Augusztus

AUGUSZTUS 15. – NAGYBOLDOGASSZONY – SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE

A sződligeti Nagyboldogasszony plébániatemplom búcsúnapja

Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja (vö. Kisasszony napjával), egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának emlékünnepe (ez utóbbit Magyarok Nagyasszonya néven az 1896. évi millennium óta október 8-án külön ünnepként üli meg a katolikus magyarság). Ezért, meg azért is, mert az ünnep nyolcadába Szent István napja is beleesik – nem beszélve arról, hogy az aratás után végre a falusi nép szusszanhatott egyet –, ez volt a magyar egyházi év egyik nagy ünnepi időszaka.

A krónikus hagyomány Szent Gellért püspök érdemének tudja be, hogy Jézus anyja magyar földön a „Boldogasszony” nevet kapta. A kutatók többsége megegyezik abban, hogy a velencei Gellért képviselte idegen egyház az ősvallásunk istenasszonya iránti hódolatot aknázta ki ezzel a gesztussal a keresztény eszmék gyorsabb elfogadtatása érdekében. Azt azonban, hogy első királyunk ajánlotta volna országát az égi királynő oltalmába, amint az a köztudatban él, nem tarthatjuk elfogadhatónak. István, aki a pápától kapott koronát, Szent Péter kegyelmébe ajánlotta Magyarországot. Amikor azonban a pápák erre való hivatkozással akarták érvényesíteni hűbérúri jogaikat István utódaival szemben, azok igazítottak valamelyest a tényeken. Úgy íratták újra az államalapító legendáit, mintha nem Péternek, hanem Máriának ajánlotta volna fel az országot. Az Árpád-korban mindenesetre Szűz Mária lett a magyarok legfőbb oltalma, a koronázó templomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáró hely és kisebb templom az ő égisze alatt állottak.

———————————————————————————————————————–

AUGUSZTUS 20. – SZENT ISTVÁN KIRÁLY – AZ ALKOTMÁNYOSSÁG, JOGÁLLAMISÁG NAPJA – AZ ÚJ KENYÉR ÜNNEPE

Első királyunk a kereszténységben az István nevet kapta. A névválasztás tudatos lehetett az európai keresztény államok közé beilleszkedni vágyó Géza fejedelem részéről: István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”. Hogy a név jelentőségét felismerték, arról a Kálmán-kori Hartvik püspök-féle István legenda tudósít. Eszerint a szülés előtt álló Sarolt fejedelemasszony előtt álmában megjelent Szent István első vértanú, s így szólt hozzá: „Bízz az Úrban, asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá”. Hartvik a görög nyelvben járatlanoknak még a szájába is rágja a látomás értelmét: „az István nevet kapta… mert ami «István» a görög nyelvben, «korona» a latin beszédben.”

Noha a legfőbb királyi jelvény, a korona általában mindenütt nagy tiszteletben részesült, az a fajta szentség és közjogi méltóság, amit a magyar nemzet tulajdonított a Szent Koronának, másutt ismeretlen volt. A megkülönböztetett tisztelet okai közt első helyen szokás emlegetni, hogy a hagyomány Szent István koronájával azonosította, sőt sokáig még a koronakutatók is úgy hitték, hogy a koronának legalább a felső része Istváné lett volna. Györffy György mindmáig az ő személyéhez köti a felső, úgynevezett latin koronát, amennyiben feltevése szerint az István fejereklyetartójából készült volna. (Koronánk készítésének helye és időpontja ma sem tisztázott egyértelműen.) Magam a korona hagyományok megszentelte közjogi állásának és tiszteletének fő okát abban látom, amit a legenda is a szánkba rág, nevezetesen: Szent István és a korona a nevükben egyek. Hagiosz Sztephanosz „hungarus” magyarra, vagyis latinra fordítva szent koronát jelent, s mint ilyen lett a személy, később az ő nevét viselő tárgy a keresztény magyar államiság megtestesítője. Más szóval, a korona Sztephanoszt, első királyunkat, annak személyén keresztül pedig a mindenkori királyt jelképezte. (A korona megszemélyesítésére a régi katolikus naptárban is találunk példát. A latin Korona, azaz „Koszorú” asszony és katona férje, Viktor, azaz „Győző” ókeresztény vértanúk ünnepét május 14-én ülték meg régen. Jelképes kettősük neve ugyanazt a gondolatot fejezi ki, mint István királyé. A koszorú a győztesnek kijáró diadém, a korona pedig a királynak.)

Szent István névünnepe, István király, Szent Király vagy egyszerűen Király napja, 1949 óta az Alkotmány és az Új kenyér ünnepe, a rendszerváltás óta legfőbb állami ünnepünk lett. István szentté avatása, névünnepének naptárba iktatása, amihez VII. Gergely pápa adott felhatalmazást, I. (Szent) László király és a magyar püspöki kar érdeme. (Csak az 1179. évi III. lateráni zsinat óta lett a szentté avatás az Apostoli Szék kizárólagos joga.) A szentté avatási eljárás részeként 1083. augusztus 20-án, a Nagyboldogasszony nyolcadába eső vasárnapon nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta a naptárba István névünnepeként.

———————————————————————————————————————-

AUGUSZTUS 24. – SZENT BERTALAN APOSTOL

A Szűz első dekádja az apostoli tizenkettő közül Bertalannak jutott (aug. 24.). Az Újszövetség alig mond róla valamit, azt a keveset is homály borítja. Még a nevében sem lehetünk biztosak. Az apostolnévsorok e néven említik Fülöp oldalán, de János evangéliumában Fülöp mellett Nathanaél szerepel. A hivatalos Szentírás-magyarázat szerint Nathanaél az apostol személyneve volt, a Bertalan pedig, arámi-görög keveréknyelven Bar Tholomaiosz, azt jelentette, hogy „Ptolemaiosz fia”.

(…)

Apokrif iratok és az Arany Legenda tudósítása szerint Bertalan előbb Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. A legenda elbeszéli, hogyan győzedelmeskedett a maga gyógyító tudományával egy pogány bálvány felett. (A bálvány történetesen a Berytus névre hallgatott – az ókori Berytus, ma Beirut nevű város után –, s a név emlékeztet Bertalanéra, talán célzásképpen pogány múltjára.) Az apostolt általában ördögűzőként tartják számon. Örményországban halt mártírhalált. Asztragész király (görög „Csupacsillag”) előbb megvesszőztette, aztán megnyúzatta, majd keresztre feszíttette, végül lefejeztette. Ismertetőjele a szőlőmetsző késre emlékeztető nyúzókés.