– SZENT ANDRÁS HAVA – ŐSZUTÓ – ENYÉSZET HAVA
Naptárunk 11. hónapja a régi római kalendáriumban a kilencedik volt, latin neve, November is azt jelenti, „kilencedik”. Bár a római nép novemberben is talált alkalmat az ünneplésre — ilyen időszak volt a Ludi Plebeii, „plebejus (ünnepi) játékok” két hete (nov. 4—17.) a maga futóversenyeivel és színielőadásaival —, nem örököltünk Rómától jeles novemberi ünnepnapokat.
A hónapot illő módon őszi lombszín ruhájú, repülő ifjú jelképezte, fején bogyós olajág-koszorúval (a mediterráneumban november az olajbogyószüret kezdete). Az alak baljában a hónap terményeivel, répa- és káposztafélékkel teli tálat tart; jobbjában pedig a Nyilas jelét, hiszen november 23-a a Nyilas „védjegyű” csillagászati hónap kezdete. November egy másik antik eredetű jelképe, a nyilazó vagy nőrabló kentaur a Nyilast személyesíti meg. Mezőgazdasági munkák szerint ökrökkel szántó, vető, olajbogyót szüretelő, ló hajtotta olajpréssel dolgozó paraszt, disznókat makkoltató pásztor volt a helyi éghajlattól függően november jelképe.
A hónap régi magyar neve: Nyilas hava, illetve a Nyilas hónap első dekádjának legjelentősebb szentje után Szent András hava volt.
NOVEMBER 1.
– MINDENSZENTEK
A Mindenszentek-kép (német Allerheiligenbild) legkorábbi példája egy X. századi német misekönyvből való. A miniatúra a Bárányt imádó szentek és angyalok sorait ábrázolja. A XIV. századtól kezdve a Bárányt fokozatosan a Szentháromság képmása helyettesíti, vagy az Atyaistené, akit rendszerint pápai díszben jelenítenek meg, amivel szintén a Szentháromságra, illetve a római egyház egyetemességére (kizárólagosságára) kívánnak utalni. A Szűzanya is helyet kaphat az Isten trónja mellett (Mária megkoronázása). E változat szöveges alapja az Arany legendában található meg. A katolikus ünnepnek saját liturgiája volt, a Mindenszentek litániája, amelynek szövegét rendszerint szentírási idézetekből állították össze. Mára az ünnep lassacskán elsorvadt. A gyakorlatban halottak napjának vigíliája lett belőle.
– TELEKI SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA – 1845
A világhírű Afrika-kutató, a Kilimandzsáró első megmászója, TELEKI SÁMUEL (Sáromberke, 1845. nov. 1. – Budapest, 1916. márc. 10.) Debrecenben, Göttingában és Berlinben tanult természettudományokat. 1886-ban expedíciót szervezett az akkor még nagyrészt ismeretlen Kelet-Afrikába. Zanzibárból indultak Kenya partjai felé 1887 januárjában. Útjuk során mintegy 3 000 kilométeres útszakaszt térképeztek fel, felfedezték a Rudolf és a Stefánia tavat és a később Telekiről elnevezett vulkánt. Megmászták az 5310 m magas Kilimandzsáró és a 4680 m magas Kenya hegyet. Utóbbin egy glaciális völgyet és egy tengerszemet fedeztek fel. Addig ismeretlen népcsoportokról adtak hiteles hírt; tekintélyes tárgyi etnográfiai valamint állatbőr- és trófeagyűjteményt hoztak haza, ezzel megvetve a Néprajzi Múzeum Afrika gyűjteményének alapjait. Az expedíció külön világraszóló érdekessége volt, hogy végig fényképeztek és így páratlan értékű fotódokumentációs anyagot hoztak létre.
Teleki később még két nagyobb utazást tett: 1893-ban Indiában és az indonéz szigetvilágban járt, 1895-ben pedig visszatért Afrikába.
NOVEMBER 2.
– HALOTTAK NAPJA
A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.
Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.
– ILLYÉS GYULA SZÜLETÉSNAPJA – 1902
ILLYÉS GYULA (Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Bp., 1983. április 15.): író, költő, műfordító, szerkesztő.1916-ban, szülei válása után, anyjával Budapestre költözött. 1920. december 22-én jelent meg első verse név nélkül a Népszavában. 1921 őszétől a budapesti egyetem magyar-francia szakos hallgatója volt. 1918–19-ben részt vett a baloldali diák- és ifjúmunkás-mozgalomban, várható letartóztatása elől 1921 végén emigrált, tavasszal Párizsba érkezett. Alkalmi állások után könyvkötőműhelyben dolgozott. Részt vett az emigráns magyarok szakszervezete és különféle munkásmozgalmi művelődési körök munkájában. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. Megismerkedett a francia avantgárd vezető művészeivel, többükkel életre szóló barátságot kötött. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte. 1926-ban amnesztia nyomán hazatért. Fő fóruma a Kassák által szerkesztett Dokumentum, majd a Munka lett. 1927. november 16-án megjelent első kritikai írása a Nyugatban; 1928-tól már költőként is rendszeresen jelen volt. 1934-ben az első írókongresszusra való meghívás alapján hosszabb utazást tett a Szovjetunióban. 1934-től a Válasz munkatársa is volt. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója. 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát. Babits halála után 1941-ben a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője. 1945-ben nemzetgyűlési, majd rövid ideig országgyűlési képviselő. 1946-ig a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője. 1946–1949 között a Válasz szerkesztője. 1948-tól visszavonult a közélettől (1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe). Az évek teltével csalódottan látta, hogy a szocializmust ígérő hatalom kirekesztette a népet az országformálásból (Egy mondat a zsarnokságról [1950], 1956). Lírai kötete hosszú évekig nem jelent meg, más műfajokban az egyszerű dolgos emberek, a hétköznapi munka nemzetfenntartó erejéről szólt (Két kéz, 1950), és különféle áttételekkel azt az alapigazságot fogalmazta meg, hogy „semmiféle szabadság nincs a nép közvetlen részvétele nélkül”. Szépirodalmi munkássága mellett élete végéig jelentősek más műfajokban való megszólalásai: esszéi, tanulmányai, naplójegyzetei, interjúi és műfordításai, népmese-feldolgozásai is. Élete utolsó évtizedeiben munkásságáért sorra jutalmazták hazai és külföldi kitüntetésekkel.
NOVEMBER 3.
– SZENT HUBERTUS
Hubert püspök tisztelete főleg Lotharingiában, a Rajna vidéken és Belgiumban virágzik, de hazánkban is több történelmi szakaszban felbukkan.
A vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentje.
Hubert (†727) a legenda szerint hercegi család elkényeztetett sarjadéka volt, aki teljesen a világi örömöknek élt. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni: hirtelen egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. A látomás annyira megrendítette, hogy életét megváltoztatta. Annyi kétségtelen, hogy Lüttich első püspöke volt. Szentelését – ismét a legenda szerint – maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.
– A MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG (A KÉSŐBBI MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA) SZÜLETÉSNAPJA – 1825
Széchenyi István az 1825. szeptember 11-én Pozsonyban megnyitott országgyűlésen kezdte meg közéleti tevékenységét. Ennek keretében 1825. november 3-án, felsőbüki Nagy Pál lelkesítő beszédének hatására, egy Tudós Társaság létesítésére összes birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel.
Az új intézmény indulásakor Széchenyi a hangsúlyt a magyar nyelv művelésére helyezte. Ezt a célt rögzítették „A honi nyelv kimívelésére felállítandó Tudós Társaságról vagy is Magyar Akadémiáról” hozott 1827. évi XI. törvénycikkelyben is.
A Magyar Tudós Társaságnak, majd 1858-tól használt nevén Magyar Tudományos Akadémiának olyan tekintélyes, kiemelkedő személyiségek lettek későbbi elnökei, mint például Eötvös József, Eötvös Loránd, Szentágothai János.
1925-ben, az Akadémia alapításának centenáriumán az országgyűlés törvénybe iktatta Széchenyi István és a Magyar Tudományos Akadémia történelmi érdemeit. 1997 óta november 3-a a Magyar Tudomány Napja.
NOVEMBER 4.
– BORROMEI SZENT KÁROLY
Károly, azaz Borromei Szent Károly (1538 – 1584) milánói érsek, a Tridentinum nyomán bontakozó barokk jámborság sokoldalú úttörője volt.
Ismeretes, hogy Manzoni híres regénye, a Jegyesek a milánói pestis leírásában megörökíti Károly önfeláldozó felebaráti szeretetét, a betegekért való odaadását is. Érthető tehát, hogy a sűrűn ismétlődő pestisjárványok idején Rozália, Sebestyén és Rókus mellett az ő tisztelete is föltűnik.
– AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉNEK GYÁSZNAPJA
Ezen a napon a szovjet néphadsereg páncélosai Szolnokról Budapestre vonultak: segítségükkel megkezdődött a „rendteremtés”. Az új forradalmi munkás-paraszt kormány, melynek vezetője Kádár János volt, fegyveres erőszakkal számolta fel az október 23-án kitört, ellentmondásoktól sem mentes forradalmat. Az ekkori események tényszerű ismertetése csak a rendszerváltás idején, 1989/90 után valósult meg. Ez a nap a szabadságáért küzdő nemzet gyásznapja. A forradalom leverését követő véres megtorlás után az ország polgári fejlődése több évtizedre megtorpant. Magyarország több mint harminc évig a szovjet befolyási övezet „legvidámabb barakkja” volt.
NOVEMBER 5. – ÁRPÁD-HÁZI SZENT IMRE
Imre első királyunknak, Szent Istvánnak és Boldog Gizellának fia, akit német nagybátyja, a később szintén szentté avatott Henrik császár nevére kereszteltek. A magyar Imre név a német Henrik átvétele.
Szent Imre legendáját az Érdy-kódexben olvassuk. Jámborságával már gyermekkorában kitűnik. Királyi atyjával egyszer Szent Márton hegyére ment a bencés monostorba, ahol a szerzetesek illő tisztelettel fogadták őket. Imre miért Szentlélekkel teljes, kinek mind megismervén érdemes voltát, mindent azonképpen meg apolgata (megcsókolta). Nekit csak egyször, nekit háromszor, nekit ötször és egyet végre hétszer. Annak kedég vala fráter Maurus neve. Mikoron az szent mise megáldatott volna, az szent királ titkon kérdé meg az ő fiát, miokáért tette volna. És megjelenté az ő atyjának, hogy mindeniknek annyi esztendei volna, Hogy tisztaságus életöt fogadtanak volna. Az utolsó kedég fráter Marus szeplőtelen szűz volna.
István király intelmei fiához, Imre herceghez
(…) szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.”
NOVEMBER 6.
– SZENT LÉNÁRT
Lénárd, másként Leonárd a koraközépkor egyik leghíresebb, legnépszerűbb szentje. Tisztelete a közép-európai, főleg alpesi katolikus néphagyomány legarchaikusabb rétegeiben gyökerezik. Élete elvész a jámbor legendák világában. Biztosan csak annyit tudunk róla, hogy remeteként a VI. században élt Limoges környékén.
Lénárd a bajor – osztrák szakrális tájnak kiváltképpen tisztelt szentje. Kultuszát Andree szerint különösen a ciszterciták terjesztették, akiknek e táj egykorú mezőgazdasági élete sokat köszönhet. Lénárdnak sokféle patronátusa volt: beteg emberek és állatok orvosa, rabok, kovácsok, pásztorok védőszentje. Legendája szerint azt a kegyet kérte a királytól, hogy minden rabot, akit a börtönében fölkeres, engedjen szabadon. Tiszteletére a vastárgyak felajánlása különösen jellemző. Bod Péter megjegyzése szerint olyan kegyelmére méltóztatta volt Isten Lénárdot, hogy ha a foglyok ő róla megemlékeztek, s néki könyörgöttek, elromolván a vas bilintsek, megszabadultak…
– GANZ ÁBRAHÁM SZÜLETÉSNAPJA – 1814
Az öntőinasból lett gyáros, többszörös feltaláló, GANZ ÁBRAHÁM (Unter-Embrach, 1814. nov. 6. – Pest, 1867. dec. 15.) sokgyermekes tanító családban született Svájcban. Először az ácsmesterséget tanulta ki, majd Zürichben öntőinas lett. Húszéves korában vándorútra indult és Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria különböző gyáraiban dolgozott. 1841-ben érkezett Pestre, ahol a Széchenyi által kezdeményezett József Hengermalom Társulat gőzmalmának szerelésében vett részt, majd a vállalat öntödéjében kezdett dolgozni, ahol később első öntőmester lett. 1844-ben önálló öntödét alapított. 1848-ban hadiüzemmé alakult a gyár és ágyúgolyókat öntött a honvédség részére. A szabadságharc leverése után Ganz haditörvényszék elé került és börtönbüntetésre ítélték.
Legnagyobb szakmai sikerét a kéregöntésű – mai szóhasználattal kokillaöntésű – vasúti kocsi kerekek gyártásával érte el, amelynek technológiáját ő dolgozta ki. Az ilyen módszerrel előállított kerekek futófelülete keményebb, kopásállóbb lett az addig ismerteknél. A gyártást 1853-ban kezdték meg, és Ganz 1856-ban már a továbbfejlesztett eljárásra kapott szabadalmi oltalmat. Az eljárás lényege az volt, hogy az öntőforma falát antimon tartalmú masszával kenték be és ezáltal az öntés során, az öntöttvas felületen 2–4 mm vastagságú, üvegkeménységű kérget hoztak létre. Ganz az öntési technológiát állandóan javította, tökéletesítette és újabb szabadalmakkal védte. 1853 és 1866 között 59 vasúttársaságnak több mint 86 000 darab kéregöntésű kereket adtak el. Ezen kívül más termékeik is voltak, például készítettek öntöttvas hídszerkezeteket és malomipari hengereket is. A százezredik kéregöntésű vasúti kerék 1867. november 23-án készült el; ennek megünneplésére Ganz Ábrahám vacsorát adott összes alkalmazottja és családtagjaik részére és minden dolgozóját az ünnepi alkalomra veretett ezüst emlékéremmel ajándékozta meg.
Senki sem sejtette, hogy alig néhány hét múlva, sikerei csúcsán – talán az évtizedek óta tartó megfeszített munka következményeképpen – 1867. december 15-én maga vet véget életének.
NOVEMBER 7. – ERKEL FERENC SZÜLETÉSNAPJA – 1810
ERKEL FERENC (Gyula, 1810. nov. 7. – Budapest, 1893. jún. 15.) nemcsak mint zeneszerző, hanem mint karmester, zongoraművész és pedagógus is fontos szerepet játszott a XIX. század magyar zenei életében. Pozsonyban tanult. Kolozsvárott zongoraművészként működött, majd 1835-től Pesten élt. Az újonnan megnyílt Pesti Magyar Színház első karmestere lett, ahol mintegy három évtizeden át zenei vezető és a szellemi élet irányítója volt. Aktív kapcsolatba került a színházzal is, ami zeneszerzői érdeklődését is a színpad felé irányította. 1840-ben mutatták be első operáját, a Bátori Máriát. A szövegkönyv szerzője már ekkor is az az Egressy Béni volt, aki egészen 1851-es haláláig hasznos segítőtársa volt Erkelnek operaszerzői munkájában is. 1844-ben mutatták be Erkel Hunyadi László című történelmi operáját, később megnyerte a Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítésére kiírt pályázatot is. A szabadságharc leverése után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott, többek között az ő irányításával alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amely Erkel vezetésével adta első koncertjét a Nemzeti Múzeum dísztermében. Erkel volt a Liszt Ferenc elnökletével 1875-ben létrejött Zeneakadémia első igazgatója is. Erkel Ferenc a magyar nemzeti opera megteremtője. Operastílusa két forrásból táplálkozik: egyrészt a romantikus olasz és francia opera formavilágából, másrészt a magyar verbunkos stílus motívumaiból. Ezt a kettőt legsikeresebben Hunyadi László és Bánk bán című operáiban ötvözte. Utóbbi még az ötvenes években készült el, de csak 1861-ben mutatták be. A Bánk bán minden kétséget kizáróan Erkel pályájának csúcsa, később egyetlen operája sem hozott számára ekkora sikert. A Bánk bán az utolsó Egressy-szövegre írt műve Erkelnek. Az 1884-ben megnyílt Operaház tiszteletbeli főzeneigazgatóvá választotta Erkel Ferencet. 1888-ban pedig – 50 éves működése alkalmából – nagy ünneplésben részesítette a főváros. 1890-ben nyolcvanadik születésnapján lépett utoljára pódiumra, a Filharmóniai Társaság hangversenyén.
NOVEMBER 8. – A NÉGY MEGKORONÁZOTT
Négy Megkoronázott: Severus, Severianus, Carpophorus, Victor, más felsorolás szerint: Sempronianus, Claudius, Nicostratus, Castor ókeresztény vértanúk. Pannóniában, a mai Szerémségben híres kőfaragók voltak. Sokat dolgoztak Spalato, Diocletianus császár udvara számára, aki büszke volt rájuk. Amikor azonban a bálványistenek kifaragását megtagadták, mégis kivégezték őket és így elnyerték a vértanúság koronáját, amelyről Quatuor Coronati, Vier Gekrönte összefoglaló néven emlegetik őket.
Földi maradványaikat a hívek Rómába vitték, és a Coelius hegyi Quattro Coronati-bazilikát emelték föléjük. Mellette állott a római kőfaragók társulatának (confraternitas) kápolnája. Már a koraközépkorban a kőfaragók, építőmesterek patrónusai közé számítanak.
Csak a barokk födözte föl, hogy Jeromoshoz, Mártonhoz, Dömötörhöz és másokhoz hasonlóan, ők is a későbbi magyar haza földjének szülöttjei. Az is lehetséges azonban, hogy a kultusz Buda felszabadulása után nyugatról került hazánkba, amikor ugyancsak szükség volt képzett mesterekre. A budavári Nagyboldogasszony-templomban a budai kőfaragóknak és kőműveseknek leginkább bevándorolt német és olasz mesterekből álló céhe oltárt állított a tiszteletükre, mert őket választotta égi pártfogójának.
NOVEMBER 9. – A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSÉNEK ÜNNEPE
A lateráni bazilika Róma püspökének ún. címtemploma. Felszentelésének évfordulója kezdetben helyi megemlékezés volt, idővel azonban egyetemes egyházi ünneppé vált. Ez a templom „a Város és a földkerekség minden templomának anyja és feje”. A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSÉNEK ÜNNEPE a katolikusok számára a Péter apostol széke iránti szeretet hordozója, az egység kifejezője
NOVEMBER 10. – NAGY SZENT LEÓ PÁPA
NAGY SZENT LEÓ PÁPA (Toscana, ? – Róma, 461. november eleje) a hittudósok és a szónokok védőszentje. Legendája szerint azt a levelet, amelyet az eretnekek ellen írt, Szent Péter sírjára tette, hogy Róma első püspöke végezze el rajta a szükséges változásokat. Ezt követően Szent Péter egy látomásban hozta Leó tudtára a javításokat. Leó Toscanából származott. I. Celesztin pápa idejében archidiakónus volt. 440-ben lett III. Sixtus pápa utóda. A keresztény hit oltalmazójaként, a nyugati kultúra védelmezőjeként is kiemelkedő szerepe volt. 452-ben Mantuánál visszafordulásra bírta Attila hun királyt. 455-ben sikerült elérnie, hogy Genserich vandál vezér megóvja Rómát a gyilkosságoktól és a gyújtogatásoktól; a fosztogatásokat azonban sajnos nem sikerült megakadályoznia. Leveleiben fellépett a különböző eretnek tanításokkal szemben (pelagianizmus, manicheizmus, priscillianizmus). 449-ben elvetette a monofizita tanokat. Kiemelkedően fontos kijelentése, hogy Jézus Krisztusban az emberi és az isteni természet egy személyben egyesült. Ezt a tanítását, mint a péteri teljhatalom birtokosa meg is küldte írásban a kalcedoni zsinatnak 451-ben, amely azt elfogadta Péter megnyilatkozásaként. 461. november elején hunyt el, 10-én temették. Nagy Szent Leót Rómában június 28-án, Péter-Pál vigíliáján ünnepelték, mert I. Sergius pápa (687–701) ezen a napon vitette át ereklyéit a Vatikáni bazilikába. Később a galliai egyház április 11-i dátumát követték. 1969-ben az ünnepet a szent pápa halála napjára helyezték át.
NOVEMBER 11.
– SZENT MÁRTON
Szent Márton Pannoniában, Sabaria városában született, de Itáliában, Paviában nevelkedett. Atyjával, aki a hadseregben tribunus volt, együtt harcolt Constantinus és Julianus császárok alatt. Nem saját jószántából ugyan, mert gyermekkorától fogva isteni kegyelem hatotta át, s amikor tizenkét éves lett, szülei akarata ellenére a templomba szökött és kérte, hogy vegyék fel a hittanulók közé. Ettől kezdve remeteségben élt volna, ha testének gyengesége ebben meg nem akadályozza. Mikor pedig a császárok elrendelték, hogy a veteránok fiai harcoljanak az atyák helyett, hadba rendelték Mártont is, mihelyt tizenöt éves lett. Elég volt neki egyetlen szolga, azt is inkább ő szolgálta ki, még a lábbelijét is ő húzta le, és ő tisztította.
Legismertebb ábrázolása egyik jócselekedetét örökíti meg. Ifjú korában tisztként szolgált a római hadseregben. Galliában történt, hogy a téli (novemberi?) hidegben egy hó alatt fekvő meztelen és sánta koldusra bukkant. Megszánta a szerencsétlent, és megfelezte vele katonai köpenyét. Ezt követően álmában megjelent néki Krisztus, vállán a koldusra terített fél köpennyel. E jelenetben Szent Mártont fehér lovon, katonatiszt öltözetben ábrázolják, amint kardjával épp kettéhasítja veres köpenyét, vagy a földön kuporgó, meztelen mankós embert takarja be vele. Később, püspök korában a jelenet majdnem pontosan megismétlődött nem kevésbé csodás következményekkel (nyomatékául a korábbi legendai esemény jelképi jelentőségének). Egy ízben szedett-vedett gúnyában misézett, mivel a templom kapujában egy didergő koldus kedvéért megvált a miseruhájától. A hüledező hívek szeme láttára egy tűzgömb szállt a feje fölé, és angyalok fedték be drágakövekkel kivert aranyujjassal csupasz karjait.
– KATONA JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA – 1791
KATONA JÓZSEF (Kecskemét, 1791. november 11. – Kecskemét, 1830. április 16.): drámaíró.1802-től a pesti és kecskeméti piaristáknál tanult, 1807-től a filozófiai osztályokat Szegeden és Pesten, 1810-től a jogot Pesten végezte. 1811–13-ban műkedvelő színészként, fordítóként és íróként részt vett a pesti színtársulat munkájában. 1813-tól jurátusként, az 1810-es évek második felében már jogi diplomájának birtokában pesti ügyvédi irodákban dolgozott. 1820. január 1-jén Pesten önálló irodát nyitott; november 3-án Kecskeméten al-, 1826. november 1-jén főügyésszé választották. Fölhagyott irodalmi munkásságával, íráskészségét tömör jegyzőkönyvek, ügyiratok meg tréfás vadásznapló készítésében használta; színházépítési javaslata és tervrajza (1826) tanúskodik a színészet iránti további érdeklődéséről. Részt vett hivatalnoktársai mulatozásaiban, terhes hivatali munkája mellett ez is oka lehetett szívszélhűdés okozta korai halálának. Kezdetben a kor divatos, csekély értékű darabjaiból fordított a színtársulatnak. Későbbi művei történelmi drámák. Jeruzsálem pusztulása (1814) című szomorújátékát Josephus Flavius Bellum Judaicuma [Zsidó háború] alapján írta.1815-ben írta fő művének első változatát, (Bánk-bán Magyar Ország Nádor Ispánya) az Erdélyi Muzéum pályázatára. Bárány Boldizsár Rostájának (1817?) Kritikai észrevételeit fölhasználva átdolgozta művét, s mivel annak előadását a cenzor nem engedélyezte, 1820 novemberében megjelentette (Bánk-bán, 1821). Számos történelmi forrást felhasznált hozzá, szövegébe német íróktól vett részleteket is beépített. A dráma kiemelkedő értéke cselekményének lankadatlan feszültsége és a jambikus formával is fokozott nyelvi ereje. Egyetlen vígjátékában (A rózsa, vagyis: a tapasztalatlan légy a pókok között, 1814) Katona József a pesti színészvilágot mutatja be. Versei tartalma magányérzés, szerelmi vágy, komor gondolatokkal való filozofikus vívódás, megformálásuk drámai monológokra emlékeztet. Stílusuk bonyolult, verselésük zeneiségre törekszik. Ez időben kezdett foglalkozni szülővárosának múltjával is. Drámaírás iránti érdeklődésének zárása Kisfaludy Károly Ilkájáról írt bírálata és Mi az oka, hogy Magyar Országban a Játékszini Költő-mesterség lábra nem tud kapni? című tanulmánya. Főműve, a XIX. századi magyar irodalom három nagy drámájának egyike, lassan jutott elismeréshez. A Bánk bánt kevesen olvasták, első előadásai sem hoztak igazi sikert. 1848. március 15-én azonban közkívánatra tűzték műsorra. Erkel Ferencnek Egressy Béni szövegére írt operaváltozata (1861) népszerűbbé vált a drámánál. A dráma korábbi olvasataiban előtérbe került kódolt nemzeti tematika, valamint a magánélet és közéleti szerepvállalás ütköztetése mellett a mai olvasó mindenekelőtt a nyelv kétértelműségének, a nyelvhasználat hatalmi vonatkozásainak problémáját fedezheti fel a maga számára.
NOVEMBER 12. – A SZOCIÁLIS AKCIÓ NEMZETKÖZI NAPJA
A Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete (IFSW) az Európai Unió által támogatott kutatási programban összegezte az európai szociális munkások tapasztalatait a társadalmi kirekesztettséggel kapcsolatban. A kutatás vezetői arra biztatták a résztvevő országok kormányait, hogy döntéshozókkal és szakemberekkel, az e területen dolgozó vagy a problémák iránt érzékeny civil szervezetekkel, közösségekkel együtt dolgozzanak ki programokat a marginalizálódott rétegek beilleszkedésével kapcsolatosan. Az IFSW 1997. november 12-ére meghirdette A SZOCIÁLIS AKCIÓ NEMZETKÖZI NAPJÁt. Magyarországon először Nógrád megyében ünnepelték meg ezt a napot 1998-ban. Nógrád Megye Közgyűlése felhívással fordult valamennyi önkormányzathoz, a magyar társadalomhoz, hogy segítsék a kezdeményezés hagyománnyá válását. 2000 novemberében Budapesten is megrendezték az első emléknapot, amelyen a szociális és családügyi miniszter kitüntetéseket adott át.
NOVEMBER 13.
– A MAGYAR SZENTEK EMLÉKNAPJA
A magyar katolikus egyház november 13-án tartja A MAGYAR SZENTEK ÉS BOLDOGOK EMLÉKNAPJÁT, mindazokét, akiknek ereklyéit a magyar templomokban tisztelik, magyar földön születtek vagy Magyarországhoz kötődnek: a kanonizált szentek és boldogok mellett azokét is, akiknek nincs külön ünnepük, a hétköznapok ismeretlen hősei, szentjei, vértanúi. Eredetileg november 6-án volt az egyházmegye ereklyéinek ünnepe, majd 1984-ben a Magyar Katolikus Püspöki Kar határozott – a II. vatikáni zsinat liturgikus rendelkezései nyomán – a november 13-i ünnep bevezetéséről. Ez tulajdonképpen egy külön magyar Mindenszentek-ünnep.
– KLEBELSBERG KUNÓ SZÜLETÉSNAPJA – 1875
KLEBELSBERG KUNÓ (Magyarpécska, 1875. nov. 13. – Budapest, 1932. okt. 11.), a két világháború közötti időszak legjelentősebb kultúr- és tudománypolitikusa.
Arad vármegyéből származott. Jogot tanult Budapesten, Berlinben és Münchenben, majd a párizsi Sorbonne-on államtudományokat, történelmet és közgazdaságtant hallgatott. 1921 és 1922 között belügyminiszter volt; neve akkor vált híressé, amikor 1922 és1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett. Népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett teremtette meg a felsőoktatás korszerű műhelyeit. Létrehozta a Collegium Hungaricumokat és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét, melyben a tudósutánpótlás biztosítását látta. Felkarolta a természet- és műszaki tudományokat is.
1926-ban a József Műegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, az orvosi, műszaki és mezőgazdasági tudományok kutatására készítettek munkaprogramokat. Törekedett arra, hogy a közfigyelmet az alkalmazott tudományok fejlesztésének fontosságára irányítsa, ennek köszönhetően ebben az időszakban a vegyi- és gyógyszeripar valamint a villamossági- és gépipar jelentős eredményeket ért el. Ő hívta haza az akkoriban külföldön dolgozó Szent-Györgyi Albertet és a szegedi egyetem tanárává nevezte ki.
Megsokszorozta a hazai kutatói állások számát, tudománypolitikai és kultúrdiplomáciai koncepciót dolgozott ki. Az Akadémia támogatását és politikától való függetlenségét törvénnyel biztosította. 1926-ban létrehozta az Országos Természettudományi Tanácsot. A Széchenyi István Tudományos Társaság megalapításával (1927) az üzleti világ befolyásos embereit szándékozott kapcsolatba hozni tudósokkal, tudományos intézetekkel a kutatások fejlesztése céljából.
Különös szeretettel foglalkozott Szeged városával és a szegedi egyetemmel. Az egyetem feladatának szánta az Alföld súlyos problémáinak, a magas gyermekhalandóságnak, a kubikos-kérdésnek, az öntözésnek, a munkanélküliségnek az orvoslását. Ő álmodta meg és alakíttatta ki a Dóm-teret a tudósok panteonjával.
Már miniszteri pályafutásának kezdetén, 1922-ben megfogalmazta programjának alaptételét: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti naggyá”. Szállóigévé vált először megmosolygott jelszava, mely szerint a lefegyverzett ország honvédelmi tárcája a kultusztárca kell legyen. A reformkor példáját idézte: a magyar kultúrának politikai jelentőséget tulajdonított; annak ugyanolyan teremtő erővé kell válnia, mint akkor, hiszen a XIX. század politikai fellendülése is szellemi megújhodással kezdődött.
NOVEMBER 14.
– HIDEGGEL HÁLÓ SZENT PÁL
Hideggel háló Szent Pál. Közelebbről meg nem nevezett forrás nyomán Takáts Sándor elmondja, hogy télen a várbeli virrasztóknak kijárt a vártafa. Ezt Hideggel háló Szent Pál napjától fogva kapták meg. Ennek tüzénél melegedtek. Takáts közelebbi hely és időjelöléssel nem szolgál. Nem mondja meg azt sem, hogy Pálnak melyik ünnepéről van szó. Az ünnepnév máshonnan ismeretlen. A télidőt tekintve Remete Szent Pál (január 15) és Pál fordulása (január 25) jöhetne számításba. E napok azonban már ugyancsak benne vannak a szigorú télben, nem lehetnek télkezdő terminusok.
Remete Szent Pál rendjének, a magyar pálosoknak nemzetünkkel való sokszázados kapcsolatait ismerve, aligha lehet másra, mint arra a pirosbetűs rendi ünnepre gondolnunk, amelyet a pálos kalendárium translatio S. Pauli primi Eremitae címen tartott számon és a szerzetesközösség, meg a pásztorsága alá tartozó nép november 14-én ült meg. A szent Velencéből hozott ereklyéit ekkor vitték át a budai várból Budaszentlőrincre (1381). Emlékünnepe egyúttal egészen a török időkig messze földön híres búcsúnappá is vált.
– ÁPRILY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA – 1887
ÁPRILY LAJOS [e.: áprili]; családi nevén Jékely [e.: jékeli] (Brassó, 1887. november 14. – Bp., 1967. augusztus 6.): költő, műfordító, szerkesztő. Jékely Zoltán apja.
1909-ben elvégezte a kolozsvári egyetem magyar–német szakát. 1909-től a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanítóképzőjében, 1910-ben a nagyenyedi gimnáziumban tanított. 1911. december 23-án feleségül vette Schéfer Idát. 1923-ban Dijonban francia nyelvtanári diplomát szerzett. 1924. október 1-jétől Kuncz Aladárral a kolozsvári Ellenzék vasárnapi mellékletét szerkesztette. 1925–28-ban az Ellenzék irodalmi szerkesztője. 1926-ban Kolozsvárra költözött, a ref. kollégiumban magyar és német irodalmat tanított. 1926. júliusban részt vett az első marosvécsi írótalálkozón. 1928–29-ben az Erdélyi Helikon szerkesztője. 1929. augusztusban áttelepült Budapestre, a Lónyay utcai református gimnázium tanára lett. 1930–38-ban a Protestáns Szemlét szerkesztette. 1934-től a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója. 1935. szeptember és 1936. február között tanulmányúton járt Észak- és Nyugat-Európában, pedagógiai följegyzéseket készített. 1942–43-ban ismét Parajdon élt. 1943. szeptember 1-jétől nyugdíjas. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán lakott. 1945–48-ban állást vállalt a református konventben, az Új Magyar Asszony című református folyóirat felelős szerkesztője volt. 1951-ben megnyerte az Anyegin újrafordítási pályázatát.
Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és Jékely Lajos aláírással is közölt verset, Áprily Lajos néven először 1918-ban az Új Erdélyben publikált. Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől (Falusi elégia, 1921) jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét. De éppen legnépszerűbb versében, a Márciusban pl. föltűnik az életöröm is. A transzszilván gondolat megszólaltatásával magyarok, románok, szászok békés együttélése mellett tett hitet (Tetőn). A környezetéből kiemelkedő, többre hivatott tehetség sorsát Az irisórai szarvas szimbólumában jeleníti meg. Budapestre költözése után A láthatatlan írás (1939) című kötetben vallott fájdalmas hazaszeretetéről. Költői-emberi alkatának jelképét a Pisztrángok kara című versében teremtette meg, a nagyvilágból az otthon biztonságába vágyódó magatartás modelljeként.
Drámái (Idahegyi pásztorok, Oedipus Korinthosban, A bíboros), bár bemutatójukat siker kíséri, valójában párbeszédes költői alkotások.
Az ötvenes években csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben, de szerencsére rátalált az egyéniségéhez illő szerzőkre. Legismertebb munkája Puskin Anyeginjének és Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versének tolmácsolása, de fordította Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev műveit, s antológiává bővülő terjedelemben román költőket is. 1957-ben Ábel füstje című verseskötetével tért vissza az irodalmi életbe; fő műformája már ekkor a zárt szerkezetű, pillanatképszerű négysoros. Méltán állítható négysorosai mellé az 1965-ben kiadott Fecskék, őzek, farkasok apró történeteket, emlékeket fölidéző prózakötete, amely természetszeretetét és hangulatos mesélőkészségét egyaránt bizonyítja. 1965-ben Jelentés a völgyből című kötetéből az időskori líra harmóniája szól, a szavak nagyfokú akusztikus hatásával színezve. Hagyatékában talált, kiadatlan műveit posztumusz könyve (Akarsz-e fényt?, 1969) tartalmazza. Esszéi, kritikái kötetben csak halála után jelentek meg (Álom egy könyvtárról, 1981).
Bár korosztálya szerint a Nyugat első nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló költőtriász tagja. Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait rendre átszövi a természet szépsége és a kultúra megtartó erejébe vetett hit. A halált, mint másik létformát, végső megnyugvást szemléli, világképe ezért nem tragikus. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkot. Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves, borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, XX. századi humanizmus képviselője.
NOVEMBER 15.
– SZENT LIPÓT
Lipót a Babenberg-ház sarjadéka, Ostmark, a későbbi Ausztria őrgrófja (1073–1136), a jámbor középkori uralkodónak egyik jellegzetes megtestesítője. Ausztria patrónusa, akinek tisztelete német vidékeinken már a középkorban felbukkan. Így ott látjuk Lőcse egyik szárnyasoltárán (1507).
Kultusza igazában akkor kezd hazánkban föltűnni, amikor a Habsburg-dinasztia örökli Magyarország királyi trónját. Szent István megmarad ugyan az ország patrónusának, de a Szentháromság és Szeplőtelen Fogantatás barokk köztéri szoborkompozícióin hódoló szentek élén István király mellett megjelenik Lipót is, mint a dinasztikus jámborság képviselője, így Sopronban, Győrött, Újvidéken. A Habsburg-összefüggésekbe tartozik az is, hogy I. Lipót tanácsadója Kollonics Lipót Szakolca városában Szent Lipót tiszteletére építtetett (1699) a karmeliták számára templomot. Ehhez még vegyük hozzá, hagy ez a rend volt a legszorosabb szakrális kapcsolatban az uralkodóházzal. Az akkori, hazánkat is magába foglaló osztrák karmelita provincia védőszentje jellemző módon éppen Lipót és István király volt.
– DÁVID FERENC HALÁLA NAPJA – 1579
Az egyetlen magyar alapítású egyház, az unitárius alapítója és első püspöke, Dávid Ferenc a hagyomány szerint 1579. november 15-én hunyt el Déva várában, fogságban. Ezen a napon rá emlékeznek, előtte tisztelegnek az unitárius felekezet tagjai.
NOVEMBER 16. – KOSSUTH FERENC SZÜLETÉSNAPJA – 1841
KOSSUTH FERENC (Pest, 1841. nov. 16. – Budapest, 1914. máj. 25.): dualizmus kori politikus, mérnök, miniszter, Kossuth Lajos idősebb fia.
A szabadságharc bukása után, 1850-ben vitték ki apjához. Emigrációban nőtt fel. Műszaki tanulmányainak befejezése után Nagy-Britanniában, majd Olaszországban dolgozott. Európai hírnevet szerzett a vasút- és hídépítés, valamint az alagútfúrás terén. Részt vett az emigráció politikai és publicisztikai tevékenységében is. 1859-től a Magyar Nemzeti Igazgatóság titkára volt. 1894-ben hazakísérte atyja holttestét, és véglegesen hazaköltözött. 1895-ben képviselővé választották; a Függetlenségi Párt elnöke lett. 1905-ben a szövetkezett ellenzék vezérlőbizottsága elnökévé választották. Később már egyre többet betegeskedett, így csak az egyik elnöki tisztet vállalta. Kiadta atyja iratainak egy részét.
NOVEMBER HARMADIK CSÜTÖRTÖKJE – FÜSTMENTES NAP
A tradícióvá növekedett nap alapötletét 1971-re datáljuk, amikor Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak. Az ötlet megfogant, és 1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) tűzte zászlajára a célt. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. 1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz, ami ekkor kapta az egységes „Smokeout Day” elnevezést. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökét aztán nemzetközi szinten is FÜSTMENTES NAPpá nyilvánították.
NOVEMBER 17.
– BUDAPEST ÜNNEPNAPJA
1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Budapest Főváros Közgyűlése 1991. március 21-i döntése értelmében ez a nap BUDAPEST ÜNNEPNAPJA.1867-ben, a kiegyezés után, Pesten is hozzákezdtek a nagy urbanizációs feladatok végrehajtásához. 1872-ben az országgyűlés megszavazta az egyesített Budapestről szóló törvénycikkelyt. Az új városi választások után 1873. november 17-én, az ünnepi közgyűlést követően az új testületek átvették a város irányítását. A város első főpolgármestere Ráth Károly lett, polgármesterré pedig Kammermayer Károlyt választották. Ebben az időben került a város fejlesztését irányító Fővárosi Közmunkák Tanácsának élére báró Podmaniczky Frigyes. Vezetése alatt a tanács olyan programot hozott létre, amely felölelte a Duna budapesti szakaszának szabályozását, rakpartok, közraktárak, hidak, bulvárok, egy központi pályaudvar és egy vasúti híd építését, valamint a főbb útvonalak szabályozását. A városrendezésre 1870-ben írtak ki pályázatot, amit Lechner Lajos építész nyert meg. Ettől kezdve állandó építkezési területté vált a város. Nekifogtak a pesti utcák tömeges kiszélesítésének, meghosszabbításának, rendezésének. 1871-ben elkezdték építeni az Andrássy utat, és még ugyanebben az évben törvény született a Nagykörút építéséről. Elkészült a második Duna-híd, a Margit-híd is. A kiegyezés után indult meg a tömegközlekedés kiépítése is. A Kálvin tér és Újpest, valamint a Lánchíd és Óbuda között sínen közlekedő kocsik szállították az utasokat. 1887-ben pedig forgalomba állították a mai villamos ősét a Nagykörúton. 1870-ben megindult a Várhegyre a Sikló, négy évvel később pedig a Szabadság-hegyre a Fogaskerekű. Az 1880-as évek második felében kiépült a Cinkota és Soroksár közötti, valamint szentendrei HÉV. A korszak másik két vívmánya a távirda és a telefon. 1874-ben nyílt meg a Központi Távirda, öt évvel később pedig megkezdődött a telefonhálózat kiépítése. A városban megjelent a sajtó, mint intézmény. Felépült a József körút sarkán a Budapesti Hírlap újságpalotája, ami egy épületben egyesítette a szerkesztőséget, a kiadót és a nyomdát. Sorra nyíltak a polgári lét fontos helyszínei a kávéházak és mulatók: a New York kávéház, a Centrál, a Japán Kávéház, vagy a Somossy Orfeum, 1884-ben pedig elkészült az Ybl Miklós tervezte Operaház is.A korszak csúcspontja a millennium éve, 1896 volt. Ebből az alkalomból országos kiállítást rendeztek. A budapesti kiállítás épületei a Városligetben kaptak helyet. Az itt megépült új épületekben mutatták be Magyarország mezőgazdaságát, iparát, kereskedelmét, kultúráját, tájait, városait. Erre az alkalomra kiépült a kontinens első földalatti vasútja, a Kisföldalatti is. A lipótvárosi Duna-parton ekkor már olyan előrehaladott állapotban volt az Országház építése, hogy ünnepi ülését már az új kupolacsarnokban tarthatta meg a Tisztelt Ház. A gótikát visszaálmodó épület felavatására 1902-ben került sor. A város belterülete ekkor már egészen a mai Szent István körútig terjedt, ott épült fel a pesti polgárság színháza, a Vígszínház. A körút másik végéhez közel pedig elkészült
– CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA – 1773
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY (Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.): költő, író, műfordító.
1785 körül Háló Kovács József fedezte fel Csokonai Vitéz Mihályt, mint csodagyereket. A „magyaros iskola”, Dugonics András népiessége hatott rá, de már vonzotta a felvilágosodás. 1793-ban a pesti színjátszóknak felajánlotta színműveit, többek között A méla Tempefőit is, amelyben keserű torzképet rajzolt a hazai költősorsról, a vezető rétegek közönyéről, a független írói pálya kilátástalanságáról. Elsősorban Kazinczy ösztönözte: tőle értesülhetett a magyar jakobinus mozgalom terveiről is.
1794-ben születtek rousseau-i, voltaire-i bölcselő költeményei (Az estve, Konstancinápoly, Az álom). 1793 táján láttak napvilágot a Magyar Múzsában (névtelenül) első versközlései. Fölvilágosult, szabad szellemű oktatása miatt összeütközésbe került alma matere, a debreceni kollégium vezetőivel, az iskolai pereskedés kicsapatással zárult (Búcsúzó beszéde a debreceni kollégiumi ifjúsághoz). Valószínű, hogy ott volt Martinovicsék kivégzésén, a Vérmezőn. Rövid ideig a sárospataki főiskolán lett joghallgató, bár idegenkedett a feudális magyar jogtól (Búcsú a magyar múzsáktól). 1796-ban Pozsonyba ment az országgyűlésre, remélve, hogy verseinek kiadásához pártfogót talál, de csak a Diétai Magyar Múzsában, saját folytatásos „versújságjában” tudta kiadni egy részüket.
1797. márciusában megismerkedett Vajda Juliannával, Lillával, egy gazdag komáromi kereskedő leányával. A boldognak induló szerelem keserű fordulatából született meg a Lilla szerelmi ciklus. Komáromi csalódása után Csokonai Vitéz Mihály Somogyban időzött, baráti házaknál, különösen Sárközy Istvánnál Nagybajomban. Fájdalmából születtek preromantikus, szentimentális líránk kiemelkedő remekei: A tihanyi ekhóhoz, A magánossághoz. Ekkor fordult érdeklődése korábbi, debreceni népies versei s a Tempefői betétje (Szuszmir meséje) után, ismét a néphagyomány felé, a magyar irodalmi népiesség néhány úttörő mintadarabját alkotva meg (Parasztdal, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor).
1798–99 telén írta Dorottya című vígeposzát, a korabeli vidéki élet hazai körképét.
1799 májusán a csurgói református gimnázium segédtanára lett (Csurgói prédikáció; Búcsúbeszéde csurgói tanítványaitól). Felvilágosult pedagógiájáért rajongó tanítványaival két színjátékát is előadatta; az idegenutánzást bíráló Culturát (feltehetőleg Patvarszki című [1793] vígjátéka anyagából) s Az özvegy Karnyóné című, politikai célzatosságtól sem mentes szerelmi bohózatát, vissza-visszatérő tárgyáról, az öregedő asszony szerelméről.
Verstanulmányba is fogott (A magyar prozodiáról, másként A magyar verscsinálásról közönségesen), tanulmányai, előszavai (a Dorottyához, A Tavaszhoz) szellemességükkel, ismeretanyagukkal a műfaj legkiválóbb teljesítményei. Az epopoeáról közönségesen már Árpád vagy a magyarok megtelepedése címmel tervezett honfoglalási eposzának előtanulmánya; ez a 90-es évek közepétől foglalkoztatta, s élete fő művének szánta, de csak 51 hexameteres sor s a vázlat készült el. 1800 márciusában letelvén tanári megbízása, visszatért szülővárosába; műveinek kiadására előfizetőket gyűjtött, 1802 januárjában pedig Komáromban járt kinyomtatni tervezett életműsorozatának első kötetét. Ez év nyarán debreceni hajlékát tűzvész pusztította el. Felépítésén s az Árpád megírásán fáradozott; kiújuló tüdőbajával küzdött.
1803-ban Bécsben jelentek meg Anakreoni versei, a kor divatos antikizáló, jambikus dalai a szerelemről, a borról, az életörömről, tanulmányával, s jegyzeteivel. Fazekas Mihállyal meghitt barátságot tartott: ő enyhítette keserűségét, hogy Kazinczy félreértette költészetét: csupán népies életképírót látott benne, természetes realizmusát póriasságnak bélyegezve (ezért marasztalta el még a Dorottyát is). Időmértékes bölcselő ódái (Dr. Földi sírhalma felett, Az ember, a poézis első tárgya, A szélhez, A hadi oskoláról) kiemelkedő gondolati költemények. Felkérésre írta A lélek halhatatlansága címmel ismert nagy bölcselő versét, melyet Rhédey Lajosné Kácsándy Terézt búcsúztatásán fel is olvasott. A Rhédeyné temetésén szerzett tüdőgyulladásban halt meg.
Csokonai Vitéz Mihály szinte teljesen újjáteremtette a magyar költészetet, egyaránt merítve a magyar hagyományból és a nyugat-európai, a keleti irodalmak formai és stiláris vívmányaiból. Érdeklődése azonban ennél is szélesebb körű: nemcsak az európai, hanem az egész világkultúráról átfogó képet alkotott, s ennek élményét éppúgy beépítette költészetébe, mint a természettudományos felfedezésekét (pl. Dr. Földiről egy töredék). A felvilágosodás filozófiájával megismerkedve alkotta meg személyes átéléssel hitelesített gondolati líráját, a teológiai világkép természettudományosba fordulását (Konstancinápoly, Az álom), nem riadva vissza a végső kérdések költői feszegetésétől sem (Újesztendei gondolatok, A lélek halhatatlansága). Filozófiailag élte át a kor társadalmi válságát (Az estve). Rousseau-izmusa érzéki gazdagságú, érzelmi sodrású, világirodalmi mértékkel is jelentős lírát teremtett. A magyar társadalom válságát a kultúra válságaként élte meg. Állandóan foglalkoztatta az európai „magas” műveltség és a keleti hagyományokat is őrző „mély”, népi kultúra összehangolása. Komikus eposza a nemesi kultúrának jóval szelídebb bírálata, mint az ifjúkori Tempefői.
Változatos rím- és sorfajú magyaros versei mellett kitűnően kezelte a klasszikus időmértékes formákat, valamint a szimultán („nyugat-európai”) verselést. Műveltsége, olvasottsága, szintetizáló hajlama, tehetsége révén költészetébe hasonította a különféle irányzatokat, stílusárnyalatokat (rokokó, barokk, manierizmus, klasszicizmus, szentimentalizmus, preromantika), megteremtve egyéni stílusát. A nyelvújításban is az egyeztetés híve volt: elsősorban a régi és a népi nyelvtől várva „nyelvünk természete szerint” az irodalmi nyelv megújulását. Kazinczy és Kölcsey csupán népies dalait értékelte, ítéletüket Toldy Ferenc örökítette tovább. Félreismertségét nem kis részben az okozta, hogy jelentős művészi értékű, világnézeti tartalmú műveinek nagy része csak századunkban jelent meg. A népies vándorköltő anekdotikus alakját Petőfi Csokonai-verse is segített meggyökereztetni, bár Jókai igyekezett ezt Csokonai Vitéz Mihály kiadatlan vagy a cenzúra által megcsonkított nagy gondolati verseinek közreadásával helyesbíteni. Ady s a Nyugat írói, költői (Móricz, Tóth Árpád) fedezték fel Csokonai Vitéz Mihály igazi nagyságát. Németh László több tanulmányban foglalkozott Csokonai Vitéz Mihály műveltségformáló, irodalomalakító nagyságával.
NOVEMBER 18. – A NŐK EGYETEMI TANULMÁNYAINAK ENGEDÉLYEZÉSE – 1895
Egy 1895. november 18-án kiadott rendelet tette lehetővé nők számára a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi képzést és gyakorlatot, igazi változást azonban ezen a téren csak a világháború körüli időszak hozott.
Az első női mérnökhallgatókat 1918-ban vették fel a Műegyetemre, összesen négyet. Az első női egyetemi tanárt 1930-ban nevezték ki.
NOVEMBER 19.
– ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET
A legtöbb ember nem szereti a telet. Ez tükröződik a télen szabadban nyíló virágokról szóló régi csodákban, és mai hírlapi „kacsákban”. E témának két szentje van, akik ráadásul közre is fogják a java telet. Egyikük Dorottya, „a farsang dámája” (febr. 6.), másikuk Árpád-házi (Magyarországi) Szent Erzsébet (nov. 19.). Erzsébet II. András királyunk lánya volt. Tizennégy évesen feleségül adták Lajos thüringiai őrgrófhoz. A hercegnő már hat év múlva özvegy lett: férje 1227-ben felöltötte a keresztet, a Szentföldre indult, de útközben megbetegedett és meghalt. Erzsébet, akinek jótékonykodása miatt már korábban is meggyűlt a baja férje családjával, magára maradván Marburgba költözött, és belépett a Ferenc-rendbe. Javait és rövidke életének hátralévő néhány esztendejét a betegek és rászorultak gondozásának szentelte. 1231. november 16-án halt meg, huszonnégy évesen. Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor avatták szentté (valójában júl. 1-jén, máj. 26. az eljárás kezdetének időpontja volt), s a rákövetkező év májusának első napján „emeltettek oltárra ereklyéi”, azaz szenteltek templomot sírhelye fölé. Egykori kérője, II. Frigyes német-római császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet koporsójára: „nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának”. Németországi működése folytán a világegyháznak ő az egyetlen ismertebb magyar származású szentje. Ünnepét a római naptár november 17-én hozza, mi magyarok 19-én üljük meg. „Felemeltetéséről” régi magyar naptárak május 2-án, vagyis névnapjával épp „átellenben” emlékeztek meg.
– SCHULEK FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA – 1841
SCHULEK FRIGYES (Pest, 1841. nov. 19. – Balatonlelle, 1919. szept. 5.): építész, műegyetemi tanár, a magyar eklektikus építészet jelentős egyénisége. Akadémiai tanulmányait Bécsben Van der Hüllnél, majd Friedrich Schmidt mesteriskolájában végezte. 1870-ben Pesten telepedett le és Steindl Imre irodájában dolgozott. 1871-ben a Mintarajziskola tanára, 1872-ben a Műemlékek Országos Bizottságának építésze, 1903-tól 1911-ig a műegyetemen a középkori építészet tanára volt. Számos magyar középkori építészeti emlék helyreállítása fűződik nevéhez: a Budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templom átépítése (1873–1896), a jáki templom, a csütörtökhelyi kápolna, a kisszebeni templom, a lőcsei városháza stb. Tervei szerint épült a szegedi református templom (1880–83); az 1903-ban felavatott Halászbástya, a budapesti jánoshegyi Erzsébet-kilátótorony (1910).
NOVEMBER 20. – SINA GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA – 1782
SINA GYÖRGY (Nis, 1782. november 20. – Bécs, 1856. május 18.): görög származású magyar bankár, aki 1832-ben kapott magyar báróságot. A Lánchíd felépítését megtervező pénzügyi csoport aktív tagja volt. Bécsben élt. Fia, Simon (1810–1876) ugyancsak bankár lett, aki korának legnagyobb mecénása volt, s az MTA megalapítását éppúgy támogatta, mint a Bazilika és a Nemzeti Színház építését vagy az árva gyerekek neveltetését. Több görög tudományos intézetet is patronált.
NOVEMBER 21. – SZŰZ MÁRIA BEMUTATÁSA
Mária bemutatása, az Érdy-kódexben Asszonyunk Máriának templomba jelentése, liturgikus egyházi nevén praesentatio Beatae Mariae Virginis, előbb a keleti, majd a nyugati egyháznak ünnepe. A Pray-kódex már 1200 táján ünnepli, tehát hazánk már az Árpád-korban befogadta Bizáncból. A latinoknál csak 1371 táján tűnt föl, majd V. Sixtus megerősítette (1585). Az ünnep ihletője nem az evangélium, hanem az apostolokig visszanyúló hagyomány.
Óh, ha megtekéntjök szerelmes atyámfiai – írja az Érdy-kódex – ez mai szent innepnek méltóságát, bizonyával nem alábbvaló asszonyunk Máriának az egyéb ünnepénél. Mert ez mai napon jelenteték meg elészer ez világnak az ő szentséges volta, mikoron az ő szent szülei felvivék az Úristennek templomában. Ki jövendő vala, hogy az felséges teremtő Úristen fiának bizony temploma lenne. Felvivék mondám, Szentléleknek oskolájában, ki jevendő vala, hogy mindez világi üdvözülő népeknek bizony mesterasszonyok lenne, felvivék az szüzeknek konventében, hogy alkolmas ideig ott szeplőtelen tisztaságban lakoznék, jószágokban gyoropodnék, emberi jóerkölcsben neveködnék, és kézimunkát tanulni, kivel annak utána életét keresné, és háza népét táplálá. Mindennek felette kedég, hogy az Úristennek tervényét, parancsolatját és az szentírást megtanulná, kiknek miatta Úristent tudná dicsérni, szolgálni, és ennennagát idvezőjteni.
NOVEMBER 22.
– SZENT CECÍLIA
Cecília, régiesen Cicelle, ókeresztény szűz és mártír (†230 körül), a középkor végétől a tizennégy segítőszent egyike. Névünnepe a VI. század végétől november 22. Legendás élettörténete a már jól ismert ponyvastílusban íródott. Keresztényként nőtt föl az előkelő pogány Caecilius famíliában. Kora ifjúságában szüzességet fogadott. Szülei ennek ellenére egy Valerius nevű ifjúhoz kényszerítették. Cecília a nászéjszakán rábírta férjét, hogy ne érjen hozzá, mondván: „énnekem szent angyal szeretőm vagyon, ki nagy szorgalmatossággal őrizi az én testemet minden fertelmes bűntől, ki ha azt ismerendi, te engemet förtelmes szeretettel illetendesz, tudjad, hogy ottan megöl tégödet…” Valerius hajlott a szóra, sőt meg is keresztelkedett. Később „égi vetélytársa” megjelent előttük, és rózsa- vagy liliomkoszorúval megkoronázta őket (e virágok néha Cecília attribútumai). A csodálatos virágillatot megérezve, Valerius öccse, Tiburtius is megkeresztelkedett. Nemsokára mindhárman elnyerték a vértanúság koronáját. Előbb azonban Cecília még megtérítette az őket kísérő katonákat és tisztjüket. Három vértanúkorona is ékíti fejét. Három napig tartó sikertelen próbálkozás (gőzben való megfojtás, forró olajban főzés) után le akarták fejezni. Háromszor sújtott a nyakára a hóhér, de ezt is túlélte, három napig élt még, ez idő alatt mindenét szétosztotta a szegények között, házából templomot alapított.
NOVEMBER 22.
– ADY ENDRE SZÜLETÉSNAPJA – 1877
ADY ENDRE (Érmindszent, 1877. november 22. – Bp., 1919. január 27.): költő, publicista.
Származását, életét maga is legendákkal övezte. 1888-tól a nagykárolyi piarista gimnáziumban, majd a zilahi református kollégiumban tanult. 1896. március 22-én jelentette meg első versét a helyi Szilágy című lapban. 1896-ban érettségizett Zilahon, majd a debreceni református jogakadémia hallgatója lett, helyi lapok, köztük a függetlenségi Debreczen újságírója. 1900-ban a nagyváradi Szabadsághoz szerződött. 1901-től a radikális Nagyváradi Napló munkatársa, idővel társszerkesztője. 1903 kora őszén megismerkedett Diósy Ödönné Brüll Adéllal, szerelmes verseinek Lédájával. 1904-ben Budapestre, onnan Léda biztatására Párizsba utazott. Megismerkedett a nyugat-európai modern művészeti és politikai élettel. Több magyar lap tudósítója volt. 1904-ben megállapították vérbaját. 1905-től a Budapesti Napló szerkesztőségében dolgozott. Később fölváltva élt Budapesten, Párizsban és Érmindszenten. 1908-ban barátságot kötött a mecénás Hatvany Lajossal; az induló Nyugat-mozgalom, Nagyváradon pedig A Holnap Társaság és antológiája vezéregyénisége volt. A Nyugat, a Népszava, a Pesti Napló, a Világ munkatársa, pesti és vidéki fölolvasóestek ünnepelt szereplője. Kapcsolatba került a Galilei-körrel. 1911-től levelezett Boncza Bertával, Csinszkával, majd 1915-ben házasságot kötöttek. A világháború első éveiben Csucsán éltek. Háborúellenes cikkei miatt politikai támadások kereszttüzébe került. 1916–17-ben gyógyüdülőkben élt. Utolsó nyilvános szereplése 1918. december 1-jén a Vörösmarty Akadémia alakuló ülésén volt; elnökké választották, de beszédét Hatvany Lajosnak kellett fölolvasnia.
Ady Endre költői pályakezdése korántsem eredeti: első két kötetében (Versek, Debrecen, 1899; Még egyszer, Nagyvárad, 1903) a századvég népnemzeti és városias lírájának elemei keverednek az erősebb Reviczky-hatással. Az ifjú hírlapíró szellemi és társadalmi érzékenysége hamar kitűnt, a lírikus érlelődése bonyolultabb. Huszonnyolc éves múlt, amikor berobbant „új időknek új dalaival” (Új versek, 1906). Majd minden esztendő karácsonya előtt rendszeresen érkeztek újabb könyvei (Vér és arany, 1908; Az Illés szekerén, 1909; Szeretném, ha szeretnének, 1910; A minden titkok versei, [1911] – szokás szerint előre dátumozva). A kötetek egymásutánja gondolati fölismerések sora: a művészélet egyéni kétségeitől eljut a nemzeti és emberi létezés számos egyetemes kérdéséhez.
A tízes évek eleje a költőnek testi-lelki gyötrelem, a személyes válság ideje. A hazai közélet zűrzavaros eseményei, az európai progresszió eredményei távlatot nyitottak lírájának (A menekülő élet, 1912); a politikai és szociális motívumok, a forradalmat váró víziók meghatározó elemei megújuló költészetének (A magunk szerelme, 1913; Ki látott engem?, 1914). A kor maradi gondolkodását mind radikálisabban meghaladó költő a világháború azonnali elítélésével bizonyította szellemi és erkölcsi nagyságát. Az ő fájdalmas tiltakozása képviselte igazán a magyarság valódi érdekeit: „Ember” maradt az „embertelenségben” és „Magyar az űzött magyarságban”. Hosszú és kényszerű hallgatás után jelent meg utolsó kötete (A halottak élén, 1918), s ami ebből kimaradt, posztumusz kötetbe került (Az utolsó hajók, 1923), a korábbi könyvek összeállításában is segédkező Földessy Gyula gondozásában.
Költői küldetését sorsszerűnek tartotta, gyakran a magyar és más népek millióinak nevében szólalt meg. Világa egymásba kapcsolódó jelképek folyvást táguló rendszere.
Költészetének alapélménye a látomásszerűen bemutatott „magyar ugar”, a feudális kiszolgáltatottság, a társadalmi és szellemi szegénység (A Hortobágy poétája). Mítoszteremtő „magyarságverseiben” egyszerre élte át nemzeti történelmünk megannyi tragédiáját, és ezzel állította szembe a megújulás lehetőségét. Párizsi tapasztalatai nyomán idézte meg a pénz mitikus hatalmát, az ellentétes érdekek agresszióját (Mi urunk: a Pénz). Itthon a parasztságot és a munkásságot egyaránt progresszív erőnek hirdette „forradalmas” költészete (Dózsa György unokája, Csák Máté földjén, A Tűz csiholója, Rohanunk a forradalomba). Az élet viszonylagosságának dermesztő érzését bölcseleti nyugtalansággal és talányos képek, különös képzetek sorozatával dolgozta föl (Özvegy legények tánca, Kocsi-út az éjszakába, A föltámadás szomorúsága, Az eltévedt lovas). A halál, a magányosság, a művészsors problémái mindvégig elkísérték. A hívő s ateista, a keresztény és pogány szemlélet együtt formálta újszerű istenképét (Álmom az Isten, Hiszek hitetlenül Istenben, Menekülés az Úrhoz). Hagyománybontó szerelmi lírája is: önpusztító életének, fölfokozott szenvedélyeinek jelképes kivetítése. A férfi és a nő párkapcsolatának addig elhallgatott titkait, a modern érzelemvilág összetettségét elsősorban a Léda-versek tárják föl.
A motívumkörök alapján minden Ady-kötet átgondolt kompozíció. A versek, a rendszerint háromszavas címek, a sorrend, a ciklustagolás többnyire tudatos szerkesztői munka eredménye, amelynek révén az egyes lírai darabok a kötet szerkezetében sajátos jelentőséget kapnak. A költemények nyelve eredeti, régies és újkeletű kifejezésekkel, jelzőkkel érzékletes és markáns igékkel is súlyos. Prozódiájának találmánya a szimultán ritmus: az időmértékbe belépő hangsúlyosság vagy fordítva; általában a jambusnak vagy a trocheusnak és a magyaros ütemezésnek sajátos együtthatása.
Elbeszélései lírai műhelyének termékei: ezek is föltárulkozó Ady-versek Lírikusi hév és kifejezés jellemzi több mint kétezer kisebb-terjedelmesebb, de mindig gondolati lényegre törő publicisztikai írását is. Színházi és irodalmi kritikái külön említést érdemelnek.
Ady Endre líratörténetünk nagy egyénisége, korszakos költő, a maga nemében utánozhatatlan. Költészete majd minden európai és keleti nyelven megismerhető, bár ritkán egyenrangú fordításban. Mind eszmei, mind esztétikai forradalma évtizedeken át hangos viták élesztője volt, művészetének egyoldalú kisajátítására számos ideológiai és politikai irányzat tett eredménytelen kísérletet.
NOVEMBER – ADVENT ELŐTTI UTOLSÓ VASÁRNAP – AZ EGYHÁZI ÉV VÉGE – KRISZTUS KIRÁLY
Adventtel kezdődik az új egyházi év, a karácsonyra való csendes előkészület ideje. Az advent első vasárnapját megelőző vasárnapon köszönti a katolikus egyház KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPÉt.Krisztus királyságának liturgikus ünneplése viszonylag új keletű – XI. Piusz pápa rendelte el a megemlékezést 1925-ben. A gondolat maga azonban nagyon régi, az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza. A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás révén dicsőségbe emelt Krisztus méltóságát a királykoronázás jellegzetes mozzanataival írja le. A fölmagasztalás megfelel a trónra ültetésnek: a minden nyelv megvallja a koronázáshoz kötött ünnepi üdvözlésnek, a térdek meghajlása pedig a hivatalos hódolatnak (Fil 2, 6–11). Amikor az első keresztények a megdicsőült Jézust Uruknak szólítják és hittel vallják, hogy ő az Úr, a kifejezés mögött az uralkodói méltóság nyer hangsúlyt (Úr = Küriosz). Az evangéliumok is érzékeltetik, hogy a Jézus keresztjére rakott felirat: ő a zsidók királya, bár eredeti szándéka szerint az elítélés okát jelzi, mégis komoly igazságot fejez ki a hívő szemlélő számára.Az ünnep szentleckéjében Szent Pál egy őskeresztény himnuszt idéz a kolosszei hívek bátorítására. A himnusz az első strófájában Krisztusnak a teremtésben való részvételét magasztalja: minden benne, általa és érte lett teremtve, az egész világ benne létezik. A második versszak a megváltás rendjében fejti ki Jézus egyedülvaló jelentőségét azzal, hogy rámutat: mindent visszavezetett az Atyához, egyetemes békességet szerezve. Ez a szemléletmód szinte misztikus magasságokba emelkedve szól Jézus uralmának titkáról.
NOVEMBER 23.
– NYILAS HAVA
November 23-án a Skorpióból a Nyilas (Sagittarius) havába lépünk. A hónap névadója a hasonnevű állatövi csillagkép. Nyilazó kentaurt mintáz Mezopotámiában, Hellászban, Egyiptomban, és hellenisztikus hatásra az arab, hindu csillagtérképeken is. Kétlábú változatban szintén ismerték, de ez a Nyilas nem tett szert nagy népszerűségre.
A görög mitológia kentaurjai egy napisteni eredetű, Kentaurosz nevű félistennek és thesszáliai kancáknak az ivadékai. Alsótestük ló, felsőtestük ember, és részeges, kéjsóvár, ám ugyanakkor bölcsességgel megáldott lényeknek írják le őket. Dionüszosz extázisban „lóvá tett” kísérői voltak. Hiedelmi eredetükről több, egymással megférő magyarázat született. Egyesek a vad thesszáliai lovaspásztorokban keresik az előképüket. Thesszália híres volt lótenyészetéről az ókorban, s a kentaurosz név lényegében „csikóst” jelent, kentaó annyi mint „hajtok, ösztökélek, sarkallok”. Mások lókultusz sámánpapjait látják bennük, ismét mások a védikus gandharvák hellén megfelelőinek tartják őket. A gandharvák is emberlovak voltak, éppúgy, mint kentaurtársaik, maszkos termékenységrítusok beöltözött szereplői. A két legnevezetesebb kentaur Nesszosz és Kheirón volt. Az előbbi okozta Héraklész vesztét azzal, hogy amikor a hős nyilától eltalálva haldokolt – Héraklész azért nyilazta le a kentaurt, mert az megszöktette a feleségét –, rábeszélte az asszonyt, hogy mártsa férje ingét az ő vérébe, így az, ha magára ölti, sebezhetetlen lesz. Amikor aztán a hős belebújt a „nesszosz-ingbe”, az tüzes méregként égett a testébe. Kheirón viszont – az ő halálát is, bár „véletlenül”, Héraklész nyila okozta – nemes és bölcs kentaur volt, számos istenfi és hős (Aszklépiosz, Aktaión, Akhilleusz és mások) nevelője. Kheirónt a monda szerint Zeusz az égre emelte halála után, belőle csinálta a Nyilas csillagképet.
– SZENT KELEMEN PÁPA
Kelemen szent pápa († 101), a kőszikla Péternek tanítványa és harmadik utóda, a bányászok egyik hajdani patrónusa. Tiszteletével főleg Tirol és Csehország egyes bányavidékein, a régi Magyarországon szórványosan, leginkább Rozsnyó és Selmecbánya környékén találkozunk. A rozsnyai Kálvária kápolnájában (1741) képét láthatjuk. Névünnepén itt búcsú is van: a bányászok díszruhásan, kezükben égő gyertyával misén vesznek részt. Hasonlóképpen Illés (Ilja) selmeci falu templomában is ott függ fogadalmi jellegű képe. Körmöcbánya (Kremnica) Szentháromság-szobrának egyik kőreliefjén is föltűnik, bányászó szerszámokkal körülvéve. Nyilván Szentkelemen elenyészett sárosi falu (1332) neve is bányász patrociniummal függött össze.
NOVEMBER 24. – HUSZONNÉGY VÉN
A katolikus Írás-magyarázat részben Izrael tizenkét törzsének tizenkét képviselőjével, esetleg a pátriárkákkal, akik megelőzték, és a tizenkét apostollal azonosítja, akik pedig követték a Bárányt. Általános nézet szerint a Huszonnégy Vén mindenképpen az Ó- és Újszövetséget jelképezi. A Huszonnégy Vén kultusza a bizánci egyházban keletkezett. Nyugaton a XII. században, a keresztesháborúk idején tűnik föl. A középkori néphit valóságos személyként képzelte el őket, mint a Nagy Élőlényt is. Úgy vélték, hogy az Úr a Huszonnégy Vénnel a kántorböjtök csütörtökjein szokott tanácskozni. Ekkor határozták el, hogy a következő negyedévben mi történjék Ádám ivadékaival a földön. Ebből a hiedelemből következett, hogy a vakhitre hajlamos emberek a tiszteletükre szerkesztett misével (missa de XXIV. senioribus) akarták e tisztes aggastyánokat szándékainak megnyerni. Más vakbuzgó nézet szerint, ha az ember egymásután huszonnégy vasárnap misét végeztet az ő tiszteletükre, akkor megszabadítják bűneinek büntetésétől. Bár a papság körében is sokan ellenezték, mégis csak a tridenti zsinat hagyta ki a misekönyvből.
NOVEMBER 25.
– ALEXANDRIAI SZENT KATALIN
Katalin, azaz Alexandriai Szent Katalin vértanú († 305 táján), a középkornak alighanem legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje, a Virgines Capitales, továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike. A görög eredetű szó jelentése: „tiszta, szeplőtelen”.
Katalin alakját, életét teljesen átszövi a legenda, amelyet verses alakban az Érsekújvári-kódex prózában pedig Pelbárt nyomán az Érdy-kódex örökített meg: élt Alexandriában egy pogány király, Costus, akinek nem volt gyermeke. Ezért szüntelen áldozott a bálványisteneknek, de hiába. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. A készülő szoborból csodálatosképpen feszület lett. Bevitték a pogány templomba, ahol a bálványok mind lehullottak. Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, a királyné megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta. Már tizenhárom éves korában kitűnt csodálatos okosságával, amelynek híre messze földre elterjedt.
– A MAGYAR LABDARÚGÁS NAPJA
A magyar labdarugó „Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét A MAGYAR LABDARÚGÁS NAPJÁvá nyilvánította.
NOVEMBER 26. – BABITS MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA – 1883
BABITS MIHÁLY (Szekszárd, 1883. november 26. – Bp., 1941. augusztus 4.): író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító. 1901-ben érettségizett a pécsi ciszterci főgimnáziumban. A budapesti egyetem magyar–francia szakán tanult; az utóbbit csakhamar a latinra cserélte föl. Igyekezett megismerni a modern európai irodalmat, kivált a franciát és az oroszt. Ekkor már jó ideje verselt. Négyesy László híres stílusgyakorlatain barátaival, Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával műfordítóként és költőként is megismerték. Gyakorlótanárként Baján, majd oklevelének megszerzése után a szegedi főreáliskolában tanított. 1908-ban verseit A Holnap antológia és a Nyugat közölte. 1908 nyarán tett olaszországi utazása ihlette San Giorgio Maggiore, Zrínyi Velencében és Itália című verseit, s Dante Isteni színjátékának fordítását. 1908 és 1911 között a fogarasi gimnázium tanára volt.1909-ben jelent meg első verseskötete (Levelek Iris koszorújából). Ars poeticáját a kötet nyitóversében (In Horatium) fogalmazta meg. Pesszimizmus jellemzi kötetzáró ars poeticáját (A lírikus epilógja, 1903). Második kötetének (Herceg, hátha megjön a tél is!, 1911) eredetileg a Klasszikus álmok címet szánta. Ezek az álmok jórészt Fogarason szövődtek, ahol megtanult görögül, s a hellén szerzők mellett romantikus-szecessziós angol költőket (kivált Swinburne-t) olvasva hozta létre, görög mítoszt megelevenítő drámai költeménye (Laodameia, 1910–11) mellett, megannyi görögös versét.
1911-ben Újpestre helyezték. 1912 nevezetes munkástüntetésének, a vérvörös csütörtöknek emléket állító Május huszonhárom Rákospalotán soraiban fölsejlik a forradalom nemzeti szellemű víziója. A magyarság ártatlanságába vetett hitének jegyében tört föl nagy, háborús verse (Miatyánk, 1914). A világháborút űzött vadként élte meg. A Játszottam a kezével (1911–15) utolsó három soráért hírlapi hajsza indult ellene Rákosi Jenő vezetésével, s végül iskoláját is el kellett hagynia. 1916 novemberében újra tanár a budapesti VI. kerületi főgimnáziumban. 1916. március 26-án, a Nyugat zeneakadémiai matinéján szavalta el Húsvét előtt című békeversét, tomboló közönségsikerrel. Benne ott tükröződik a schopenhaueri vak erők elszabadulásának teljes tragikuma. Ezen hatol át a békevágy s a föltámadásba vetett hit végső, húsvéti, himnikus reménysége. Fortissimo című békeverse miatt az ügyészség elkobozta a Nyugat 1917. március 1-jei számát, és istenkáromlás miatt eljárást indított ellene. Márciusban egyetemi tanárrá nevezték ki. Júliusra már – Szíttál-e lassú mérgeket? című versének tanúsága szerint – elfordult a diktatúrától. E költeménye Magyar költő kilencszáztizenkilencben című vallomásában jelent meg (Nyugat 1919), melyben lelkiismeretére hallgatva vádolja önmagát.
Már 1919 februárjában, Az igazi haza című vallomásában pontosan látta Trianon tragédiáját, egyetlen ellenszerül ajánlva a szellemi haza bonthatatlan egységét. Közben forradalmi szereplése miatt üldözték, rendőri felügyelet alá került, megjárta a toloncházat. 1921. január 15-én feleségül vette Tanner Ilonát. Üldözöttsége ellenére az irodalmi élet központi személyisége lett, 1916-től szerkesztette a Nyugatot, az 1920-as években versben is hangsúlyozta, amit a Magyar költő kilencszáztizenkilenc című kötetében fejezetcímmel is hirdetett: „A költő konzervatív!”, vagyis hagyomány- és értékőrző, minden barbarizmus ellenében. Ezt hirdeti 1925-ben megjelent kötetének címe, Sziget és tenger. Bevezetőjében megfogalmazta magyarságának, a népek testvériségébe vetett hitének és katolicizmusának egylényegűségét. Konzervativizmusa nem elfordulás a társadalom gondjaitól. Ezt jelzik a húszas években megjelenő regényei (Kártyavár; Timár Virgil fia). Legnagyobb szabású, társadalmi regénye az önéletrajzi indíttatású Halálfiai (1927). A háború után már benne élt a rettegés, hogy „a líra meghal” (Régen elzengtek Sappho napjai, 1922). Így váltak a szavak, a versek „dadogókká”, megbízhatatlanokká, céltalanokká, hűtlenekké, „pártütőkké”, a megszólalás mégis megkerülhetetlen kötelességével. Erről szólnak a Mint különös hírmondó… (1930) zaklatottan sietős hexameterei. S a költői szerephez való ragaszkodása mondatta ki vele a Mint forró csontok a máglyán (1932) már 1910-ben az Angyalos könyvbe jegyzett két kezdősorát: „Nem az énekes szüli a dalt: / a dal szüli énekesét.”
Mire új verseskötete (Versenyt az esztendőkkel!) 1933-ban megjelent, Hitler hatalomra jutott Németországban. Az 1929-től Móriczcal, 1933-tól Gellért Oszkár közreműködésével egyedül szerkesztett Nyugatot egyszerre őrtoronynak és szekértábornak tartotta (lásd Ezüstkor című tanulmányát, 1930 és A Nyugat régen és most című előadását, 1932). Elszigeteltségéhez hozzájárult, túl a nemzedéki ellentéteken, hogy a Baumgarten-alapítvány kurátora lett. A Pokol fordítása 1912-ben, a Purgatóriumé 1920-ban, a Paradicsomé 1923-ban, a teljes Isteni színjátéké 1929-ben jelent meg. Fordításgyűjteménye, Amor Sanctus – Szent szeretet könyve (Középkori himnuszok latinul és magyarul, 1933) – bevezető tanulmányának szavai szerint szintén a szellemi ellenállás része. Mint ahogy része maga Az európai irodalom története (1934–35, végleges változata: 1936).1937 áprilisában orvosai megállapították daganat okozta gégeszűkületét, és műtétet javasoltak. Még ugyanebben a hónapban megírta nagy halálversét (Ősz és tavasz között). 1937 kora nyarán született nagy imaverse, a Balázsolás. Az 1938. február 10-i operációt jól viselte, lábadozását azonban súlyos szenvedések kísérték. Eközben már munkált benne a hatalmas bölcseleti költemény, a Jónás könyve, amelyben megjelenik fölülemelkedése szenvedésein és múltbeli önmagán. 1941 márciusában tartotta akadémiai székfoglalóját. Áprilistól ismét csaknem beszédképtelen volt. 1941. augusztus 3-án a budapesti Siesta-szanatóriumba szállították, ahol 4-ére virradó éjjel hunyt el.
Szellemi, erkölcsi kisugárzása tovább élt a Nyugat második és harmadik nemzedékének művészetében. Öröksége erősen hatott a II. világháború utáni Újhold nemzedékére, és jelen volt az egyik leghűségesebb tanítványa, Illyés Gyula szerkesztette Válaszban is.
NOVEMBER 27.
– PILINSZKY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA – 1921
PILINSZKY JÁNOS (Bp., 1921. november 27. – Bp., 1981. május 27.): költő, író. Értelmiségi családban született. A törékeny, érzékeny gyermeket nagynénjei gyámolították, akik Pilinszky Jánosra még felnőtt korában is erős érzelmi befolyással voltak. Verseinek egyik első értő olvasója testvére, Pilinszky Erika volt, akinek öngyilkossága (1975) jóvátehetetlen űrt hagyott a költőben, s talán szerepet játszott abban, hogy nem írt több verset. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett; jogot, majd magyar és olasz irodalmat, valamint művészettörténetet hallgatott, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Első verseit 1938 végén, 1939 elején a Napkelet, az Élet és a Vigilia közölte; ezeket később nem vette föl kötetbe. 1941–44-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1944 őszén katonának hívták be, így került el a németországi Harbachba, ahol egész életre szóló, megrendítő élménye lett a találkozás a koncentrációs táborok borzalmaival. 1946–48-ban az Újhold társszerkesztője volt. Nevét joggal sorolják ugyan az Újhold köréhez, de hasonló erős szellemi és személyes kapcsolat fűzte más csoportosulásokhoz is, így a Vigilia és a Válasz köréhez. Verseit a Magyarok és a Válasz közölte. Első kötetével (Trapéz és korlát, 1946) 1947-ben elnyerte a Baumgarten-díjat. 1947—48-ban ösztöndíjasként több hónapot Rómában töltött. A diktatúra éveiben a Szépirodalmi Kiadó külső korrektoraként dolgozott, 1951-től 1956 júliusáig nem publikálhatott, az irodalmi élet perifériájára szorult. Ekkoriban verses meséket írt; meséket tartalmazó kötetével lépett a kényszerű hallgatás után először a nyilvánosság elé (Aranymadár, 1957). 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó felelős szerkesztője, 1957-től az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa; nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái. A II. világháború utáni magyar líra egyik legnagyobb teljesítménye a Harmadnapon (1959) című kötete. Eredetileg a Senkiföldjén címet szánta neki, de kénytelen volt megváltoztatni, mert megjelenését ehhez kötötték. Az 1960-as évek elejétől számos alkalommal utazott Nyugat-Európába; Párizsban hosszabb időt is töltött, 1975-ben Amerikába is eljutott. Nemzetközi elismerését kiváló versfordításaikkal olyan költőtársak segítették, mint az angol Ted Hughes és a francia Pierre Emmanuel. (1976-ban Ted Hughes vendégeként aratott sikert Londonban.) 1970 végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett Pilinszky János utolsó alkotói korszaka, amely a Szálkák (1972) című kötettel kezdődött, és a Kráter (1976) című gyűjteménnyel zárult.1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre „Egy párbeszéd regénye” alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnalt, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán három nagyobb fejezete („novellája”) készült el. Életképek című színművét 1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon. Míg az ötvenes években viszonylag szűk körben ismerték, a hetvenes években már általános elismerés övezte. 1970-ben jelent meg gyűjteményes kötete, a Nagyvárosi ikonok s ettől kezdve – ha lassan és megkésve is – a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként kezdték számon tartani. Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve. Munkásságát ritkán jutalmazták. Az 1947-ben neki ítélt Baumgarten-díj után a következő elismerést, a József Attila-díj első fokozatát huszonhárom évvel később, 1971-ben kapta meg. 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának. 1980-ban Kossuth-díjat kapott; ám a felé forduló figyelem részben megzavarta, fokozta szorongásait. Önéletrajzaim című „vertikális regényének” egyik fejezetéből filmet rendezett volna, Kocsis Zoltán társaságában pedig operát akart írni. E terveiből semmit sem tudott megvalósítani; alig egy hónappal Ingrid Ficheux-vel kötött házassága után elhunyt. Első korszakát, a Trapéz és korlát 1942–43-ban írt verseit, az egzisztencializmussal rokon világkép jellemzi. A „tanúk nélkül dolgozó pokol” megszólaltatói; magányosságra ítélt és kárhoztatott lélek szólal meg bennük, akit a szenvedés sem válthat meg; bűntelenül is bűnös, akinek a bűnhődése is céltalan. Még a szerelem is „kegyetlen, néma torna”, kettős magány, közös elítéltség. A magyar költészetben Füst Milán „kozmikus szomorúsága” és a „világhiánytól” szenvedő József Attila áll Pilinszky Jánoshoz legközelebb. Később a háború cezúrát húzott pályáján: az 1946-tól írt versek – a Harmadnapon, a Rekviem (1964) és a Nagyvárosi ikonok (1970) című kötetek – világának középpontjában már a koncentrációs táborról (az emberiség „egyetemes botrányáról”) szerzett tapasztalatok állnak. Legnagyobb költeményei (Harbach 1944, 1946; Négysoros, 1956; Harmadnapon, 1959; Apokrif, 1956) apokaliptikus látomások, amelyekben az idő megállt, örökös jelenné lett a múlt. A KZ-láger az emberi létezés tragikumának és (egyúttal) a bibliai szenvedéstörténetnek válik szimbólumává: a táborok foglyainak szenvedése Krisztus kálváriájának tömegméretű megismétlődése. Az Apokrif, melynek nyelvi összetettsége és hőfoka Vörösmarty Előszó című költeményéhez hasonló, a világháború élményét és az utolsó ítélet látomását, a tékozló fiú és a Megváltó történetét vonatkoztatja egymásra. Ekkori versei a nyelvi sűrítés és feszültségteremtés rendkívüli teljesítményei; a legbanálisabb szavak is elementáris erővel hatnak; a szöveg fontos alkotóelemévé válik a csend, az elhallgatás. Lírájának legfőbb szemléleti paradoxona a feltétlen hitnek és a létbe kivetettség abszurditásának egyidejű élménye. Szemében a költészet tetőpontja a Szent Ágoston-i soliloqium: a lélek magányos beszélgetése Istennel. „Költő vagyok és katolikus” – mondta magáról, elhárítva a katolikus költő címkéjét. Rembrandtban, Hölderlinben, Emily Brontëban, Van Goghban s mindenekelőtt Dosztojevszkijben és József Attilában ismerte fel szellemi rokonait.A hatvanas évek végén eljutott az elnémulás küszöbére, a Nagyvárosi ikonokkal lezárult nagy periódusa. A Szálkák versei lávaömlésszerűen születtek, saját vallomása szerint két vagy három hét alatt írta meg őket, míg az egész előző életmű több mint húsz esztendő termése. Az 1971 után írt versek töredékesen kihallgatott monológok benyomását keltik, naplószerűek, pillanatnyi lét- és közérzethíradások. A Szálkák költészete az Isten nélkül maradt evilág ürességéről szól. A Végkifejlet (1974) versei sűrített belső történéseket, szimbolikus jeleneteket rögzítenek. Míg a korábbi, második korszakot a megváltatlan ember tragikuma, a harmadikat a megváltott ember üdvözülésének gondolata hatja át.
– VÉRADÓK NAPJA
Először 1954. november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak. Ebből az alkalomból a Magyar Vöröskereszt 1987-ben javasolta, hogy 1988-tól kezdődően november 27-én legyen A VÉRADÓK NAPJA.
NOVEMBER 28. – SOMLYÓ GYÖRGY SZÜLETÉSNAPJA – 1920
SOMLYÓ GYÖRGY (Balatonboglár, 1920. nov. 28. – Budapest, 2006. május 8.)
Költő, író, műfordító, esszéista.
Somlyó Zoltán fia. 1930-tól Budapesten él, az V. kerületi Állami Bolyai Reáliskola növendéke, itt is érettségizik. 1941–44-ben többször volt munkaszolgálatos. A budapesti egyetemen 1940 és 1946 között megszakításokkal végzi tanulmányait, végbizonyítványt nem szerez, majd 1946–48-ban a Sorbonne-on hallgat három félévet, filozófiai, magyar–francia irodalmi, folklorisztikai tanulmányokat végez, hatott rá a francia szürrealizmus. 1946-ban rövid ideig irodalmi előadó a Fővárosi Népművelési Központban. Az Újholdnak második számától társszerkesztője. Novembertől 1948 júliusáig (kis megszakításokkal) a francia állam írói ösztöndíjával Párizsban él. Hazatérése után a Nemzeti Színház dramaturgja 1948–1949-ben, 1949–1950-ben lektorátusvezető a Hunnia Filmgyárban, 1950–1953 között az Irodalmi Újság versrovatát vezeti. 1951-ben a Magyar Írószövetség költői szakosztályának titkára. Ebben az évben kapja első József Attila-díját is (a következőket 1954-ben, majd 1966-ban). 1953–1954-ben irodalmi előadó az Országos Béketanácsnál. A Magyar Rádió Irodalmi Főosztályának vezetője 1954–1955-ben. 1965-ben ismét a Magyar Írószövetség költői szakosztályának titkára. Ebben az évben jelenik meg első francia nyelvű verseskötete, a Souvenir du Présent (Seghers, Párizs). 1966-ban és 1970-ben A költészet napjai Budapesten című nemzetközi költői találkozó szervezője. 1971-ben vitaindítójával kezdődik a knokke-le-zoute-i költői biennálé. A Magyar PEN Klub és a Magyar–Francia Társaság alelnöke. 1966-ban alapítja meg a Corvina Kiadónál az Arion című többnyelvű folyóiratot, melynek 1987-ig főszerkesztője. 1974-ben jelenik meg a Contrefables, második francia nyelvű kötete (Guillevic fordításában és előszavával, a Gallimard-nál). Az 1975–76-os és 1976–77-es tanévben speciális kollégiumot tart az ELTE világirodalmi tanszékén, amely a Philoktétész sebe című monográfia (1980) előzménye. 1977-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó elindítja életműsorozatát; a párizsi Poésie című folyóirat szerkesztőségének levelező tagja lesz; megjelenik első regénye, az Árnyjáték. A párizsi Mallarmé Akadémia levelező tagjává választják 1978-ban. 1981 augusztusában részt vesz a mexikói nemzetközi költőtalálkozón, az International Writing Program (Iowa City, USA) vendége szeptembertől decemberig. Az Iowai Egyetem Honorary Fellow of Writing-jává választja. 1984 májusában megkapja a francia Művészet és Irodalom Rendje tiszti fokozatát (Officier dans l’Ordre des Arts et Lettres); szeptemberben a Liege-i nemzetközi költői biennálé egyik elnöke; Firenzében megjelenik Weöres Sándorral és Rákos Sándorral a Trilogia di Poeti Ungheresi című kötetben. 1986-ban fél évet Párizsban tölt a francia kormány ösztöndíjával, megjelenik Que cela című harmadik francia nyelvű kötete. 1988-tól nyugdíjas, ekkor jelenik meg Csányi Lászlótól az első róla szóló monográfia. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. 1996-ban az Orpheus című folyóirat összeállítással köszönti.
NOVEMBER 29. – A PALESZTIN SZOLIDARÍTÁS NEMZETKÖZI NAPJA
1947. november 29-én az ENSZ Közgyűlése elfogadta a határozatot Palesztina felszabadításáról. 1977 óta ezen a napon ünneplik a tagállamok A PALESZTIN SZOLIDARITÁS NEMZETKÖZI NAPJÁt. 1999-ben az ENSZ Közgyűlése javasolta a tagállamoknak, hogy adjanak nagyobb nyilvánosságot ennek a napnak.
NOVEMBER 30.
– SZENT ANDRÁS APOSTOL
Nem tudni, a legendát szülte-e névünnepe, vagy legendája miatt lett a hónap apostola, mindenesetre senki sem illik a tizenkettőből nála jobban Nyilas havának első dekádjába. Eleink a hónapot is róla nevezték el.András (nov. 30.), a halász Péter apostol fivére, maga is halász volt. Elsőként követte Krisztust. Életrajzát az apokrif András cselekedetei (III. sz.) tartalmazza, és az Arany legenda szerzője költi újra. Eszerint térítő útján eljut a sztyepplakó szkíták közé is, ezért hagyományosan őt tekintik a „szkíták térítőjének”. A „szittyák” – bármilyen népcsoportot is fedjen e név – már az ókorban hírhedt nyilazó nép voltak, magukat a „Szarvas népének” nevezték, és legfőbb istennőjüket, aki nagy vadász hírében állott, a görögök Artemisszel azonosították, ősanyjuknak pedig egy görög rege szerint kígyófarka volt (a Kígyófarok a Nyilas csillagkép felett látható).
– HEIM PÁL SZÜLETÉSNAPJA – 1876
HEIM PÁL (Budapest, 1876. nov.30. – Budapest, 1929. okt. 23.) gyermekorvos, a korszerű csecsemőgondozás és –táplálás meghonosítója orvosi tanulmányait Lausanne-ban és Budapesten végezte. A pozsonyi, majd a pécsi, végül a budapesti orvosegyetem tanára volt. Klinikusként, kutatóként és oktatóként is jelentős tevékenységet folytatott. Felismerte, hogy a csecsemő fiziológiájának és patológiájának különös jelentősége van a gyermekgyógyászatban. Érdeklődése olyan, ma is időszerű kérdésekre terjedt ki, mint az anyag- és folyadékháztartás zavarai, a fehérvérsejtek tulajdonságai, a tuberculin-allergia, a csecsemőtáplálás alapelvei, a szoptatás fontossága. Hangsúlyozta a megelőzés, felvilágosítás, nevelés jelentőségét. Megalapította a gyermekápolónői iskolát. Nevét ma gyermekkórház viseli Budapesten.
NOVEMBER UTOLSÓ PÉNTEKJE – NEMZETKÖZI NE VÁSÁROLJ SEMMIT! NAP
A NE VÁSÁROLJ SEMMIT NAP vidám és kritikus tiltakozás a nyugati túlfogyasztás, a jólét, a vagyon egyenlőtlen elosztása, és a reklámnak a mindennapi életünkre gyakorolt hatása ellen. A ne vásárolj semmit! napot 1992-ben kezdeményezte a kanadai Ted Dave, aki a reklámszakmában dolgozott. Ezáltal akart tiltakozni a reklámok szüntelen túlfogyasztásra való ösztönzése ellen. Mottója az volt: Ami elég, az elég! Azóta egyre több ország vette át a Ne vásárolj semmit! napot.
November ADVENT
Az egyházi év az adventi idővel kezdődik, közelebbről pedig advent első vasárnapjával. Ez nincs egy meghatározott naphoz kötve, de első alkalma mindig a karácsony előtti 4. vasárnap. Tehát az adventi idő négy teljes hét.
A négy adventi vasárnap csak abban különbözik egymástól, hogy az első alkalommal megterítjük az Úr asztalát. Ettől eltekintve az egész adventi idő a Krisztus jövetelére figyelmeztet (advenio = jövök, eljövök; adventus = megérkezés, Krisztus érkezése).
Az adventnek négyes tekintetét kell figyelembe venni. Először: Krisztus az, akinek eljöveteléről jövendöltek főként az ószövetségi próféták; az egész Ószövetség könyve végeredményben nem egyéb, mint Krisztusra irányuló előremutatás. Másodszor: Krisztus az, aki a prófétai jövendölések szerint valóban eljött, megérkezett karácsonykor. Harmadszor: Krisztus az, akit az állandó mában, a mindenkori jelenben naponta várni kell, hogy újból minden napon megérkezzék; a jövetelvárás tehát legyen a szív állandó történése. Negyedszer: Krisztus az, aki a maga idejében eljön ítélni eleveneket és holtakat, amint ezt az Apostoli Hitvallás tanítja.
Hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges.