December a latin őskalendáriumban a 10. hónap volt, a neve is azt jelenti: „tizedik”. Ez a hónap a pihenés, megbékélés és a jó hangulat jegyében telt el, az emberek a családi tűzhely köré húzódtak, és élvezték a jól végzett munka megérdemelt gyümölcseit (már akiknek jutott belőle). December első ünnepét a hónap első napjaiban tartották meg köszönetnyilvánításképpen Bona Dea (a „Jó Istennő”) tiszteletére. Bona Dea, másik nevén Fauna, a földistennő egyik megnyilvánulása volt. December közepe táján kezdődött a latiumi földművesek ősi istenének, Saturnusnak az ünnepi hete. Minthogy decemberre minden jelentősebb paraszti munka befejeződött, a falusi nép méltóképpen köszönthette égi gazdáját.
Decemberre esett az év legjelentősebb napja: az esztendő legrövidebb napja, amelyen a Nap meghal, hogy huszonnégy óra múlva új életre támadjon, újraszülessék. A Gergely-féle időszámítás előtt ez a nap december 13-ára, Szent Lucia napjára esett, minélfogva ennek a szentnek, magyarul Lucának a napja mindenféle babonás szokások forrásává lett.
(…)
A Luca napja különösen alkalmas arra, hogy a lányok kitudakolják jövendőbelijük nevét vagy legalábbis foglalkozását. Erre a célra szolgál a különböző fafélékből ötágú csillag alakúra mesterségesen faragott Luca-szék: aki erre a székre ráül, az meglátja jövendőbelijét. Luca napja éjjelén a szellemek csöndes, remegő fénykévék formájában suhannak el a falusi házak fölött, de ezt a fényt csak bizonyos, arra alkalmas emberek láthatják meg, akiknek a Luca-fénye megmutatja, hol vannak kincsek a föld méhébe rejtve.
Advent
Az egyházi év az adventi idővel kezdődik, közelebbről pedig advent első vasárnapjával. Ez nincs egy meghatározott naphoz kötve, de első alkalma mindig a karácsony előtti 4. vasárnap. Tehát az adventi idő négy teljes hét.
(…)
A négy adventi vasárnap csak abban különbözik egymástól, hogy az első alkalommal megterítjük az Úr asztalát. Ettől eltekintve az egész adventi idő a Krisztus jövetelére figyelmeztet (advenio = jövök, eljövök; adventus = megérkezés, Krisztus érkezése).
Az adventnek négyes tekintetét kell figyelembe venni. Először: Krisztus az, akinek eljöveteléről jövendöltek főként az ószövetségi próféták; az egész Ószövetség könyve végeredményben nem egyéb, mint Krisztusra irányuló előremutatás. Másodszor: Krisztus az, aki a prófétai jövendölések szerint valóban eljött, megérkezett karácsonykor. Harmadszor: Krisztus az, akit az állandó mában, a mindenkori jelenben naponta várni kell, hogy újból minden napon megérkezzék; a jövetelvárás tehát legyen a szív állandó történése. Negyedszer: Krisztus az, aki a maga idejében eljön ítélni eleveneket és holtakat, amint ezt az Apostoli Hitvallás tanítja.
DECEMBER 1. – VÖRÖSMARTY MIHÁLY SZÜLETÉSNAPJA – 1800
VÖRÖSMARTY MIHÁLY (Pusztanyék [Kápolnásnyék], 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.): költő, drámaíró.
A székesfehérvári cisztercieknél és a pesti piaristáknál tanult. 1817-től a pesti egyetem hallgatója, 1824-ben ügyvédi vizsgát tett. Családja nehéz anyagi helyzete miatt 1818-tól Perczel Sándor három fiát (köztük Perczel Móricot) nevelte. Reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába). Már fehérvári diák korában verselt. 1823-tól honfoglalási eposzán, a Zalán futásán dolgozott, amely 1825-ben jelent meg. Az Aurora munkatársa, Kisfaludy Károly körének tagja lett. Nevelői állásának megszűnte után válságos anyagi helyzetbe került, de a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőjeként megélhetést talált. 1830-ban a Magyar Tudós Társaság rendes tagjává választották. Mint bíráló és nyelvész tevékenykedett a Magyar Tudós Társaságban és a Kisfaludy Társaságban (helyesírási szabályzat, szótár, nyelvtan). 1837–1843 között az Athenaeum szerkesztője volt Bajzával és Toldyval. Szerepet vállalt a politikai küzdelmekben is, kapcsolatban állt Széchenyivel, Kossuthtal, Wesselényivel. 1840-ben négy kötetben adta ki Újabb munkáit. Megismerkedett a 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurával, 1843-ban feleségül vette. 1842-től a Nemzeti Kör elnöke, e minőségében a kezdő Petőfit támogatta. 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke. 1848. március 15-ét Szabad sajtó című versével üdvözölte; az első népképviseleti országgyűlés tagja lett. A szabadságharcot költeménnyel (Harci dal) és cikkekkel szolgálta. A kormányt elkísérte Debrecenbe, Szegedre és Aradra, a detronizáció után a kegyelmi szék bírája. Világos után bujdosott, majd jelentkezett a hatóságnál; egy jóindulatú hivatalnok közbelépésére fölmentették. 1850-től családjával földbérlőként élt vidéken, anyagi gondok közt, betegeskedve, lelkileg összetörve. 1855 őszén temetése országos gyászünnep és tiltakozás volt az önkényuralom ellen.
A Zalán futását követő kisebb eposzaiban Vörösmarty egyrészt a nemzeti múltat elevenítette fel (Cserhalom, 1825; Eger, 1827); másrészt tündérvilágban játszódó történeteket adott elő (Tündérvölgy, 1825; A Délsziget, 1826).
Lírája a 20-as években jelentős alkotásokkal bővült (Utóhang Cserhalomhoz; Börzsönyben; A magyar költő); új színt hoztak népdalai (A gyászkendő, Haj, száj, szem) és balladái (Szilágyi és Hajmási; A búvár Kund; Toldi). Tündérezés, mese, filozófia, népiesség, képekben gazdag nyelv, sokszínű verselés egyesül Csongor és Tünde című drámai költeményében (1830). Az 1830-as, 1840-es években Vörösmarty Mihály költészetében a líra és a dráma uralkodott. Epigrammái történelmi emlékeket idéznek fel (Mohács; Zrínyi a költő; A nándori toronyőr), és hirdetik a „haza s emberiség” egységét (Pázmán). A reformkor törekvéseit támogatta a letiport lengyelekkel együtt érző (A hontalan; Az élő szobor) és az előkelő nők magyartalanságát ostorozó verseivel (A magyartalan hölgyhöz; Az úri hölgyhöz), valamint szatíráival (Az unalomhoz; Mit csinálunk?; A sors és a magyar ember; Országháza).
Hazafias lírájából kiemelkedik a Szózat (1836) a haza iránti rendületlen hűségre való buzdításával, a nemzeti történelem dicsőséges és tragikus mozzanatainak felidézésével, a jobb jövő kiérdemelt eljövetelének hirdetésével, de egyúttal a nemzeti tragédia lehetőségének felvillantásával is. A Liszt Ferenchez írt óda (1840) romantikus képekkel hirdeti a reformkori reményeket. A Honszeretet (1843) és a Jóslat (1847) int is: a nemzeti egységet az elnyomott nép felszabadításával kell megvalósítani. Az egyetemes emberi sors történetfilozófiai megközelítése érvényesül A Guttenberg albumba írt epigrammában (1839), a Gondolatok a könyvtárban (1844) és Az emberek (1846) című költeményeiben. A Gondolatok a könyvtárban a haladás kérdését veti fel: a vívódó költő pesszimista végkövetkeztetésre jut, mégis vállalja a küzdést: Az emberek keserű áttekintés a jelképekbe tömörített történelemről.
Szerelmi líráját előbb homályos élmények (Idához, Késő vágy, Éj és csillag), 1842-től a Csajághy Laura iránti szerelem ihlették (A szomjú; Laurához). A Laura-versekből kiemelkedik a romantikus képalkotással és ellentételezéssel felépített Ábránd és A merengőhöz, amely élettapasztalatokból fakadó bölcsességet sugalmaz.
Kitűnő Shakespeare-fordításokat készített (Julius Caesar, 1839; Lear király, 1854).
Utolsó éveinek kevés lírai alkotása közül kiemelkedik az Előszó (1850) és A vén cigány (1854).
DECEMBER 2. – A RABSZOLGASÁG FELSZÁMOLÁSÁNAK VILÁGNAPJA
A RABSZOLGASÁG FELSZÁMOLÁSÁNAK VILÁGNAPJÁt december 2-án tartják, emlékezve arra az 1949-es ENSZ-határozatra, mely az emberkereskedelem és mások kizsákmányolása ellen született.
DECEMBER 3. – XAVÉRI SZENT FERENC
Xavéri Ferenc előkelő navarrai család sarjadéka, a Jézus Társaság egyik leghíresebb tagja, az Egyháznak Pál után alighanem legnagyobb térítő apostola (1506–1552), aki Távol-Keleten, főleg Indiában és Japánban töltötte élete java részét. Az indiai Goa városában temették el. Az itt dühöngő pestis elmúlását mindjárt az ő közbenjárásának tulajdonították. 1622-ben avatták szentté.
Xavér a jezsuita barokk egyik legtiszteltebb szentje: tengeri utazás, pestisjárvány idején, halál óráján szoktak folyamodni hozzá. Jellegzetes attribútuma nincs, legtöbbször mégis vándorbottal és kezében kis feszülettel, vagy nyomorúságos kunyhóban, magára hagyott haldoklóként ábrázolják.
DECEMBER 4.
– SZENT BORBÁLA NAPJA – BÁNYÁSZNAP MAGYARORSZÁGON
Szent Borbálát (dec. 4.) pogány apja, Dioscurus is azért záratta toronyba, hogy kérők ne férkőzhessenek hozzá. A toronynak volt ugyan két ablaka, de Borbála apja távollétében rávette az építőket, hogy vágjanak a falba egy harmadikat is, apjának adott későbbi magyarázata szerint azért, mert a Szentháromság világosította meg a lelkét (attribútuma a három ablakos torony vagy annak makettje). Ezen át becsempészett magához egy papot, aki megkeresztelte. Amikor ezt apja megtudta, a pappal együtt megszökött. Egy sziklahasadékban rejtőztek el, Dioscurus azonban rájuk talált, mert egy pásztor elárulta őket. (Ezért később úgy bűnhődött, hogy juhai sáskákká váltak.) Az apa megkorbácsolta a leányát, majd átadta a római hatóságoknak. Azok megkínozták, orcáját tüzes fáklyával verték, de nem tudták hitét megtörni. Végül is az elvetemült apa fejezte le saját kezűleg (†306). Az ő büntetése sem maradt el, szörnytette színhelyén villám sújtotta halálra.
DECEMBER 5. – PETRIK LAJOS SZÜLETÉSNAPJA – 1851
PETRIK LAJOS (Sopron, 1851, dec. 5. – Budapest, 1932. jún. 7.): vegyész, természetjáró, a turizmus magyarországi kialakulásának egyik szereplője.
Tanulmányait a grazi műegyetemen végezte, 1874-től 1889-ig ugyanott tanársegéd volt. 1880-ban a budapesti állami felső ipariskolán a kémiai technológia tanára, 1907-től az iskola igazgatója volt. Főleg kerámiai kutatásokkal foglalkozott, a magyarországi porcelánföldekről írt összefoglaló ismertetést. Szakcikkei a Földtani Intézet kiadványaiban, a Művészi Iparban és más bel- és külföldi szaklapokban jelentek meg. Mint turista részt vett Magyarország hegyvidékeinek feltárásában. 1885-től 1900-ig a Turisták Lapjának szerkesztője. A Tátra egyik csúcsát róla nevezték el.
DECEMBER 6. – SZENT MIKLÓS – “MIKULÁS NAPJA”
Myrai avagy Barii Szent Miklós (dec. 6.) a keleti egyház egyik fő szentje, a gyermekek Mikulása, Télapója, Karácsony Apója. Ma minden bizonnyal ő a legnépszerűbb, legismertebb szent az egész világon. Ugyanakkor Szent Miklósnak, a kis-ázsiai (lükiai) Myra püspökének (†350 körül) igaz arcát a Mikulás vattaszakálla eltakarja, azonosítását a köréje nőtt legendabokrok lehetetlenné teszik. Így aztán 1968-ban ő is a naptárból száműzendő szentek listájára került, hallatlan közkedveltségének köszönhetően azonban helyi tiszteletét megengedte az egyház.
Kultusza a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a VI. században – azóta ülik temetése emléknapját december 6-án –, majd átterjedt Itáliára is. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitelével (1087) vált valóban egyetemes szentté.
DECEMBER 7. – SZENT AMBRUS
Az Ambrus (Ambrosias) név az ámbrából ered, ami erősen illatozó és igen értékes fűszer. Ambrus igen értékes az Egyház számára, s mind szavaiban, mind tetteiben erősen illatozott. Vagy az ámbra és a syos, azaz ‚Isten’ szavakból ered, mintegy ‚Isten ámbrája’. Isten ugyanis őáltala, mint valami ámbra által, mindenütt illatozik, hiszen Ambrus mindenütt Krisztusnak jó illata (2 Kor 2,15) volt, s ma is az. Vagy az ambor, azaz a ‚fény atyja és a sior, azaz ‚kicsi’ szavakból ered, mivel atya volt sok fiú lelki nemzésével, fényes a Szentírás kifejtésével és kicsiny, alázatos életvitelével. Vagy, miként a Glosszáriumban olvasható: ambrosius: ‚mennyei illat’, vagy ‚Krisztus jó íze’; ambrózia: ‚az angyalok étke’; ambrosium: ‚mennyei lépesméz’. Mennyei illat volt illatozó híre által, jó íz szemlélődésének titkaival, mennyei lépesméz az Írások édes kifejtésével, angyali étek a dicsőség élvezésével. Életét, Ágostonnak címezve, Pál nolai püspök írta meg.
Ambrus egy római prefektus, Ambrus fia. Mikor palotájuk átriumában a bölcsőben szendergett, hirtelen megtámadta egy méhraj, ellepték arcát, és szájába, akár a kaptárba, ki-be jártak. Majd felröppenvén oly magasra szálltak, hogy a levegőégben szinte elvesztek a szem elől. A dolog láttán megrémült atyja, és így szólt: „Ha ezt túlélte ez a kisded, majd még sokra viszi!”
DECEMBER 8.
– SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA
Latinul Immaculata Conceptio, régi nevén „Asszonyunk Máriának foganata”. Ez az ünnep nem Mária szűzi anyaságáról emlékezik meg, mint sokan hiszik. Az elnevezés arra utal, hogy Mária már Anna méhében való fogantatásától mentes volt az egész emberiséget terhelő eredendő bűntől. Az ünnep értelme felől időpontja (dec. 8.) is egyértelműen eligazít. December 8-ától szeptember 8-áig, Mária születésnapjáig (Kisasszony napja) kerek 9 hónap telik el.
A középkor derekán már teljes virágában pompázó doktrína értelmében, mely dogmatikus hittétellé azonban csak meglehetősen későn, 1854-ben vált IX. Pius intézkedése nyomán, Mária az idők kezdetén kiválasztatott arra, hogy Krisztus megtestesülésének edénye legyen, s éppen ezért szeplőtelennek kellett lennie, az eredendő bűntől szabadnak, amit a tan terjesztői úgy racionalizáltak, hogy Mária nem érzéki vágyban fogant. (Említésre érdemes, hogy nyugati hagyományok szerint az ünnep szerzője egy magyar királyi vérből származó pap lett volna.)
– HILD JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA – 1789
HILD JÓZSEF, (Pest, 1789. dec. 8. – Pest, 1867. márc. 6.): építőmester, a reformkori Pest legjelentősebb építésze.
Apja, Hild János mellett tanult, majd Charles Moreau tanítványa volt, valószínűleg Bécsben és Kismartonban is részt kapott mestere építkezéseiben. 1816-ban Itáliába utazott, s mintegy három évig Milánóban, Firenzében, Nápolyban és Rómában tartózkodott. Hazatérve a legtöbbet foglalkoztatott pesti építőmester lett. Pesten több mint 900 építkezése volt, ezek közül több száz épület ma is áll. Klasszicista stílusa nagymértékben hozzájárult a reformkori Pest egész arculatának kialakításához. Külön kiemelkedtek a mai Roosevelt téren emelt épületei, amelyek közül sajnos a Budapest 1944-45-ös ostromakor kiégett Lloyd-palotát és a pesti Kereskedők Házát helyreállítás helyett lebontották.
1860 körül stílusa a romantikus historizmus felé fordult. Vidéki kastélyai, hűvösvölgyi nyaralóvillái nemes ízlésű, művészi alkotások. Fő művei mégis a rá maradt vagy rá bízott nagyméretű egyházi építkezések voltak. Legjelentősebb ezek között a Páckh János által félbehagyott esztergomi főszékesegyház áttervezése és megépítése (1840-től). Legegyénibb műve az egri székesegyház (1830–1837). A ceglédi református templom szintén az ő alkotása volt, és tervei szerint kezdték építeni a budapesti Bazilikát is.
DECEMBER 9. – A LABDARÚGÁS VILÁGNAPJA
„…Minél kisebbre összeszűkül egy dologgal kapcsolatban a világ, annál többen szemlélhetik. Ilyen alkalmak a labdarúgó-világbajnokságok is. A mérkőzések napjaiban a Föld egyetlen lelátóvá változik, világméretű stadionná. Az izgalom, a szurkolás, a játék gyönyörétől fölszaladó vérnyomás, egységesebbé és nemzetközibbé teszi az emberiséget, mint bármilyen jobb sorsra érdemes eszme.”
(Csoóri Sándor: Jegyzetek útközben)
DECEMBER 10.
– KORÁNYI FRIGYES SZÜLETÉSNAPJA – 1827
A mellkasi betegségek szakértője, a gyógyfürdők fejlesztésének szószólója, a tüdőbeteg-gondozó intézményrendszer kezdeményezője, KORÁNYI FRIGYES (Nagykálló, 1827. dec. 10. – Budapest, 1913. máj. 19.) medikusként 1848-ban a márciusi ifjak egyike volt. Orvos- és sebészdoktorrá a bécsi egyetemen avatták 1851-ben. 1852 és 1864 között szülőföldjére száműzték, ahol egy idő után Szabolcs vármegye főorvosa lett. 1864-től idegorvosi gyakorlatot folytatott a Rókus kórházban és idegkórtani magántanár lett. Érdeklődése a belgyógyászat felé fordult és 1889-től az I. számú Belklinika élére került. A kiegyezés után az Orvosi Kar egyik szervezője és irányítója lett. A belgyógyászat számos területével foglalkozott, de első sorban a fertőző betegségek és a mellkasi bajok szakértőjének tartották. Magyarországon ő egészítette ki elsőnek a fizikális diagnosztikát laboratóriumi, bakteriológiai és röntgenvizsgálatokkal. Felismerte a tbc népbetegség jellegét; ő volt a szanatóriumi elkülönítés és kezelés kezdeményezője. A balneológia fejlesztését is szorgalmazta, felismerte a gyógyvizek széles körű hasznosításának lehetőségét. Fő műve az 1894 és 1900 között megjelent hatkötetes belgyógyászati kézikönyv, melynek – Bókay Árpád és Kétly Károly mellett – egyik szerkesztője volt. Ő írta a hastífuszról, a bélben található élősködőkről, a májbetegségekről és a tüdő megbetegedéseiről szóló fejezeteket.
– PETZ ALADÁR SZÜLETÉSNAPJA – 1888
Egy, az egész világon elterjedt sebészeti eszköz feltalálója, PETZ ALADÁR (Győr, 1888. dec. 10. – Győr, 1956. febr. 27.) a budapesti sebészeti klinika tanára, majd évtizedekig a győri kórház igazgatója volt. A hasi műtétekről írt tanulmányai külföldön is hírnevet szereztek számára. A Sebészeti Társaság 1921. évi nagygyűlésén mutatta be találmányát, a Hültl-féle gyomor-bélvarró gép továbbfejlesztésével kialakított eszközt. Az új műszer a gyomorcsonkolással járó veszélyeket jelentős mértékben csökkentette, a műtétek kivitelét gyorsabbá, biztonságosabbá tette. Találmánya az egész világon elterjedt, a német orvosi szaknyelvben nevéből képzett igével jelölik a varróműszerével végzett operálást („durchpetzen”). Más készülékeket is szerkesztett, például a törések kezelésére.
DECEMBER 11. – AZ MTA PALOTA FELAVATÁSA – 1865
Az 1825. évi pozsonyi országgyűlésen felsőbüki Nagy Pál lelkesítő beszéde nyomán Széchenyi István gróf kezdeményezte egy tudós társaság pénzalapjának megteremtését egy évi jövedelmének felajánlásával. Az 1858-ig Magyar Tudós Társaság nevet viselő intézmény igazgatósága 1830 novemberében ülésezett először Pozsonyban. Az alapszabályban Pestet jelölték meg székhelyül. Sokáig bérelt épületekben – először a mai Petőfi Sándor utca 3. szám alatti Trattner-Károlyi házban – működött a társaság. Nagygyűléseit a Nemzeti Múzeum dísztermében rendezte. Dessewffy Emil elnöksége idején (1855-66) a kitűzött cél a „házépítés és vagyonöregbítés” volt. A székház építésére indított gyűjtés adakozói között volt (végrendeletében) Széchenyi István, továbbá Sina Simon bankár 80 000 forinttal és még sokan mások. Pest városa féláron adott egy 1300 négyszögöles telket a Lánchíd pesti hídfőjénél. Az 1861-ben kiírt építési pályázatot a német August Stüler, Berlin több múzeumának tervezője nyerte meg; az építkezést Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal vezette. Az épület kétemeletes, koraeklektikus-reneszánsz stílusú, homlokzatát Newton, Rafael, Galilei, Descartes, Leibnitz szobrai díszítik: Emil Wolf berlini szobrász alkotásai. A nagyterem Lotz Károly később elkészült (1887-91) freskóival ékes. Ugyancsak később, 1891-ben helyezték el az Akadémia utcai homlokzaton Holló Barnabás domborművét az alapításról.
A székházat 1865. december 11-én avatták fel. Az épülethez csatlakozva épült fel később az Akadémia bérháza, amely szerény jövedelmet biztosított az intézménynek. Az új főtitkári lakásba először Arany János költözött be, aki 1870-79-ig volt főtitkár, de ezt követően is, haláláig ott lakott. Az Akadémia épületében kapott helyet a könyvtár, a kiadóhivatal, az Esterházy képtár valamint a Kisfaludy Társaság is.
DECEMBER 12. – PICK MÁRK SZÜLETÉSNAPJA – 1843
A szegedi szalámigyártás jeles alakja, PICK MÁRK (Szeged, 1843. dec. 12. – Szeged, 1892. máj.11.) cseh-morva kereskedő nem az első gyártó volt Szegeden, hanem egy 1841-től élő hagyomány folytatója. A dél-alföldi városban elsőként Rolando Péter olasz cinköntő gyártott szalámit, majd sertéskereskedők- és hizlalók egész sora foglalkozott ennek a népszerű terméknek az előállításával. Pick Márk először terményüzletet alapított Szegeden 1869-ben, és ezt azután fokozatosan fejlesztette, illetve egészítette ki paprikaőrlő teleppel, paprikakereskedéssel, 1878-ban pedig már szalámikészítésre kért iparigazolványt. A jelentősebb termelés 1885-ben indult el; ekkor már szárító és füstölő is üzemelt. A vállalkozás igen sikeresnek bizonyult: a tiszta haszon évről évre növekedett és egy 15 000 koronás nagy beruházás keretében sor került az addig a város belső területén működő üzem helyett egy felső-tiszaparti telep létrehozására. A szalámitermelés a XX. század első éveiben 300 tonnára emelkedett. A Pick szalámit csak az alapító halála után jó néhány évvel, az örökösök – a vállalkozás folytatói – kezdeményezésére látták el védjeggyel 1917-ben.
DECEMBER 13.
– SZENT LÚCIA – “LUCA NAPJA”
Luca, Lúcia (latin Lucia) ókeresztény szűz vértanú (†304 körül) és a népi hiedelemvilág jeles alakja (dec. 13.). A syracusai Lúcia igen közel áll a másik szicíliai szent szűzhöz, Ágotához, szenvedéstörténetükben is sok a hasonlóság. Lúcia legendája azzal kezdődik, hogy anyjával, aki már tizenegy éve szenvedett vérfolyásban, elzarándokolt Ágota cataniai sírjához. Itt anyja meggyógyult, ő pedig álmot látott, melyben Ágota megmutatta neki az igaz utat. Álmából felébredve közölte anyjával, hogy nem megy férjhez pogány vőlegényéhez, mivel van már jegyese: Jézus Krisztus. Kikérte örökrészét is, és azt szétosztotta a szegények között. Elhagyott vőlegénye följelentette a hatóságoknál. Miután nem volt hajlandó megtagadni előttük a hitét, sem föladni szüzességét, a helytartó bordélyba akarta vitetni, de hiába. Lúcia teste csoda folytán úgy elnehezült, hogy 50 (!) ökörrel sem tudták odavontatni. Ekkor a szokott módon megkínozták: égették, fülébe olvadt ólmot öntöttek, fogait kiverték, forró olajjal, szurokkal öntözték, melleit szétroncsolták, végezetül tőrrel torkon döfték, de addig nem halt meg ezek után sem, míg az utolsó kenetet föl nem vette.
Lúciát a mártírok pálmáján kívül a nyakából kiálló tőrrel, a lábánál ökörrel ábrázolják. Különleges attribútuma az égő olajmécs és egy szempár: egy tál, benne két szem, vagy két szemet virágzó leveles ágacska. Ennek magyarázata az, hogy a Lúcia név a latin lux „fény, szem, szeme világa, szeme fénye” szóból ered.
– SZENT OTTÍLIA
Szent Ottilia apátnő, Elszász patrónája, a szemfájósok és vakok védőszentje legendás életrajza szerint elzászi hercegi családban jött a világra – vakon. Ezért apja eltaszította magától, sőt, egy forrás szerint ki is adta a parancsot, hogy öljék meg, de anyja elviteti egy bajor apácakolostorba, ahol titokban nevelkedik (jól ismert mesemotívum ez). Úgy mesélik, hogy amikor megkeresztelték, látni kezdett. Atyja, aki időközben megbánta tettét, értesül leánya hol- és hogylétéről, elzarándokol hozzá, hogy bocsánatot nyerjen tőle. Mivel Ottilia szépséges leányzóvá serdült, kiveszi a kolostorból, és férjhez akarja adni. Talál is kérőt, de a szűz magát már Krisztus menyasszonyának tekinti, és megszökik hazulról. Apja és vőlegénye a nyomába erednek. Az üldözött egy sajkában átkel a Rajnán, de a túlpart hegyei közt egy sziklafal az útját állja, ahol üldözői már-már beérik. Ekkor a leány imájára a sziklafal meghasad, majd miután belép a nyíláson, a két férfiú szeme láttára összezárul, s a résből forrásvíz fakad. A bősz atya e csoda láttán ismét magába száll, és fogadást tesz, hogy ha leányát visszakapja, a helyszínen kápolnát emeltet, várkastélyát pedig kolostorrá alakíttatja és Ottiliának adja. Megtérése láttán megismétlődik a csoda, a hegy visszaadja a leányt. Az apa betartja a szavát, Hohenburg várából kolostort építtet Odilienberg néven, s leánya lesz első fejedelemasszonya. Legendája nem mulasztja el megemlíteni, hogy közbenjárására elhunyt apja hamarosan megmenekül a tisztítótűztől, s hogy ő maga, miután szentáldozás nélkül hal meg, csodálatosképpen még egyszer életre kel, hogy magához vehesse az oltáriszentséget.
DECEMBER 14.
– KERESZTES SZENT JÁNOS
KERESZTES SZENT JÁNOS édesapja korán meghalt, így gyermekkora szegénységben telt. 1563-ban lépett be a karmelita rendbe. Teológiai tanulmányait a salamancai egyetemen végezte. Avilai Szent Teréz tanácsára maradt karmelita szerzetes és szigorú reformintézkedéseket szorgalmazott. Több kolostort is alapított. Az avilai rendház spirituálisa volt 1572 és 1577 között. A rendi reformokat ellenzők börtönbe juttatták 1578-ban. Elmélkedéseiből születtek a lelki irodalom klasszikus alkotásai: Út a Kármel hegyére, A lélek sötét éjszakája, Lekipáros ének, A szeretet eleven lángja. Segovuiában lett perjel 1588-ban, majd Ubedába került a rendi reformokkal kapcsolatos véleménykülönbségek miatt. 1591. december 14-én hunyt el.
Csontjait 1593 óta Segoviában őrzik. 1675-ben boldoggá, 1726-ban szentté avatták.
– A HŰSÉG NAPJA MAGYARORSZÁGON
A kormány 2001-es rendelete alapján A HŰSÉG NAPJÁvá nyilvánította december 14-ét, annak emlékére, hogy a 1921. december 14–16-án Sopronban és környékén megtartott népszavazáson a lakosság többsége a Magyarországhoz tartozás mellett döntött.
DECEMBER 15. – BOLYAI JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA – 1802
A matematikatörténet egyik legnagyobb lángelméje, az abszolút geometria megalkotója, BOLYAI JÁNOS (Kolozsvár, 1802. dec. 15. – Marosvásárhely, 1860. jan. 27.) apja, Bolyai Farkas segítségével sajátította el a matematika alapjait és ismerte meg a később életét meghatározó, a párhuzamosokra vonatkozó problémát. Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián folytatta, ahol korán kiemelkedett matematikai tudásával. Egy iskolai jegyzetfüzetében már 17 éves korában szellemes szerkesztési módszert adott a szögharmadolás problémájának megoldására. Katonai tanulmányainak befejezése után Temesvárra helyezték. Innen írta édesapjának legendássá vált sorait geometriai felfedezésével kapcsolatban: „… semmiből egy új, más világot teremtettem”. Az apa a levélbeli, és később a szóbeli kifejtés alapján sem ismerte fel először fia gondolatainak jelentőségét. Ugyanígy nem talált támogatóra Bolyai János bécsi matematika tanáránál, katonai elöljárójánál, sőt a kor híres tudósánál, Gaussnál sem. Az „abszolút geometria” csak 1831-ben jelent meg nyomtatásban, latin nyelven, Bolyai Farkas Tentament című könyvének függelékeként. Ezért emlegetik azóta is „Appendix”-ként. Az „abszolút igaz” geometria keretében Bolyai János főként azokat a tértani tulajdonságokat kutatta, amelyek az euklidészi és nem-euklidészi geometriában egyformán érvényesek.
Hosszas betegeskedés után 1833-ban nyugállományba vonult. Domáldon, majd Marosvásárhelyen tudományos kutatással töltötte élete hátralevő részét. Raumlehre című munkájában találhatók az irányítható zárt felületekre vonatkozó fejtegetései, amelyek a topológia egyik előfutárává teszik. Matematikai munkássága nem korlátozódott a geometriára. 1837-ben egy lipcsei pályázatra beküldött Responsio című tanulmányában a komplex számok értelmezésének és alkalmazásának kérdéseivel foglalkozott. Korát megelőzve függvénytani alapon értelmezte a komplex számok hatványait és logaritmusait. Jelentős alkotásokat hozott létre a bölcselet, a matematikai logika, a nyelvfilozófia, a jeltan és az információelmélet terén is. Virtuóz hegedűművész is volt; Muzsikatanában a zenei nyelv megújítására törekedett. Befejezetlen, az egész emberi tudás összegzését és rendszerezését célzó munkájának egyik fontos fejezete az Üdvtan, amelyben azt fejtegeti, hogyan lehetne elérni egyidejűleg, egymást nem kizárva, hanem feltételezve, a közösség és az egyén boldogságát.
Hatalmas, eddig még feldolgozatlan további iratanyag maradt utána; ezek értelmezése, megismerése és megismertetése a jövő nemzedékekre vár.
DECEMBER 16.
– KODÁLY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1882
KODÁLY ZOLTÁN (Kecskemét, 1882. december 16.–Budapest, 1967. március 6.): zeneszerző, zenepedagógus.
Gyermekéveit Galántán töltötte. Nagyszombaton végezte középiskolai tanulmányait, amelyek mellett zongorázni, hegedülni és gordonkázni is tanult. 1900–1905 között a budapesti Zeneakadémián tanult zeneszerzést, az egyetemen pedig bölcsészetet hallgatott. 1905-ben szerezte meg magyar–német szakos diplomáját, a következő évben pedig A magyar népdal strófaszerkezete című dolgozatával a doktori címet. 1905-ben kezdte meg népdalgyűjtő munkáját, majd Bartók Bélával közösen kiadták a Húsz magyar népdal című gyűjteményt. 1906–1907-ben Berlinben és Párizsban járt, majd 25 évesen a Zeneakadémia tanára lett, ahol 1940-ig kisebb megszakítással folyamatosan tanított. 1905-től 1925-ig rendszeresen tett népdalgyűjtő utakat. Gyűjtőmunkája, Bartókkal ellentétben, szinte kizárólag a magyar nyelvterületre irányult. 1907–1909-re szinte már teljesen kialakult sajátos zenei nyelve és stílusa. Első jelentős zeneszerzői sikereit a tízes években aratta. Hamarosan külföldön is ismertté vált. 1930-tól a budapesti tudományegyetemen zenefolklorisztikai és zeneelméleti szemináriumot indított, fáradozásainak eredményeképpen indult meg a rendszeres népzeneoktatás a Zeneművészeti Főiskolán is. Nyolcvanöt éves korában hunyt el 1967-ben Budapesten.
1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd 1946–49 között elnöke lett. 1944-ben a kolozsvári, 1957-ben a budapesti, 1960-ban az oxfordi egyetem avatta díszdoktorrá. Három ízben (1948, 1952, 1957) kapott Kossuth-díjat.
Életét tudatosan vállalt misszió jellemezte, melynek lényegét „A zene mindenkié!” általa meghirdetett jelmondat foglalja össze. Egy életen át harcolt az ifjúság zenei neveléséért, megalkotva az ún. Kodály-módszert, feltárta és rendszerezte a magyar zene ősi rétegeit, kijelölte annak helyét az európai kultúrában, és utat mutatott a klasszikus zenei elvek korszerű alkalmazása tekintetében.
Legjelentősebb művei közt találjuk a Budapest egyesítésének 50. évfordulója tiszteletére írt Psalmus Hungaricust (1923), a Háry János (1926) és a Székelyfonó (1924-32) című két daljátékot, a Marosszéki (1927, 1930) és a Galántai táncok (1933) című zenekari műveket, valamint a Budavári Te Deum (1936) című oratóriumot és a Felszállott a páva (1938-39) című zenekari variációsorozatot. Fontos helyet foglalnak el életművében a népdalok és a gyermekdalok ihlette kórusművek is.
– KÓS KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA – 1883
Az erdélyi kultúra meghatározó személyisége, az építészként, grafikusként, könyvkiadóként és szépíróként is jelentős alkotó, KÓS KÁROLY (Temesvár, 1883. dec. 16. – Kolozsvár, 1977. aug. 6.) a budapesti Műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Erdélyt bejárva tanulmányozta a népi építészet hagyományait, amelyeket élete során valamennyi alkotásában alkalmazott. Első építészi munkáit Zrumeczky Dezsővel közösen készítette; például az óbudai református templom és parókia (1908-1909), valamint a budapesti Állatkert pavilonjainak (1909-1912) terveit. 1910-ben maga és családja részére Kós Károly felépítette a később legendássá vált Varjúvárat Sztánán, Kalotaszeg szívében. A XX. század első másfél évtizedében tervezte a városmajori iskolát, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kispesti Wekerle lakótelep főterének néhány épületét. Az első világháború alatt két évet töltött Törökországban a konstantinápolyi Magyar Intézet munkatársaként; itt tanulmányozta a bizánci és muzulmán építészetet, amiről 1918-ban nagyszabású várostörténeti monográfiát jelentetett meg Sztambul címmel.
A két világháború közötti időszakban az erdélyi magyarság kulturális és politikai életének megszervezését, a magyar kisebbség összefogását és aktivizálását tűzte ki célul. A Varjúvárban nyomdát rendezett be és színes metszetekkel illusztrált könyveket adott ki, például az Erdély kövei (1922) illetve az Atila királról ének (1923) címűeket. 1924-ben megalapította az Erdélyi Szépmíves Céhet, amely erdélyi írók műveit adta ki, szerkesztette az Erdélyi Helikon című folyóiratot. Szépírói tevékenysége egyre jelentősebbé vált, de a regények, drámák mellett építészeti, néprajzi tanulmányokat is közölt. Utóbbiak közül a legjelentősebb A lakóház művészete (1928) című, amelyben az egészséges, esztétikus falusi életkörülmények megoldására tesz javaslatot korszerű, de művészi értékű és helyi anyagokat felhasználó típusterveket is közreadva. Mezőgazdasági koncepciójának gyakorlati és intézményes megvalósítására szolgált a bábonyi mezőgazdasági iskola és mintagazdaság létesítése 1936-ban. Ezek, és a Varjúvár a második világháború áldozatai lettek. A háború után több kiadásban is megjelent Mezőgazdasági építészet című műve a kollektív gazdálkodás alternatíváival, az azokhoz kapcsolódó építészeti megoldásokkal foglalkozik, gazdagon illusztrálva, konkrét példákat közölve. Élete hetvenedik évében vonult nyugállományba, de alkotó tevékenységét haláláig folytatta.
DECEMBER 17. – SZENT LÁZÁR
Az evangéliumokban két Lázár szerepel. Egyikőjük a bethániai nővérek, Mária és Márta fivére, akit négy nappal a halála után Jézus föltámasztott (Jn 11,1–44). Középkori legendája szerint föltámasztása után Lázár soha többé nem nevetett, s leélve sanyarú életét egy karácsony előtti nyolcadnapon (dec. 17-én) halt meg. Ez a nap máig Lázár neve napja. A másik, a középkorban szentek közé iktatott Lázár, a gazdag és a szegény ember példázatának fekélyekkel borított koldusa (Lk 16,19–31). A későbbi hagyományban a két alak eggyé olvadt. Szent Lázár a sírásók, koldusok és bélpoklosok védőszentje volt. A róla elnevezett gyógyító lovagrend, a jeruzsálemi Szent Lázár lovagjai (akik az addigra túlságosan harciassá vált Johannita lovagrendből váltak ki) a Szentföld bélpoklosainak ápolására kötelezték magukat (1142), és alázatból eleinte bélpoklosokat választottak nagymesterüknek. A bélpoklosok házait, később általában a járványkórházakat, róluk nevezték el lazaretumnak, lazaretnek. A „Szent Lázár szegényei”, illetve „lázár” elnevezés, mellyel általában a társadalomból kiközösített leprásokat illették, idővel minden nyomorékra, mankóval, bottal járóra, koldulásból élőre kiterjedt.
DECEMBER 18. – A KISEBBSÉGEK NAPJA MAGYARORSZÁGON
1995-ben a magyar kormány a kisebbségbarát társadalmi légkör kialakítása és fenntartása érdekében az ENSZ Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbséghez tartozó Személyek Jogairól szóló Nyilatkozata elfogadásának napját – december 18-át – A KISEBBSÉGEK NAPJÁvá nyilvánította. Az eseményhez kötődően az ország számos helyén szerveznek ünnepségeket. A kisebbségek napján kerül átadásra a Kisebbségekért díj, amelyet a kisebbségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és határon túli személyek és szervezetek kaphatnak meg.
DECEMBER 19.
– SZILÁRD LEÓ ÉS ENRICO FERMI ATOMREAKTORRA VONATKOZÓ SZABADALMI BEJELENTÉSE: AMERIKAI SZABADALMI HIVATAL – 1944
Szilárd Leó és Enrico Fermi 1944. december 19-én nyújtotta be az atomreaktorra vonatkozó szabadalmi bejelentését az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalában.
Szilárdot mindvégig az atomenergia kontrollált felszabadítása, az atomreaktor érdekelte. 1940-ben írta le az inhomogén térbeli elrendezésű urán-grafit reaktor-rendszert, amit a Physical Reviewhez küldött, azzal a megjegyzéssel, hogy a háború alatt ne publikálják. 1942. december 2-án Fermi, Szilárd és munkatársai bemutatták az első nukleáris láncreakciót a Chicagói Egyetemen, a Stagg Field-i rögbi-stadion egyik lelátója alatt épült grafit reaktorblokkban. Méretei óriásiak voltak, a hat méteres atommáglya 45000 grafittéglából és a beleágyazott urán labdacsokból állt. Ez a sikeres kísérlet volt Szilárd atom-elméletének gyakorlati igazolása.
Az 1944. december 19-én benyújtott szabadalmi bejelentés alapján, 1955. május 17-én ők ketten kapják meg az atomreaktor szabadalmát, amelyet aztán az USA kormánya jelképes 1 dollárért vett meg tőlük. („Vagy adták volna meg a találmány igazi értékét, vagy ne adtak volna semmit” – dohogott állítólag a gyakorlatias Szilárd.)
DECEMBER 20. – BORSOS JÓZSEF SZÜLETÉSNAPJA – 1821
BORSOS JÓZSEF (Veszprém, 1821. dec. 21. – Budapest, 1883. aug. 19.): arcképfestő, fényképész, portréfotós, az első hazai fotóiskola megalapítója.
Tanulmányait Bécsben végezte, ahol korán magára vonta a figyelmet. Sikereket ért el neves kortársakról festett arcképeivel és polgári témákat ábrázoló, gondosan megmunkált életképeivel: Bor, asszony, szerelem (1847); Lányok bál után (1850), melyek a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak. Jellegzetesen biedermeier, anyagszerűen festett élénk, erőteljes, finoman árnyalt színei, harmonikus kompozíciója kedveltté tette a fejlődő Pest műpártoló közönsége előtt. Miután vagyonát a tőzsdén elvesztette, 1861-ben Bécsből Pestre költözött. A fotográfiával azonban nem tudván versenyezni, maga is fényképészműhelyt nyitott, Doctor Alberttel. Rövidesen a főváros népszerű fényképész műhelyévé váltak. 1864-ben alapította meg a Vegyészeti-fényképészeti Tanintézetet, az első hazai fotóiskolát. Fotográfiai cikkeket jelentetett meg, a fotótechnikában is nevet szerzett. 1877-ben váratlanul megvált műhelyétől, és végül a Szép Juhászné vendéglő tulajdonosaként halt meg.
DECEMBER 21.
– TÉLI NAPFORDULÓ; A CSILLAGÁSZATI TÉL KEZDETE
A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. Mi a gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták – láttuk – november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.
A három téli hónapot három, hókristály köpenyeges, fekete ruhás öregember jelképezte, kezükben a Bak, Vízöntő, illetve a Halak jelével.
(…)
A téli napfordulót is öregedő férfi jelenítette meg, rajta prémmel szegett bőrruha, a derekán öv, azon 12 csillag, s csatként a Bak jele. Jobbjában kecske, baljában glóbusz, melyet csak egynegyed részben világít meg fény. Bokáin szárnyakat visel, egy fehéret és három feketét.
Az analógiás észjárás a télhez az észak égtájat és a napszakok közül az éjt kapcsolta. Az elemek közül többnyire a vizet, a színek közül rendszerint a feketét.
– AZ IDEIGLENES NEMZETGYŰLÉS ÖSSZEÜLÉSÉNEK NAPJA / A DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁG ÜNNEPE
Miután az ország keleti területein már véget ért a háború, 1944. december 21-én megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecenben. Ezt megelőzően december 12-én a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front előkészítő bizottságot küldött ki, amely a helyi Nemzeti Bizottságokra bízta a képviselők kijelölését vagy népgyűlésen való megválasztását.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 230 tagot számlált (71 fő kommunista, 55 fő kisgazda, 38 fő szociáldemokrata, 16 fő parasztpárti, 12 fő polgári demokrata, 19 fő a szabad szakszervezetek képviselője, 19 pártonkívüli), a harcok megszűnte után 498 főre duzzadt létszáma, összetételében azonban nem történt lényeges változás.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés első ülésszakán elfogadták a magyar nemzethez intézett Szózatot, amely megrázóan mutatta be az ország tragikus helyzetét, felhívta a figyelmet a demokratikus változások szükségességére, megfogalmazta a legfontosabb feladatokat és megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945 szeptemberében már Budapesten tartotta ülését, amelyen törvénybe foglalta:
az állami szuverenitás gyakorlását
a Németországnak szóló hadüzenetet
a január 20-i fegyverszüneti egyezményt
a földreformot
a népbíráskodás bevezetését
a novemberi képviselőválasztást.
Az 1945. november 4-én megtartott nemzetgyűlési képviselőválasztás után az Ideiglenes Nemzetgyűlés feloszlott.
– SZENT (“HITETLEN”) TAMÁS APOSTOL
A népnyelv az apostolt „hitetlen” Tamásnak nevezi. E köznyelvi szólásként is használatos megjelölés onnan ered, hogy az evangélium szerint Tamás kételkedett Jézus föltámadásában. Távol volt, amikor Jézus a halála után megjelent a tanítványoknak, és amikor a szemtanúk beszámoltak neki róla, azt mondta, csak akkor hiszi el a történteket, ha saját szemével és kezével győződik meg felőlük. Jézus 8 (!) nap múlva ismét megjelent a tanítványoknak, s ekkor Tamás is jelen volt. A Mester felszólította, hogy nyúljon ujjaival a sebeibe, s Tamás úgy is tett. Meggyőződvén, hogy valóban keresztre feszített Mesterével áll szemben, visszatért a hite (Jn 20,24–29). Az evangéliumi történetnek egy apokrif párhuzama is van, mely Mária mennybemenetelét meséli el. E csodálatos eseménynél Tamás újfent nem volt jelen, hallván azonban róla, megint „tamáskodott”, és jelet kért. Meg is kapta, a Szűzanya az égből ledobta neki az övét.
DECEMBER 22. – BRÓDY IMRE SZÜLETÉSNAPJA – 1891
BRÓDY IMRE, (Gyula, 1891. dec. 23. – Mühldorf, 1944. dec. 20.): fizikus, a kriptontöltésű izzólámpa feltalálója.
A budapesti tudományegyetemen középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1917-ben doktori értekezésében elsőnek számította ki az egyetemes gázok kémiai állandóját kvantumelméleti módszerekkel, 1919-ben Kluphathy Jenő mellett tanársegéd a műegyetemen. Göttingenben a Nobel-díjas fizikus, Max Born munkatársa volt. Hazatérte után, 1923-ban az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumának munkatársa lett. Az általa kidolgozott kriptonlámpa gyártásához kutatásai alapján, Ajkán építették fel a világon az első gazdaságosan üzemelő kriptongyárat. A kriptonlámpa 1937-ben jelent meg először a világpiacon és hatalmas sikert aratott. 1944-ben a német megszállás utáni deportálás következtében vesztette életét, tragikus körülmények között.
Róla nevezték el az Eötvös Loránd Fizikai Társulat évenként átadásra kerülő, 1950-ben alapított Bródy Imre-díját.
DECEMBER 22/23. – BAK HAVA
A Bak jegyet uraló hónap december 22/23-án kezdődik, és a Bak csillag-képről nyerte a nevét, mely az i.e. két évezredben adott otthont a Napnak. A magyar elnevezés nem pontos, a görög, illetve latin megjelölés (Aigokerosz, Capricornus) „kecskeszarvat viselőt” jelent, a csillagképet ugyanis egy elől kecske, hátul hal keveréklény testesítette meg. A jele is a kecske–hal ábrázolásokból egyszerűsödött le: E „szörnyszülött” keletkezésének megint csak csillagászati-naptári oka lehetett. A Bak jó 10 000 éve Egyenlítő alatti, tehát „alvilági vizekbe” érő csillagkép, az eget tanulmányozó ember is már ilyennek ismerhette meg. A mezopotámiai Éának, a föld, a vizek és a déli égbolt urának a jelképe volt. „Nedves közeg” egész környezete: szomszédja a Vízöntő, felette a Delfin, alatta a Déli Hal és a Flamingó (újkori nevén Daru). Csillagmitológiája szerint viszont a Bak a halálból, halál-állapotból visszatérő isten jelképe, aki azért jelenik meg kecskegida képében, mert a mitologikus tudatra jellemző módon a hérosznak, istennek gyakran át kell esnie egy sajátos törzsfejlődésen, adott esetben úgy, hogy valamely hidegvérű állat képében tölti halotti, magzati létét, négylábúként születik e világra, ember alakban végzi el itteni feladatait, és madáralakban távozik a túlvilágra.
DECEMBER 23. – MÁNDY IVÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1918
MÁNDY IVÁN (Bp., 1918. december 23. – Bp., 1995. október 6.): író. Szüleinek válása után hírlapíró apjával maradt, korán megismerte a pesti kávéházak, mozik, szállodai szobák világát. 1928-től a budapesti Lónyay utcai református gimnáziumba és a Madách Gimnáziumba járt, tanulmányait félbehagyta. Első novelláit a Magyarság és a Tükör közölte. A háború alatt sporttudósítóként működött, a katonai szolgálattól sikerült megmenekülnie. 1945 után az Újhold fiatal szerzőgárdájához csatlakozott, néhány számot, mint társszerkesztő is jegyzett. 1949 és 1957 között Mándy előtt is bezárultak a publikálási lehetőségek, s megszűnt az Újhold is, melynek szellemisége tűrhetetlen volt a kultúrát és az irodalmat egyre szigorúbban felügyelő politikai hatalom számára. Az író ezekben az években a Magyar Rádió számára készített dramatizálásokat, gyerekeknek szóló hangjátékokat, s a Népművelési Intézet munkatársaként (1950–1954) vidéken tartott irodalmi előadásokat. A kényszerű szilencium alatt született művek jóval később jelenhettek csak meg (Előadók, társszerzők, 1970). 1954-től szabadfoglalkozású író. A rendszerváltás után sem csatlakozott egyetlen politikai erőhöz sem, tisztségei azonban megsokasodtak. 1989-től a Holmi szerkesztőbizottságának tagja, 1990-től a Rónay György-díj kuratórium elnöke, 1991-től a budapesti magisztrátus tagja, 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke volt. Mándy Iván művei címmel 1984-től jelenteti meg életművét a Magvető Kiadó. Díjai: Baumgarten-díj (1948), József Attila-díj (1969), Déry Tibor-jutalom (1985), Kossuth-díj (1988), Getz Corporation-díj (1991), Robert A. Pritzker magyar nyelvű életműdíja (1992), Az Év Könyve jutalom (1992), A Soros Alapítvány életműdíja (1992), a Soros Alapítvány Díja (1995). Írásainak világát, hangulatát meghatározta a környezet, amelyben élt: a Teleki és Mátyás tér környéke, a kisemberek, a lecsúszottak, a társadalom elesettjeinek kisvilága. Első, önéletrajzi ihletésű regényeiben (Francia kulcs, 1948 és A huszonegyedik utca, 1948) a gyerekkori tapasztalatok, emlékek párolódnak regénnyé: a nagyvárosi miliő, a kétes egzisztenciák, lődörgők, feltörekvők tarka világa egy kamaszfiú tudatán átszűrve, impresszionista képekben jelenik meg.Novelláiban a Külső-Józsefváros sajátos embertenyészete nyüzsög: bódésok, cigányok, vagányok; magányosak és kiszolgáltatottak, emberi kapcsolatokra, szeretetre vágyók. Ábrázolásmódja mind merészebben szakadt el a közvetlen realitástól a szürreális, az abszurd világérzékelés felé. Az 1950-es és 1960-as évek regényeiben, kisregényeiben jellegzetes témái, helyszínei és figurái új árnyalatokkal gazdagodtak, s mítosszá kerekedtek. A régi mozik, presszók, uszodák, tribünök és futballpályák alkotják a „Mándy-univerzumot”. Az 1950-es években hallgatásra ítélt író rögzítette a félreállítottság állapotát és életérzését, a félelem és rettegés éveinek nyomasztó hangulatú mindennapjait, a „pálya szélére” szorított értelmiségiek, írók és átírók világát (Fabulya feleségei, 1959; Előadók, társszerzők, 1970). Nőtt az irreális, fantasztikus mozzanatok és a tárgyi valóságot könnyedén átformáló képzelet szerepe, amely látomásokban jutott felszínre. Gyakran jelent meg, mint formateremtő tényező az álom is (Egy ember álma, 1971; Álom a színházról, 1977). A hatvanas években Mándy Iván új tájékozódását jelezték a Vera-novellák, középpontjukban egy fiatal lánnyal, a beat-nemzedék jellegzetes képviselőjével (Mi van Verával?, 1970). A hetvenes évek végétől figyelme a tárgyak, dolgok felé fordult. Műveiben a modern nagyvárosi ember magányát, szorongásait szólaltatta meg. Magányos hőseinek groteszk, mégis hősi küzdelme a valósággal a hűség és a részvét erkölcsi parancsára figyelmeztet. Több kötet hangjátékot és Mélyvíz (1960) címmel musicalt is írt. Klasszikussá vált gyermekkönyveiben a jellegzetes pesti tájak és figurák valóság és álom, valóság és fantasztikum szivárványszíneiből kelnek életre. A novella megújítója; az elbeszélés idő- és térviszonyait különböző technikákkal felszabadította a hagyományos ábrázolás kötelmei alól. Részben a film módszereit (vágások, áttűnések), részben a lírai ábrázolás eszközeit használta fel az epikában: az önállósult költői kép látomások, emlékképek, fantáziaképek kiindulópontja lesz.
DECEMBER 24. – ÁDÁM ÉS ÉVA – “SZENTESTE”
Karácsony böjtje (dec. 24), másként Ádám-Éva napja, két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az Egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, emlékezete: a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása. Másfelől az Ószövetség megváltatlan világából, Adám és Éva örökségéből az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület, vigília: archaikus emberi követelményei szerint, de szakrális-liturgikus értelemben is.
DECEMBER 25. – KARÁCSONY – JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSE
„Mily csodálatos az Isteni gondviselés, amelyik napon a Nap született, jött a világra Krisztus is!” – kiáltott föl Szent Ciprián, Karthágó III. századi püspöke, noha I. (Szent) Gyula pápa csak 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. Addig az időpontig az évnek szinte valamennyi napját számba vették a teológusok Jézus Krisztus születésnapjaként. A Születés lehetséges történelmi időpontja ma sem tisztázott, de az örmény egyház kivételével, mely január 6-án ünnepli az eseményt, a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését.
(…)
Karácsonyról hallván, a csillogó díszű, kivilágított fenyő képe jelenik meg először lelki szemeink előtt. Régebben a fenyőt nyalánkságokkal, almával, naranccsal aranyozott dióval, tarka papírdíszekkel és – láncokkal ékítették, tetején csillagba foglalt angyal – vagy kis Jézust tartó Mária-képpel koronázták. Gyertyáit először december 24-én este gyújtották meg, utoljára rendszerint vízkeresztkor. Úgy tudjuk, nálunk Brunswick Teréz grófnő állíttatott először karácsonyfát, 1825-ben. A szokás Németországból indult ki. A róla szóló első írásos beszámoló 1605-ből, egy strassburgi polgár tollából ered, de ábrázolását már a XVI. századból ismerjük. Egy legenda Luther Mártonnak tulajdonítja a karácsonyfa föltalálását. Annyi mindenesetre igaz, hogy elterjesztése a német lutheránusok érdeme, akik – talán a katolikus rítusokkal való szembefordulásuk kifejezéseképpen – adtak így új, keresztény értelmet a fenyővel kapcsolatos, néphagyományban továbbélő régi pogány germán hiedelmeknek. Sokáig nem terjedt el mindenütt, néhol ma is más örökzölddel: magyallal, fagyönggyel, borostyánnal díszítik az otthonokat, de az a szokás, hogy a téli napfordulót és az újévet zölddel köszöntsék, egykor Európa-szerte általános volt.
DECEMBER 26.
– KARÁCSONY MÁSNAPJA
Karácsony estétől újév napjáig három közönséges regös, egy bika és egy bikás szokott regölni. A közönséges, regösök láncos bottal járnak, s vele éneklés közben az ütemet erősen kiverik. A bika hosszúszőrű kifordított bundát ölt magára, a nyakán pedig hosszú láncot visel. Amint bealkonyodik, a házról házra való járást azonnal megkezdik. Mielőtt énekelni kezdenének, egyik regös az ablakon át mindig megkérdi: szabad-e regőnyi? Ha azt mondják: szabad!, éneküket kint az ajtó mögött mindnyájan elkezdik.
– SZENT ISTVÁN DIAKÓNUS
Szent István diakónus a kereszténység első vértanúja (görögösen protomártírja). Története a Szentírásban olvasható (ApCsel 6,1–8,2). A görög nevű István (Sztephanosz) a zsidók és a keresztények (ekkor még túlnyomórészt eretneknek tekintett zsidók) közti vallási türelmetlenség első ismert áldozata volt. Miután a jeruzsálemi Szanhedrin (legfelsőbb törvényszék) istenkáromlás gyanújával perbe fogta, István a védőbeszédében hitet tett amellett, hogy Jézus a Megváltó és Isten Fia – ezzel kimerítette az istenkáromlás főbenjáró bűnét, amiért halálbüntetés járt –, a zsidókat pedig (elsőként a hitszónokok és teológusok hosszú sorában, akik mind felelősek a zsidóság későbbi üldöztetéseiért) Jézus Krisztus gyilkosainak nevezte. Istvánt a Szanhedrin a zsidó törvények értelmében megkövezésre ítélte. Szent István első vértanút diakónusi dalmatikában ábrázolják, mivel – mint történetéből megtudható – egyike volt az apostolok által kinevezett első hét diakónusnak. Így ő lett a diakónusok védőszentje. Jellemző attribútuma kivégzésének eszköze, a kő, mellyel vérző fején, vállán, ruhájának redőiben, a kezében, kezében tartott könyvön ábrázolják.
István napja december 26-a. Az időpontot az egyházatyák a Szent életének példázat-jellegét hangsúlyozó asztrológiai szimbólumok alapján választották meg.
DECEMBER KARÁCSONY UTÁNI ELSŐ VASÁRNAP – SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
SZENT CSALÁD ÜNNEPÉT XIII. Leó pápa (1878–1903) szorgalmazta azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a századvégi nyugati világban egyre inkább kikezdett családeszménynek imádságos alapokat adjon.
DECEMBER 27. – SZENT JÁNOS APOSTOL
János apostol és evangélista (dec. 27.) Zebedeus fia, az id. Jakab apostol fivére. Halász ő is, mint testvére és sokan mások a tanítványok közül. Ő a negyedik evangélium feltételezett szerzője, és a hagyomány szerint az „Apokalipszis” (Jelenések könyve) írója. Az elsők között követi Krisztust, s mint az „a tanítvány, akit szeret vala” a Mester, jelen van minden fontos eseménynél. Mint a tanítványok „benjáminját” lányos képű ifjúként ábrázolták, mint evangélistát idős férfiként, végezetül, mint az Apokalipszis látomásos szerzőjét élemedett aggastyánként.
Az Arany legenda szerint a Domitianus-féle üldöztetések idején János is „vértanúságot” szenvedett. A római Porta Latina mellett zubogó olajba dobták, de ő csodálatos módon sértetlenül került ki a tűzre tett üstből, mi több, ifjúságát is visszanyerte (mint a mesékben). Domitianus ezután Patmosz szigetére száműzte, ahol egy viharos éjszakán Isten, hatalmas látomásban megnyitva előtte a menny ajtaját, föltárta előtte a jövőt. Domitianus halála után Epheszoszba ment, s itt is halt meg matuzsálemi életkorban.
DECEMBER 28. – APRÓSZENTEK
A napkeleti bölcsek a csillag nyomában jőve, Júdea-szerte tudakozódtak Jézus születési helye felől, kérdezvén: „Hol van a zsidók királya, a ki megszületett?” Heródes király hallván ezt, összehívatta az írástudókat, hogy megtudakolja, hol kell a jóslatok szerint a Messiásnak megszületnie. Trónját és dinasztiáját féltvén cselekedett így, a zsidók ugyanis a Messiás személyében földi szabadítót vártak, Dávid király trónjának jogos örökösét. Miután megtudta, hogy a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie, hívatta a bölcseket, kifaggatta őket a gyermek életkora felől, majd Betlehembe igazította őket, hogy azok őt is nyomra vezessék. Terve kudarcba fulladt, mert mind a bölcseknek, mind Józsefnek angyal jelent meg álombeli látomásban. A bölcseket figyelmeztette, hogy visszafelé jövet kerüljék el Heródest, Józsefet pedig, hogy Máriával és a kisdeddel szökjenek Egyiptomba. Így is lőn. Heródes nem tudta, hogy az ismeretlen dávidi sarj kicsúszott a kezei közül, úgy próbált dacolni a sorssal, hogy Betlehemben és környékén minden számba jöhető gyermeket megöletett (Mt 2,1–18). E gyermekmészárlás áldozatait nevezi a magyar nép aprószenteknek (latin innocentes martyres = „ártatlan vértanúk”).
DECEMBER 29.
– SZENT DÁVID KIRÁLY
December 29-e Dávid király emléknapja. Dávid Izráel dinasztiaalapító második királya volt, a Biblia szerint a betlehemi Isai (Jesse) legkisebb fia, akit az Úr nevében a juhok mellől szólított el Sámuel próféta, és kent föl királlyá. A messiási eszmét hirdető próféták azt tanították, hogy az ő leszármazottja lesz az a személy – az Úr Felkentje, azaz a Messiás –, aki megszabadítja a zsidó népet elnyomóitól, és helyreállítja Isten békés és boldog királyságát, a dávidi birodalmat: „És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevelkedik” (Ézs 11,1.); „Imé, a szűz fogan méhében, és szül fiat” (Ézs 7,14); „Te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Juda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5,2; 1. még Zak 6,12). E prófétai könyvekből származó idézeteket szokták a keresztény szerzők leggyakrabban Jézusra vonatkoztatni, nem egy közülük már az evangéliumok szerzőinél is szerepel.
– BECKET SZENT TAMÁS
Tamás, ismert nevén Becket Tamás (1118–1170), II. Henrik angol király lordkancellárja és bizalmasa, majd Canterbury érseke. A világfi lordkancellár egyházi méltóságában megváltoztatta életét: szőrimögnek szünetlen való viselésével és böjtőkkel gyötri vala magát… de kívül egyebeknek módjok szerént jár vala. A pápa és a király között kitört viszályban az Egyház jogainak törhetetlen harcosa. A király tudtával négy nemesúr Canterbury székesegyházában az oltár előtt rátámadott és levágta a fejét. A pápa már három év múlva szentté avatta. Henrik megalázkodva volt kénytelen a sírjához zarándokolni, amely a középkor egyik híres angol búcsújáró helye lett.
DECEMBER 30. – A NYUGATI FŐCSATORNA ÜZEMBE HELYEZÉSE – 1965
1965. december 30-án üzembe helyezték a Nyugati Főcsatornát. Az építési munkát 1963-ban kezdték el. A főcsatorna hossza ekkor 43 km volt (jelenleg 70 km). A tiszavasvári hajózsilipnél ágazott ki a Keleti Főcsatornából és Újszentmargitánál csatlakozott az 1926-ban épült Halastói Tápcsatornához, amely addig a tiszakeszi szivattyútelep gépein keresztül kapta a vizet. Az új főcsatorna 8 700 hektár halastó gravitációs vízellátását és több mint 25 000 hektár szántó öntözését tette lehetővé, továbbá számos település belvizeinek elvezetése vált könnyebbé.
DECEMBER 31. – SZENT SZILVESZTER PÁPA – “SZILVESZTER”
December 31-e az év utolsó napja és I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe. Bár ő maga nem túl jelentős személyiség, uralkodásának idejére (314–335) esett a kereszténység történetének első nagy fordulópontja. A római birodalom akkori uralkodója, Nagy Konstantin császár nemcsak hogy felhagyott a keresztények üldözésével, intézkedései az egyházat egyenesen az állam első intézményévé emelték.
(…)
A néphagyomány és a városi folklór óév-búcsúztató szokásai viszont egyszerűen az év fordulójához kapcsolódnak. Az évkezdet minden népnél bizonyos jelképes elválasztó, szerencse- és bőséghozó praktikákkal jár. Ilyen volt a magyar nép szokása szerint az óévet jelképező szalmabáb földbe temetése, vízbe hajítása (téltemetés), egy öregember-maszkot viselő legénynek játékos kikorbácsolása (!) a faluból (télkiverés), az óév kiharangozása. A bő termést biztosító, gonoszűző szokások közé tartoztak a lármás, álarcos felvonulások, kántálások. (A szilveszter-éji körúti „balhézás” előzményei ezek!) A szilveszteri, helyesebben újévi szerencse-jelképek: a kéményseprő, négylevelű lóhere, patkó, lencse, s főleg a malac szintén régi szokások túlélő tanúi.
A naphoz, főleg estéjéhez, éjszakájához különösen református vidékeken számos olyan évkezdő hagyomány fűződik, amelyeket a katolikusok inkább karácsony böjtjén idéznek föl. Így magyarózdi hiedelem szerint a jószágok emberi nyelven most szólalnak meg. Ruhának nem szabad kötélen kiterítve száradnia, különben fel fogja magát akasztani valamelyik családtag. Evés, ivás, mulatozás sem volt. Mindenki iparkodott a templomba, az otthon maradt öregek pedig a tűzre vigyáztak, hogy ki ne aludjék.
Ennek nyilvánvaló oka, hogy a XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illetőleg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január első napjához rögződött. Ezt az elkülönülést talán a protestáns pasztoráció is tudatosította.
Szilveszter a polgári év utolsó napja, az új esztendőnek pedig vigíliája.
Hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges.