Július

 

JÚLIUS – SZENT JAKAB HAVA – NYÁRHÓ – ÁLDÁS HAVA

A római naptárban a hónap eredetileg a fantáziátlan Quintilis, „Ötödik” nevet viselte, mivel az egykori márciusi évkezdéstől számítva az ötödik hónap volt. I.e. 44-ben Marcus Antonius hízelgő javaslatára nevezték el júliusnak Julius Caesarról, aki e hónap 12. napján született.

Júliusra esett akkor is, ott is a mezőgazdasági munkák dandárja, de azért ünnep is akadt egy-kettő. 5-én volt a Poplifugia, a „Nép menekülése” ünnep, melynek eredetével az egykorú szerzők sem voltak tisztában, 7-én volt a Nonae Caprotinae, a rabszolganők ünnepe. Ezen a napon az asszonyok Iuno Caprotina tiszteletére áldoztak egy vadfügefa, „kecskefügefa” (caprificus) alatt. A fügefa tejszerű nedvét mutatták be áldozatul Junónak mint kecske-, illetve fügefaistennőnek. Július 12-én Apollo tiszteletére rendeztek ünnepi játékokat, ekkor az asszonyok bíborszegélyű tógát ölthettek, amely egyébként a magas rangú férfiak ünnepi ruhadarabja volt. Július 23-án a vizek urának, Neptunusnak áldoztak (Neptunalia), hogy megóvja a termést a szikkasztó nyári forróságtól, most, hogy a Nap elhagyván a „nedves” Rák jegyét és a „száraz” Oroszlánba lépett.

Júliust ezért régen Oroszlán havának is nevezték. 23/24-n lép a Nap az Oroszlán jegyébe (a valóságban a Rák csillagképben jár ekkor). Közhasználatú magyar neve az Oroszlán hónap első dekádjának apostolszentje után Szent Jakab hava volt.

JÚLIUS 1. – SEMMELWEIS IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA – A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY NAPJA

A gyermekágyi láz okának és gyógymódjának felfedezője, SEMMELWEIS IGNÁC (Buda, 1818. júl. 1. – Bécs, 1865. aug. 13.) tabáni kereskedő családból származott – szülőháza ma az ő nevét viselő Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. 1844-ben avatták orvosdoktorrá, pályáját a bécsi szülészeti klinika asszisztenseként kezdte. Elsőként mondta ki, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kórkép, hanem bomlott szerves anyagok okozta fertőzés következménye. A fertőzést a boncolást végző szülészorvosok maguk viszik át a vizsgálat során a nőbetegekre. Hamarosan rájött a hatásos védekezésre: erőteljes kézmosást kell végezni klórvizes, azaz klórmeszes oldatban. Sajnos, módszerének népszerűsítését eleinte nem szakcikkek publikálásával tette, hanem leveleket írt Európa számos szülészeti klinikájának orvosaihoz. Csupán egy előadássorozattal lépett nyilvánosan kollégái elé 1850-ben, a bécsi orvosegyesületben. Módszerének helyességében még közvetlen munkatársai is kételkedtek, a gyermekágyi halálozások számának radikális csökkenése sem bizonyult elég meggyőzőnek. Semmelweis csalódottságában Pestre költözött; itt a Rókus kórház főorvosa, majd 1855-től a szülészet és nőgyógyászat professzora lett. A rendszeres publikálást ebben a fontos témában csak 1857-ben kezdte el a Markusovszky által megalapított Orvosi Hetilapban. 1861-ben terjedelmes monográfiát írt a gyermekágyi láz okáról és megelőzéséről, azonban széleskörű hatást nem ért el vele; a gyermekágyi láz itthon és külföldön számos kórházban változatlan hevességgel pusztított. Semmelweis türelmét vesztve egyre hevesebb támadásokat indított az értetlen szakma ellen; újabb „körlevelei”-ben egyenesen gyilkosoknak nevezte módszerét nem alkalmazó kollégáit. Végül elméje elborult, nyomasztó körülmények között, zárt osztályon fejezte be életét, állítólag a durva bánásmód miatt kapott sérülésekből kialakult szepszis következtében. Halála után eljárása átmenetileg feledésbe merült, a közben fellépő Lister módszere terjedt el, a karbolsavas fertőtlenítés utólagos alkalmazása a műtéti beavatkozásoknál. Manapság a két eljárás kombinációját alkalmazzák.

Semmelweis Ignác nevét ma múzeum és emlékérem is őrzi. Életútját legbehatóbban az egykori szülőházából átalakított múzeum belső és külső munkatársai tanulmányozták, s hagyatékát, tárgyi és írásos emlékeit is ott őrzik. Díszsírhelye is ott található. Munkásságát az utóbbi években legrészletesebben Benedek István és Antall József dolgozta fel.

JÚLIUS 2. – SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL – SARLÓS BOLDOGASSZONY

A kereszténység a XIII. századtól július 2-án a „nehézkes” Máriának, a Jézussal terhes Szűznek Erzsébetnél, Keresztelő Szent János jövendő anyjánál tett látogatását (latinul Visitatio) ünnepelte. Az ünnepnap megválasztásába egy kis hiba csúszott. A szóban forgó esemény idején az evangélium szerint Erzsébet a szülés előtt állt (Lk 1,39–56), fia születését azonban már az ősegyház 8 nappal korábban, június 24-én megünnepelte. Ez lehet az oka, hogy a XVII. század derekától az ünnepet törölték a hivatalos római naptárból, de mivel a nap az aratás kezdetére esik, a közelmúltig jelentős dátum maradt, persze nem eredeti tartalma szerint, hanem aratóünnepként. Nálunk, hogy a többi Mária – („ősmagyarul” Boldogasszony) – ünneptől megkülönböztessék, a Sarlós Boldogasszony nevet kapta. Népünk nem Péter-Pálkor kezdte az aratást, ahogy a kalendárium előírta volt, hanem e Boldogasszony-ünnep másnapján.

Az ünnep hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag. Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. Az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik. E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek. Az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték. Tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdepeltek és imát mondtak. A munkát a föld szent, keleti sarkában kezdték (napkelet!), az első két kévét keresztbe rakták. Mindez az „életet” jelentő új kenyérnek szólt, és benne tudván tudatlan a sarló, kasza alatt elhulló gabonaistennek, akinek kultusza Jézus Krisztus testének, a szent ostyának tiszteletében napjainkig töretlenül tovább él. Régi gyakorlat és hagyomány szerint sarlóval az asszonynép aratott, és nyomukban járva a férfiak kötözték a kévét. Közvetlenül ebből ered, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat; Fiára hagyja, hogy gyűjtsön, és a búzát a konkolytól elválassza (Mt 13,26–30).

Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért (Lk 1,39-56).

 

JÚLIUS 2. – MÓRICZ ZSIGMOND SZÜLETÉSNAPJA

MÓRICZ ZSIGMOND (Tiszacsécse, 1879. június 29. – Bp., 1942. szeptember 5.): író, szerkesztő.

Református teológiát, majd jogot tanult Debrecenben, a Debreczeni Hírlap segédszerkesztője volt. 1900. októberben Budapestre költözött, jogot, majd bölcsészetet tanult, de tanári szakvizsgát nem tett. 1903–1909 között Az Újság című napilap munkatársa. Több alkalommal részt vett népköltési gyűjtőúton Szatmár megyében. 1905-ben házasságot kötött Holics Eugéniával (Janka). 1908-ban megjelent Hét krajcár című novellája a Nyugatban. 1909-ben közzétette első novelláskötetét, Ady üdvözölte, barátságuk szellemi szövetséggé vált. A Nemzeti Színház bemutatta Sári bíró (1910) című színművét, az új magyar irodalom elismert alakja lett. 1915-ben haditudósítóként járta a frontot, riportokat írt, de háborús illúziói hamar eltűntek. 1925-ben felesége öngyilkos lett. 1926-ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel. 1929 decemberétől 1933 februárjáig Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot; Móricz Zsigmondé volt a prózarovat. Írói szemléletmódjára ekkor az induló, őt szellemi ősnek elismerő népi mozgalom volt legnagyobb hatással, megerősödött paraszti demokratizmusa. 1936-ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), több írásának modelljével. 1937-ben felbomlott házassága, Leányfalura költözött. 1939 decemberében Szabó Páltól átvette és haláláig szerkesztette a Kelet Népét.

JÚLIUS 4. – SZENT ULRIK

Ulrik, latinosan Udalricus Augsburg püspöke és védelmezője a kalandozó magyarok ellen. A Lech-mezei győzelmet német kortársai az ő imádságának, a nyakában viselt keresztnek tulajdonították. Hallal szokták ábrázolni, mert legendája szerint egy darab nekiajándékozott hús csütörtöktől péntekre virradóra hallá változott.

JÚLIUS 5. – CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA

CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR (Kisszeben [Szlovákia], 1853. július 5. – Bp., 1919. június 20.): festőművész.

Gyógyszerész volt, csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni, de lényegében autodidakta volt. 1894-ben Hollósy Simon növendékeként fél évig Münchenben, majd Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát. Az 1890-es évek végén Dalmáciában, Olasz- és Németországban járt, majd Jajcében és a Hortobágyon dolgozott, 1904-ben Egyiptomban, Palesztinában és Athénban járt. 1904-ben festette a Nagy-Tarpatak a Tátrában és a Görög színház Taorminában című több négyzetméteres tájképeit. Majd visszatért Palesztinába, Egyiptomba utazott, 1904-ben elkészítette a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos, expresszionista kompozícióját, 1906-ban pedig fő művének érzett legnagyobb méretű vásznát, a Naptemplom Baalbekbent. Szíriából Párizsba, majd ismét Libanonba utazott, s megfestette két nagy művét: a Magányos cédrust és a Zarándoklás a cédrusfához (1907) címűt. Valószínűleg 1910-ben Nápolyban készült utolsó műve, a Sétalovaglás a tengerparton. A tízes évek elején önéletrajzi variációin dolgozott és vitázó röpiratokat írt (Energia és művészet, 1912; A lángész, 1913).

Kortársai nem értették meg művészetét. Lappangó skizofréniája egyre jobban elhatalmasodott rajta. A meg nem értés, a magány megbontotta lelki egyensúlyát, alkotóereje mindinkább felbomlott. Az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Látomásszerű festészetét expresszionista hév, ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi.

JÚLIUS 7. – LÉNÁRD FÜLÖP SZÜLETÉSNAPJA –  FIZIKAI NOBEL-DÍJ: 1905

LÉNÁRD FÜLÖP [Philipp E. A. von Lenard] (Pozsony, 1862. július 7. – Messelhausen, 1947. május 20.):

Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Heidelbergben végezte. Rövid ideig Eötvös Loránd tanársegédje volt, ezt követően haláláig Németországban élt. A Magyar Tudományos Akadémia 1897-ben választotta levelező tagjává, ekkor még biztosan magyar állampolgár volt. 1901 és 1905 között minden évben javasolták a fizikai Nobel-díjra, melyet 1905-ben ítéltek oda a katódsugárzással kapcsolatos munkáiért. 1907-ben az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Köszönőlevelét „hazafias üdvözlettel” fejezi be, de ekkor már valószínűleg nem magyar állampolgár. Sajnálatos, hogy a század második évtizedétől kezdődően egyre erősebben torzultak nézetei, tudományosan és világnézetileg egyaránt. Ebben szerepet játszhatott, hogy a 43 éves korában elnyert Nobel-díj ellenére úgy érezte, hogy nem értékelik tudományos eredményeit. Starkkal, egy másik Nobel-díjas német fizikussal együtt később a náci ideológia támasza lett.

JÚLIUS 8. – SZENT KILIÁN

Kilián Würzburg ír származású vértanú püspöke († 689 táján). Karddal ölték meg társaival együtt. Főleg a németországi Franken tartomány tiszteli. Régi misekönyveink számontartják. A Kélián(1279), Gellén, Kiliyén családnév illetőleg a háromszéki Kilyén (Chilieni) helynév arról tanúskodik, hogy középkori jámborságunk ismerte. Gelén János szegedi főbíró volt (1642). Más idetartozó nevek Gilyén, Ghyllány.

JÚLIUS 10. – KANDÓ KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1869

KANDÓ KÁLMÁN, (Pest, 1869. júl. 10. – Budapest, 1931. jan. 13.): gépészmérnök, a vasút-villamosítás úttörője.

Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1892-ben. Gyakorlati működését a párizsi Compagnie de Fives-Lille cégnél kezdte (1892–1894), majd hazatérve a Ganz Gyár szolgálatába állt, ahol rövidesen a villamossági szerkesztési osztály vezetője lett. Bevezette az indukciós motorok gyártását (saját tervei és számítási módszere alapján), s megkezdte azok vasúti vontatás céljaira való alkalmazását. 1896–1898-ban megépítette az első háromfázisú közúti villamosvasutat (Evian-les-Bains) s több bányavasutat villamosított. A szerzett tapasztalatok alapján 1898–1902 között építette az első váltakozó áramú nagyvasúti villamosvonalat, az ún. Valtellina-vasutat, az általa kidolgozott nagyfeszültségű (3000 voltos) háromfázisú rendszer alapján, amely első ízben bizonyította be a villamos vontatás fölényét a gőzüzem felett. A fázisváltós próbamozdony üzemi eredményei alapján határozta el a MÁV a Budapest–Hegyeshalom közötti fővonal villamosítását (1929), ehhez tervezte Kandó a róla elnevezett villamosmozdonyt. Sem a villamosítás befejezését, sem mozdonyainak üzembe állítását (1932. jún. 16.) nem érte meg.

JÚLIUS 11. – NURSIAI SZENT BENEDEK, EURÓPA VÉDŐSZENTJE

BENEDEK (Nursia, 480 körül – Monte Cassino, 547. március 21.) életrajzi adatai Nagy Szent Gergely pápától származnak. Rómába küldték tanulni. Benedek hamarosan elhagyta a várost és tanulmányait is abbahagyta. Rövid ideig egy aszkéta életet élő közösségbe tartozott, majd teljes magányba vonult és a tökéletes lemondást kereste. Három év múlva felhagyott a remeteélettel és azoknak a nőtlen férfiaknak lett atyja, akik közösségben kívánták keresni Istent. Monte Cassinon egy régi erődnek és egy hajdani szentélynek a romjaiból kolostort épített és benne egységes alkotmányhoz igazodó közösséget hozott létre. A közösség tagjai „szent szabály” szerint éltek, pontosan meg volt határozva az imádság, az olvasás és a munka, az étkezés és az alvás ideje. 547. március 21-én ért véget Benedek földi élete. A templomba vitette magát, gyengeségében a tanítványaira támaszkodva állt, kezét az ég felé emelte, így lehelte ki lelkét – írja Nagy Szent Gergely pápa.

A galliai liturgikus könyvekben már a 8. század végén megjelenik július 11. mint “Szent Benedek születésnapja”, de az ünnep eredetéről idáig semmi nem derült ki.

JÚLIUS 12. – A TIZENNÉGY SEGÍTŐSZENT

Július 12-e volt a tizennégy segítő szent közös ünnepe. Általában betegség, járvány, egyéb szükség esetén hívták őket segítségül. Kápolnákat, oltárokat, ispotályokat szenteltek a tiszteletükre. Kultuszuk kezdete és kialakulása bizonytalan. Valószínűleg német földön keletkezett, és a nagy európai pestisjárvány (1347–52) idején terjedt el. Hazai elterjedéséről az első adat a XV. századból való.

Névsoruk változó, a legszokásosabb Achatius (jún. 22.), Balázs (febr. 3.), Borbála (dec. 4.), Cirjék (aug. 8.), Dénes (okt. 9.), Egyed (szept. 1.), Erazmus (jún. 2.), Euszták (szept. 20.), György (ápr. 24.), Alexandriai Katalin (nov. 25.), Kristóf (júl. 25.), Antiochiai Margit (júl. 13.), Pantaleon (júl. 28.), Vid (jún. 15.). Egyikük-másikuk helyett néhol Apollónia (febr. 9.), Lénárd (nov. 6.), Miklós (dec. 6.), Oszvald (aug. 5.) és Rókus (aug. 16.) szerepel.

Miért vannak éppen tizennégyen? Talán azért, mert a 14 „holdszám” és „napszám” egyszerre (28:2 = 14, 14 x 26 = 364). A tizennégynek a zsidó-keresztény számmisztikában is kivételes hely jut. Amint Máté előszámlálja evangéliumában, „az összes nemzetség tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzetség, és Dávidtól a babiloni fogságra vitelig tizennégy nemzetség, és a babiloni fogságra viteltől Krisztusig tizennégy nemzetség” (Mt 1,17). 14 Dávid király héber nevének számösszege; ennyi az ember kezén és lábán megszámolható ujjpercek száma is (a hüvelyk nem látható ujjpercével együtt egy kézen 15, összesen tehát „60 percünk” van). Lehet, hogy kérdésünkre ebből következik a helyes válasz. Nem kizárt ugyanis, hogy a tizennégy segítőszent a mennyei segítő kéz ujjperceit személyesítette meg. Nincs ebben semmi szokatlan, a régi görögök is megszemélyesítették a Nagy Istennő ujjait (daktülosz-istenek).

JÚLIUS 13. – SZENT HENRIK

Az Úr megtestesülésének 1001., a Város alapításának 1752. évében, amikor III. Ottó Rómában történt elhunytával megüresedett a birodalom trónusa, császárt választottak, s isteni intésre, mindenki arra szavazott, akit akkoriban a birodalomban a leghatalmasabbnak tartottak. Abban az időben ugyanis egy bajor herceg, név szerint Henrik (Heinricus), aki fia volt ugyanazon nép Henrik nevű hercegének, kinek idejében Szent Wolfgang volt a regensburgiak püspöke, mind jóságával, mind királyhoz illő nemességével kitűnt, és híres volt emelkedett erkölcséről. A bölcsesség kezdetét, az Úrnak félelmét (Sir 1,16) tökéletesen követte, mivel minden tudománnyal teljes volt, és tiszta hitével és cselekedeteivel egész lényében katolikus volt.

Tehát mindenki egybehangzó szavazatával és közös egyetértésével választották meg az isteni kegyelem rendeléséből, hogy földi országláshoz segítő szavazatok révén a mennyország csúcsaira is eljusson. Amikor az említett Henrik király még nem nyerte el a caesari, vagyis a császári méltóságot, megjelent neki Regensburgban Szent Wolfgang püspök egy látomásban. A király Szent Emmerám püspök és vértanú egyházában időzve odalépett Szent Wolfgangnak a bazilikában található sírjához, hogy imádkozzék. Mikor az Urat és Szent Wolfgangot készült legbensőbb kéréseivel megindítani, hirtelen Szent Wolfgangot látta megjelenni maga előtt, aki e szavakkal szólította meg: „Nézd meg figyelmesen a sír melletti falra írt betűket!” Csak annyi volt odaírva: „Hat után.” Az isteni elragadtatásból felébredve, a király fejében forgatta a látomás szűkszavú közlését.

JÚLIUS 14. – LELLISZI SZENT KAMILL

Kamill, teljes nevén Lelliszi Szent Kamill (1550 – 1614). Katona volt, könnyelműen élt. Kockán és kártyán egész vagyonát elherdálta. Lábbaja miatt kórházba kényszerült. Itt magábaszállott, és betegtársait nagy önfeláldozással ápolni kezdte. Később pappá szenteltette magát, és néhány társával boldog kimúlás atyái és betegápolói néven új szerzetesközösséget alapított. Ezt azonban inkább kamillánus néven szokták emlegetni. Élete végén ötféle betegségben szenvedett. Ez Kamill szemében az Úr öt irgalmassága volt. 1746-ban szentté avatták. XI. Pius a betegápolók mennyei patrónusává nyilvánította.

JÚLIUS 15. – SZENT BONAVENTURA

SZENT BONAVENTURA [Bagnoregio, 1217/18. – Lyon, 1274. július 15.] saját visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy kisgyermekként súlyos betegségbe esett. Édesanyja fogadalmat tett: ha a gyermek meggyógyul, a ferencesek kolostorába adja. A hagyomány szerint Assisi Szent Ferenc a városban járt, ölébe vette a gyermeket és ezt mondta róla: „Buona ventura!” vagyis „szép jövő”, és meggyógyította. A fogadalom szerint a gyermek a ferencesek kolostorában nevelkedett, filozófiai tanulmányait Párizsban folytatta, majd huszonöt évesen belépett a ferences rendbe, ahol a Bonaventura nevet kapta. 1257-ben a rendi káptalan megválasztotta a ferences rend általános főnökének, generális miniszternek. Tizenhat éven át viselte ezt a tisztséget, egy nehéz időszakban, amikor a második ferences nemzedékben felmerült a kérdés: szó szerint kell-e venni Assisi Szent Ferenc reguláját, megvalósítható-e a teljesen szegény, apostoli életforma. Bonaventura más rendek főnökeivel együtt dolgozott a II. lyoni zsinat előkészítésén. A X Gergely pápa 1273. május 28-án bíborossá és Albano püspökévé nevezte ki Bonaventurát. A zsinaton két híres beszédet mondott és fáradozása gyümölcseként megszületett az unió a görögökkel 1274. július 6-án. A megegyezés másnapján megbetegedett, és egy héttel később meghalt. Temetésén X. Gergely pápa és az egész zsinat jelen volt. 1482-ben avatták szentté. 1588-ban V. Sixtus pápa egyháztanítóvá nyilvánította, az utókor pedig a „Doctor Seaphicus”(szeráfi doktor) névvel tisztelte meg.

JÚLIUS 16. – KÁRMELHEGYI BOLDOGASSZONY

Kármelhegyi Boldogasszony, népünk ajkán Kármélus Boldogasszony, Kapullárés Boldogasszony, szegedi öreg parasztasszonyok szavával Kalmárhögyi Boldogasszony, a kármelita rend kiváltságos Mária-ünnepe, amelyet a jámborabb asszonynép még napjainkban is országszerte számontart.

A kármeliták a bibliai Kármel hegyén remetéskedő Illés prófétát tisztelik szellemi ősüknek, Stock Simont (†1265) pedig a voltaképpeni rendalapítójuknak. A hagyomány szerint angyalok és szentek kíséretében neki jelent meg Szűz Mária és skapuláré, népiesen kapulláré néven emlegetett vállruhát nyújtott át neki e szavakkal: aki ebben hal meg, nem jut a pokol tüzére. Ezzel függ össze a XXII. János pápától kiadott bulla sabbatina, amely abban a kiváltságban, illetőleg ígéretben részesíti mindazokat, akik az előírt követelményeket megtartják, hogy megszabadulnak az örök tűztől, kárhozattól. Ha pedig tisztítóhelyre kerülnének, akkor a halálukat követőn szombaton maga Mária száll le oda érettük, és a mennyekbe vezeti őket. Ezt a kiváltságot később kiterjesztették minden hívőre, aki a skapuláré, vagyis az evangéliumi mennyegzős ruhára emlékeztető rendi köntös, újabban nyakban hordott érem viselésével járó épületes életmódra vállalkozik. A skapuláré feladására csak kármelita szerzetes jogosult, felhatalmazásra azonban más pap is megteheti. Viselik a társadalom minden rétegében. Habsburg királyainkról, továbbá Deák Ferencről is tudjuk, hogy volt kármelita vállruhájuk.

JÚLIUS 17. – NAGY LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA – 1925

NAGY LÁSZLÓ; írói neve egy ideig F. Nagy (Felsőiszkáz, 1925. júl. 17. – Bp., 1978. jan. 30.): költő, műfordító, szerkesztő.

Ágh István bátyja; felesége Szécsi Margit. 1945-ben érettségizett a pápai református kollégium kereskedelmi iskolájában. 1946-ban az Iparművészeti Főiskola hallgatója, a Dózsa György Népi Kollégium tagja. 1947-ben a Képzőművészeti Főiskola rajz szakos hallgatója, a Dési Huber Képzőművész Kollégium tagja. 1948-ban a budapesti egyetem magyar irodalom–szociológia–filozófia, a második szemesztertől orosz szakos hallgatója. 1949–52-ben írói ösztöndíjjal Bulgáriában járt. 1953–56-ban a Kisdobos szerkesztőségi munkatársa. 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa.

Az 1956-os forradalom leverése mélyen megrendítette (Karácsony, fekete glória, Kitűnik származásom, Falak négyszögében). Újabb kötete csak 1965-ben jelent meg (Himnusz minden időben). Verseiben elhatalmasodtak a pusztítás és a halál képei, de példaszerű erkölcsi biztonsággal vette számba azokat az értékeket, melyeknek képviseletére költészete vállalkozott (Ki viszi át a Szerelmet). Utolsó éveiben a „lehetetlen képviseletében” érezte magát: a tisztaságot, szépséget, tehetséget veszendőnek és kiszolgáltatottnak látta a világban az ő normái szerint. Ezek védelmében alakította ki krónikás, nomád, stigmatizációs és haramia szerepeit (Krónika-töredék, Seb a cédruson, Medvezsoltár, Versben bujdosó).

Díjai: József Attila-díj (1950, 1953, 1955), Kossuth-díj (1966), a Sztrugai Nemzetközi Költőfesztivál aranykoszorúja (1968), Botev-díj (1976).

JÚLIUS 20. – SZENT ILLÉS PRÓFÉTA

Július 20. a görög és protestáns naptárban Illés napja. A bibliai elbeszélés szerint az ószövetségi prófétát tanítványa, Elizeus szeme láttára tüzes szekéren ragadta égbe az Úr. A mennybe távozó csodatévő palástja Elizeusra maradt, aki ezzel átvette mestere örökét (IIKir 2,1–15). A történet az ortodox vallásos művészet kedvelt témája, amit szinte kivétel nélkül változatlanul, az ősiségben fogant beszédes formában dolgoztak fel.

A bibliai Illés történetében történelem és mítosz, alakjában sorsfordító történelmi személyiség és szoláris istenség keveredik. A hívő zsidók Illést a messiás hírnökeként várják vissza, szó szerint értelmezve a Malakiás próféta tollára bízott isteni üzenetet: „Imé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja” (Mal 4,5). A messiásvárás történelmi programmá lett ugyan, eredetileg azonban a messiás is az évről évre eltávozó és visszavárt napistent jelképezte. Illés is sok messiási, napisteni vonást vett fel. Közte és a keresztény Messiás, Jézus között sok a hasonlóság. Jézus például Illés számos csodáját megörökli (csodálatos ételszaporítás, halott feltámasztása, mennybemenetel). Illést a karmelita rend alapítójának, illetőleg példaképének tekinti. Kedveltségét parasztságunk körében gyakori keresztnevünk, továbbá nevéből képzett családneveink: Illés, Illyés, Illye, Éliás, Ila, Ilia is igazolják.

JÚLIUS 22. – SZENT MÁRIA MAGDOLNA

Mária Magdolna (júl. 22.) a keresztény legendairodalomban és művészetben, a vallásos néphitben a bűnbánat megszemélyesítője már a középkortól, de még inkább az ellenreformációtól kezdve, mely lelkesen szorgalmazta a hét szentség, köztük különösen a bűnbánat (gyónás) kultuszát. Bűnbánó Magdolna tisztelete azonban a Szentírás félreértésén alapszik. Az a bűnös asszonyszemély, aki könnyeivel öntözte, hajával törölgette és szent olajjal kente meg Jézus lábát (Lk 7,36–50), – a bűnbánó „rossz hírű nő” képe e jelenetből származik – névtelen volt. Csak a hagyomány azonosította vele Magdolnát. János evangélista Bethániai Máriáról, Lázár és Márta húgáról állítja ugyanezt (Jn 11,2), ennek köszönhetően e három nőalak (Mária Magdolna, Bethániai Mária és az ismeretlen nőszemély) a latin egyházban a legutóbbi időkig egybeolvadt (a keleti egyház kezdettől fogva megkülönböztette hármójukat).

Az igazi Mária Magdolna, helyesen: magdalai Mária – a Magdák, Magdolnák nevüket egy halászfaluról kapták, ahonnét Máriánk ered – egy megszállott, beteg asszony volt, akiből Jézus kiűzte az ördögöket, szám szerint hetet (Lk 8,2), s aki ezután Jézus állandó kísérője lett. Ott állott a kereszt alatt is, egyike volt azoknak, akik eltemették a Mestert, és oly kiváltságos volt, hogy kétszeresen is tanúja lehetett a feltámadásnak (Mk 16,1–11; Jn 20,11–18).

JÚLIUS 22. – A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL EMLÉKNAPJA – 1456

A Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az „ország kapuja” alatt. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarország ellen.

A vár védelmének legendás alakja, az idős katona, Dugonics Titusz, hogy megakadályozza a török lófarkas jelvény kitűzését, magával rántotta a mélybe a vár fokára kapaszkodó török katonát.

Hunyadi János – néhány héttel a győzelem után – a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben elhunyt Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is.

A pápa, III. Calixtus még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba.

„A déli harangszó összekapcsolása a nándorfehérvári győzelem emlékével végeredményben a történelem nem gyakori önkorrekciói közé tartozik.

A hagyomány a történelmi tévedést – egy általános európai keresztes hadjárat illúzióját – korrigálta azzal, hogy a déli harangszót a győzelemhez kapcsolta.” (Szűcs Jenő)

JÚLIUS 22/23. – OROSZLÁN HAVA

A történelem hajnalán az oroszlán nemcsak Afrikában volt honos. A fekete földrészen kívül Dél-Európától Indiáig mindenütt nagy számban élt. Az óriás macskát nemcsak azért irtotta az ember, mert a bőrét és a nyájait féltette tőle. Oroszlánt ölni egykor a férfiasság próbája volt, a törzsön belüli hatalmat igénylők rituális kötelezettsége, ami a vadászmódok és fegyverek tökéletesedésével királyi passzióvá süllyedt. Így pusztult ki e királyi vad gyorsan civilizálódó eurázsiai élőhelyein. Mielőtt azonban ez bekövetkezett volna, mint a királyok állata és az állatok királya jelképpé nőtt, és mivel a királyság intézményét égi eredetűnek hirdették, a királyok pedig a Nap fiának tekintették magukat, az aranysörényű ragadozó napjelképpé lett. Mint ilyen, nemcsak a szakrális és profán művészetekben jutott főszerephez, hanem a közelmúlt népművészetében is, ott is, ahol élő oroszlánt nem láttak soha.

Hogy az oroszlán a lángsörényű Nap jelképe lett, helyet kapott a Zodiákus csillagképei között is. Az Oroszlán csillagképet az Állatöv „királyának” tekintették. Legfényesebb csillaga, mely a nappályán trónol, a Regulus, magyarul „Királyocska”, „Királyfi”.

JÚLIUS 25. – SZENT JAKAB

Jakab apostol ünnepe. Azé a Jakabé, akit hasonnevű társától való megkülönböztetésül idősebbik vagy nagyobb Jakabnak (Jacobus Maior) hívnak. Jakab és öccse, János egy Zebedeus nevű ember fiai voltak. Halászok, mint András és Péter, és az elsők között szegődtek Jézushoz, aki a „mennydörgés fiai” nevet adta nekik (Mk 3.17). Jakab a tanítványok legbelsőbb köréhez tartozott, jelen volt az Úr színeváltozásánál, majd az Olajfák hegyén, a másik két kiválasztott, Péter és János társaságában. A hagyomány szerint i.sz. 44-ben Jeruzsálemben Heródes Agrippa nyakaztatta le hitéért. Egy másik hagyomány szerint Hispániába ment téríteni. Az Arany Legendae két hagyományt kísérelte meg összeegyeztetni; tanítványai – így a legenda – egy angyal vezénylete alatt a már holt apostol tetemét kicsempészték Júdeából, és a távoli Spanyolhon Galícia nevű tartományába vitték. A néki tulajdonított ereklyék itt, a róla elnevezett Santiago de Compostelában nyugosznak. Szent „Iago” a spanyolok nemzeti szentje lett, sírja a középkorban a leghíresebb zarándokhely a Szentföld és Róma után. Compostela nevének születését megőrizte egy legenda. Eszerint elfeledett sírjának helyét a IX. században egy csillag mutatta meg (campusstellae, annyi mint „csillagrét”).

JÚLIUS 25. – SZENT KRISTÓF

Kristóf, a tizennégy segítő szent egyike, a népies vallásosság talán legnépszerűbb alakja, sosemvolt személy. Már a tridenti zsinat szabadulni akart tőle a XVI. században: egy szent, aki óriás, és kutyafeje van, semmiben sem különbözik a „hátborzongató” pogány istenektől. Sikertelenül; a tudós atyák joggal féltek attól, hogy kiakolbólítása a szentek „aklából” a jámbor nép haragját vonja fejükre. Végül is csak felvilágosult korunkban tudott tőle megszabadulni az egyház, az 1968. évi II. vatikáni zsinat törölte a naptárból.

JÚLIUS 26. – SZENT ANNA ÉS SZENT JOÁKIM

Július 26-a Szent Anna, a magyar néphagyományban Kedd asszonya napja. A katolikusok Szűz Mária édesanyját tisztelik benne. Kultusza a XIII–XIV. században terjedt el Európában, amikor a misztikus isteneszme iránt megcsappant a figyelem, és az evilági boldogulás vágyának kísérőjeleként Jézus ember volta felé fordultak a hivők. Ez a szemléletváltozás a keresztes hadjáratok és zarándoklatok Szentföld-élménye nyomán támadt érdeklődést is tükrözi, és megteremti a szentatyafiság kultuszát. Az ünnep dátuma, Szent Anna feltételezett halála napja, valójában egy templom felszenteléséről emlékezik meg. Mária állítólagos jeruzsálemi szülőházát még a IV. században építették át templommá, és szentelték fel egy július 26-i napon. E templom ünnepét és búcsúnapját Bizáncban július 25-én ülték meg, itt 50 körül Annának már külön templomot is szenteltek. A napot Justinianus császár tette kötelező ünneppé.

Mária szüleiről, Annáról és Joakimról az újszövetségi könyvek egy szót sem szólnak. Legendájuknak és tiszteletüknek forrásai az apokrif írások, elsősorban Jakab elő-evangéliuma. A kiteljesedett középkori legenda szerint Anna első férje volt Joakim. Sokáig nem volt gyerekük, végül is angyali jövendölést követően Anna teherbe esett és megszülte az „első” Máriát, a majdani „Istenszülő” Szűzanyát. Joakim hamarosan meghalt, s Anna újból férjhez ment. Új férjétől, Kleofástól fogant a „második” Mária, Alfeus jövendő felesége, kinek négy fia lett Jézus unokatestvére, és – egy kivételével – apostola: a kisebbik Jakab, Júdás Tádé, zelóta Simon és József. Anna Kleofást is eltemette, és újból férjhez ment egy Salamon nevű emberhez. Neki szülte a „harmadik” Máriát, akit apja után Szaloménak hívtak. Ő lett Zebedeus felesége és szült Jézus számára újabb unokafivéreket és apostolokat: a nagyobbik Jakabot és Jánost.

Anna és leányai, a három Mária, csak egy pogány képzetektől zsongó agyban alkothattak családot (a kopt keresztény felfogás odáig ment, hogy a három Máriából egyet csinált, s fiaikat Jézus fivéreinek tette meg). Együttesükben a zsidó-keresztényektől idegen archaikus istennőháromság képe kísért, amelyet a hellenisztikus korban egy-egy jelentősebb istennő és háromtagú kísérete jelenít meg (l. Héra és a heszperiszek, Aphrodité és a gráciák).

JÚLIUS 27. – HÉT SZENT ALVÓ

Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója.

Szent Alvóink szír eredetű legendájuk szerint Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is meghonosodott.

JÚLIUS 27. – EÖTVÖS LORÁND SZÜLETÉSNAPJA – 1848

Egyik legnagyobb természettudósunk, EÖTVÖS LORÁND (Buda, 1848. júl. 27. – Budapest, 1919. ápr. 8.) egyetemi tanulmányai folyamán Heidelbergben Kirchhoff, Bunsen és Helmholtz növendéke volt; doktorátusát is itt szerezte. A budapesti egyetemen Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után vette át a kísérleti fizika tanszék vezetését. 1899 és 1905 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.

Az 1870-es évek elejétől két évtizeden át a kapillaritás jelenségével foglalkozott. A 80-as évektől a gravitáció felé fordult az érdeklődése. Megszerkesztette világhírűvé vált torziós ingáját. Első méréseit az egyetem épületében és pestlőrinci villájának kertjében végezte, majd a befagyott Balaton jegén folytatta kísérleteit. A balatonfüredi öböl jegén végzett méréseinek fő célja a tihanyi hegyek gravitációs hatásának kimutatása volt. Műszerét a nemzetközi közvéleménynek 1906-ban mutatta be a budapesti földmérési kongresszuson. Az első sikeres olajkutatási célú gyakorlati méréseket a Morva-mezőn végezték 1915-ben, és ezzel kezdetét vette a nyersanyagkutató geofizika, amelynek két évtizeden keresztül Eötvös torziós ingája volt az uralkodó műszere – alkalmazták többek között a texasi, a venezuelai és a közel-keleti olajmezők feltárásánál. A torziós ingás mérések elméleti jelentősége is nagy volt: az általános relativitáselmélet kísérleti alapkövét jelentették a későbbiekben. Eötvös később vizsgálatait a földmágnességre is kiterjesztette és a mérésekhez műszert szerkesztett.

Eötvös Loránd a hazai turistamozgalomnak is lelkes híve volt, ő maga szenvedélyes hegymászó hírében állt. A Magyar Kárpát Egyesület őt választotta első elnökévé.

JÚLIUS 29. – SZENT MÁRTA, MÁRIA ÉS LÁZÁR, AZ ÚR VENDÉGLÁTÓI

János evangelistától tudjuk, hogy Jézus szerette MÁRTÁt, MÁRIÁt és LÁZÁRt, akik Betániában laktak. Bár a liturgiában csak Márta neve szerepel, azonban elválaszthatatlan testvéreitől, Máriától és Lázártól. Az evangélisták három alkalommal beszélnek Márta házáról és testvéreiről. Először, amikor Jézus tanítványaival úton volt és betértek egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony fogadta házába. Mária, az asszony húga odaült Jézus lábához és hallgatta szavait, miközben Márta sürgött-forgott. „Egyszercsak megállt és így méltatlankodott: „Uram, nem törődöl vele, hogy a húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljak? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod és sok minden nyugtalanít, de csak egy a szüksége. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.” (Lk 10,38–42)

A második alkalom Jézus legnagyobb csodája: Lázár feltámasztása. Amikor Jézus megérkezett Betániába, Lázár már négy napja sírban volt. Márta, amikor meghallotta, hogy Jézus közeledik, elébe sietett, Mária pedig otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad a testvéred.” Márta erre azt mondta: „Tudom, hogy feltámad, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Jézus hívatta Máriát is, majd a sírhoz ment, kérte, hogy hengerítsék el a követ. „Erre elhengerítették a követ. Jézus pedig égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudom, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülöttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék, hogy te küldöttél engem.” E szavak után hangosan beszólt a sírba: „Lázár, jöjj ki!” És a halott kijött. (11. fejezet)

A harmadik alkalommal szintén Betániában találkozunk Mártával, Máriával és Lázárral, közvetlen Húsvét előtt. Lakomát rendeztek tiszteletére, ahova a három testvér is hivatalos volt. Márta felszolgált, Lázár is a vendégek között volt, Mária pedig egy finom olajjal megkente Jézus lábát és megtörölte hajával. Az egyik tanítvány, Júdás méltatlankodott is emiatt, ám Jézus rászólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen a temetésem napjára teszi!” Máté evangéliumában így folytatódik: „Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.” (Jn 12,1–8; Mt 26,6–13)

JÚLIUS 31.

– A SEGESVÁRI ÜTKÖZET NAPJA, PETŐFI SÁNDOR HALÁLA – 1849

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc végnapjainak egyik tragikus eseménye, hogy 1849. július 31-én Segesvár mellett felmorzsolódott az erdélyi hadsereg. Ebben a csatában tűnt el Bem József segédtisztje, Petőfi Sándor honvédőrnagy, a forradalom és szabadságharc akkor 26 éves költője is.

– LOYOLAI SZENT IGNÁC

Ignác vagyis Loyolai Szent Ignác (1491 – 1556), a Jézus Társaság alapítója. Tiszteletét elsősorban természetesen rendje terjeszti.

Szerzetesi fogadalma előtt sokáig katonáskodott, a mórok ellen harcolt. Ebből is érthető, ha híres lelkigyakorlatos könyvében a két zászló: a jó és rossz, a kegyelem és kárhozat lobogója alatt háborúskodók küzdelméről szól. Ezeknek hatására a katonák különösen tisztelték. Ebből a hódoltság idején még a törökök is kivették a részüket. Egy 1667-ből való kassai följegyzés szerint Ignác az egri törökök között is csodát tett, akik ezért képét tiszteletben tartották, és török módon díszítették. A helyi hagyomány erejére vall, hogy az egykori egri császári és királyi 60. gyalogezred zászlaján szintén Szent Ignác oltalmazta a regimentet.

A gyöngyösi jezsuitáknak a szent ünnepén tartott körmenetét néhány előkelő török is tisztelettel nézte végig. Jellemző az is, hegy Temesvárott a XVIII. században újjáépített várfalnak Ignácbástya (Ignatus-Bastion) volt a neve. Szent Ignác szobra egészen 1785-ig várvédő célzattal ott őrködött Buda főterén. Csak a felvilágosodás türelmetlensége távolította el és állította helyére Pallas Athene szobrát.

Ignác képét a budai szobák ajtajára, házak kapujára is kifüggesztették. Úgy vélték, hogy elűzi a sötétség hatalmait, a képzelgéseket, kísérteteket, rontásokat.