Április

ÁPRILIS – SZENT GYÖRGY HAVA – TAVASZHÓ – SZELEK HAVA

Ha a márciust Romulus atyjának, Marsnak szentelték, csak méltányos volt, ha a rákövetkező hónapot Mars kedvesének, Venus-istenasszonynak dedikálták, annál is inkább, mert hiszen a naptárt reformáló Julius Caesar a maga családjának ősanyját tisztelte ebben az istenasszonyban. Márpedig Venus mellékneve „aprilis” volt. Ez a szó az „aperire”, „megnyitni” (tulajdonképpen ad-parire) igéből ered. Venusszal kapcsolatban eredetileg a szülési aktusra vonatkozott ez a „megnyitás”. Mint naptári fogalmat aztán úgy magyarázták, hogy ezen a napon hivatalba lépett konzulok, akikről tehát magát az illető esztendőt elnevezték, hivatalosan „megnyitották” hivatalba lépésük napján, „Aperilis” vagy „Április” elsején az esztendőt.

ÁPRILIS 1.

– VIRÁGVASÁRNAP

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.

NAGYHÉT

Nagyhét, Somogyi Eleknél sanyarúhét, az őrségi Bajánsenye reformátusainak ajkán videshét (vizeshét). A természet tavaszi újjászületése az embert is analógiás jellegű megújulásra, tisztálkodásra indítja. Ezek az ősi tavaszi lusztrációs szokások az ember egészségének és jólétének biztosítására, a betegségek távoltartására, a háztájék és jószágok megoltalmazására irányulnak. A velük összefüggő mágikus műveletek népünknél leginkább nagyhéten történnek. Ez egyúttal a húsvéti előkészületnek és vallásos megindulásnak, olykor telítettségnek testi, de főleg lelki tisztálkodásnak ideje, alkalma még a század elején is. Töredékei egyének, olykor még falusi közösségek mágikusnak érzett cselekedeteiben, munkájában máig fölcsillannak.

A palóc még a századfordulón is megtisztította egész portáját. Kihordta az istállót, kijavította a melléképületeket, söpört, tapasztott, meszelt, egészen megfiatalodott a hajléka. Szerszámait rendbehozta, néha ki is fényesítette. Minden holminak, még a legkisebbnek is ragyognia kellett a tisztaságtól. Mikor a házával rendbejött, akkor elhalt hozzátartozóira gondolt: sírjukat fölfrissítette.

Hasonlóképpen történik az ország többi vidékén is. Így Magyarpolány német népe éppúgy rend beteszi és felkoszorúzza a sírokat, mint halottak napjára. Szil rábaközi faluban nemcsak a temetőt, hanem még árkait is megtisztítják húsvétra. Minden sírt rend behoznak. Azokét is, akiknek már nincs családbeli gondozójuk. Végül a sírokra barkacsokrot raknak. A tisztálkodás főképpen nagypénteken és nagyszombaton érte el mágikus-szakrális teljesedését.

ÁPRILIS 1.

– PUSKÁS FERENC („PUSKÁS ÖCSI”) SZÜLETÉSNAPJA – 1927

PUSKÁS FERENC, eredeti nevén Purczeld Ferenc (Kispest, 1927. április 1. – Budapest, 2006. november 17.), a Kispesti AC és a Bp. Honvéd balösszekötője, 1945 és 1956 között 84 válogatott mérkőzésen szerepelt és 83 gólt szerzett. Tagja és (1950 és 1954 között) csapatkapitánya volt az 1952. évi olimpiai játékokon arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Pályájának csúcsát az angol labdarúgó-válogatott elleni 6:3-as győzelem jelentette az 1953-ban játszott az „évszázad mérkőzésén”. Az 1954-es svájci világbajnokság berni döntőjén a FIFA a torna legjobb játékosának Puskást, legjobb csapatának pedig az Aranycsapatot választotta. Annak ellenére, hogy a németek 3:2-re legyőzték a magyar válogatottat, az ellenük játszott mérkőzést „a berni csoda” néven szokás emlegetni a labdarúgás történetében. A zömök termetű „Öcsi” az „Aranycsapat” kapitánya, a magyar labdarúgás legnagyobb játékosainak egyike. Már gyermekkorában felcsillant nagy tehetsége. Egészen fiatalon, 1943-ban helyet kapott az NB I-es kispesti csapatban. A háború után szinte rakétaszerű gyorsasággal értek be kivételes képességei. Bár alakja nem mondható eszményinek, igazán jól csak bal lábbal rúgott és fejjátéka sem haladta meg a jó átlagot, mégis kiemelkedő tudású, világklasszis labdarúgó vált belőle. Éveken át a világ legjobb csatáraként emlegették. Játékát rendkívüli robbanékonyság, bal lábbal tökéletes labdakezelés, szellemes, ötletekben, váratlan húzásokban páratlanul gazdag elgondolások, 30–40 méterre is hajszálpontos átadások, nagy mozgékonyság, a helyzetek tökéletes és gyors felismerése és kivételes lövőkészség jellemezte. A „tömör” termetű fiatalember mesterien, hadvezérként irányította csapatának játékát. Az egyik legilletékesebb, Orth György, így nyilatkozott Puskásról: „Egyetemi tanár lehetne a labdarúgás tudományának katedráján”. A válogatott mérkőzéseken a mezőny legjobbjai közé tartozott. Sok emlékezetes játéka közé tartozott az 1952. július 28-án vívott olimpiai elődöntőben az előző olimpiai bajnok svéd válogatott ellen aratott 6:0-s magyar győzelemmel végződő mérkőzés, melynek hőse a káprázatos teljesítményt nyújtó „Öcsi” volt. Nagy gólképességét sokszor csillogtatta. 1950-ben az albánok ellen (12:0) négy gólt ért el. Négy további találkozón három-három gólt szerzett (1946, Luxemburg 7:2; 1948, Románia 5:1; 1949, Ausztria 6:1 és 1950, Ausztria 4:3). Több mint ötven válogatott mérkőzésen szerepelt a neve a gólszerzők között. Egyedülálló teljesítmény a magyar labdarúgás történetében! 1956-ban a forradalom leverésének hírére külföldön maradt. Akaraterejére, elszántságára példa, hogy Spanyolországba igazolva, súlyfeleslegétől rövid időn belül képes volt megszabadulni, s ennek köszönhetően folytathatta játékosi pályafutását. Harmincéves kora után is képes volt megújulni és a nézőket bravúros játékával elkápráztatni. Spanyolországban a világhírű Real Madrid csapatában 1958-tól egy évtizeden át sok sikerrel szerepelt. Új csapatában, háromszoros BEK győztes lett és többszörös gólkirályi címet ért el. Többször játszott a spanyol válogatottban is. 1963. október 23-án, az Anglia elleni Világválogatottban szintén helyet kapott. 39 évesen játékosként visszavonult és labdarúgóedzőként folytatta pályafutását. Számos klubnál dolgozott, legnagyobb edzői sikereit a Panathinakosz Athén csapatával érte el, mellyel két görög bajnoki cím elnyerése után 1971-ben a BEK döntőig jutott. Huszonöt év után, 1981-ben látogathatott haza először, hogy részt vegyen a Népstadionban szervezett VB-selejtező előtti díszmérkőzésen. Ez alatt a huszonöt év alatt Magyarországon elhallgatták külföldi sikereit, a hatalom megkísérelte elfojtani kultuszát. 1991-ben végleg hazatért és 1992-től az MLSZ utánpótlás-, majd nemzetközi igazgatója, végül pedig 1993-tól egy rövid időre szövetségi kapitánya lett. 2000-ben egészségi állapota megromlott, Alzheimer-kórral és más betegségekkel küszködött, haláláig egyre több időt töltött kórházban. Közvetlen, egyenes modora, nyíltszívűsége emberként is rokonszenvet ébresztett mindenkiben. Puskást az IFFHS a 20. század egyik legjobb európai játékosának tekinti. 2004-ben felkerült a neve a FIFA a világ legjobb labdarúgóinak névsorát tartalmazó 100-as listájára. Puskás a magyar sport egyetlen kultikus személyisége, a világ legnagyobb sportolói között foglal helyet.

ÁPRILIS 2.

– ANDERSEN SZÜLETÉSNAPJA – A MESEÍRÁS NAPJA – A GYERMEKKÖNYVEK NEMZETKÖZI NAPJA

1967 óta tartják világszerte a GYERMEKKÖNYVEK NEMZETKÖZI NAPJÁt Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) által szervezett ünnep célja, hogy a gyermekekkel megszerettessék az olvasást, a könyveket. Minden évben más-más ország vállalja az eseménysorozat szponzorálását, nevezetesen az adott ország megfogalmazza a nap jelmondatát, felkér egy neves írót, hogy ez alkalomból küldjön üzenetet a világ gyermekeinek, s egy képzőművészt, hogy tervezzen plakátot. 2001-ben Magyarország szervezte a központi rendezvényeket.

ÁPRILIS 4.

– JUHÁSZ GYULA SZÜLETÉSNAPJA – 1883

JUHÁSZ GYULA (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.): költő. Élete nagy részét szülővárosában töltötte. 1893–1902 között a szegedi piarista gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban. 1902-től A pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1908 februárja és 1911 májusa között a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára. A város pezsgő szellemi élete kedvezően hatott rá. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt. 1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. 1917-ben idegbetegségével kezelték a budapesti Moravcsik-klinikán. Magyar nyár 1918 című versében és vezércikkeiben hangot adott forradalmi várakozásának. November 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. 1919. március 24-én Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika megvalósításához kezdett, de a francia megszállás alatt levő Szegeden már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a bukás. Nyugdíjat nem kapott; verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. 1929. január 18-án elsők közt jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta). A siker megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal vetett véget életének. A Nyugat-nemzedék nagy költői közt sajátos helyét költészetének közösségi mondanivalója, népi jellege adja. Költészetének fejlődésvonala életében megjelent köteteiből kevéssé ismerhető meg, mert anyagi és politikai okokból életművének kisebb részét tartalmazzák, és megtévesztő időrendet sugallnak. Második verseskötetében (Új versek, 1914) saját hangjára talált. Szerelmi költészete kezdettől a reménytelen vágyakozást fejezi ki „az élete kudarcát” hozó örök asszony iránt; ennek az érzésének Anna csak tárgyat és igazolást adott. Júlia-versei a hála és a lelki béke dalai, de ezt a hangot nem variálhatta sokáig: így tért vissza 1923 után az örök Annához. „Magyar versei” végigkísérték életét. A szegényparasztság sorsát elsíró „tápai versei” ciklust alkotnak. Költészetének terjedelmes része a magyar kultúra és a magyar táj ihletését őrzi. Korai publicisztikájában gyakori az élesen antiklerikális bírálat. Krisztusban az isteni magaslatra emelkedett embert csodálta. Keresztény bűntudata örök harcban állt a pogány életvággyal. A Mária-kultusz beszüremlett Anna-verseinek hasonlatkincsébe. Népi katolicizmusa a szegényparasztság fölszabadulási vágyát is magába foglalja (A tápai Krisztus, 1923). Megközelítőleg 1300 verséből majdnem 300 szonett. Ő honosította meg a villoni balladaformát a magyar irodalomban (Ódon ballada, 1907). Verselése laza, dalszerű; zenéje uralkodik a mondanivalón; jambusainak dallama is bánatot sugall. Kisregénye (Orbán lelke, 1924) és szinte valamennyi elbeszélése önéletrajzi érdekű.

– KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA – 1784

A magyarság ázsiai gyökereinek kutatója, az első tibeti nyelvtan és szótár szerzője, KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR (Kőrös, 1784. ápr. 4. – Darjeeling, 1842. ápr. 11.) a nagyenyedi református kollégiumban folytatta tanulmányait. A nyelvek, a földrajz és a történelem érdekelték és már diákkorában elhatározta, hogy megkeresi a magyar őshazát. 1816–18 között a göttingeni egyetemen tanult, itt hívta fel a figyelmét egy antropológus tanára a török nyelvű ázsiai ujgurok és a magyarok esetleges rokonságára. Kőrösi Csoma Sándor 1819 végén indult el – gyalogszerrel – kutatóútjára. Bukarest és Konstantinápoly érintésével jutott el Iránba, ahol perzsául tanult, majd egy karavánhoz csatlakozva 1821-ben érkezett Bokharába. Indián keresztül folytatta útját Belső-Ázsia felé, amikor sorsdöntő találkozására került sor Moorcroft angliai kormánymegbízottal, aki felismerve kiváló nyelvtudását, szorgalmát, kormánytámogatást ígért és a tibeti nyelv tanulmányozására bíztatta. 1823-tól 1830-ig dolgozott a ladákhi kolostorokban, elolvasta és kijegyzetelte az északi buddhista irodalom többszáz kötetes anyagát. 1834-ben Calcuttában jelent meg két főműve: angol-tibeti szótára és nyelvtana. Munkáit nagy nemzetközi elismerés fogadta. Halála után egyik tisztelője rendezte sajtó alá harmadik nagy jelentőségű művét, a buddhizmus szakkifejezéseinek szanszkrit-tibeti-angol szótárát. 1842-ben – túl ötvenedik évén – elindult, hogy Tibet fővárosában, Lhasszában az európaiak előtt addig ismeretlen könyveket tanulmányozzon – ezen az útján érte a váltóláz, de halálához valószínűleg hozzájárult teljes szellemi-fizikai kimerültsége is.

ÁPRILIS 5.

– NAGYCSÜTÖRTÖK

Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:”Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja. ” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz./ Szent István Társulati Biblia/

– ÖRKÉNY ISTVÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1912

ÖRKÉNY ISTVÁN (Bp., 1912. április 5. – Bp., 1979. június 24.): író.

Jómódú polgárcsalád fia. 1930-ban a budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, és beiratkozott a műegyetem vegyészmérnöki karára. 1932-től gyógyszerészhallgatóként folytatta tanulmányait, 1934-ben kapott diplomát. 1937-ben kapcsolatba került a Szép Szó körével: első jelentős novelláját (Tengertánc) József Attila közölte. Az írás, amely a náci őrületről szóló groteszk jövendölés, fölkeltette a hatóság figyelmét is: Örkény Istvánnak külföldre kellett utaznia, s csak a háború kitörésekor jött haza. 1938-ban Londonba utazott; 1939-ben Párizsban alkalmi munkákból élt. Hazatérése után folytatta, majd 1941-ben befejezte műegyetemi tanulmányait. 1942-ben munkaszolgálatosként a doni frontra került, 1943-ban hadifogságba esett, 1946-ban térhetett haza. 1949-től színházi dramaturg. 1954-től a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora. A forradalomban való részvétele miatt 1958–63-ban nem publikálhatott; ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyár orvostudományi osztályán mérnöki beosztásban dolgozott. 1971-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó megkezdte életműsorozatának kiadását Időrendben címmel. Hagyatékát harmadik felesége, Radnóti Zsuzsa gondozza. Díjai: József Attila-díj (1955, 1967), Kossuth-díj (1973). Az „egyperces novellának” elnevezett rövid történetben találta meg az írói alkatának legmegfelelőbb formát. Előzményei között Kafka éppúgy megtalálható, mint a városi folklór, a pesti vicc. A szövegek belső feszültségét ellentétes minőségek gerjesztik: a ráció és irracionalizmus, érzelmességre való hajlam és karteziánus józanság, a lételméleti megközelítés rejtett pátosza és a témák banalitása, a nyelvhasználat köznapisága. Az ellentett pólusok paradox együttállása hozza létre a jellegzetes örkényi írásmódot és világszemléletet, a groteszket.A hatvanas évek második felétől drámaírói munkássága került előtérbe. Első nagy sikere, a Tóték (1967), egyben az abszurd színház első magyar jelentkezése. Drámáit a filozófiai háttér megkülönbözteti a „nyugati” abszurdtól. A Tóték megalázott kisember hőse emberi szuverenitásának teljes elvesztése után talál rá a – jóllehet abszurd formát öltő – cselekvésre, változtatásra. Optimista és humanista életfilozófiája fogalmazódik meg a Macskajáték című „komédiában” is. A Pisti a vérzivatarban, amelyet csak tíz évvel megírása után, 1979-ben mutathattak be, személyes sors és magyar sors elvonttá stilizált, mégis eleven alakokban megjelenő foglalata a történelem döntésre, választásra kényszerítő helyzeteiben. Utolsó, halálos ágyán befejezett drámája, a Forgatókönyv (1979) műfajmegjelölése tragédia; a választani kényszerülő, történelmi szerepet is vállaló személyiség erkölcsi dilemmáit tárja fel, a kelet-európai, így a magyar történelem ellentmondásos helyzetei során kibontja a közösségi, kommunista eszmék világméretű kudarcának az egyéni sorsokban megmutatkozó drámáját. Színművei közül a Vérrokonok (1974) és a Kulcskeresők (1975) a jellegzetesnek érzett magyar alkat, magyar mentalitás kérdéskörét boncolgatják. Örkény István a drámai műfaj és a színpad radikális megújítója; nemcsak a realista tér- és időkezelést, hanem a színpadi alakok egységét, önazonosságát is megszüntette. Drámáit a világ szinte minden nagyvárosában játszották; elsősorban a Tóték és Macskajáték aratott sikert a világszínpadon. Prózáját is számos nyelvre fordították, legtöbbször az Egyperces novellákat. (Franciául a találó Minimythes címen jelentek meg). 1969-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. Műveiből több film is készült: a Tótékból Isten hozta őrnagy úr! (1969) címmel Fábry Zoltán, a Macskajátékból (1972) Makk Károly rendezésében.

ÁPRILIS 6.

–NAGYPÉNTEK

Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” De Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!”Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány./ Biblia – Jn 19, 17–27 – A keresztre feszítés.Szent István Társulati Biblia/

– YBL MIKLÓS SZÜLETÉSNAPJA – 1814

Az Operaház és a Bazilika tervezője, a neoreneszánsz építészeti stílus meghonosítója, YBL MIKLÓS (Székesfehérvár, 1814. ápr. 6. – Budapest, 1891. jan. 22.) Bécsben és Münchenben tanult, de stílusának kialakulásában fontos szerepet játszott itáliai tanulmányútja is. A pályát Pollack Mihály műhelyében kezdte, majd hamarosan önállósította magát. Első önálló műve a fóti templom, plébánia és iskola épületegyüttese volt. Itt még a romantika dominált munkájában és keleti díszítőelemeket is alkalmazott. A Budai Takarékpénztár – időközben elpusztult – épülete már egyértelműen neoreneszánsz stílusjegyeket viselt. E korszakának érett alkotása a Vámház (ma: Corvinus Egyetem) főépülete. Legnagyszerűbb művének az Operaházat tekintik, amely újszerű téralakításával, a külső és belső elemek harmóniájával az észak-itáliai késő reneszánsz alkotásokra emlékeztet, azok szolgai másolása nélkül. Európa egyik legszebb színházi épülete valósult meg az –akkori – Sugár, ma Andrássy úton. További két nagyszabású munkája a budai Várkert Bazár és a Bazilika; utóbbi munkálatait Hild Józseftől vette át kollégája halála után. Ybl számos magánpalotát, kastélyt is tervezett, például a turai Schossberg és a szabdkígyósi Wenckheim kastélyt. Utolsó jelentős munkája a budai várpalota krisztinavárosi szárnyának kiképzése volt.

ÁPRILIS 7.

–NAGYSZOMBAT

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra. Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette. A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá. /Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd/

– EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP

1948. április 7-én az ENSZ szakosított intézményeként megkezdte működését az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Erre az eseményre emlékezünk az EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAPon. A világszervezet célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása.

ÁPRILIS 8.

– HÚSVÉT

Az írások szerint Jézus az eltemettetése utáni harmadik napon visszatért a földre, s itt tartózkodott még negyven napot. Föltámadásával az egyházi évben újabb bőség időszaka köszönt az emberekre (feltéve, ha van mit enniök), ami ötven napig, pünkösdig tart. A húsvétnak mint tavasz-ünnepnek is a föltámadás a fénypontja. A naptári fordulatot nemcsak a „sódar behozatala”, hanem tűzszentelés is jelzi; eddig is láthattuk, minden „negyvenedik” ünnepnapon (karácsonykor, gyertyaszentelőkor, illetve húshagyókor és most, húsvétkor) tűzünnep is járta. Ilyenkor a nép otthonában kioltotta a régi tüzeket, hogy az új, szentelt tűzzel gyújtson új világot. A tűzszenteléshez, akárcsak a farsang temetésekor, most is „halotti” máglya szolgáltatta a lángot. Ez volt az ún. „Júdás-égetés” vagy „Pilátus-égetés” (változata pedig a „Júdás- vagy Pilátusverés”). A nagyhét valamelyik napján a gyerekek nagy dérrel-dúrral a templom elé hordtak mindenféle ócska ládát, hordót, egyebet, s ott darabokra hasogatták őket. E roncsokból rakták aztán a tűzszenteléshez való nagyszombati máglyát. (Harmadnap ide, harmadnap oda, a föltámadást az egyház is már nagyszombat este megünnepli.)

A föltámadás ábrázolása terén a művészek a tridenti zsinatig sokszor figyelmen kívül hagyták a Szentírásban foglaltakat, ahol az is olvasható, hogy a sírhoz zarándokoló szent asszonyok a sírt nyitva találják, és angyali szózatból értesülnek a történtekről. A középkor és a reneszánsz festőit a földre visszatért Jézus személyénél jobban foglalkoztatta annak isteni lényege. Ezért a föltámadást a mennybemenetelhez hasonlóan értelmezték. Krisztust természetfölötti lényként a levegőben lebegve, fényes mandorlával övezetten jelenítik meg a kitárult sír felett, kezében a föltámadás zászlajával, miközben a földön a sír elvakított vagy alvó őrei henteregnek. Az egyház nem vette jó néven a két esemény összevonását, mert az szükségtelenül hangsúlyozta Krisztus napisteni vonásait. A sír száján át egyenesen az égbe emelkedő sugárzó alak inkább megfelelt a tavaszpont kapuján átkelő Nap megtestesülésének, mint a dogma szerint a földre testi valójában visszatért Megváltó ábrázolásának (lásd Matthias Grünewald Isenheimi oltárának szárnyképén). A levegőbe emelkedő sugárzó Krisztus asztrológiailag megfelel a Kos jegyben exaltatióban lévő („emelkedő”) Napnak. /Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium/

ÁPRILIS 9.

–HÚSVÉT HÉTFŐ

Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.

A világias jellegű öntözés, locsolkodás bemutatása voltaképpen kívülesik könyvünk magunkszabta keretein, így csak röviden, egy-két adalékkal utalunk rá. Archaikusabb jellegű tájainkról idézünk, ahol a szilaj szokást még a közösség paraszti formakészsége szabályozta.

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Egyik háromszéki beköszöntő:

„Feltámadt a Jézus, mondják az írások,

Vízöntő hétfűre buzognak források.

Eljöttem hezzátok ifiú létemre,

Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,

Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,

Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.

Virágozzék szépet, ékes virágokat,

Nyerjen az egekben fényes koronákat.”

Az öntözés kétségtelenül a tavaszi lustratio egyik erotikus célzatú változata, amelynek eredete még nem egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is szövődnek bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga sajátos szemlélete és igényei szerint. /Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd/

ÁPRILIS 10.

– NEMZETI RÁKELLENES NAP

A Magyar Rák Liga 1993-tól minden évben NEMZETI RÁKELLENES NAPot szervez április 10-én dr. Doblinger Gyula (1849–1937) sebész, egyetemi tanár születésnapján, aki 1902-ben megalakította az első Országos Rák Bizottságot. A nap célja, hogy a társadalom minden rétegét – az egyént is – bevonják a rák elleni küzdelembe, felébresszék a felelősséget önmaguk iránt.

– A BUDAPESTI PASTEUR INTÉZET MŰKÖDÉSÉNEK MEGKEZDÉSE – 1890

A veszettség elleni szérum előállításával, az oltással és a beoltottak kezelésével foglalkozó intézetet 1890-ben Hőgyes Endre létesítette az orvosegyetem általános kór- és gyógytani intézetéhez kapcsolódva az Üllői út 26. szám alatti központi egyetemi épület földszintjén. 1904-ben innen költözött az intézmény a Rákos (ma: Hőgyes Endre) utca 7–9. számú házba, ahol 100 ágyas kórházi részleggel bővült. Az intézet jelentősége a két világháború közötti időszakban egyre csökkent, mert lehetővé vált szállítható szérumok előállítása és így a betegeket vidéken is tudták gyógyítani, a szérumok előállítását pedig termelő vállalatok vették át. A Pasteur Intézet 1942-ben szűnt meg, épületét más egyetemi intézmények foglalták el.

ÁPRILIS 11.

– JÓZSEF ATTILA SZÜLETÉSNAPJA – 1905; A KÖLTÉSZET NAPJA MAGYARORSZÁGON

JÓZSEF ATTILA (Bp., 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.): költő.

Apja 1908-ban elhagyta családját. Nevelőszülőkhöz adták, majd a Ferencvárosban a lumpenproletárlét határmezsgyéin éltek, édesanyja rákban halt meg. József Jolán férje, Makai Ödön ügyvéd lett József Attila gyámja, Makóra került gimnáziumba. Megismerte Juhász Gyulát, az ő segítségével és előszavával megjelent első verskötete (Szépség koldusa). 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar–francia szakára iratkozott be, de Tiszta szívvel című verse miatt összeütközésbe került professzorával, Horger Antallal. 1926–27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta; tagja lett az anarchista-kommunista szövetségnek. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával, Babits Mihályhoz is eljutott, ő azonban nem viszonozta közeledését. Elnyerte Kosztolányi Dezső segítő barátságát. 1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól. Élettársa Szántó Judit volt, nagy szegénységben éltek, részben Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. Szociáldemokrata és liberális körökkel talált kapcsolatot, és antifasiszta egységfronttörekvéseket képviselt. 1935-ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól. A Szép Szó egyik szerkesztője lett, felújult kapcsolata Vágó Mártával. A Baumgarten-alapítványtól segélyt, majd jutalmat kapott. Nagyon fáj című kötete sem hozta meg – főként közönségsiker viszonylatában – a várt elismerést. 1937 tavaszán megszerette Kozmutza Flóra gyógypedagógus pszichológust, házasságot remélt, de idegzete mindinkább felmondta a szolgálatot. 1937. december 3-án a szárszói állomáson induló tehervonat kerekei alá feküdt. 1938-ban posztumusz Baumgarten-díjjal, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Költészete kezdetben a Nyugat hatását mutatja, majd a harmincas évek elején forradalmisággá erősödött, tudatos politikai szemlélet jellemzi (Szocialisták, Tömeg, A város peremén, Mondd, mit érlel …). Az avantgárd különböző irányaival kapcsolatba kerülve részben elemi erejű változások közeledéséről (Nem én kiáltok), részben a modern nagyváros ellentmondásos világáról ad képet (Szép nyári este van, Tüntetés), részben ősi igézések, népdalok és sanzonok, máskor mesék vagy zsánerképek hagyományosabb szemléleti elemeit társítja merész, esetleg éppen bizarr asszociációkkal (A hetedik, Klárisok, Proletárdal, Áldalak búval, vigalommal, Medáliák, Medvetánc) Néha a szelídséget hirdeti (Tanítások), ismételten megszólal azonban soraiban a szociális lázongás is (Tiszta szívvel, Végül). Nem vesztette el azonban figyelmét az élet parányi mozzanatai iránt sem (Látod?, Hangya). Erősödött benne az elidegenedés kínzó érzése (Mióta elmentél, Zuzmara, Óh szív! Nyugodj!, Reménytelenül). 1933-tól alkotta meg összetett szemléletű, hagyományosabb és avantgárd sajátságokat ötvöző verseit, melyekben egyszerre van jelen a világgal való ösztönös kapcsolattartás és a szigorú, önelemzésre is kész tudatosság. Az érzelmi reagálásokban is gazdag nyelvi anyagot erőteljes motívumszerkesztés fogja egységbe (Téli éjszaka, Óda, Eszmélet, Alkalmi vers a szocializmus állásáról, „Költőnk és Kora”). Fontos szerepet kapnak a különféle tájak, nemegyszer kozmikus összefüggésekben (Falu, Tiszazug, Külvárosi éj, Tehervonatok tolatnak…, Elégia). Vissza-visszatérően fejezi ki a fájdalom végleteit: szerelmeinek viszonzatlanságát (Nagyon fáj), anyja elvesztését (Kései sirató), máskor eltávolodva az egyedi élményforrásoktól (Egy kisgyerek sír, Kiáltozás). Megfoghatatlan bűnök terhével küzd (A bűn, Én nem tudtam, Tudod, hogy nincs bocsánat, Kiáltozás); erősen befolyásolta a freudi szemlélet (Amit szívedbe rejtesz, „Költőnk és Kora”). Szemléletén Bergson „teremtő fejlődés elve” is érezteti hatását (Eszmélet); a semmivel való szembesülése az egzisztencializmus hatását hozza felszínre költészetében (Reménytelenül, Semmi, Ki-be ugrál…, Tudod, hogy nincs bocsánat). Korai, naiv istenélménye is ilyen szemléleti változások jegyében alakult át (Bukj föl az árból, Az isten itt állt a hátam mögött). Különböző bölcseleti tényezőknek egyazon művön belüli érvényesítésére is több ízben ad példát (Alkalmi vers a szocializmus állásáról, A Dunánál, Eszmélet, A város peremén). Radikálisan demokratikus társadalomszemléletét életének utolsó éveiben is értékes versekben fejezte ki (Thomas Mann üdvözlése, Levegőt!, Hazám). Az ember önmegalkotásának feladatát is társadalmi összefüggésben szemléli (Két hexameter, Kész a leltár). A derű, az életörömre vágyás kései szerelmi ciklusait is át tudja hatni (Flóra). Magas művészi szintet képviselnek önmegszólító versei (Tudod, hogy nincs bocsánat, Karóval jöttél).

– MÁRAI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA – 1900

MÁRAI SÁNDOR (Kassa, 1900. április 11. – San Diego /USA/, 1989. február 21.): író, költő, újságíró. Gimnáziumi tanulmányait Kassán és Eperjesen végezte, majd a fővárosba ment, és Török Gyula mellett dolgozott a Budapesti Naplónál. 1919-ben cikkei jelentek meg a Vörös Újságban, versei a kassai lapokban. 1919 októberében apja jóváhagyásával Bécsen át Berlinbe, majd Frankfurtba költözött, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson. Munkatársa volt a Frankfurter Zeitungnak. Rendszeresen küldte haza magyar nyelvű tárcáit, elbeszéléseit és fordításait a kassai lapoknak Franz Kafka első magyar fordítója, s az elsők között írt is róla. Kapcsolatot tartott Füst Milánnal és Komlós Aladárral. 1923-ban feleségül vette Matzner Ilonát (Lola); Párizsba költöztek; innen is rendszeresen írt a német lapokba. Az 1925-ben megindult Újság című napilapban, jelentek meg leggyakrabban írásai; mint a lap párizsi levelezője küldte tudósításait, majd a polgári liberális szellemiség nagyhatású szószólója lett. 1927-ben lapjának megbízásából hosszabb közel-keleti útra indult, élményeiből született az Istenek nyomában című útirajz. 1928-ban hazaköltözött.

Első regénykísérlete Bécsben jelent meg (A mészáros, 1924), tartósan azonban csak a húszas évek végétől kezdett e műfajjal foglalkozni. Önvallomásainak tanúsága szerint a valóság és a fikció feloldása jelentette számára a legnagyobb nehézséget. Nagy hatást tett szemléletére Thomas Mann, akit még Németországból jól ismert, és Krúdy Gyula álomvilága. Első igazán sikeres regényeiben a konvenciók elleni lázadás lehetőségeit és bukását ábrázolta, lélektani igénnyel. 1930-ban barátaival együtt az a terv foglalkoztatta, hogy a népszerű francia Marianne példájára megindítják a Nyugat ellenfolyóiratát. 1933-ban lapja Berlinbe küldte; itt nyomon követte Hitler hatalomátvételét. Hitelesen és példás bátorsággal számolt be a nácizmus valóságáról; a Messiás a Sport-palastban (1933) az egyik legremekebb magyar antifasiszta írás s egyben Hitler-paródia. 1934-ben megjelent élete fő művének, az Egy polgár vallomásainak első kötete; egyszeriben a magyar próza élvonalába került. Kosztolányi Dezső halála után Márai Sándor a Pesti Hírlap munkatársa lett, Vasárnapi krónikái (kötetben 1943) keresettek voltak. 1941-ben Kassa visszacsatolása után ellátogatott szülővárosába, tapasztalatairól „őrjáratában” számolt be; Kaland (1940) című darabjának sikere után Vojnits-díjat kapott. 1942-ben az MTA levelező, 1945-től rendes tagja. A II. világháború utolsó éveit visszavonultságban töltötte, jórészt irodalmi tevékenységének élt. Megállás nélkül írta Naplóját (1946). A főváros ostroma elől Leányfalura menekült. 1945–46-ban nagyobb nyugat-európai utat tett. Hazatérve adta ki Sértődöttek (1947–48) című regényét, harmadik kötetét azonban bezúzták. 1948-tól haláláig emigrációban élt. 1957-ben amerikai állampolgár lett. A nyugati magyar irodalom csoportosulásaiban nem vett részt. Idejének java részét megosztotta Európa és az USA között. Utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte. Felesége és fogadott fia halála után élete utolsó éveit, betegen, magányosan élte. 1989-ben posztumusz visszaállították MTA tagságát. 1990-ben Kossuth-díjat kapott. Bár tehetséges lírikusnak indult, költészetét maga is kicsit szkeptikusan szemlélte. A Verses könyvben (1945) azonban kitűnő versek is akadnak, a Halotti beszéd (1950) pedig a magyar líra kiemelkedő remeklése, a hazátlanság és a kivetettség fájdalmának kivételes hitelű megszólaltatása. Cikkeiben azt a hagyományt követte, melyet Kosztolányi Dezső képviselt a legmagasabb színvonalon, szinte minden jelentős kulturális eseményhez hozzászólt, s figyelemmel kísérte az európai politikai élet változásait is. Szemléletét a liberális hagyomány hatotta át, szívósan küzdött a polgári életértékek megmaradásáért. Színművei közül a Kalandot a Nemzeti Kamara Színház mutatta be, A kassai polgárokat (1942) a Nemzeti Színház. Regényei közül A zendülők (1930), az Egy polgár vallomásai (1934), a Féltékenyek (1937) és a Sértődöttek (1947) alkotják az egyik sort. Ezekben a polgár szerepe mellett tesz hitet, s nagy erővel ábrázolja az erőszak és a tömegszellem romboló hatását. Élete végén A Garrenek műve (1–2, 1989) címmel rendezte őket ciklussá (a Sértődöttek bezúzott kötetével együtt), így is jelezve összetartozásukat. Regényei között igazi stílusbravúrok is akadnak, mint a Szindbád hazamegy (1940) és a Vendégjáték Bolzanóban (1940). Külföldön a közelmúltban legnagyobb sikert A gyertyák csonkig égnek (1942) című kisregénye aratott. Külön fejezetét alkotják életművének Naplói, ezekben fél szemmel már utókorára tekintve értelmezte a művészetet, ismételten szembeszállva a tömegkultúrával, a reklámmal és a giccsel, különös erővel fogalmazva meg életének vezérgondolatát: a művész sosem lehet áruló.

– AZ ÁPRILISI TÖRVÉNYEK SZENTESÍTÉSÉNEK NAPJA – 1848

1848. március 15-ét követően felgyorsultak az események. Az utolsó rendi országgyűlés két hét alatt lefektette az új, polgári Magyarország alapjait. A törvényeket a király – ünnepélyes külsőségek között – április 11-én szentesítette. Az áprilisi törvények rendelkeztek a független felelős magyar minisztérium felállításáról (III. tc.), az évenként összehívandó népképviseleti országgyűlés rendjéről (IV–V. tc.), Magyarország és Erdély uniójáról.( VII. tc.), a közteherviselésről (VIII. tc.), az úriszék, a papi tized megszüntetéséről (XI. tc. XIII. tc.), hitelintézetek felállításáról (XIV. tc.) és az ősiség eltörléséről (XV. tc.). A törvények között szerepelt számos további polgári törvénycikkely, amely a sajtóra, a vallásra, az egyetemre, a színházra vonatkozik. A törvénykönyv azonban – minden erénye mellett– sok kérdést nyitva hagyott. Nem rendezte, nem rendezhette egyértelműen Magyarország Ausztriához fűződő viszonyát, nem fejezte be a parasztság terheinek felszámolását, és nem készült a kor követelményeinek megfelelő nemzetiségi törvény sem.

ÁPRILIS 12.

– A MUHI CSATA EMLÉKNAPJA – 1241

1242. április 12-én Muhi mellett ütközött meg IV. Béla magyar király az országra támadó hatalmas tatár erőkkel.

A néhány évtized alatt világméretű hatalommá növekedett mongol birodalom támadása voltaképpen nem érte váratlanul Magyarországot. 1223-ban az alánok, a kunok pusztulásáról, majd az egyesült orosz-kun haderő verségéről, a Kalka menti csatáról is érkezett hír. 1239-ben a kun fejedelem (Kötöny, Kuten vagy Köten néven) maradék népével bebocsátást kért az országba, felvéve a keresztény hitet. 1240/41 telén elesett Kijev is. Magyarországon ekkor indult csak meg a kétségbeesett készülődés. 1241 márciusában a magyar határőrséget legyőzték a tatárok és a Vereckei-hágón át betörtek az országba. IV. Béla Pestre gyűjtötte össze a hadait. Közben a kunok pusztítva kivonultak az országból, mivel a magyar főurak – igaztalanul – a tatárokkal való összejátszással vádolták meg őket.

A maradék magyar haderő a Sajó partján, Muhinál véres, megsemmisítő vereséget szenvedett: 1242. április 12-én hajnalban a 20-25 ezer főt számláló sereget bekerítették Batu kán seregei. A király is csak nagy nehézségek árán tudott megmenekülni. Ezután kezdődött az a hatalmas vérontás, amelyet a magyar nyelvi emlékezet tatárdúlásnak, tatárjárásnak nevez. 1242 januárjában a tatárok átkeltek a Dunán. A pusztításnak egyedül a jól megerősített kővárak tudtak ellenállni, mint pl. Pannonhalma vagy Esztergom. Az egyik sereg a magyar királyt vette üldözőbe, aki végül Trau (Trogir) váráig menekült. A kétségbeejtő helyzetben a tatár seregek azonban váratlanul kivonultak az országból vélhetően azért, mert teljesítették feladatukat: Megfélemlítették és kifosztották a hódításra kiszemelt országot. A mongol birodalom bomlásának köszönhetően nem került sor második támadásra, amellyel végleg alávetették volna Magyarországot.

A történészek körében ma is vita tárgya, hogy mit jelentett az ország számára a tatár pusztítás. Az egykorú források arra engednek következtetni, hogy szinte csoda, hogy újrakezdődött az élet Magyarországon. Ennek az újrakezdésnek fontos szerepelője a hazatérő király, IV. Béla, „a második honalapító.”

– AZ ŰRHAJÓZÁS NAPJA1961. április 12-én a Szovjetunióban Földkörüli pályára bocsátották a világ első embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Gagarin repülő őrnaggyal. Erre emlékezik AZ ŰRHAJÓZÁS NAPJA.

ÁPRILIS 14. – TÓTH ÁRPÁD SZÜLETÉSNAPJA – 1886

TÓTH ÁRPÁD (Arad, 1886. április 14. – Bp., 1928. november 7.): költő, műfordító, újságíró.Debrecenben nőtt fel, 1905-től magyar–német szakos hallgató a budapesti egyetemen. Verseit debreceni lapokon kívül A Hét, a Vasárnapi Újság , 1908-tól a Nyugat is közölte. 1909-ben anyagi gondok miatt abbahagyta tanulmányait, visszament Debrecenbe, helyi lapok munkatársa lett. Tüdőbaját hegyvidéken próbálta gyógyítani. 1913-ban Budapesten keresett megélhetést, 1917-től az Esztendő segédszerkesztője. Hatvany Lajos támogatásával szanatóriumokban keresett gyógyulást; megnősült. 1918-ben a Vörösmarty Akadémia titkára, 1921-ben Az Est munkatársa lett. Tüdőbaja okozta korai halálát.

Költészetének alaphangja a szomorúságé. Versei impresszionista, preraffaelita-szecessziós sajátságok, a szimbolizmus, a romantika és bizonyos fajta kisrealizmus ötvözetei. Nagy szerep jut bennük a hasonlatoknak. Szembefordult az I. világháború emberpusztításával; erősödött békevágya; olykor végletesen tragikus mellékhangokat is megütött (Elégia egy rekettyebokorhoz). Sorait gyakran a rezignáció, máskor finom irónia árnyalja, ritkán játékosság frissíti (Józanul és fantáziátlanul; Jó éjszakát!; Láng; Az öröm illan; Rímes, furcsa játék). Szerelmi lírája az Esti sugárkoszorú egyéni stílusötvözetében teljesedett ki; e versei életszeretetének legerőteljesebb megnyilatkozásai. Lírájának szomorúságát személyes élményvilága: betegsége, elfáradása, a társadalmi tülekedésben való elmagányosodása magyarázza (Lélektől lélekig; Isten törött csellója, hallgatok; Isten oltó kése). Műfordító munkássága kiemelkedő; Babits szerint „a legszebb magyar vers” Shelley Óda a nyugati szélhez című költeménye Tóth Árpád fordításában. Nemzedéktársainál nagyobb mértékben törekedett az eredetihez igazodni. Babits Mihállyal és Szabó Lőrinccel megalkották a magyar Baudelaire-kötetet, A romlás virágait (1923). Novelláinál értékesebb kritikusi és publicisztikai tevékenysége.

ÁPRILIS 15.

–FEHÉRVASÁRNAP

Fehérvasárnap, Magyaregres református népének ajkán kishúsvét szorosan a húsvét ünnepköréhez tartozik. Nevét (Quasi modo geniti infantes, dominica in albis) eredetileg onnan vette, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ekkor vetették le fehér ruhájukat. Keresztszüleik ilyenkor föltétlenül megvendégelték őket, utalással a királyi ember lakomaszerzéséről szóló evangéliumi példázatra (Máté 22. 1-14.) is, az évfordulókon pedig ajándékokkal, elsősorban a húsvéti eulógiával emlékeztették őket a nevezetes eseményre: a keresztség szentségében való újjászütetésükre.

Később, amikor a katekumenátus megszűnt, és már az újszülötteket is megkeresztelték, ezen a napon történt hazánkban – adatok híján tisztázhatatlan előzmények és kezdeményezések után – a házasok, illetőleg a házasulandók között a leendő keresztkomáknak, keresztszülőknek kiszemelése. A magyarság körében, több hagyományőrző tájunkon legújabb időkig élő komálás, komatálküldés, mátkálás ennek az ókeresztény liturgikus képzetkörnek laikussá vált maradványa, amely egyébként lényegében ősrégi primitív szokásokban is gyökerezik. Innen a hahóti mátkavasárnap elnevezés. /Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd/

Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében. /Biblia – Jn 20,19–31 – Jézus megjelenik a tanítványoknak

Szent István Társulati Biblia/

– REMÉNYI ANTAL SZÜLETÉSNAPJA – 1825

Észak-Amerika egyik földrajzi felfedezője, REMÉNYI ANTAL (Miskolc, 1825. ápr. 15. – Budapest, 1912. nov. 28.) jogi tanulmányokat végzett és ügyvédi gyakorlatot folytatott, azonban az 1848-as forradalom kitörésekor beállt közhonvédnek, végigküzdötte a szabadságharcot, végül Klapka György tábornokkal emigrált. Rövid ideig Londonban élt, majd Amerikában települt le 12 évre. Tevékenyen vett részt az amerikai kontinens tudományos feltárásában. 1853-ban tagja volt a Mississippi felső folyásának feltárását végző expedíciónak és az indiánok között néprajzi adatgyűjtést végzett. Etnográfiai kutatásokat folytatott Kaliforniában, Panamában és az afrikai Libériában is. 1861-ben hazatért és folytatta jogi pályáját. Később hivataláról lemondva minden idejét gyűjtéseinek feldolgozásával és publikálásával töltötte. Földrajzi, történelmi és közgazdasági tárgyú tanulmányai a kor szakfolyóirataiban jelentek meg. Könyvet írt a dunai hajózás történetéről, a szent szövetség hadjáratáról Szolimán ellen; Kolumbusz-életrajza kéziratban maradt, viszont az ő fordításában látott napvilágot Nelson életrajza.

ÁPRILIS 18.

– NÉMETH LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA – 1901

NÉMETH LÁSZLÓ (Nagybánya, 1901. ápr. 18. – Bp., 1975. márc. 3.): író, esszéista, műfordító. Németh László szemléletére mélyen hatott a „választott szülőföld”, apjának szilasbalhási parasztbirtokos rokonsága. 1919-ben, érettségi után magyar–francia szakos bölcsész volt, 1920 tavaszán azonban átiratkozott az orvoskarra. 1925-ben elvégezte az egyetemet, a Szent János Kórház cselédkönyves orvosa lett; házasságot kötött Démusz Ellával. A Nyugatban megjelent pályadíjnyertes novellája, a Horváthné meghal. Fogorvosi rendelőt nyitott. 1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye (Emberi színjáték). Babits barátságába fogadta, Németh László a Nyugat vezérkritikusa lett. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott; díját azonban – Hatvany Lajos támadása miatt – visszaadta. 1932-ben szakított Babitscsal és a Nyugattal; kiadta egyszemélyes folyóiratát, a Tanút. 1934-ben Fülep Lajossal és Gulyás Pállal megindította a Választ; a Rádióban az irodalmi osztály vezetője, a Magyarország cikkírója lett. A háborús években a Kelet Népének, Zilahy Hídjának és a Magyar Csillagnak a munkatársa. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe (1940). Illyéssel a Népi Művelődési Intézet szellemi irányítója, a Válasz munkatársa. 1947-ben megjelent Iszony című regénye. Az ötvenes években némaságra volt ítélve, csak műfordításai jelenhettek meg. 1954-ben súlyosan megbetegedett; betegségéről vezetett naplóját, önmegfigyeléseit adta ki Levelek a hipertóniáról címmel. Galilei c. drámáját 1956. okt. 20-án mutatta be a Katona József Színház. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta. Utolsó alkotói korszakában Sajkódon rendezte be írói műhelyét. Agyvérzés vetett véget pályájának. Életműve négy alapforma: tanulmány, regény, dráma és önéletírás rendszere. Értekező prózájának három műfaja és korszaka: a kritika, az esszé és a tanulmány. Az esszéíró a tárgykört az irodalmon túli területekre (történelemre, tudományra, ideológiára, pedagógiára) is kiterjesztette. A tanulmányszerző ereje a kettős megközelítés: a strukturális és történeti elemzés egymásra vetítése. Eleinte inkább a portré, 1945 után a tudománytörténet vonzotta (Berzsenyi, 1938; Szekfű Gyula, 1940; Széchenyi, 1942; Sajkódi esték, 1961). Regényeiben a realizmus klasszikus hagyományát a gide-i, prousti modern tudatregény esztétikájával keresztezte. Fő problémájuk az emberidegenség és szolgálaterkölcs ütközése és feloldási kísérlete. Az egyik változat az „üdvtörténet” a fejlődésregény foglalatában, középpontban a „szent”, a „hős” alakjával (Emberi színjáték, 1944; Utolsó kísérlet, 1969; Égető Eszter, 1956). A másik típus a „lélekmonódia”, mely a világból kiszigetelődő ember, a „szörnyeteg” belső állapotrajzára, szoborszerű jellemére összpontosít (Gyász, 1935; Iszony, 1947). Az Irgalomban (1965) e két irány egybefonódik. Műfaji tekintetben mindegyik a társadalmi, lélektani, mitológiai és lírai regény határesete.A dráma Németh László számára kelepcehelyzetekben a katarzis esélye, a válság öntisztulása. Követi a klasszikus görög dráma lényegre szorítottságát, de a végzetet az embertermészettel azonosítva humanizálja. Társadalmi drámáiban a szociális bűntudat és édenalapító törekvés összeütközését, a cselekvési lehetőségeitől megfosztott, a családi „jó érzések hínárjában” vergődő értelmiségi ember vívódását jelenetezi (Villámfénynél, 1936; Papucshős, 1934; Mathiász-panzió, 1940–45; Szörnyeget, 1953; Nagy család, 1962–64). Történelmi drámáiban az igazságkereső hőst állítja szembe korának kicsinyességével, értetlenségével, valamint önnön emberi gyengeségével (VII. Gergely, 1939; Széchenyi, 1946; Galilei, 1953; Az áruló, 1954; A két Bolyai, 1961; Gandhi halála, 1963). Németh László a XX. századi magyar próza megújítója s különösképp az esszében és regényben európai szintű művelője.

– AZ ELSŐ BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR MEGNYITÁSA – 1925

  A Budapesti Nemzetközi Vásár „őse” az 1906-ban a Vigadó egyik helyiségében megrendezett Márciusi Vásár volt, amely a hazai termékek vásárlását és fogyasztását szorgalmazó „Tulipán Mozgalom” kezdeményezésére jött létre és lényegében árumintavásár volt. 1907-től a városligeti Iparcsarnokban rendezték meg, mint Tavaszi Vásárt. 1912-től a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vette át a rendezést, 1918-tól pedig a vásár nemzetközi jellegű lett és neve Keleti Vásár-ra változott. 1925-től kapta meg ettől kezdve végleges nevét, a Budapesti Nemzetközi Vásárt. A vásár kiállítói és látogatói között egyre nőtt a külföldiek száma. Ezt segítette elő a nemzetközi vásárigazolvány bevezetése, amely utazási és vízumkedvezményekkel járt. A belföldi látogatók pedig 1933-tól úgynevezett „filléres” vásár-vonatokat vehettek igénybe. 1930-ban 530 000 látogatót számláltak; a II. világháború alatti területi visszacsatolások következtében 1 300 000-re nőtt a látogatók száma. 1935-től a rendezésbe bekapcsolódott a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége. A vásárok rendezését már 1947-ben folytatták, először csak Őszi Vásárt rendeztek, majd évente kettőt: tavasszal és ősszel is. 1993-tól a hagyományos BNV megszűnt; évente többfajta szakvásár váltotta fel.

ÁPRILIS 19. – ZSOLNAY VILMOS SZÜLETÉSNAPJA – 1828

A világhírű, nevével fémjelzett kerámia kifejlesztője és gyártója, ZSOLNAY VILMOS (Pécs, 1828. ápr. 19. – Pécs, 1900. márc. 23.) tanulmányait a bécsi Polytechnische Institutban végezte. Az apja által alapított gyárat bátyjától vásárolta meg. Az Első Pécsi Czement, Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára tűzálló tégla, épületdíszítő terrakotta termékeket és mázas edényárut készített. Az újdonsült gyártulajdonos külföldi szakembereket szerződtetett, tőlük tanulta a technológiát, a műhelytitkokat, de magánúton is tanult kémiát és műszaki ismereteket. Így 1872-től már maga vezette az üzemet. Vizsgálta a környéken előforduló agyagfajtákat, szorgalmasan kísérletezett – olyan sikerrel, hogy az 1878-as párizsi világkiállításon egy addig nem ismert alapanyagból készült, művészi termékekkel állt elő. Az előállítási eljárás lényege az volt, hogy porózus cserépre magas hőmérsékleten olvadó ólommentes mázt vittek fel, a díszítéshez pedig alacsonyabb olvadáspontú, színezett mázt alkalmaztak, amely az égetés során kissé beolvadt az alapmázba. Ezt a többrétegű anyagot nevezték el a korabeli szakemberek porcelánfajansznak. Zsolnay találmányával nemcsak a világkiállítás aranyérmét, hanem a francia Becsületrendet is elnyerte. A díszedény-gyártásban évről évre új formákat, díszítési technikákat fejlesztettek ki. 1884-ben kezdődött a kályhacsempegyártás. Nagy sikert aratott az a samotthoz hasonló, fagyálló, faragással alakítható épületkerámia – a pirogránit –, amelyet az akkoriban induló nagy építkezéseknél tömegesen alkalmaztak. Ma is szép példáját láthatjuk a Postatakarékpénztár, az Iparművészeti Múzeum, a Mátyás-templom, a kassai dóm tetődíszítésénél. A díszítőelemek, dísztárgyak gyártásán kívül a gyár foglalkozott ipari célú termékek, például szigetelőanyagok előállításával is. Az 1890-es években Bartha Vince műegyetemi vegyészprofesszor közreműködésével dolgozták ki az eozinnak nevezett fémfényű mázat különböző színekben; ez az 1900. évi párizsi világkiállításon nagy sikert aratott díszítő anyag manapság is a legnépszerűbbek közé tartozik.

ÁPRILIS 20. – TESSEDIK SÁMUEL SZÜLETÉSNAPJA – 1742

TESSEDIK SÁMUEL, (Alberti, 1742. ápr. 20. – Szarvas, 1820. dec. 27.): evangélikus lelkész, író, pedagógus, az alföldi mezőgazdaság gyakorlati fejlesztője, a lucerna magyarországi meghonosítója. Pozsonyban, Sárospatakon és Debrecenben, majd német egyetemeken tanult, ahol megismerte a filantropisták pedagógiai irányát. Eszméik hatása alatt elsősorban a parasztság helyzetének javítására törekedett. 1780-ban parasztifjak képzésére alapított gazdasági „szorgalmatossági” iskolájában gyakorlati munkával kapcsolta össze a belterjes termelési módszerek elsajátítását. Új rendszerű iskolájában könyvtárt, tanműhelyt és tangazdaságot szervezett, amelyben tanítók és gazdatisztek oktatását is vállalta. 1791-ben országos tanügyi reformtervet terjesztett az országgyűlés művelődésügyi bizottsága elé. Anyagi nehézségek miatt az országos hírűvé vált intézményt 1806-ban végleg be kellett zárnia. Úttörő tevékenységet fejtett ki a korszerű vetésforgó, a szántóföldi takarmánynövények termesztése és az istállózó állattenyésztés elterjesztésében. Kísérleteket folytatott a szikes területek javításával kapcsolatban, elsőként alkalmazta a meszes-márgás talajterítést (digózást). Meghonosította Magyarországon a lucernát, kezdeményező volt a gyümölcstermesztés, a méhészet, a selyemhernyó-tenyésztés terén, szakemberekkel taníttatta a selyemfonást, a gyapjúfonást és szövést. Tevékenysége kiterjedt az egészségügyi teendőkre, pl. tiszta ivóvíz biztosítása érdekében kutak fúrása; továbbá a parasztok táplálkozására, lakásviszonyaira, községrendezésre stb., de az árva- és szegényügy rendezésére is. A keszthelyi Georgikon, amelynek megszervezésében részt vett, és 1817-től elnöke is volt, meghívását is visszautasította és egész életét Szarvas, ill. az Alföld fejlesztésének szentelte.

ÁPRILIS 21/22. – BIKA HAVA

A Bika (Taurus) a Zodiákus talán legszebb csillagképe. A Kost követi, és az Ikreket előzi meg az állatövi sorban. A Bika jegy az április 21/22. és május 21. közötti időszak „védjegye”. A hozzá fűződő mitologikus és tárgyi emlékanyag igen gazdag. Ennek fő oka az lehet, hogy az ókori magaskultúrák felvirágzása kezdetén az évkezdő tavaszpont még a Bikába esett (kb. i.e. 4400–2200 között). Ez az időszak a bikaistenek és tehénistennők tiszteletének virágkora. Amikor a tavaszpont továbbhátrált a Kos csillagképbe, a bikamítoszok értelme is megváltozott. Sok ismert rege a héroszoknak a bikával vívott küzdelméről szól. Ezek egy része a tavaszpont birtoklásáért folyik a régi tulajdonos, a Bika, és az utód, a Kos képviselője között. Az elbeszélő ezekben a történetekben az új korszak pártján áll, ezért a Bika a letűnt világ, immár alvilág képviselője. Egyiptomban ez a harc a Szeth bika és Hórusz napisten között folyik. Persze Hórusz győz – a Szeth-kultusz az ó-birodalom végén lehanyatlik Egyiptomban –, a napisten megölt ellenfelét földarabolja, combját a Sarkcsillaghoz kötözi. A „Marhacomb” csillagkép a mi Göncölszekerünk, amelyet egy római korból való csillagtérképen ugyanolyan kos őriz, amilyen az állatövi jegyek sorában is található. A krétai Minotaurusz-mítosz egyik lehetséges jelentése szintén ez. Thészeusz, a Kos-naphérosz azért megy le a labirintus-alvilágba lecsúszott Bika-Minoszhoz, hogy tőle a tavaszpontot megszerezze, amelyet a fonálgombolyag jelképez: a fonál a Nap útja, a gombolyag a rajta lévő csomópont vagy maga a Nap. A csillagászati korszakváltásra látszik emlékezni a híres bibliai epizód, amelyben a „kosszarvú” Mózes, az új törvények hozója összetöri az aranyborjút, a régi vallás immár tartalmát vesztett, „néma bálvánnyá” degradálódott jelképét.

ÁPRILIS 22. – A FÖLD NAPJA

1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A FÖLD NAPJA célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

ÁPRILIS 23. – SZENT ADALBERT

Adalbert, nyelvújítási azonosítással Béla, szlovákul, csehül Vojtech, németül Albrecht, cseh főúri család sarjadéka (956–997). Magdeburgban, a német-római császárság keleti missziós középpontjában tanult. Itt barátságot kötött Ottó herceggel, a későbbi II. Ottó császárral. Belépett a római S. Alessio bencései közé. Az örökvárosban tanácsadója volt III. Ottónak: várták a millenniumot, az első keresztény ezredévet, Krisztus új eljövetelét. Ez a hiedelem határozta meg életüket, terveiket is, így a birodalom szomszédságában élő pogány népek megtérítését és felajánlását. Adalbert a csehek, magyarok, lengyelek, poroszok között végzett missziós munkát. Amikor hazánkban térített (992–994), megkeresztelte Géza fejedelmünket és fiát, Vajkot. A poroszok között szenvedett vértanú-halált (997 április 23). Azonnal szentként tisztelték. Ereklyéit Prágában, Esztergomban és a római S. Bartolommeo templomban őrzik. István király őt választotta az esztergomi főegyházmegye máig tisztelt védszentjének (pius patronus ecclesiae Strigoniensis), és nevére székesegyházat épített (1010), amelynek később a Nagyboldogasszony-dedikáció mellett is társpatrónusa maradt.

ÁPRILIS 24. – SZENT GYÖRGY NAPJA

A légiónyi katonaszent legnevezetesebbje Kis-Ázsiában született a legenda szerint, és Palesztinában halt mártírhalált Diocletianus alatt. A IV. századból már tudunk kultuszáról, amely a keresztény légionáriusok révén terjedt el a birodalomban. Előbb a görög részeken, nyugati tisztelete csak a XIII. században vált általánossá. A keleti egyházban Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorral a nagy katonaszentek közé tartozik. Közöttük is ő a „zászlótartó”, hiszen Konstantinápoly védőszentje volt, s az Athosz-hegyi Festőkönyv előírása szerint képének minden templomban ott a helye. A cári birodalom, Bizánc szellemi örököse, Györgyöt a címerébe emelte, s később a legmagasabb katonai rendjelet (györgykereszt) róla nevezte el. Rómában az V. században már temploma volt, a frank Meroving királyok (448?–751) ősatyjuknak vallották. Különös tekintélyre tett szert a Brit-szigeteken. Oroszlánszívű Richárd saját védszentjének választotta, 1222-től pedig Anglia hivatalos patrónusa lett. Jelvényét – fehér, illetve ezüst alapon vörös kereszt – a legelőkelőbb angol rend, a térdszalagrend viseli (alapítását 1345-re teszik), s a brit lobogó is a skót andrás- és az angol györgykereszt kombinációja. A lovagkorban tisztelete általánossá vált, más lovas szentekkel együtt. /Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium/

ÁPRILIS 24. – JÉKELY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1913

JÉKELY ZOLTÁN (Nagyenyed, 1913. április 24. – Budapest, 1982. március 19.): költő, író, műfordító.

Áprily Lajos fia. Nagyenyeden, 1916-tól a kolozsvári református kollégiumban, 1929-től, családjának Budapestre költözése után a budapesti református gimnáziumban tanult, 1931-ben érettségizett.1931–35-ben az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti egyetemen magyar–francia–művészettörténet szakon végzett. 1935–41-ben az OSZK munkatársa. 1937-ben Olaszországba és Párizsba utazott, 1939–40-ben római ösztöndíjas volt. 1939-ben Baumgarten-díjat kapott. 1941 tavaszán Kolozsvárra költözött, az egyetemi könyvtár munkatársa lett. 1942-ben házasságot kötött Jancsó Adrienne-nel. 1942 nyarán részt vett a marosvécsi írótalálkozón, tagja lett a Termés szerkesztőségének. 1944–46-ban a Magyar Népi Szövetség hivatalos lapjának, a Világosságnak munkatársa. 1946 augusztusában Budapestre költözött, és 1954-ig az OSZK hírlaptárában dolgozott. 1948-ban a római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. Már kiszedett Álom című verseskötetét betiltották. Az ötvenes években kizárták az írószövetségből, műfordításból élt. 1956-ban helyreállították írószövetségi tagságát, 1957-ben megjelenhettek válogatott versei. 1970-ben és 1979-ben József Attila-díjat kapott. A Nyugat „harmadik” költői nemzedékéhez tartozott. Korai költészete az elmúlás félelméről, a mulandóság szorongató élményéről beszél (Csontjaimhoz), ezt a természet eleven világa és a szerelem ellensúlyozza; verseiben az életöröm is megjelenik (Szép nyári zenekar). Érzékletes képekben idézi föl a főváros, főként Buda: a Városmajor, Zugliget hangulatát (Éjfél Budán, Téli éjszakák), az erdélyi városok és tájak emlékét, élményvilágát (Nagyvakáció az enyedi kollégiumban, Kalotaszegi elégia). Lírája elégikus, Krúdy Gyula „ködlovagjainak” életérzését fejezi ki (Rezeda Kázmér búcsúja). Ihletője az emlék és az álom, de gondolati síkon is megküzd szorongató élményeivel: az erdélyi magyarság tragikus történetével (A marosszentimrei templomban) és azzal a nyugtalansággal, amelyet a törékeny emberi élet és a végtelen univerzum összehasonlítása okoz (Csillagtoronyban).). A „nyugatos” líra és az erdélyi magyar költészet hagyományait követi, hat rá a modern francia költészet is, költői nyelvében a zenei hatásoknak van szerepe. Regényeiben nosztalgikus érzéssel idézi föl ifjúsága erdélyi és budai emlékeit. Kolozsvárra költözve költészete derűsebbé válik, mégis egyre inkább átéli a háború rettenetét (Seol ellen). A 40-es évek végén bontakozik ki elmélkedő hajlama: archaikus, primitív mítoszokat idézve mutatja föl az emberi lét veszélyeztetettségét (Ehnaton álma, Az utolsó szó keresése, Múzeumlátogatás). Tragikus költeményekben fejezi ki kétségbeesését az emberi élet törékenysége miatt (Madár-apokalipszis). Sötét színekkel festi a történelmet (Középkori fametszet), nosztalgikus hangon idézi föl a múltat (A budai Kapisztrán-toronyhoz), elégiákban számol be külföldi élményeiről is (Egy prágai szoborhoz; Emléksorok a milánói dóm falán). Élete végén mind fájdalmasabban vet számot az erdélyi magyarság sorsával. Kiváló műfordító, Dante, Racine, Shakespeare, valamint francia, olasz, német és román költők műveit tolmácsolja. Lefordította Goethe Faustjának első részét, szerepet vállalt Széchenyi István német nyelvű naplóinak fordításában. Regényeiben kalandosan romantikus eseményeket beszél el (A halászok és a halál, 1947; Fekete vitorlás, 1958), ironikus történeteket ad elő (Felséges barátom, 1955; Bécsi bolondjárás, 1963). Angalit és a remeték (1944) című színpadi játéka ironikus tündérkomédia, Fejedelmi vendég (1968) és A bíboros (1969) című drámái az erdélyi történelem eseményeit idézik föl. Esszéiben és tanulmányaiban erdélyi írókról és saját kortársairól rajzol költői színekben gazdag képet.

ÁPRILIS 25. – SZENT MÁRK EVANGÉLISTA

Márk, a négy evangélista egyike, a Bika első dekádjának másik előkelő szentje. Pál és Barnabás apostolokat kísérte volt misszióikon, később Pált Rómába is követte. Zsidó származású volt, eredetileg Johanannak (János) hívták, de mivel nem zsidók között térített, latin nevén (Marcus) vált ismertté. A hagyomány szerint Szent Péter „tolmácsolója” volt, az ő diktálása nyomán írta meg evangéliumát. Állítólag ő volt Alexandria első püspöke, ott is szenvedett mártírhalált április 25-én, húsvét napján (Márk a legkésőbbi szent a naptárban, akinek a névnapja még húsvéttal egybeeshet). Állítólagos maradványait Velence szerezte meg a IX. században, azóta ő a „tenger királynőjének” védőszentje. Attribútuma a szárnyas oroszlán, középkori kommentárok szerint azért, mert evangéliumát Keresztelő Szent János pusztában „bömbölő” kiáltásával kezdi. Márk attribútuma naptári szempontból értelmetlen jelkép, nincs a helyén. Az oroszlán, az apokaliptikus fenevadak egyike az Oroszlán havába illene, Márk helyére pedig Lukács, akinek jelképe a Bika (Ökör). Viszont a román templomokban, amelyekben a négy evangélista állatövi jelképeit szívesen pingálták a keresztboltozat lunettáira vagy a kupola négy csegelyére, már nem a névnapokhoz igazodó sorrendben, hanem égtáji helyeiknek megfelelően ábrázolták őket.

ÁPRILIS 29. – A TÁNCMŰVÉSZET VILÁGNAPJA

1727-ben ezen a napon született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlése kezdeményezte A TÁNCMŰVÉSZET VILÁGNAPJÁnak megtartását. 1982-ben ünnepelték először.

ÁPRILIS 30. – SIENAI SZENT KATALIN

Katalin, vagyis Sienai Szent Katalin, a dominikánusok harmadrendjének tagja (1347-1380), a középkor egyik legnagyobb hatású női szentje. Nagy Lajos királyunkkal is levelezett. Legendája szerint Krisztus őt is eljegyezte, mint alexandriai védőszentjét, sőt szívet cserélt vele, és sebeinek hordozására (stigma) találta méltónak. Élettörténetének, legendájának magyar változata: Szénabeli dicsőséges apáca szűz Szent Katerina asszonynak ő élete, amely az Érdy- és Érsekújvári-kódexben olvasható.[…] Nagytekintélyű alexandriai névadója miatt páratlan népszerűsége ellenére sem tudott különleges kultusza, patronátusa kibontakozni. Újabb ábrázolásaival csak dominikánus templomainkban találkozunk. Kalendáriumi hatásra született népies neve Széna Kata. Ünnepének időjárásából egyes helyeken termésre, kaszálásra következtetnek. /Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium/