Trianon megemlékezés Sződligeten

szodliget-trianon 151

Június 2-án a trianoni békediktátum aláírásának 93. évfordulójára emlékezve, egyben a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Sződligetiek Baráti Köre várta az emlékezőket a község főterére. Az eseményre Zagiba Tibor alpolgármester vezetésével Sződliget felvidéki testvértelepüléséről Jólészről is érkezett delegáció. A rendezvény Goj Motoros Egyesület felvonulásával indult, majd Vesztergám Miklós tárogatós előadása, valamint a Szokolya Dalárda éneke következett.

A megemlékezés ünnepi szónoka Harrach Péter országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezetője volt, aki a Nemzeti Összetartozás Napjának üzenetéről beszélt.  Hangsúlyozta, hogy a Trianon által okozott veszteségen a polgári kormány 2010-es hatalomra jutását követően sikerült enyhíteni. „Kellett az, hogy megadjuk a közjogi nemzet egyesítésnek a lehetőségét, vagyis az állampolgárságot a határon túl élő magyaroknak. Azt hiszem ez olyan lépés volt, ami kilencvenhárom év óta a legjelentősebb lépés. Így teljes jogú magyar állampolgárként léphetnek be az országba, abba az országba, ami ugyan megcsonkított, de mégis az anyaország, és ami a határok átjárhatóságával végül is közös hazánkká vált. De ugyanúgy az ő szülőföldjük is ez a Kárpát-medence és azon kell dolgoznunk, hogy a szülőföldön maradás számukra megvalósítható legyen, ami magyarul nem jelent más, mint az autonómiát.” A KDNP frakcióvezetője hozzátette: a nemzet felemelkedéséhez kevés Trianon napján gyászszalagot tűzni a kabátra, az tesz a nemzet felemelkedéséért, aki gyermeket vállal, magyar árut vásárol, vagy külföld helyett itthon költi el a pénzét.

Az ünnepi műsor a jólészi Cházár András énekkar előadásával folytatódott, majd Csányi János színész, a székesfehérvári színház stratégiai igazgatója Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna: Magyar hitvallás („Hiszekegy”) c. versét tolmácsolta. Ézsiás Péter, a Historica együttes énekese három dalt énekelt, ezt követően Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című versét Poncski Lilla versmondó adta elő.

A rendezvény a téren a Szokolya Dalárda énekével és a Trianon himnusz eléneklésével fejeződött be. A Trianon emlékműnél József Attila: Nem, nem soha című verse Antal József előadásában hangzott el, ahol a megemlékezés koszorúzással zárult.