednek írásaiban, a hol romantikus, hol humoros novellák hősei a megtörhetetlen életakarat példái (Siratnivaló székely; Tüzet vegyenek!; Ördögváltozás Csíkban).

Valóság és mese szerves egységének ábrázolásához a harmincas évek elején jutott el. Az Ábel a rengetegben (1932) a kisebbségbe került romániai magyarság sorsának modellje is. Hőse gyerekember, aki jellemet próbáló és fejlesztő körülmények közé vetődve hevül szembe a természeti, társadalmi és nemzeti kiszolgáltatottsággal. A regénytrilógia harmadik kötetének végéről szállóigévé lett mondat („Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”) életművének művészi és etikai foglalata (Ábel Amerikában, 1934).

A társadalomrajzot, falu- és családtörténetet, személyes vallomást vegyíti „hazai tudósítása” (Szülőföldem, 1939), mely néha hajlamos a „székely lélek” kissé idillikus ábrázolására, mégis e könyv jelenti stílusművészetének legteljesebb megvalósulását. Nemcsak a szülőföld szeretetéről, hanem a kisebbségi sorban élőkkel való sorsvállalásról is szól. Életművének jelentős része a magyar dráma történetéhez tartozik.

 

SZEPTEMBER 21. – SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1791

 

SZÉCHENYI ISTVÁN (Bécs, 1791. szept. 21. – Döbling [Ausztria], 1860. ápr. 8.): politikai író, gondolkodó, nemzetnevelő.

18 éves korától a császári hadsereg tisztje, 1813-ban részt vett a Napóleon ellen háborúban, majd szerelmekkel, könnyelmű szórakozásokkal, 1814 őszétől utazásokkal töltötte idejét. Bámulattal töltötte el Anglia alkotmánya, a gőzgép, a lótenyésztés. 1820 nyarától katonaként hazáját ismerte meg; ekkor döbbent rá a rendi társadalom elmaradottságára, a jobbágyság jogfosztottságára. 1821-ben barátságot kötött Wesselényi Miklóssal. 1822 márciusában együtt indultak angliai útjukra.

1825 őszén már a közéleti fellépés szándékával érkezett a pozsonyi országgyűlésre. Arisztokratától szokatlan módon magyarul szólalt fel a főrendek tanácskozásán. 1825. november 3-án egyévi jövedelmét ajánlotta fel magyar tudós társaság alapítására, elnyerve a közvélemény elismerését és Metternich kancellár rosszallását. 1826-ban lemondott tiszti rangjáról, s hozzálátott újabb reformintézmények létrehozásához. 1827-ben kezdeményezésére megnyílt Pesten a kaszinó. Lovakrul (1828) című könyvében a lótenyésztés fontossága mellett érvelt. A hazai gazdaság és társadalom átalakításának szükségességét Hitel (1830) című könyvében fejtette ki. Szakított a nemesi sérelmi politikával, bírálta a nemesség konzervatív gondolkodásmódját, korszerűtlen valóságszemléletét. A bajok fő okaként a hitel hiányát jelölte meg: a birtokos emiatt nem képes birtokát korszerűsíteni, hitelt pedig nem kap, mivel megakadályozza a feudális jogrend, az ősiség. Az ősiség eltörlését, a föld adásvételének engedélyezését, azaz a feudális tulajdonnak polgári tulajdonná változtatását javasolta. A jobbágymunka felváltását bérmunkával, a törvény előtti egyenlőséget, a nemesi adómentesség eltörlését is követelte. Hangsúlyozta az értelmiségi szakemberek, a „kiművelt emberfők” fontosságát. E reformterveket a forradalmi módszerek aggályos kerülésével és a Habsburg-birodalomhoz való viszonyunk sérelme nélkül kívánta megvalósítani. Tudta, hogy a birodalomra a nagyhatalmaknak az európai egyensúly végett szükségük van; gyengének ítélte Magyarországot a függetlenség elnyerésére. A Hitelnek nagy visszhangja támadt, sokan dicsérték, még többen ellenezték. 1831-ben Dessewffy József A „Hitel” című munka taglalatja című könyvében támadt ellene. Széchenyi István könyvvel felelt: Világ (1831) című művében a Hitel állításait nyomatékosítva riasztó képet festett az országról. Új eszméje az érdekegyesítés, a társadalom uralkodó és alávetett osztályainak összefogása volt. 1833-ban a cenzúra miatt Lipcsében adta ki a „magyar politikai radikalizmus kézikönyvét”, a Stadiumot. Tizenkét törvényjavaslatban összegezte a halaszthatatlan reformokat: az ősiség eltörlését, a szabad földbirtoklást, a törvény előtti egyenlőséget, az ipar és a kereskedelem szabadságát, a nem nemesek képviseletét, a háziadó mindenkire kiterjedő fizetését, a céhek eltörlését, azaz a jobbágyfelszabadítás és a közteherviselés programját.

Kevéssé vett részt a reformországgyűlések vitáiban, ehelyett a gyakorlati munkából (az Al-Duna szabályozása, Pesti Magyar, Színház, dunai és balatoni hajózás, Lánchíd) vállalt oroszlánrészt. A reformmozgalom gyors előretörése aggasztotta. A Kelet népében (1841) szembefordult a Pesti Hírlap szerkesztőjével, Kossuth Lajossal. Abból az illúzióból indult ki, hogy a kormány már a reformok útjára lépett, a további izgatás fölösleges, veszedelmes. Azzal vádolta Kossuthot, hogy minden felsőbbséget gyűlöletessé, minden vagyont és vagyonost gyanússá tesz. 1842. november 27-én akadémiai beszédében (A Magyar Akadémia körül) a nemzetiségek védelmében szembeszállt a túlzó magyarosítással. 1843. június és december között a Jelenkorban sikertelenül érvelt „kétgarasos” terve mellett: a birtokosok fizessenek két garas évenkénti telekdíjat minden hold föld után, s erre az összegre az ország vegyen fel a szükséges beruházásokra százmilliós kölcsönt. 1845 májusában elfogadta a helytartótanács közlekedésügyi bizottságának elnökségét. Hamarosan kiderült, hogy tisztségével valódi hatáskör nem jár. 1847-ben közzétette Politikai program töredékek című, utolsó, minden addiginál kíméletlenebb támadását Kossuth és az ellenzék ellen. Az 1847–48-i országgyűlésen is megbuktatásukon, középpárt létesítésén munkálkodott. Az 1848-as forradalom kitörésekor azonban elismerte, hogy Kossuth politikája célravezetőbbnek bizonyult, s elvállalta a közmunka- és közlekedésügyi tárcát a Batthyány-kormányban. Nagy munkát fejtett ki a forradalom sikeréért mindaddig, amíg a nemzetiségek megmozdulásai, majd az udvar aknamunkája rémlátomásokkal nem töltötték el lelkét.

1848. szeptember 5-én arra a hírre, hogy a Habsburg-hatalom visszavonta az áprilisi törvényeket, a döblingi ideggyógyintézetbe vonult. Hosszú éveket töltött itt, súlyos önváddal gyötörte magát, hogy a fényes jövő előtt álló Magyarországot izgatásával ő vitte romlásba. 1856 végétől, Ausztria nemzetközi elszigetelődésének híreire döblingi szobája a nemzeti ellenállás központja lett. Nagy hatású röpiratokat írt (Önismeret, 1857; Ein Blick auf den anonymen Rückblick, 1859) ezekben a Bach-rendszert bírálta, ezért rendőri zaklatásoknak volt kitéve. Itt lett öngyilkos 1860-ban.

 

SZEPTEMBER 23. – ŐSZI NAPÉJEGYENLŐSÉG

A csillagászati ősz szeptember 23-án kezdődik. (A déli féltekén e napon kezdődik a csillagászati tavasz.) Ettől kezdve a Nap a Baktérítő felé távolodik az Egyenlítőtől, sugarai egyre laposabb szöget zárnak be a földtengellyel. Ezért az északi féltekén rövidülnek és hűlnek a nappalok, közelít a tél. A meteorológiai ősz Európában már szeptember elején beköszönt. A régi kelták és a kínaiak viszont már augusztus elején megülték az ősz kezdőünnepét, náluk az őszi napéjegyenlőség napja az évszak zenitje, annak eszmei közepét foglalta el. A kínai naptárban például az ősz augusztus 7-én kezdődik és november 6-ig tart s az őszpont az évszakot majdnem pontosan kétszer másfél holdhónapra, 46 illetve 44 napra osztja. A kínai és japán őszt a krizantém-ünnepek aranyozzák be. Ez a virág, melyet Európa csak a XVIII. század végén ismert meg, a japánok és kínaiak „őszi rózsája” volt. Nyílásának ideje miatt e gondolatot Európa is átvette, így lett a krizantém őszszimbólum, a temetők halottak napi dísze nálunk is.

 

SZEPTEMBER 24. – MÉRLEG HAVA

A Szűz havát szeptember 24-ével Mérleg hava követi a sorban. A hónap ura, a Mérleg jegy már régen nem fedi a hasonnevű csillagképet, mindazonáltal ez utóbbi ma is az őszi napéjegyenlőséget követő hónapot szolgálja jelképeivel. A szóban forgó csillagkép (latin Libra) halovány, jelentéktelen négyszög, viszonylag későn, az i.e. utolsó századokban lett önálló csillagzatként az Állatöv része. A görögök korábban a Skorpió csápjainak nevezték.

A Mérleg képe – kétkarú eszközről lévén szó, amellyel serpenyőit egyensúlyba hozva mérnek – az őszi napéjegyenlőséget, a világosság és a sötétség egyensúlyát jelképezi. Előszeretettel ábrázolták a szomszédos Szűz kezében a kozmikus rend, igazságszolgáltatás szimbólumaként, de tarthatta férfialak is: Mokhosz például a súlyok mondabeli feltalálója, vagy Héphaisztosz (Vulcanus), akit a Mérleg készítőjének hittek, és olümposzi védnökének tettek meg, esetleg gazdátlan istenkéz. A rómaiak a naptárújító Julius Caesar alakjával társították, a hízelgő Vergilius viszont a rendteremtő Augustus égi képmásának tette meg a Mérleg tartóját, a császár ugyanis épp szeptember 23-án született.

 

SZEPTEMBER 29. – SZENT MIHÁLY, GÁBOR ÉS RAFAEL FŐANGYALOK

A Mihály (Michael) név azt jelenti: ‚Kicsoda olyan, mint Isten?’ „S valahányszor – mint Gergely írja – valami csodás erőt kívánó dolog történik, Mihály küldetik el, hogy a cselekedetből és a névből is értésünkre adassék: senki nem tudja megtenni, amire egyedül Isten képes.” Ezért aztán Mihálynak sok olyan dolgot tulajdonítunk, ami csodás erőt kíván. Dániel tanúsága szerint ő serken föl majd az Antikrisztus napjaiban, és ő védelmezi, oltalmazza a kiválasztottakat (Dán 12,1). Ő harcolt a sárkánnyal és angyalaival, s az égből levetve nagy győzelmet aratott rajtuk. Ő vitatkozott az ördöggel Mózes testéről, mert az elő akarta adni a testet, hogy Isten gyanánt imádják a zsidók. Ő veszi át a holtak lelkét, és az örvendezés paradicsomába vezeti őket. Hajdan a zsinagóga fejedelme volt; ma az Úr az Egyház fejedelmének állította. Mint mondják, ő sújtotta csapásokkal az egyiptomiakat, ő választotta szét a Vörös-tengert, ő vezette a népet a pusztában, és ő vezette be őket az Ígéret Földjére. A szent angyalok seregében ő Krisztus zászlótartója; az Úr parancsára majd ő öli meg az Olajfák hegyén az Antikrisztust. Mihály arkangyal szavára támadnak fel a halottak, s ő mutatja meg az Ítélet Napján a keresztet, a szögeket, a lándzsát és a töviskoronát.

Szent Mihály arkangyal ünnepét megjelenése, győzelme, templomszentelése és emlékezete ünnepének nevezzük.

Már Szent István magának és királyi házának örök üdvösségére Mihálynak szenteli a veszprémi székesegyházat (1009). Ő a patrónusa a váci és erdélyi, társpatrónusa az egri egyházmegyének is.

Mihály és Gábor zománcképe tűnik föl a Szent Korona alsó részén, Dukas Mihály ajándékán. Moravcsik Gyula utal rá, hogy a koronázási szertartás ősi bizánci szövege szerint az új császár előtt maga Mihály arkangyal tárja majd föl az uralom kapuit. Ez a hit a magyar királyi udvarban sem lehetett ismeretlen. Szintén Moravcsik szerint egy XI. századi miniatűr II. Basileos császár koronázását úgy ábrázolja, hogy Krisztus nyújtja a koronát a császár feje fölé, Gábor teszi a fejére, Mihály pedig lándzsát ad a kezébe. Aligha kétséges tehát, hogy a két arkangyal a koronázás, illetőleg uralkodói hatalom égi eredetére akarja királyainkat emlékeztetni.

 

SZEPTEMBER 29. – A PÁKOZDI CSATA – 1848

1848. szeptember 11-én Jellasics Habsburg császári altábornagy 35 ezer főnyi seregével átlépte a Drávát. A forradalmi Magyarországot – amelynek törvényes kormányát (felelős magyar minisztérium) a Habsburg uralkodó nevezte ki –, ezzel nyílt katonai támadás érte. A magyar seregek élén álló többségükben volt császári tisztek hátráltak, feladták az egész Dunántúlt. Már Pest is veszélybe került, Bécs pedig Magyarország alávetésére készült.

1848. szeptember 29-én Sukoró és Pákozd között a Móga altábornagy vezette túlnyomórészt újoncokból álló magyar sereg megütközött a Jellasics parancsnoksága alatt álló, császári erőkkel (sorezredek, határőrök, horvát nemzetőrök). A magyar seregek győzelmet arattak a kétszeres túlerőben lévő császári csapatok felett. Jellasics Bécs irányában, menekülve hagyta el az országot.

 

SZEPTEMBER 30. – SZENT JEROMOS

Jeromos egyházatya, a későbbi magyar föld fia († 420). Betlehemi remeteségében ő fordította az akkori latin köznyelvre (vulgata versio) a Szentírást. Egyszer egy sebzett oroszlán jött hozzája. Jeromos kiszedte talpából a tövist, mire az állat hűségesen őrizte jótevőjét. Ezért a szentet oroszlánnal szokták ábrázolni.

Jeromos az ókori Stridon szülöttje, amelyet a kutatás Csáktornya (Čakovec) muraközi városkával azonosít. Itt emelkedett a Zrínyiek vára is. A pálosok Jeromos tiszteletére emelt temploma (1446) hajdan jeles búcsújáró hely volt. Az a körülmény, hogy a majdani magyar haza szülöttje volt, továbbá, hogy a betlehemi barlangban remetéskedett és megírta a rend szellemi ősének, Remete Szent Pálnak életrajzát, Jeromost pálosaink körében különösen tiszteltté tette. A pálos Báthori László Jeromos szellemi ösztönzésére fordította magyarra a Bibliát. Életrajzát Orosz Ferenc rendtárs írta meg magyarul: Szent Jeronimus. Egyedül valóságnak ékessége. Az az Thebaisbéli dütsőséges Szent Pál pátriárkának, remeték fejedelmének és mesterének élete és halála.