Január


BOLDOGASSZONY HAVA – TÉLHÓ – FERGETEG HAVA
Hónapneveink latin eredetűek. Római hagyomány szerint a hónapoknak – márciustól decemberig – a városalapító Romulus király adott volna első ízben nevet. Ez az első római naptár valójában empirikus parasztkalendárium lehetett, amely csak a mezei munkák szempontjából számba vehető 10 hónapot vette figyelembe. A fennmaradó téli holt időt – a földművelés planetáris urának, Szaturnusznak a hatalma alá eső Bak és Vízöntő havát – az i.e. 700 körüli naptárreform idején iktatták be az új 12 hónapos holdnaptárba Ianuarius és Februarius néven. Ianuarius hónap névadója Ianus, a kezdet és a vég istene volt, neki tulajdonítható, hogy a korábbi márciusi, majd szeptemberi évkezdés helyett a rómaiak utóbb január 1-jén kezdték az évet.
Az év első hónapját a csillagászati év megfelelő hónapneve után régente Vízöntő havának is nevezték. A csillagászati hónapok a napév fordulópontjaihoz igazodva a naptári hónapok utolsó dekádjában kezdődnek: a tulajdonképpeni Vízöntő hava január 21-én vagy 22-én. A régi időszámítás természetesen az évkezdetet is csillagászati fordulóponthoz, esetünkben a téli napfordulóhoz igazította.
Az egyházi év hónapja, mely ugyancsak a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik: Január (Vízöntő hava). „Januáriusnak hívták… a régi rómaiak… Jánosról, aki volt Itáliának első királya,… s mivel a nap is e tájban tér meg az égnek abroncsán, és hosszabbodik, s a világosság nevelkedik, a setétseg pedig kisebbedik… A keresztyének Boldogasszony havának nevezték, mert a pogányoknál ez a hónap volt szentelve Juno istenasszonynak, akit ők tartottak a házasság vagy lakodalmazás patrónájának… A keresztyének inkább akarták, hogy Juno helyett a boldogságos Szűz forogjon emlékezetben… A pogányoknak ünnepeiket lassan–lassan a keresztyének ünnepeikké kellett változtatni,… keresztyéni módra és jó végre.”
JANUÁR 1.
– ÚJÉV
A január 1-i évkezdés szokását a rómaiaktól örököltük. A hagyomány (és Ovidius) szerint a Numa királynak, Romulus utódjának tulajdonított naptárreform óta lett a téli napfordulót követő Januarius az év első hónapja. A valóságban ez nem történhetett egyik napról a másikra. A consulok „évet nyitó” hivatalba lépésének ideje például egészen i.e. 153-ig március Idusának tájára esett, csak azt követően helyezték át január 1-jére. Mindazonáltal a római szokások tanúsága szerint bizonyos évkezdő jellege január 1-jének is régóta megvolt. A polgári évet a Saturnalia ünnep (dec. 17–23.) zárta le, s ennek „tizenkettedére” január 1-re, Janus isten orgiasztikus ünnepére esett a római „karácsony”, amennyiben ekkor ajándékozták meg az emberek kölcsönösen egymást, s szerencsét hozó örökzöld olaj- vagy babérággal díszítették fel otthonaikat. A kettősséget végül is Julius Caesar naptárreformja szüntette meg (i.e. 46), ezután került a római újév véglegesen január 1-jére.
A Boldogságos Szüzet a legnagyobbnak tartják a szentek között: ő a „kegyelemmel teljes”. Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idő, anya lett a szűz és fia született, Jézus.
Mária születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Az Egyház tanításában négy dogma szól ISTEN ANYJÁról, azaz aki üdvözülni akar, annak ezt a négy alapigazságot el kell fogadnia Máriáról:
Mária Isten Anyja. A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Ünnepe  január 1. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8-a. Halála után Mária fölvétetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. Ezt a dogmát 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa.
– PETŐFI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA 1823
Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.) költő. 1835-től az aszódi evangélikus gimnáziumban tanult. Első fönnmaradt verse az itt írt tanévzáró búcsúvers. 1839 tavaszán statiszta lett a Pesti Magyar Színházban, majd Ostffyasszonyfán rokon családnál nevelő. 1839. szeptembertől katona, de 1841 februárjában gyönge egészsége miatt leszerelték. 1841 nyarán vándorszínész volt a Dunántúlon. 1841–42-ben a pápai kollégium tanulója. 1842. május 22-én jelent meg elsőként nyomtatásban verse, A borozó (Athenaeum). Ettől az évtől használja a Petőfi nevet, eredeti családneve, a Petrovics helyett. 1842–43-ban Székesfehérvárott és Kecskeméten színész. 1844. februárban verseit kiadni gyalog indult Pestre, 1844–45-ben a Pesti Divatlap segédszerkesztője volt. 1844. október 27-én megjelent A helység kalapácsa című vígeposza, november 10-én a Versek; 1845. március 6-án a János vitéz, március 20-án a Csapó Etelka emlékére írt Cipruslombok Etelke sírjáról. Ez év április 1. és június 24. között először járt a Felvidéken. Viszonzatlan maradt a Mednyánszky Berta iránti szerelme; később megjelentette a hozzá írt Szerelem gyöngyeit. Körülményei kedvezőtlenre fordultak: nem volt jövedelme, Zöld Marci című darabját elutasította a Nemzeti Színház, a konzervatív kritika támadta, néhány barátja is elfordult tőle. 1845 augusztusa és 1846 áprilisa közt többnyire szüleinél, Szalkszentmártonban tartózkodott; alkotói és személyiségválságáról tanúskodik 66 versből álló Felhők című ciklusa (1846).
Drámával, regénnyel is kísérletezett (Tigris és hiéna, 1847; A hóhér kötele, 1846). 1846 áprilisában megalakította a fiatal írók érdekvédelmi szervezetét, a Tízek Társaságát. Ősszel megismerkedett Szendrey Júliával, akivel egy év múlva házasságot kötött. 1847 februárjától fűzi barátság Arany Jánoshoz (Arany és Petőfi levelezése prózában, versben). Ez év március 15-én megjelent az Összes költemények. 1848. március 13-án megírta a Nemzeti dalt az Ellenzéki Kör tervezett reformlakomájára. Március 15-én a márciusi ifjak vezéregyénisége, Pest város és Pest vármegye Közcsendi Választmányának tagja volt. Fölesküdött nemzetőrnek. Március végétől republikanizmusa miatt elszigetelődött; június 15-én erőszakkal megakadályozták részvételét a szabadszállási választáson. Október 16-án századossá nevezték ki a 28. zászlóaljhoz Debrecenbe. 1848. december 15-én Debrecenben megszületett fia, Petőfi Zoltán. 1849. január végétől, saját kérésére, Erdélybe kerül Bemhez. Május 3-án Bem őrnaggyá nevezte ki. A katonai vezetőkkel való összetűzései miatt kétszer is lemondott rangjáról. Május elején Debrecenen át Pestre utazott. Júliusban az orosz támadás hírére, rövid mezőberényi tartózkodás után, Bemhez indult Erdélybe. Július 25-én Berecken találkoztak, Bem visszaadta rangját. Július 31-én a segesvári csatában tűnt el.
Petőfi Sándor 1844. évi gyors beérkezése fordulat reformkori literatúránkban: az irodalmi népiesség átütő sikerével betöltötte a „népköltő” szerepét. Az 1842–1844 közötti lírája (Versek) a hangvétel közvetlenségével, az ábrázolás hitelességével, a tájköltészet személyességével, a családi tárgykör őszinteségével hozott újat. Fontos eszköze a népdalra emlékeztető természetes versbeszéd, amely verseit gyors folklorizálódásra tette alkalmassá. A Felhők-korszaklehetőséget adott a romantikus „tépettség”, világfájdalom hagyományos verskereteket fölbontó szélsőségei számára. Egyéni hangjának megtalálása 1846 tavaszára tehető, a magyar liberalizmus válságának idejére. A francia forradalom történetének ismeretében és társadalmi utópiák tanulmányozása után, anélkül, hogy tételes utópiát vagy filozófiát alkotott volna, eljutott a forradalmi erőszak jogosságának elismeréséig és a világforradalom látomásáig (Levél Várady Antalhoz, Véres napokról álmodom, Egy gondolat bánt engemet, A XIX. század költői, Az ítélet, Levél Arany Jánoshoz). Szabadságkultuszában egyéni érzelmeit és érdekeit alárendelte az „általános boldogság” jövőbeli céljának. A költővátesz hivatása ennek szolgálata (Szabadság, szerelem!, Világosságot!, Az apostol szőlőszemhasonlata). Történelmi és irodalmi példázatait is ennek megfelelően válogatta (Nagykárolyban, A nép nevében, A majtényi síkon,Széphalmon, A munkácsi várban, Lehel vezér). 1846-tól a magyar irodalom vezéregyéniségévé vált, 1847-től a Tízek laza érdekvédelmi csoportosulását a népies triász világnézeti tartalmú, szűkebb közössége váltotta föl (Arany Jánoshoz, Tompa Mihálynál, Levél Arany Jánoshoz, Arany Jánosnál). Júlia iránti szerelmének érzelmi ereje, viszontagságos története, majd a házasélet boldogsága a szerelmi líra minden lehetséges hangnemét megszólaltatta. A Nemzeti dalt a liberálisok és a radikálisok egyaránt programversként fogadhatták. A költemény így a nagy, mozgósító Petőfi Sándor-versek és a nemzeti jelképversek (Himnusz, Szózat) közé emelkedett. Az apostol című művében a romantikus próféta küldetéstudata már a forradalmi folyamat valóságos ellentmondásaival, elsősorban a nép értetlenségével került szembe. 1848–49-ben nemcsak a katonaköltő szólalt meg (Csatadal, Négy nap dörgött az ágyú…, Csatában, Az erdélyi hadsereg), hanem az értékek pusztulásán aggódó humanista is (Mit daloltok…, Pacsirtaszót hallok megint, Ki gondolná…).
Shelley, Béranger, Heine, Moore, Moreau, Schiller, Claudius, Matthisson néhány versén kívül a Vörösmartyval és Arannyal tervezett Shakespeare-kiadás számára a Coriolanust fordította le. Belefogott a Rómeó és Júlia fordításába is.
Hazai kultusza folyamatos: 1862-ben állították első szobrát Kiskőrösön, 1876-ban Jókai elnökletével megalakult a Petőfi Sándor Társaság; 1909-ben megnyílt a Petőfi-ház. Anyaga a Petőfi Irodalmi Múzeumba került; Petőfi Sándor kéziratai megtalálhatók az MTA Könyvtárában és az OSZK-ban is.
A világirodalom legismertebb magyar költője. Már életében fordítottak verseiből német, cseh, angol nyelvre; később még mintegy félszáz más nyelvre is.
–  A BÉKE VILÁGNAPJÁt VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük minden év első napján 1968 óta. Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és mindennel az egész világon.
JANUÁR 2. – JÉZUS NEVENAPJA
Ismeretes, hogy a régimódi katolikus magyar nép legkedvesebb archaikus köszönési módja: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké amen. Figyelemre méltó, hogy ez a köszönési formula nyugati és déli katolikus országokban nem általános, inkább csak Közép-Európában.
Régi katolikus parasztok, ha munkába fogtak, útra indultak, Jézus nevével fohászkodtak.
Jézus nevének tisztelete Szent Pál intelmében gyökerezik: Jézus nevére minden térd meghajoljon, a mennyeieké, a földieké és a földalattiaké (Fil 2, 10). Ennek az apostoli tanácsnak csökevénye, hogy sok jámbor katolikus Jézus nevének hallatára még a fejét is meghajtja.
JANUÁR 3. – SZENT GENOVÉVA
A Genovéva frank eredetű név, de ő maga még a birodalmi Galliában, a Párizs környéki Nanterre-ben született 422 körül, latin nevet viselő szülőktől. Személyes élettörténete ebben és másban a római birodalom szétesését meg a keresztény frank állam születését példázza. Történelmi érdemeiért avatták szentté. Két ízben is megmentette városát: neki tulajdonítják, hogy a 451-es hun betörés alkalmával Párizs népe megállta a helyét; másodízben pedig a római-frank háborúskodás idején ő szerzett élelmet a bekerített és éhező városnak. 80 éves korában halt meg. Párizs hegyén, a MonsLutetiuson temették el a frank Chlodvig király és Chlotild királyné által emeltetett Apostolok templomában. Sírja zarándokhely lett. A templomot sorozatos átépítések után a forradalom idején lerombolták. A helyén ma a francia nemzet nagyjainak Pantheonja áll, Genovéva ereklyéit pedig a közeli Saint-Étienne-du-Mont templomban őrzik.
JANUÁR 4. – BEER FRIGYES VILMOS SZÜLETÉSNAPJA – 1691
BEER FRIGYES VILMOS (Pozsony, 1691. jan. 4. – Pozsony, 1764. nov. 30.): iskolaigazgató, evangélikus lelkész, a nagy tudós, Bél Mátyás pályatársa.
Oettingenben, Jénában keleti nyelveket, filozófiát és teológiát tanult. 1715-ben a felső tagozattal rendelkező, főiskolai jellegű pozsonyi iskola konrektora, majd 1721-től rektora volt. 1747-ben ugyanott lelkésszé választották. Mint Bél Mátyás mellett működő tudós, majd mint rektor a filozófia keretében nagyobb teret juttatott a fizika oktatásának. Az ő újítása volt az is, hogy a világi pályára készülők külön aritmetikát, geometriát is tanultak s előírták számukra a polgári architektúra elemeit is.
JANUÁR 5. – OSZLOPOS SZENT SIMEON
A korai idők szíriai szerzeteseinek körében terjedt el az aszkézisnek az a szinte hihetetlen formája, hogy a remete nem barlangba, kunyhóba húzódott vissza, hanem egy oszlop tetejére. Ezt úgy képzeljük el, hogy egy 3–1 méter magas kőoszlop tetején egy nagy kőlapot helyeztek el, azt korláttal vették körül, ez lett a remete lakhelye. Élelmezéséről egy létra segítségével a körülötte megtelepedett tanítványok, zarándokok és kíváncsiskodók gondoskodtak. Az önsanyargatás legendás világrekordere is egy oszlopszent volt, Genovéva naptári szomszédja, Oszlopos Szent Simon (jan. 5.). A szír keresztények e csudabogara (†459) közel 70 éves koráig gyötörte magát Isten és a maga dicsőségére. Gyermekkorában pásztorként edződött a későbbi élethez. Ifjú volt még, amikor a szerzetesi életet választotta. 1 éven át kolostorban gyakorolta a szigorú aszkézist. Már ott hírhedtté vált amiatt, hogy egy kötelet oly szorosan tekert a derekára, hogy az mélyen bevágódott a húsába. Amikor elöljárója ezt fölfedezte, kiutasította a kolostorból. Az egyház sohasem nézte jó szemmel a megszállottságnak eme szélsőséges formáit. Írott források tanúsítják, hogy ezek esetenkénti „örömszerző” voltáról tudomással bírtak.
JANUÁR 6. – VÍZKERESZT
Vízkereszt, korábban Szentkereszt a latin egyház Epiphania Domini, „az Úr megjelenése” elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve.
Vízkereszt a „karácsonyi tizenketted” (12 napos ünnep) zárónapja. (Innen az ünnep angol neve:Twelfthday, Tizenkettedik nap”) A 354 napos holdév és a napév közt kereken 11 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok – a naptár más pontjain is találkozhatunk ilyenekkel – a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép később e 12 nap („számos napok, csonka hét, regölő hét”) időjárásából jósolt az újév időjárására nézve. Epiphania görög szó, azt jelenti: „megnyilvánulás”. A pogány görög kultuszokban az istenség megjelenését, és annak évenkénti megünneplését jelentette. Az őskeresztény egyház szinkretista hajlandóságából arra következtethetünk, hogy időpontja a pogány korban is az év elejére esett, a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör része volt.
Epiphania ünnepe először a III. században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születése napja. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a „Legyőzhetetlen Nap” (SolInvictus) pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával (dec. 25.) egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette, sőt hozzácsatolták Jézus első csodájáról (a víz borrá változtatásáról a kánai menyegzőn) való megemlékezést, azt tanítván, hogy e három evangéliumi esemény Jézus istenségének első „megnyilvánulásai”, epiphánéi. A Születés csodája vagy a kánai menyegzőé e tekintetben nem szorulnak külön magyarázatra. Jézus megkeresztelése viszont talán igen, mivel nem maga az esemény vagy Keresztelő Szent János szavai nyilvánítják ki Jézus istenségét keresztény felfogás szerint, hanem a Szentlélek megjelenése és az égi hang, mely „ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.” (Mt 3,11–17.)
január – Vízkereszttől hamvazószerdáig
FARSANG
Az ókori népek tavaszünnepének, főleg a római szaturnáliá-knak hagyományaiban gyökerező, de a germán Hold s a szláv Perchta ünnepével is megtetézett szokás- és hagyománykör az európai népeknél továbbélt. A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek az egyházi évben a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé szorult. Mivel azonban a húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtöltétől függ, az azt megelőző, előkészítő negyvennapos böjt kezdő napja, a hamvazószerda is ennek megfelelően – jó egy hónapnyi eltéréssel – változik. Az előtte levő időszak, a farsang húshagyó keddel végződik. E napnak német neve Fastnacht (böjtelőéj) volt. E szó bajor-osztrák szájon annak idején Vaschanc, ebből pedig nálunk fassang, majd farsang lett. És ez lett a neve a vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig terjedő, rövidebb-hosszabb időszaknak is.
JANUÁR 6. – A SZENT KORONA HAZAÉRKEZÉSE
1945 elején Szálasi Ferenc nyilas vezetőnek menekülnie kellett, a Koronát magával vitte, mivel az volt a véleménye, hogy „a Szent Korona és az államfő elválaszthatatlanok egymástól”. A koronaőrség teherautója, Szálasival és főembereivel együtt a 8. amerikai hadsereg fogságába került. Az amerikaiak megszerezték a koronázási ládát, majd a Szálasi szárnysegédjénél lévő kulcsot is. A láda azonban üres volt. Végül az egyik koronaőr elárulta, hogy a Koronát Szálasi rendeletére Mattsee mellett, egy mocsárban elásták. A Szent Korona az Amerikai Egyesült Államok őrizetébe került, előbb Európában, azután Amerikában. Visszaadását a magyar kormány nemzetközi fórumokon többször is szóvá tette, eredménytelenül. Végül a Szent Korona – a magyar állam önállóságának és függetlenségének jelképe – több mint három évtized után tért haza. Cyrus Vance, az USA külügyminisztere a Budapestre érkezett magyar Szent Koronát és a koronázási ékszereket 1978. január 6-án adta át Apró Antalnak, az Országgyűlés akkori elnökének a Parlamentben. Azóta e napon ünnepeljük A SZENT KORONA HAZAÉRKEZÉSÉt.
JANUÁR 6–13. KÖZÉ ESŐ VASÁRNAPON – A TORDAI ORSZÁGGYŰLÉS EMLÉKE
A Tordán tartott 1568. évi országgyűlés, Európában először, a vallásszabadság elemeit magában foglaló határozatot hozott, amely szerint a prédikátorok szabadon terjeszthették nézeteiket. Az egyezmény tartalmazta a saját értelmezés szerinti igehirdetés, a szabad prédikátorválasztás és a prédikátorok védelmének jogát – még az egyházkerületek vezetői sem bánthatták őket –, valamint kikötötte, hogy vallásáért senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés és senkit sem lehet hitbeli tanításért fogságba vetni vagy elhurcolni. A döntést kedvezően befolyásolta, hogy a protestáns prédikátorok a hitet Isten ajándékának tekintették.
A tordai egyezményt megelőzően Erdélyben már 1557-ben a katolikus vallással egyenrangúnak fogadták el a lutheránus vallást, 1564-ben pedig kimondták a lutheránusok és a kálvinisták vallásszabadságát. A tordai országgyűlésen a katolikus, a lutheránus, a kálvinista és az unitárius vallás is megkapta a szabad vallásgyakorlat jogát. Az unitáriusok a tordai országgyűlés határozatának kimondását tekintik az unitárius egyház születése pillanatának. A  január 6. és 13. közé eső vasárnapon minden esztendőben ünnepi istentisztelettel emlékeznek meg a  jelentős eseményről.
JANUÁR 7. – KOCH ANTAL SZÜLETÉSNAPJA – 1843
A  magyar földtan, ásványtan és őslénytan sokoldalú tudós-tanár egyénisége, KOCH ANTAL (Zombor, 1843. jan. 7. – Budapest, 1927. febr. 8.) a pesti Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát, majd a Műegyetemen lett tanársegéd. Innen indult hosszú nyugat-európai tanulmányútra, majd 1872-ben az újonnan alapított kolozsvári egyetem ásvány-földtani tanszékére nevezték ki tanárnak. A már meglévő anyagok rendszerezésével és újak gyűjtésével gazdag, szakszerű ásvány-, kőzet- és őslénytani gyűjteményt hozott létre és az egyetemi tanszéket intézetté fejlesztette, szakmája tudományos életének egyik központjává tette. 1895-ben a budapesti egyetem földtan-őslénytan professzora lett. A magyar földtani szakirodalom kiemelkedő alkotásának tartják az erdélyi medence harmadkori képződményeiről írt monográfiáját. Ő volt az utolsó a hazai geológusok között, aki még egyaránt művelte az összes szervetlen természettudományokat, jelentős munkákkal gyarapítva mind az ásványtani és kőzettani ismereteket, mind a földtani és őslénytaniakat.
JANUÁR 8. – SZENT ERHARD
Erhard talán Bonifác térítőtársa, Regensburg püspöke (700 táján). A  jószágnak egyik délnémet védőszentje, de szokták pestis ellen is segítségül hívni.
Középkori misekönyveink számontartják, de tiszteletének csak néhány egykorú nyomával találkozunk: a pozsonyi Szent Lőrinc-templom Erhard-oltárával (1441). Nyilván szintén középkori a patrociniuma Újrétfalu (Wiesfleck) templomának a mai Burgenlandban.
A barokk időkben, főleg a XVIII. században meginduló német bevándorlás során Erhard céhpatrónusként bukkan föl. Így a tatai és szegedi cipészek céhe, amely sokáig őrizte német jellegét, őt választotta védőszentül. A szegedi mesterek 1836-ból való céhzászlaja már a szakma lassú magyarosodását tanúsítja, hiszen nyelvünkön olvasható az egyik oldalán: SZENT ERHARD PÜSPÖK KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! Maga a püspök minden különösebb jelvény, utalás nélkül látható rajta. Ugyanakkor azonban megjelenik már mellette a helyi magyar hagyomány győzelmes képviselője, István király is, aki egyébként a szegedi színmagyar csizmadiák régi patrónusa volt.
JANUÁR 9. – BRÓZIK KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA – 1849
BRÓZIK KÁROLY (Máramarossziget, 1849. jan. 9. – Budapest, 1911. júl. 12.): tanár, geográfus, író, az első magyar földrajzi atlaszok szerkesztője.
Az egyetemet Budapesten végezte. 1870-ben segédtanár volt a budapesti II. kerületi főreál iskolában; 1872-ben tanár Körmöcbányán, majd 1873-ban visszahelyezték eredeti budapesti iskolájához. 1905-ben ment nyugdíjba.
Számos népszerű földrajzi munka szerzője. Részben saját kutatásai alapján részlettanulmányokat és összefoglaló műveket írt a Föld megismerésének történetéről. Részt vett a Magyar Földrajzi Társaság munkájában és vezetésében, 1896-1906 között szerkesztette az első részletes hazai atlaszt, a Nagy Magyar Atlaszt.
JANUÁR 10.
– A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK MEGALAPÍTÁSA – 1973
A Hortobágy Európa legnagyobb szikes pusztája. Itt alapították meg Magyarország első nemzeti parkját 1973. január 10-én: a 81 000 hektár kiterjedésű Hortobágyi Nemzeti Parkot.
A Hortobágy sajátos földrajzi tájegység: tágas  legelőterület, amely az egyik ősfoglalkozást, az állattenyésztést annak eredeti vonásaival együtt máig megőrizte.
Az 1999-től a Világörökség részeként számon tartott terület magában foglalja a Hortobágyon kívül a Nagykunság jelentős részét, valamint a vidék arculatát meghatározó építészeti emlékeket, mint például a Kilenclyukú hidat, a Hortobágyi Csárdát és a Pásztormúzeumot.
A Hortobágy hazánk egyik legmelegebb része. A napi hőingadozás nagy, a nappalok tikkasztóak, az éjszakák hűvösek. A tíznél több halastó mellett három észak-déli irányú, jelentősebb vízfolyást találunk a Hortobágyon. Természetes víz a pusztát középen átszelő Hortobágy folyó; a Keleti- és Nyugati-főcsatorna a nemzeti park peremén szállítja a Tisza vizét.
Különleges madárvédelmi rezervátumok és a négy bemutató területen – a Nyírőlapos-Nyárijárás pusztán, a Hortobágyi halastó környékén, az Egyek-pusztakócsi mocsaraknál és a Tisza-tónál – tanösvények segítik a látogatók számára az ismerkedést ezzel a különleges természeti értékkel.
– TÖRLEY JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA – 1858
TÖRLEY JÓZSEF (Pest, 1858. január 10. – ?, 1900. ?): gyáros, aki az 1880-as évek elején alapította meg Budafokon a később híresség vált pezsgőgyárát. A pezsgőgyártás módszertanát Franciaországban sajátította el.
JANUÁR 11.
– MAGYARORSZÁG LEGELSŐ TAKARÉKPÉNZTÁRA MŰKÖDÉSÉNEK MEGKEZDÉSE – 1840
A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület Fáy András – Mikszáth szerint „a nemzet mindenese” – kezdeményezésére 1839. december 30-án alakult és 1840. január 11-én már meg is kezdte működését, mint az első önálló magyar pénzintézet. Üzletkörét betétek kamatoztatása, váltókölcsönök és ingatlanokra kihelyezett jelzálogkölcsönök folyósítása képezte. 1845-ben az intézmény részvénytársasággá alakult, majd a kiegyezés után rohamos fejlődésnek indult. Nagy szerepet játszott a XIX. század végén erőteljesen megindult budapesti építkezések finanszírozásában. Takarékpénztári jellegét mindvégig megtartotta. Bevételeinek túlnyomó többsége kamatokból és szelvényjövedelemből származott. A takarékpénztárról alapítója könyvet is írt. Az intézmény 1948-ban állami tulajdonba került, majd felszámolták. Üzletágait az Országos Takarékpénztár vette át.
– JEDLIK ÁNYOS ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1800
Egyik legnagyobb fizikus feltalálónk, JEDLIK ÁNYOS (Szimő, 1800. jan. 11. – Győr, 1895. dec. 15.) benedekrendi szerzetes volt, tanulmányait a rend iskoláiban végezte és pályáját tanárként szintén ezekben az intézményekben kezdte. 1839-ben lett a pesti tudományegyetem fizika-mechanika tanszékének professzora. Jedlik Ányos a fizika számos szakterületével foglalkozott, elsődlegesen azonban az elektrotechnika érdekelte. Évekkel megelőzve kortársait megalkotta „villamdelejesforgonyai”-t, amelyekben az álló- és forgórész egyaránt elektromágnes volt. Ezek a készülékek az elektromotorok ősei voltak. Legismertebb felfedezése az öngerjesztés elve, illetve az azt demonstráló „egysarkú villanyindító”, azaz a dinamó. Ennek műszaki leírásában fogalmazta meg Jedlik 1861-ben – tehát legalább hat évvel Siemens és Wheatstone előtt – az öngerjesztés (dinamó) elvét. A nagyfeszültségű technika terén is alkotott újat: 1863-ban ismertette a „Leideni palaczkoklánczolatá”-t, illetve a feszültségsokszorozás elvét és gyakorlatát; több mint félméteres hosszúságú villamos ívet tudott létrehozni. „Csöves villamosszedőkből alkotott villamfeszítő”-jét az 1873-as bécsi világkiállításon mutatta be. Sokat tett a magyar tudományos-műszaki nyelv fejlesztéséért is; számos olyan szakkifejezést alkotott, amelyek ma is elemei szókincsünknek. Amikor magas kort megérve meghalt, temetésén Eötvös Loránd, tisztelője és egyetemi utódja mondott búcsúbeszédet.
január – Vízkereszt utáni vasárnap
URUNK MEGKERESZTELÉSE
Közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, Jézus a Jordán folyónál keresztelő Jánoshoz ment, aki Őt megkeresztelte. Keresztelésekor megnyilatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése.
A keleti egyház ezen a napon Jézus megkeresztelkedését állította előtérbe a kánai menyegzővel együtt. Keleten nagy vízszentelést tartottak ezen a napon és kereszteltek. URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉről és a kánai menyegzőről csak a zsolozsmában emlékezik meg ezen a napon a nyugati egyház. Vízkereszt utáni vasárnapon Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő.
JANUÁR 12. – MOLNÁR FERENC SZÜLETÉSNAPJA – 1878
MOLNÁR FERENC (Bp., 1878. január 12. – New York, 1952. április 2.): drámaíró, író, publicista.
Jómódú orvos fia. 1896-ban jogot hallgatott Genfben, 1897-től hírlapíró lett Budapesten, megjelent első novelláskötete. 1902-ben bemutatták első színdarabját, A doktor urat. Gyors írói sikereit prózában A Pál utcai fiúk (1907), színpadon A testőr (1910) tetőzte be. Az I. világháborúban haditudósító volt. 1939-ben a fasizmus elől Svájcba, majd az USA-ba költözött. Első felesége Vészi Margit, a második Fedák Sári, a harmadik Darvas Lili volt.
Tiszta szerkezetű, villogó stílusú korai írásaira hamar felfigyeltek az olvasók. Naturalizmussal és némi költőiséggel keverte a kritikai realizmust. A társadalom valamennyi rétegéről volt mondandója, mégis érezhető, hogy inkább a siker, a hatásosság, mint a maradandó teljesítmény vonzotta.
A századfordulón újra felfedezett gyermeklélek, a gyermekmotívum indította A Pál utcai fiúk megírására: a világirodalom egyik legszebb (többször megfilmesített) ifjúsági regényét alkotta meg, az esendőbbek győzelméről az erőszak képviselői fölött. Különféle műfajú prózai kötetei (Egy haditudósító emlékei, 1916; Az aruvimi erdő titka, 1916; Andor, 1918) mindig újra igazolták emberismeretét, humanizmusát.
Csattanókra kihegyezett stílusa eleven, életteli; de jellegzetes színházi ember, akinek a színpad deszkái valóban a világot jelentik, darabjai mindinkább fölébe nőttek epikájának. A doktor úr eredetileg a Nemzeti Színháznak készült, ám a Vígszínház lett az otthona, mint még oly sok színművének: e társulat sajátos stílusának kialakításához nagyban hozzájárult. Franciás vígjátéktechnikája magyar színpadon is tökéletesen bevált. 1907-ben Az ördög sikere átütő, gondolatait áthatja a freudi lélektan, az I. világháború előtti esztendők izgatottsága, a századelő modernsége, de vigyáz arra, hogy semmiben se legyen radikálisabb a fricskázásnál. Legjelentékenyebb és legproblematikusabb színműve a Liliom (1909), amely először keveseknek tetszett, és premierjének hűvös fogadtatásával óvatosságra intette Molnár Ferencet. A „kültelki” történet hemzseg a szándékolt magyartalanságoktól, a szöveg báját és érzelmi telítettségét azonban épp a jassznyelv tarkálló virágainak köszönheti. Molnár Ferenc kritikusai sem vitatják el, hogy a helyenként már-már giccsesnek tetsző darab megragadó értékekkel, az emberábrázolás finomságaival és társadalomkritikai felhangokkal is kitűnik. Későbbi darabjai közül a legértékesebbek: Az üvegcipő (1924), melyben közvetve Fedák Sárival való házastársi csetepatéit írja meg; a Játék a kastélyban (1926), mely kitárulkozón önmagát és közönségét bírálja; s az Olympia (1928), mely ismét a pazar darabépítés mesterének mutatja Molnár Ferencet. A magyar irodalom külföldön is széles körben ismert kevés íróinak egyike.
JANUÁR 13. – HOLLÁN ERNŐ SZÜLETÉSNAPJA – 1824
HOLLÁN ERNŐ (Szombathely, 1824. jan. 13. – Budapest, 1900. máj. 26.): hadmérnök, altábornagy, államtitkár, a Magyar Mérnök és Építész Egylet alapítója és első elnöke.
Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián végezte (1839). Fehértemplomnál és Szenttamás ostrománál kitűnt vitézsége miatt Kossuth őrnaggyá és hadmérnöki főnökké nevezte ki. Erődítési munkálatainak nagy szerepe volt Pétervárad védelmében. A szabadságharc bukása után internálták, majd börtönbe vetették. Kiszabadulása után mint mérnök úttörő munkát végzett a talajjavítás terén, és szerepet vitt a dunántúli vasúthálózat kialakításában. Széchenyi döblingi bizalmas köréhez tartozott.
1865-től az országgyűlés tagja, 1867–70-ben közlekedési, 1970–72 között honvédelmi államtitkár volt. Jelentős szerepe volt a kiegyezés utáni közlekedéspolitika kialakításában, mely Budapest központi helyzetének megerősítésével Széchenyi elgondolásait kívánta követni. A vasútépítéseket helyezte előtérbe a vízi közlekedés rovására is. 1875-ben soron kívül tábornokká lépett elő, 1886-ban altábornagyként nyugalomba vonult, ugyanettől az évtől a főrendiház tagja lett. A Magyar Mérnök és Építész Egylet alapítója és első elnöke (1866–1885) volt. Érdemei elismeréséül az Egylet 1885-ben Hollán Ernő-pályadíjat alapított az év legjelentősebb műszaki tanulmányának jutalmazására.
JANUÁR 14. – SZENT HILÁRIUS
Hilarius annyi, mint ‚vidám’ (hilaris), mert Isten szolgálatában igen vidám volt, avagy annyi, mint alarius, a magas (altos) és az erény (ares) szavakból, mivel kimagasló volt a tudományban és erényes volt életében. Vagy Hilarius neve a hyléből jön, ami annyi, mint ‚ősanyag’, mely homályos volt, miként műveiben is nagy homály és mélység figyelhető meg.
Hilarius, Poitiers püspöke Aquitánia vidékéről származott, és mint ragyogó hajnalcsillag fényeskedett a csillagok között. Eredetileg volt felesége és leánya, de világi öltözékében szerzetesi életet élt, s végül korban és tudományban előrehaladván püspökké választották. Amikor tehát Szent Hilarius nemcsak városát, hanem egész Franciaországot védelmezte az eretnekek ellen, két, eretnekségtől megrontott püspök sugalmazására a császár, maga is az eretnekek támogatója, Eusebiusvercelli püspökkel együtt száműzetésbe küldette. Végül amikor már az ariánus eretnekség mindenütt felütötte a fejét, a császár engedélyt adott, hogy a püspökök mindnyájan egybegyűljenek, és a hit igazságáról vitatkozzanak. Miután Szent Hilarius megérkezett, az említett püspökök követelésére kénytelen volt visszatérni Poitiersbe, mivel nem viselhették el ékesszólását.
Útközben Gallinaria szigetéhez ért, amely tele volt kígyókkal. Partra szállt, s puszta tekintetével az összes kígyót elűzte. A sziget közepén levert egy karót, és megtiltotta, hogy annál tovább merészkedjenek, mintha csak a sziget e része nem is szárazföld, hanem tenger lenne.
Amikor már Poitiers-ben volt, egy csecsemőt, aki keresztség nélkül halt meg, imádságával életre keltett. Sokáig feküdt leborulva a porban, majd egyszerre keltek fel: az öreg imádságaiból, a csecsemő a halálból.
JANUÁR 15. – REMETE SZENT PÁL
Pál remete , másként Remete Szent Pál sivatagi remete (†340), akit a magyar pálosrend szellemi őseként, példaképe gyanánt tisztel. Őt választotta névadójának is. Nagy Lajos az ország védőszentjei közé sorozta.
Pál – írja a Peer-kódex – gazdag egyiptomi szülők gyermekének született, hamar árvaságra jutott. Húgát férjhez adván, a rér, azaz sógor vagyonára és életére tört. Ezért a kietlen pusztába menekült: kételenséggel megyen vala oda, de immár önnön jó akaratjaszerént meg akara maradni…lele egy kősziklát és tövében egy likat. Nyílását egy pálmafa ágainak levelében födözte be. Valánakkedég ennek fölötte azon kősziklán némely lakóhelyek és hajlokok, kibe leletnek vala üllők és verők, faragások és egyébnemű készségek. Kibe tetszik vala pénznek jegyzése, és ez helyett szerecseneknek írási régi időben pénzverő helynek mondják. Látván azért Szent Pál, ez helyet megszereté, hogy az Istentől neki ajánlott, avagy adatott volna.
Szent Jeromos tanúsága szerint ez kőlikban embereknek esmeretlen, hatvan esztendeig lakozott, magát isteni imádságban és böjtökben és egyéb nemő isteni édességben foglalva… Őneki eledelt és ruházatot az pálmafa ad vala. Az pálmafa gyümölcsével él vala, és az leveléből ruhát kötött vala magának…
JANUÁR 16. – MIKSZÁTH KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1847
MIKSZÁTH KÁLMÁN (Szklabonya, 1847. január 16. – Bp., 1910. május 28.): író, újságíró, szerkesztő.
1857–63-ban a rimaszombati algimnáziumban, 1863–66-ban a selmecbányai evangélikus líceumban tanult. Az érettségi után néhány félévig „mezei” joghallgató a győri jogakadémián. Az 1870-es évek elejétől Mauks Mátyás szolgabírónál volt esküdt, majd ügyvédgyakornok Balassagyarmaton. 1869-ben a Fővárosi Lapokban, az Igazmondóban, budapesti és nógrádi lapokban kezdett népies-didaktikus írásokat közölni. 1873-ban titokban összeházasodott Mauks Ilonával, korábbi principálisa leányával. 1873–74-ben újságíró és szerkesztő Budapesten. 1874-ben jelent meg első elbeszéléskötete. 1877-ben elvált feleségétől. 1875–78-ban magányosan, betegen és hihetetlen nyomorban élt a fővárosban. 1878. augusztus 1-jétől a függetlenségi párti Szegedi Napló munkatársa lett, álnéven kiadott két publicisztikai kötetet, majd 1880 decemberében ismét Pestre költözött. 1881-től negyedszázadig a Pesti Hírlap munkatársa. 1881–82-ben megjelent két sorsfordító novelláskötete: A tót atyafiak és A jó palócok.
1882-től a Petőfi Társaság, 1883-tól a Kisfaludy Társaság tagja. 1882-ben újra feleségül vette Mauks Ilonát. Házasságukból három fiúgyermek született. 1887-től kormánypárti képviselő. 1889-től az MTA levelező, 1905-től tiszteletbeli tagja. 1896-ban a Budapesti Újságíró Egylet elnöke. Önállóan is próbálkozott lapkiadással. 1888-tól a Singer és Wolfner-féle éves Almanach, 1902–1910-ben a Magyar Regényírók Képes Könyvtára szerkesztője.
A tót atyafiakban a népélet tragikus és artisztikus szemlélése sokkal inkább rokonítható a kései Arany balladaköltészetével, mint bárminemű regionalizmussal, folklorizmussal vagy szociális igazságkereséssel. A jó palócok kis történetek tudatos kompozíciója, melyben számos forrásból eredő és több helyszínhez köthető zsánertörténetek szerveződnek egységes ciklussá. E gyűjtemény a romantikus népiesség záródarabja. Ezután fordult Mikszáth Kálmán a számára legizgatóbb és legjobban ismert réteg, a nemesi középosztály felé. Ekkortól vált uralkodóvá az a hangnem és stiláris jelrendszer, amely a hagyományos magyar adomázó-társalgási és ironizált mesélő stílust, az élőszó utánzását tekinti az ábrázolás legfőbb meghatározójának. Mikszáth Kálmán első idevágó kísérlete a Nemzetes uraimék (1882–83), ahol már megjelent a „különc” típusa mint az idő és az érték ellentmondását tükröző történelmi és társadalomlélektani szerep. A különc a jelenben élő múlt, akinek erényei és vétkei csak a melankólia és az irónia, az elégia és humor egyidejű jelenlétével szemlélhetők és ábrázolhatók méltányosan. A Beszterce ostroma (1894) attól élesebb paradigma, hogy itt a társadalmi (kisvárosi és vármegyei) közeg olyan környezetként jelenik meg, amely bizonyos határig hajlamos elfogadni a rögeszmét (ha megfelelő presztízs és hatalom képviseli), s csak akkor fordul ellene, amikor már érdekeit sérti.
Az utolsó századnegyed jókais és népszínműves-operettes ízléséhez is igazodva Mikszáth Kálmán folyamatosan írt történelmi tárgyú regényes műveket (A két koldusdiák, 1885; A beszélő köntös, 1889; A szelistyei asszonyok, 1901;Akli Miklós, 1903 stb.). A múltban egyrészt az idillt kereste, gyakran hangsúlyozva, hogy a történelem csak kulissza a meséhez és a meséléshez. Másrészt jellemző, hogy nem választott heroikus pillanatokat és helyzeteket a múltból: számára az „álló idő” és az ott termő abszurditások az izgalmasak. Az 1905-ben írt Szent Péter esernyője, melyben a romantika eszköztárából vett elemek (titkok, kincskeresés, homályos származás, legendák, fétis, fenyegetett idill stb.) a legharmonikusabban elegyednek azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket a felvidéki kisvárosi létmódról felhalmozott, világszerte népszerű lett.
Publicisztikájában a századvégi parlamentarizmus legkiemelkedőbb krónikása. Parlamenti tudósításaival utánozhatatlan műformát alakított ki. A polgári erkölcs, plebejus érzület, a demokrata és liberális alapeszmék határozták meg szemléletmódját. Az Új Zrínyiász (1898) zsurnaliszta teljességét adja korkritikájának: itt a fantasztikum mint epikus fikció lehetővé teszi, hogy mellőzze a lélektani hitelesítést és árnyalást, valamint a donquijotizmussalegyüttjáró elégikusságot – ezáltal az idősíkok szembesítése kíméletlenné válik.
Foglalkoztatta a valóság és a mesélés viszonya, az igazság és a szépség együttállása vagy ellentéte és a nyelv magyarossága (mint a nemzeti észjárás tükrözője). Kedvvel állította szembe a „fotográfus-féle rideg igazságot” a művész igazságával. Jókai-életrajza (1906) is elsősorban az íróegyéniség összetevőit elemzi, és az írás titkait kutatja.
Legjellemzőbb művei, a nemesi középosztály értékvesztését és lecsúszását bemutató regények, egyszerre állnak az adomázó mesélés és a kíméletlen létkritika jegyében. Három legfontosabb idevonható nagyobb munkája: a Gavallérok(1897), a Kozsibrovszky üzletet köt (1905) és a Noszty fiú esete Tóth Marival (1906–07).
Utolsó korszakának, a századelő tragizálódó világképéhez és szecessziós ízléséhez is kapcsolható alkotói szakaszának nyitányát olyan regények jelzik, mint a Különös házasság (1900) és a Sipsirica (1902). Mikszáth Kálmánban mindig volt hajlam a valóság kegyetlen és morbid elemei iránt, de ezeket korábban legfeljebb stiláris ellenpontokként hagyta érvényesülni. Kései írásai viszont olyan tragikus világképet körvonalaznak, amelyben egyszerre vannak jelen a hagyományos XIX. századi magyar végzettudat és a modern polgári katasztrofizmus elemei. Utolsó nagy műve, A fekete város (1910) olyan örökös csapdahelyzetként ábrázolja a magyar történelmet, amelyben a végzetes boldogtalanság legalább annyira természetes, mint a mindennapok kiszámíthatatlan abszurditása.
Jókai és Krúdy között ő volt az, aki tudatosan próbálta megörökíteni a korabeli magyar társadalom teljességét, s folyamatosan véleményt kívánt mondani történelem és erkölcs viszonyáról, a nemzeti létezés jellegéről és esélyeiről.
JANUÁR 17. – REMETE SZENT ANTAL
Antal, vagyis Antal apát, másként Remete Szent Antal (†356) beteg embernek, beteg jószágnak hajdanában nagy tiszteletben álló patrónusa. A népmese világát idéző legendáját több kódexunkban olvashatjuk. Itt a Debreczeni-kódex rövidebb változatából merítünk. Úgy érezzük, hogy kiváló mesekutatásunknak tüzetesebben kell foglalkozni legendáink meseszerű megnyilatkozásaival is.
Antal jámbor nemes szülék gyermekeként született, korán elárvult. Vagyonát elosztotta a szegények között, húgát monostorba ajánlá, maga pedig a pusztába vonult. Egy remete oktatta, majd teljes egyedüllétre vágyva, továbbment. Nagy sok háborúságokat szenved vala ördögöktől, melyeket böjtölésökkel, imádságival és vigyázásival mind meggyőz vala. S mikoron a bujaságnak lölkét meggyőzte volna, neki jelönék az ördög és lábai eleibe esvén, mondá: én vagyok a bujaságnak ördöge, meggyőzél immár. Kit Szent Antal elűze előle szent keresztnek jegyével és azután úgy mondá a pusztába lakozóknak: oly igen undok állat az ördög, hogy soha továbbá immár őtőle nem félök. S ennek utána keményebb életöt foga magának, mert gyakorta mind az teljes éjet vigyázásba és imádságba múlatja vala el. Egyszer eszik vala napjában vecsernye után, csak kenyeret, egy kevés sóval meghintvén, vizet iszik vala. Néha harmadnapég sem eszik vala. Mindönkoron a mezítelen földön fekszik vala és ciliciumba jár vala.
JANUÁR 18.
– ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT
Margit, vagyis Árpádházi Szent Margit (1242-1271), IV. Béla királyunk leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Nevét Antiochiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Az ókeresztény vértanút István király és Szent Márton mellett, népünk mindjárt patronaregni-ként tisztelte.
Margit a tatárjárás idején fogant. Amikor hetedik gyermeknek megszületett, királyi atyja engesztelésül Istennek ajánlotta. Már három éves korában a veszprémi klastromba vitték, ahol a boldogként tisztelt, stigmatizáltként emlegetett Ilona apáca volt a gondviselője. Tíz éves korában átkerült a Nyulak szigetén emelt Boldogasszony-kolostorba, amelyről IV. Béla alapítólevele ezt mondja: „midőn a tatárdúlás után, amely bűnhődésül bűneinkért zúdult ránk, keményen hozzáfogtunk az országújításhoz… az a gondolatunk támadt, hogy …a Duna szigetén, kolostori életre alkalmas helyen, Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére templomot, és körülötte monostort alapítunk, amelyben a szerzetesi regulák követelményei szerint jámbor szüzeknek kell a királyok Királyát és a Szűznek Fiát szolgálniok. S hogy Isten előtt ismert jámborságunk, amely nem maradhat rejtekben; másoknak is példa legyen, leányunkat, Margit asszonyt, akit gyermekeim közül annál gyöngédebb szeretettel ölelünk át, minél biztosabban látjuk benne a jámbor, Isten előtt kedves életnek előjeleit, elhelyezzük őt ebben a kolostorban, hogy élte fogytáig szolgáljon Istennek és a dicsőséges Szűznek…”
– SZENT PIROSKA
Piroska, azaz Prisca, ókeresztény vértanú. Temploma az Aventinus hegyén áll. Legendáját a Debreceni-kódexben olvassuk. Eszerint egy római nemesember megkeresztelt lánya volt. Claudius császár pogány áldozatra akarta kényszeríteni. Ő csakugyan imádkozni kezdett a bálvány előtt, a templom azonban összeomlott. A császár többféleképpen is kínoztatta, de Piroska hű maradt hitéhez. Börtönében éjszakának évadján a mennyei szentek és angyalok dicsérik az Urat. A császár oroszlánok elé vetteti, de ezek lábához heverednek, nem szaggatják szét. Ezután hatalmas máglyát gyújtat, de az Úristen esővel és széllel eloltja. Végül a császár úgy véteti fejét Piroskának. A kivégzés helyén, az Aventinus-hegy tövében templomot emeltek a tiszteletére. A hagyomány szerint abból a lakóházból alakították át, amely Szent Péter római szállása volt.
Piroska nevét patrociniumaink között, alakját, viselt dolgait pedig ikonográfiánkban hiába keressük. Napját és miséjét középkori misekönyveink azonban számontartják, az esztergomi Agendarius (1583) az imádságos ünnepek között említi. A névnek és napnak nyilvánvalóan Piroska, Szent László leánya, a bizánci kereszténységnek Iréne néven tisztelt szentje adott hazai tekintélyt.
JANUÁR 19. – MÉSZÖLY MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA – 1921 – EMLÉKNAP
MÉSZÖLY Miklós családi nevén Molnár (Szekszárd, 1921. január 19. – 2001. július 22.): író. 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogot végzett. 1943–44-ben katona volt, többször is fogságba esett. 1944-től munkásként, terménybegyűjtőként, malomellenőrként dolgozott. 1947–48-ban Szekszárdon laptulajdonos. 1951–52-ben a Bábszínház dramaturgja, 1956-tól szabadfoglalkozású író. 1990 szeptemberében az írószövetség elnökségi tagjává választották. 1991-ben a budapesti magisztrátus tagja lett. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke.
1986-ban Déry Tibor-díjat, 1988-ban Magyar Művészetért Díjat, 1989-ben Az Év Könyve díjat, 1990-ben Kossuth-díjat, Kortárs-díjat, 1992-ben és 1997–ben Soros-életműdíjat kapott. Budapest díszpolgára (1996).
Első kötetének (Vadvizek, 1948) öt novellájából a Koldustáncot némi sűrítéssel 1979-i gyűjteményébe is átvette. A korai rövidpróza a határozott szituációrajzzal, fegyelmezett szerkesztéssel, erőteljes atmoszférájával előkészítője a Mészöly Miklós művészetére oly jellemző tömörítésnek. A Sötét jelek (1957) történetei a helyszínek és idők következtében komor drámaiság hordozói: a foglyokról, háború alatti, utáni sorshelyzetekről beszámoló tárgyilagos beszédmód az első személyű elbeszélőt az események résztvevőjeként, tanújaként állítja az olvasó elé. A Magasiskola (1956) solymásztelepének ábrázolása a dokumentum tényszerűségét a parabola utalásosságával egyesíti. Az atléta halála (1966) először franciául jelent meg, majd a magyar kiadással egy időben németül is. Őze Bálint története a tartás és kitartás eszméjének, a felsőfokú emberi teljesítmény vágyának és lehetetlenségének parabolája. A Jelentés öt egérről (1967) és az 50-es évek második felének szövegei a kiszolgáltatottság korának atmoszféráját sűrítik realisztikus pontosságú, szilárd szerkesztésű s egyben példázatos történetekbe a klasszikus magyar novella hagyományait követve. „A szenvedélyes érdekeltség drámáját” követi az ószövetségi templomi nyomozó történetében: a Saulus (1968) maradandó értékei a koncentrált elbeszéléssel járó parabolisztikus jelentéssűrítés, valamint a létélménynek, a személyiségállapotnak nem mint pszichológiai anyagnak, hanem formaalakító műalkotáselemnek a működtetése. A Pontos történetek útközben (1970) című regény a nouveauroman leírás iránti fogékonyságának hatásáról tanúskodik.
A 70-es évek második felének prózakoncepciójában változatlanul megtartja jelentőségét az utalásos beszéd, ám mindinkább a helyzetek, idősorok rétegessége, a folyamatos narrációt, az epikus kontinuitást felváltó töredékesség lesz jellemző. Az Alakulások (1975) két és fél évtized rövidprózáját átfogó, reprezentatív elbeszélésgyűjtemény, a megújuló magyar próza sajátos dokumentuma. A különböző időkben-terekben folyó eseménysorok párhuzamos, egyidejűsítő elbeszélése válik meghatározóvá a Megbocsátás (1984) című kisregényben, a kilencvenes évek rövidprózájában és aCsaládáradás (1995) című regényben is. A Film (1976) regényformája „a kamera és rendezés reális fikcióvá” tételéből származik.
A tágasság iskolája (1977), az Érintések (1980), valamint az Otthon és világ (1994) esszék, filozofikus töredékek, jelentős ars poeticai, művészeti, elméleti reflexiók gyűjteményei.
Drámáit a Bunker (1979), verseit, lírai reflexióit az Esti térkép (1981) című kötet tartalmazza. A magyar történelem más-más pillanatait idéző mozzanatokból egy virtuális Közép-Európa- (Volt egyszer egy Közép-Európa, 1989), és egy igen személyes Dunántúl-panoráma (Az én Pannóniám, 1991) bontakozik ki. Az alakok, nemzedékek, családok szerteágazó történetei breviáriummá rendeződnek. A pille magánya (1989), A negyedik út (Szombathely, 1990) esszészerű és közéleti, publicisztikai írások gyűjteményei, s egy kivételesen szilárd magatartású közéleti szereplés dokumentumai. A Variationsdésenchentées (1994) után magyarul is megjelent a korábbi novellák új formarendjét, szerkezetét megteremtő, „alternatív” Hamisregény (1995). A Családáradás (1995) a kései Mészöly Miklós-próza tapasztalatának összefoglalása, kisregénybe sűrített nagyepikai történet.
JANUÁR 20. – SZENT SEBESTYÉN
Sebestyén egyik leghíresebb ókeresztény vértanú (†298): Nyugvóhelye a hét római főtemplom egyike. Ünnepe egy napon van Fábián pápáéval (†250). A litániában is együtt emlegetik, olykor ünneplik is őket, személyes közük azonban nincs egymáshoz.
Fábián és Sebestyén oltára volt a győri székesegyháznak (1479), a budavári Magdolna-templomnak (1487). A pozsonyi polgárok egy járvány alkalmával kápolnát ajánlottak föl és társulatot alapítottak a tiszteletére (1502). Egyik alföldi falu középkorból származó neve védőszentje után Fábiánsebestyén, Muravidéken Szentsebestyén (Pečarovci).
JANUÁR 21.
– SZENT ÁGNES
Ágnes, keresztény szűz mártír a legrégebbi időktől tisztelt szentek egyike. Az írások már a IV. sz. utolsó harmadában említik a nevét, ám, ha eredetileg élő alak volt is, valódi kiléte ma már földeríthetetlen. Annyi más mártír szűzével rokon, ponyva ízű legendája szerint 13 éves volt mindössze, amikor a diocletianusi üldözések idején kivégezték (†304). A római leányzót a város prefektusának fia ostromolta szerelmével, de ő ellenállt, mondván, mennyei vőlegénye (Krisztus) már eljegyezte őt. Az ifjú apja, hallván az ügyről, felszólította Ágnest, hogy áldozzon az isteneknek. A leány megtagadta. Ekkor meztelenre vetkőztették, úgy vitték fényes nappal a bordélyba. Ágnest azonban a csoda folytán hirtelen megnövő haja eltakarta a kíváncsiak szeme elől; a bordélyházban ráadásul egy angyal még fénybe is öltöztette. Egykori ostromlóját viszont, aki ide is követte, hogy erőszakot tegyen rajta, egy démon halálra sújtotta. Ekkor a leányt mint boszorkányt meg akarták égetni, de a lángok a hóhérokat pörkölték meg. Végül is Domitianus „agónján” (cirkuszában) lefejezték. Ma itt áll a S. AgneseinAgone templom. Állítólag január 21-én temették el Rómában, azóta is ez a nap az ünnepe.
– MADÁCH IMRE SZÜLETÉSNAPJA – 1823
Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 21. – Alsósztregova, 1864. október 5.): drámaíró, költő.
1831–37-ben magántanuló, a váci piarista gimnáziumban tette le vizsgáit. 1837-ben a pesti egyetem filozófiai tanfolyamára került, 1838-ban a jogi karra. Megismerte a reformkor kiválóságait, barátságot kötött Lónyay Menyhérttel, és beleszeretett annak Etelke nevű húgába. 1842-ben ügyvédi vizsgát tett, megyei másodjegyző lett, de 1843-ban betegsége miatt lemondott tisztségéről. 1845-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet. A szabadságharcban megyei főbiztosként segítette a hadsereg élelmezését. 1849-ben nénjét honvédtiszt férjével román parasztfelkelők megölték. 1852–53-ban Kossuth titkárának, Rimóczy Jánosnak rejtegetése miatt börtönben, majd rendőri felügyelet alatt élt Pesten. 1854-től, válása után anyjával és gyermekeivel Sztregovára húzódott vissza, irodalommal foglalkozott. 1861-ben visszatért a megyei közéletbe, országgyűlési képviselő lett.
Írói pályáját versekkel kezdte (Lantvirágok, 1840), későbbi költeményei, bár ciklusokba és kötetbe szerkesztette őket, csak halála után jelentek meg. Részletszépségeik és főleg a Tragédiát előlegező motívumaik miatt Madách Imre lírai művei közül a természeti és a bölcseleti ihletésűek a legértékesebbek. Széles körű olvasottságról, eklektikus szemléletről tanúskodó értekezéseinek zöme ugyancsak fő művével áll kapcsolatban mint előkészítés vagy utólagos kommentár. Cikkei és beszédei a centralistákéval rokon liberális és hazafias szemléletet tükröznek, meggyőző szónoki képességre vallanak. Novellái kevésbé jelentősek. Kezdettől a nagy dráma megalkotása iránti becsvágya ösztönözte. A Commodus (1839) és a Nápolyi Endre (1841–42) történelmi tárgyat dolgoz föl, A Csák végnapjai (1843, 1861) Kisfaludy Károly és Petőfi fölfogását követi, a főhőst tragikus végzetű nemzeti hősként ábrázolja. Korábban prózában, ettől kezdve jambikus versben írta drámáit. Héraklész a hőse a Férfi és nőnek (1842–43), amelyet forrásaitól (Szophoklész, Seneca, Ovidius) a romantikus hős- és szerelemeszmény fölmagasztosítása különböztet meg. A nagyra törő lázadó és a kisszerű környezet összeütközésére épül a Csak tréfa (1843–44) és a Mária királynő (1855); az utóbbiban az eredmény nélküli küzdelem motívuma is hangsúlyos.
Igazán jelentős művei 1859 és 1861 között keletkeztek. A civilizátor (1859) „komédia Aristophanes modorában”, időszerű visszavágás Bach miniszter Blickjére, akárcsak Széchenyi Rückblickje. Antik mintaképére emlékeztetően leplezte le az önkényuralom korszakának demagógiáját és módszereit, de a nemzeti önkritika sem hiányzik belőle, főleg a meghátráló passzivitást bírálta. Az ember tragédiája sikere után 1862-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, 1863-tól az MTA tagja volt.
Az ember tragédiáját 1859. február 7. és 1860. március 20. között írta, és Arany János – főleg nyelvi és verselési – javításait figyelembe véve jelentette meg (1861). Végső változata a második kiadás (1863).
Műfaji mintát Madách Imre a drámai vagy epikai formában írott „emberiségpoémákban” talál, ötvözve a fausti típusú drámai költemény és az egész emberi történelmet áttekintő „poème d’humanité” hagyományait, melyeknek gyökerei visszanyúlnak az antik mítoszba, a bibliába és a keresztény középkor irodalmába. A közvetlen műfaji előzmények közé tartoznak Milton, Goethe, Byron és Shelley emberiségkölteményei. A filozófusok közül a görög, keresztény, a klasszikus német filozófia és a Madách Imrével kortárs mechanikus materialista és korai pozitivista irányok képviselőinek nézetei kapnak a többinél nagyobb hangsúlyt. A hazai romantikus liberalizmus válsága és az 1850–60-as évek fordulójának bel- és külpolitikai reményei éppúgy belejátszottak a mű születésébe, mint a világtörténelmi olvasmányok és a házasságában szerzett, elméletté általánosított tapasztalatok. A legfontosabb szereplők, egyénítő vonásaikon kívül, jelképes megtestesítői valamilyen általános emberi magatartás-változatnak és ehhez kapcsolódó filozófiai irányzatnak. Eszerint Ádám érzelmei és érvei a haladásban bízó liberális és a fejlődést dialektikusan és eszményi cél felé törekvő módon elképzelő hegeliánus fölfogásában gyökereznek. Lucifer a mechanikus materializmus meg a pozitivizmus közötti átmenet eszmerendszeréből merít. Éva a természet és a szellem világa között közvetít. A szereplők funkciójáról számos más értelmezés is született, mert a hősök a történelmi szerep és helyzet változásai szerint váltogatják arcukat.
A Tragédia művészeti értékeit kritikusai kezdettől mély gondolatiságában, szövevényes, mégis szilárd szerkezetében, a lírai és drámai elemek eredeti vegyítésében ismerték föl. Nyelvét, Arany nyomán, erőtlenebbnek ítélték, bár kétségbevonhatatlan erénye tömörsége, fogalmisága, egy-egy kor stílusának sikeres utánzása.
Utolsó nagyobb befejezett műve, a Mózes (1860), az akadémiai Károlyi-pályázaton nem nyert díjat. A biblikus példázatban ezúttal is a szabadságharc bukását követő idők kérdéseire keresett választ, valamint a férfi és a nő, a nagy ember és a tömeg, a nagyszerű terv és a silányabb megvalósulás ellentétét vizsgálta. Drámái a Tragédia kivételével nem jelentek meg életében. Színpadra először a Tragédia került (1883. szept. 21., Nemzeti Színház), világsikere, fordításokban és előadásokban, 1892-ben kezdődött. A Mózest Kolozsvárt mutatták be (1888), A civilizátor 1938-ban került először színre.
JANUÁR 21/22. – VÍZÖNTŐ HAVA
Mint ismeretes, a Nap évről évre végigvándorolni látszik a pályája vonalába eső, úgynevezett állatövi csillagképeken. A csillagászat ókori felvirágzásának idején január 21/22-től február 18/19-ig a Vízöntő csillagkép adott neki otthont. A Vízöntő hava, Vízöntő jegy elnevezés ma is ilyen értelemben használatos, jóllehet a valóságos helyzet a Nap precessziója miatt megváltozott az idők során, csillagképünket ma már márciusban ragyogja be a felkelő Nap fénye.
A távcső felfedezése előtt a csillagászok számára nem csupán viszonyítási helyül szolgáltak az állatövi csillagképek. Az asztrológia az emberi sorsot befolyásoló erőknek tekintette őket a planétákkal együtt. Az állatövi csillagképek szimbolikája a csillaghitben fogant, de számtalan naptári vonatkozása is van.
A Vízöntő mitológiai rangját még abban az időben nyerte, amikor a Közel-Kelet földművelői az időszámítás alapjait megvetették. Ekkor, 5–6000 évvel ezelőtt, a téli napforduló csillagképe, és három zodiákusbéli társával, a Bikával, Oroszlánnal és a Skorpióval együtt a naptári sarokpontok és égtájak ura volt. Ennek emlékét őrzi a bibliai látomásokban szereplő négy apokaliptikus fenevad és a négy evangélista jelképe, melyek közül az emberarcú lény (angyal) testesíti meg a Vízöntőt.
JANUÁR 22.
– SZENT VINCE
Vince hispániai vértanú, válogatott kínzásokkal gyötörték halálra (†304). Legendáját az Érdy-kódexben, továbbá a ponyvaköltő Varga Lajos versezetében olvashatjuk. Egyikben sincs magyarázat Vincének, Vince napjának a szőlővel, borral való kapcsolatára.
Tiszteletét jelentős mértékben előmozdította nemesi származása, amelyre a feudális Európa sokat adott. Már a koronázási paláston (1031) föltűnik. Kopasz nádor a váradi székesegyházban oltárt emelt a tisztességére.
Közép-európai kultusza a XI. században idekerült ereklyéi révén Boroszlóból sugárzik szét. Gótikus művészetünknek Vince-ábrázolása nincs, helyesebben nem maradt ránk. Tiszteletére kápolnát, templomot nyilván azért nem szenteltek a szőlőhegyekben, mert télidőben úgysem tudták volna búcsúnapját méltóképpen megünnepelni. Sokatmondó kivétel azonban a Sárospatak határában emelkedő Szentvincehegy, a helybeli nép ajkán Szemince, amelyen a középkorban (1238) szőlők között dominikánus klastrom állott. A patrocinium nyilván a rajnavidéki latini idetelepítésével is összefügg.
Még a századforduló táján is a pécsi szőlősgazdák Vince napján egyik pincéből a másikba járva szoktak együttesen áldomásozni. Voltak, akik vesszőt vágtak le, és a meleg szobában rügyeztetni kezdték. Ennek állásából, mértékéből azután az őszi termésre következtettek.
JANUÁR 22.
– A MAGYAR KULTÚRA NAPJA – A HIMNUSZ SZÜLETÉSNAPJA
A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Ezen napon tüntetik ki a pedagógusokat is 1993 óta.
JANUÁR 23.
– MÁRIA ELJEGYZÉSE (MENYEGZŐJE)
Mária menyasszonyságának ünnepe – mintegy az asszonyi sors megdicsőülése, a parasztlakodalom égi mása – részben udvari arisztokrata példa, nagyobb részben azonban a franciskánizmus nyomán bontakozik népi jámborságunkban. Legfőbb forrása alighanem a Makula nélkül való Tükör:
Midőn a Szentséges Szűz tizenegy esztendőt töltött volna a templomban, és idejében tizennégy esztendős lött volna… a szentek szent helyéből szózat lett a főpaphoz, mondván: parancsold meg, hogy a Dávid nemzetébül való házasulandó férfiak egybegyűljenek és ki-ki egy ágat tartson kezében, és akinek megzöldellik, azé légyen a Szűz. Azért aszerént egybegyűlvén, mindenik a maga vesszejére nevét fölírta.
Midőn azért mindnyájan az ő vesszejeket a főpapnak adták volna, a főpap a szentek szent helyére bévitte, ahová csak egyszer esztendőbe mert bemenni, és tévé a vesszőket a frigyszekrény eleibe. És ismét kiméne és a néppel imádkozék. Kevés idő múlva beméne, hogy megtekintse, ha valamelyik megvirágzott-e, de egy sem virágzott meg. Azért megkérdezvén az istent, mi oka annak. Szózat lett, mondván: egy ág híjával vagyon…
Azért a városban és Juda nemzete között szorgalmatosan kérdezkedtek, ki volna az aki elmaradott volna. És imé megtudták, hogy az ájtatos József híjával vannak. Azért mindjárt érte küldének. A főpap eleibe hozván, e főpap keményen szóla néki, hogy parancsolatjára a többivel el nem jött. Mondá szent József: tisztelendő uram, méltatlannak ítélem, hogy oly szent szüzet én házastársul vegyem. Mivel ugyis ő gazdag szülék leánya, én pedig együgyű ács vagyok, kérlek azon alázatosan, hogy engem azon házasságra ne tarts. Felele a főpap: Isten parancsolatja, hogy te jelen légy. Azért végy vesszőt kezedbe, és írd rá nevedet, és amint Istennek fog tetszeni, úgy történik Veled.
Vévén azért kezébe a vesszőt, és reá írá nevét. A főpap a többivel ismég bevivé a szentek szent helyébe, és újabban a néppel imádkozék… A főpap ismét beméne a szentek szenthelyébe és Szent József vesszejét éppen megzöldelve találá és szép virágok virágoztak ki rajta. És kivivén a népnek, a nép elcsudálkozék rajta, dicsérvén az Istent, hogy a régi csudát, kit Áronnal tett, megújította. De ez nem volt elég, hanem midőn a főpap Szent Józsefnek kezében adta volna a vesszőt, imé a Szentlélek galamb képében a vesszőre szállott, az emberek nagy csudájára…
– KEMPELEN FARKAS SZÜLETÉSNAPJA – 1734
KEMPELEN FARKAS (Pozsony, 1734. jan. 23. – Bécs, 1804. márc. 26) nevét mindenütt szinte kizárólag sakkozógépéről ismerik, pedig nagyon sokoldalú, korát több tekintetben megelőző műszaki alkotó volt.
Filozófiát és jogot tanult Bécsben; karrierje Mária Terézia törvénykönyvének latinról németre fordításával indult. Az udvarban gyorsan emelkedett a ranglétrán, 25 éves korában már a magyarországi sóbányák igazgatója. 1767-től mint kormánybiztos Bácska betelepítésével foglalkozott, faluközösségeket szervezett, gyárakat létesített. Egész élete során foglalkozott műszaki és művészeti kérdésekkel. 1769-ben szerkesztette meg sakkgépét, amely az egész világon ismertté tette a nevét. A szerkezet az Egyesült Államokba került és ott egy tűzvész során megsemmisült, így csak a leírásokból alkothatunk képet róla. Nyilvánvalónak látszik, hogy egy ember volt elrejtve benne, ő volt a tulajdonképpeni játékos, aki a török bábot mozgatta. De így is csodálhatjuk azt a szellemes és bonyolult mechanikai szerkezetet, amellyel a szemfényvesztés megvalósítható, a játék elhitető erejű volt. Hasznosabb és komolyabb munkái is szép számmal akadtak Kempelennek. Részt vett a pozsonyi hajóhíd építésében, megtervezte a pozsonyi vár vízvezeték rendszerét, a schönbrunni kastélypark szökőkútjainak működtetését, mozgatható betegágyat készített a himlőben betegeskedő Mária Teréziának. 1772-ben írógépet tervezett egy vak zongoraművésznő számára. Gőzgépeinél először alkalmazott forgattyút, megszerkesztette a gőzturbina ősét, csatornát tervezett az Adriához. Részt vett a budai vár építésében, elkészítette a budai Várszínház terveit, emellett verseket, színdarabokat írt és fordított, festett, rajzolt, rézmetszeteket készített.
Legjelentősebb tudományos munkája az emberi beszéd mechanizmusáról írt tanulmánya, amely a modern fonetika egyik első vállalkozása volt. Munkája alapos fizikai, élettani, nyelvtudományi és anatómiai ismereteken alapul. Beszélőgépet szerkesztett, amely egy kisgyermek hangját utánozva ejtette ki a szavakat. A gép a beszélőszervek mechanikus eszközökkel való utánzásán alapult. Célja – elméletének gyakorlatba való átültetése mellett – a siketnémák és beszédhibások gyógyítása volt.
JANUÁR 24. – SZALÉZI SZENT FERENC
SZALÉZI SZENT FERENC (Chateau de Sales, 1567. aug. 21. – 1622. december 28.) Franciaországban született. Családja kívánságára jogot tanult, saját indíttatásból pedig teológiát. Ferencet 1593-ban pappá szentelték. Kiadta első művét A szent Kereszt zászlajának védelme címen. A genfi püspök kinevezte segédpüspökévé, majd a püspök halála után az ő utódja lett. Székhelye Annecyben volt, a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladatait végezte. Másik műve 1608-ban jelent meg nyomtatásban: Bevezetés a lelkiéletbe vagy Filótea. Egy asszonyhoz fűződő mély barátsága segítette abban, hogy megvalósíthassa nagy tervét: egy kontemplatív női szerzet alapítását, melynek gyenge egészségű, beteg vagy öreg nők is tagjai lehettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, Ferenc életében 12 kolostort alapítottak.1622-ben Savoya hercegét Avignonba kísérte. Útközben agyvérzést kapott, ami halálát okozta. Szent életének híre állandóan növekedett, írásai számtalan új kiadást értek meg. Szalézi Ferencet 1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták. 1877-ben pedig egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét a római naptárba 1666-ban vették föl, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, amely napon 1623-ban Annecyben eltemették.
JANUÁR 25. – SZENT PÁL APOSTOL MEGTÉRÉSE – „PÁLFORDULÓ”
A jelentősebb szentek névünnepei általában a csillagászati hónap első, azaz a naptári hónap utolsó dekádjába esnek. Apostol is jut majd mindegyikbe, némelyik „fődekádba” kettő is. Vízöntő havát Szent Pál képviseli – ahogy maga mondta –, „a legkisebb az apostolok között”, nem találván méltónak magát az apostoli címre, mivelhogy korábban vezető szerepet játszott a keresztények üldözésében (IKor 15,9). Mint a Bibliában olvasható, Pál, akit ekkor még Saulnak hívtak, egy ízben az „Úrnak tanítványai ellen lihegve” Damaszkuszba ment. Az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott: „Saul, Saul, mit kergetsz engem?” (ApCsel 9,1–31.) Az élmény hatása alatt megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett. Pál fordulása (jan. 25.) ennek a „fordulatnak” állít emléket. Megtérésének Krisztus új szószólója névcserével adott nyomatékot. Ettől kezdve a zsidó Saul helyett római nevét, a Paulust használta (zsidó származása mellett római polgár volt születésétől fogva). A névcsere jelképes értelmű. Az eredeti Saul a zsidók szálfatermetű első királya volt, míg a latinpaulus „kicsinyt” jelent, és az amúgy is aprócska Pál, aki „saulként” a legnagyobb volt az üldözők között, az apostolok sorában a legkisebbnek mondta magát.
A páli fordulatnak tágabb jelentést adott az a tény, hogy az addig csak zsidók közt térítő apostolokkal szemben Pál a pogányok misszionáriusa lett: a Törvény útjáról a Hit útjára tért, mint maga írta több helyütt. A keresztény mozgalom ezzel a lépéssel indult el ezen az úton, mely által világvallássá lett.
JANUÁR 26.
– SZENT PAULA
Paula igen előkelő római asszony volt, akinek életét Szent Jeromos a következő szavakkal írta meg.
Ha valamennyi testrészem nyelvvé változnék, és valamennyi tagom emberi hangon szólna, akkor se tudnék a szent és tiszteletre méltó Paula erényeiről méltón beszélni. Származása előkelő, de sokkal előkelőbb szentsége. Egykor vagyonával tehetős, most Krisztus szegénységével jelesebb. Tanúul hívom Jézust és az ő szent angyalait s az ő saját angyalát is, aki őre és kísérője volt ennek a csodálatra méltó asszonynak, hogy nem kedvezésből, nem a mértéktelenül dicsérgetők módjára szólok, hiszen amit róla tanúságképpen mondani fogok, még így is eltörpül érdemei mellett.
Ha az olvasó röviden meg akarja ismeri erényeit: úgy bocsátotta el valamennyi szegényét, hogy ő maga még náluk is szegényebb volt, s miként a sok drágakő közül kicsillan a legértékesebb, és amiként a nap ragyogása a csillagok kisebb tüzecskéit elfedi és elhomályosítja, akként múlta felül mindenki erényét alázatosságával. Mindenki közt a legkisebb volt, hogy mindenkinél nagyobb legyen. Minél inkább megalázta magát, Krisztus annál magasabbra emelte. Elrejtőzött, de nem maradt rejtve, menekült a hiú dicsőségtől, de kiérdemelte azt a dicsőséget, amely az erényt árnyék módjára követi, s elhagyja azokat, akik keresik, és keresi azokat, akik megvetik.
– NEMZETKÖZI VÁMNAP
A brüsszeli székhelyű Vám Együttműködési Tanács január 26-ai megalakulását 1983 óta ünneplik a világban. A magyar kormány 1992-ben hozott rendeletet e nap hivatalos megtartásáról, így 1993 óta Magyarországon is ünneplik a NEMZETKÖZI VÁMNAPot.
JANUÁR 27. – A HOLOCAUST NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJA
1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. 2006-tól január 27. – az ENSZ határozata alapján – a holocasut nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe.
JANUÁR 28. – AQUINÓI SZENT TAMÁS
AQUINÓI SZENT TAMÁS (Roccasecca, 1225 körül – Fossanuova, 1274. március 7.) a montecassinói bencés kolostorban nevelkedett. 1244-ben a nápolyi domonkos kolostorba ment, ahol a rendbe való fölvételét kérte. Párizsban főiskolai tanárként előadásokat tartott, majd fölvették a magiszterek sorába, önálló nyilvános tanító tevékenységet folytathatott mint professzor. Akadémiai előadásaiban elsősorban eredetiségét, nyitottságát és önállóságát dicsérték. Rábízták Rómában a rendi főiskola vezetését, s a pápai udvarban is tartózkodott. Közben fáradhatatlanul végezte tudományos munkáját. 1269-ben Tamást rendi elöljárói ismét a párizsi egyetemre szólították teológiai professzornak. Később rendje visszahívta és megbízta, hogy Nápolyban központi teológiai főiskolát, ún. studiumgeneralét szervezzen. Két évvel később X. Gergely pápa a lyoni uniós zsinatra küldte (1274). Súlyos betegen kelt útra, de nem jutott messzire, meghalt egy ciszterci kolostorban. Élete során szembefordult azzal az egészségtelen, természetellenes aszkézissel, amely túlzó test-ellenességével a lelki és vallásos élet elkorcsosulásához és elnyomorodásához vezet.XXII. János pápa 1323-ban szentté avatta, s még ebben az évben fölvették ünnepét a római naptárba, halála napjára. Mivel ez a nap legtöbbször nagyböjtbe esik, 1969-től január 28-án ünnepeljük, amely napon 1369-ben átvitték az ereklyéit Toulouse-ba. XIII. Leó 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység védőszentjévé tette.
JANUÁR 29. – GEGŐ JÓZSEF ADOLF SZÜLETÉSNAPJA – 1746
GEGŐ JÓZSEF ADOLF, (Marót, 1746. jan. 29. – Kolozsvár, 1812. ápr.15.): piarista matematikus, oktató és tankönyvíró, csillagászati kutató. Számos neves korabeli iskolában oktatott. 1778–1809 között a kolozsvári római katolikus Líceum csillagvizsgálójának vezetőjeként tevékenykedett. Az 1798-as tűzvész után fontos érdemei voltak az intézmény újraszervezésében. Jelentős tankönyveket írt, részletesen foglalkozott a gyakorlati geometria oktatásával, a felmérés (telekfelvétel, térképszerkesztés) és az időmérés kérdéseivel. Hallgatóival szférikus mérési gyakorlatokat végeztetett, lakásán is meridián távcsövet szerelt fel.
JANUÁR 30.
– A LEPRA ELLENI HARC VILÁGNAPJA
A lepra kórokozóját 1873-ban Gerhard Hansen norvég orvos izolálta. A betegséget korábban már legyőzöttnek hitték, azonban még ma is milliós nagyságrendben jelentkezik világszerte. 1982 óta gyógyszer-kombinációval gyógyítható, de a kezelés hosszadalmas és költséges.
– A BUDAI VIGADÓ MEGNYITÁSA – 1900
A királyi vár tövében elterülő budai polgárváros a török hódítás előtti időkben gazdasági és kulturális életében is megelőzte Pestet, Buda visszafoglalása után azonban a fejlődés iránya megváltozott. A XIX. század közepére elkészült a Pesti Redout, amely a polgárság társadalmi összejöveteleihez, bálokhoz, estélyekhez, hangversenyekhez szolgáltatott méltó helyszínt. A budai polgárok szerettek volna egy hasonló célokra szolgáló és hasonlóképpen reprezentatív épületet. 1892-ben beadványt intéztek Gerlóczy Károly fővárosi alpolgármesterhez ennek érdekében és a megvalósítás nem is késett sokáig. Kapóra jött, hogy 1894-ben a főváros megkapta a katonai hatóságoktól a nagy kiterjedésű kaszárnyákat, közöttük azt a raktárépületet is, ahol a társzekereket tartották, a Fő utca-Corvin tér-Iskola utca sarkán. Ide tervezték a Budai Vigadó felépítését, megvásárolva a két szomszédos telket is. A sokfunkciós, dísztermet, könyvtárat, egyesületi szobákat, vendéglátó helyeket is tartalmazó épületre kiírt pályázatot a fiatal építész, Árkay Aladár és apósa, Kallina Mór közös terve nyerte. A megvalósításra is ők kaptak megbízást és egy éven belül, 1899-re már állt is az épület. A földszinten kávéház, vendéglő és ruhatárak voltak, az első emelet döntő részét a 350 négyzetméteres díszterem foglalta el, amelyet allegorikus festmények és szecessziós faldíszek ékítettek. Két oldalt egy-egy kisebb terem csatlakozott hozzá. Az Iskola utcai oldalon hatalmas, négyszáz személyes éttermet alakítottak ki, valamint itt helyezték el a Budai Polgári Kör társalgóját, olvasó- és játéktermeit. Az épület stílusát tekintve nem volt hivalkodó, csak módjával díszítették kívülről. Több stílusirányzat is felismerhető volt rajta, de éppen egyszerűsége miatt ez nem volt zavaró. A régen várt Vigadó megnyitására 1900. január 30-án, egy farsangi bál alkalmával került sor.
A II. világháború súlyos károkat okozott az épületben és a helyreállítás nem az eredeti állapot szerint történt. Ismét pusztult, kopott a polgárság hajdani találkozóhelye. Nem volt méltó az időközben odaköltözött Állami Népi Együtteshez sem. Felújítása – eredeti állapotának megfelelően – 2005-ben elkezdődött; neve és funkciója megváltozott: Hagyományok Háza néven a magyar népművészet teljességének kíván otthonul szolgálni.
– GÖRGEY ARTÚR SZÜLETÉSNAPJA – 1818
GÖRGEY ARTÚRT (Toporc, 1818. jan. 30. – Visegrád, 1916. máj. 21.), a különböző korokban szélsőségesen megítélt, időnként heves indulatokat kiváltó hadvezért eredetileg a vegyészet érdekelte, csak apja parancsának engedelmeskedve végezte el a tullni utászképző akadémiát, majd kezdte meg katonai pályáját. Apja halála után otthagyta a hadsereget és a prágai egyetemen kémiát tanult. Professzora olyan tehetségesnek tartotta, hogy tanársegédként maga mellé vette. Görgey 1847-ben módszert dolgozott ki a kókuszdió zsírsavainak elválasztására és ennek során felfedezte a tizenkét szénatomot tartalmazó laurilsavat. 1848-ban azzal a szándékkal jött Magyarországra, hogy megpályázza a József Ipartanoda megüresedett kémiai katedráját. Ám amikor kitört a szabadságharc, mint volt tiszt, bevonult a honvédséghez. Innentől kezdve hosszú élete során már nem tért vissza igazi érdeklődési területéhez.
JANUÁR 31. – BOSCO SZENT JÁNOS
BOSCO SZENT JÁNOS (Becchi, Torino mellett, 1815. aug. 16. – Torino 1888. jan. 31.) kilenc éves korában álmot látott, amely meghívásának első jele volt. Kezdte maga köré gyűjteni a környékbeli fiúkat. Tanította őket a katekizmusra, elismételte nekik a templomban hallott prédikációt. Belépett a chieti szemináriumba, majd 1841-ben pappá szentelték. Utána még két évig továbbtanult egy torinói konviktusban, itt erkölcstani és szónoki tudását mélyíthette. Közben rabokat, betegeket, szegényeket gondozott. Egy templomba tévedő fiút megtanított keresztet vetni és beszélt neki a Teremtőről. A fiú egy hét múlva öt társát is elhozta magával; majd egyre többen és többen jöttek és hallgatták Don Bosco tanítását, sőt vele is maradtak. Öt évvel később már négyszáz fiú vette körül. Szentmisén, katekizmus-oktatáson, versenyeken vettek részt, énekeltek. Don Bosco később elvállalta egy kórház lelki irányítását, s kialakított egy kis kápolnát, amelyet Szalézi Szent Ferenc tiszteletére szenteltek. A mi fogalmaink szerint napközi otthonként működő intézmény lassan éjszakai menedékhellyé vált, alamizsnából éltek. Az 1854. évi kolerajárvány idején ő és fiai segítettek a betegek ápolásában. Megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetesrendjét. Közben egy egész iskolarendszer fejlődött ki a kezdeményezésből. Műhelyeket is kialakítottak, hogy a fiatalok különböző mesterséget is elsajátíthassanak. 1872-ben megalapította a rend női ágát is, amelyet a Segítő Szűzanyáról nevezett el. Halála után találták meg naplóját: „Oratóriumbeli emlékek 1825–1855. Csak a szalézi tagoknak. A Szalézi Társaságnak.”
A szalézi rend hihetetlen gyorsasággal terjedt Itáliában és külföldön is. Don Bosco halála évében, 1888-ban a szalézieknek 250 háza volt 130 000 növendékkel. Élete folyamán hatezer pap került ki intézeteiből, akik közül 1200 szalézi szerzetes lett.
XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta. A római kalendáriumba 1936-ban vették föl ünnepét.