A sződligetieket szinte sokkolta a hír, hogy az önkormányzat nem kíván a jövőben együttműködni és támogatni a Sződligeti polgárőrséget. A polgármesterhez közelálló honlapon már megismerhettük a polgármester, valamint egy önkormányzati képviselő véleményét, amiben leírják, hogy szakmailag és emberileg nem volt rendben a polgárőrség vezetése. A Sződligetiek Baráti Köre úgy gondolta, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Ellátogattunk Kovács István otthonába.
SZBK: Napok óta „forr” a falu, a közértben, a hentesnél, a kocsmában a polgárőrség és az önkormányzat viszonya a téma. Mindenki találgat. Hogyan lett a „biztonságos település”-ből „polgárőrmentes” település. Még mielőtt ebbe belemerülnénk, kérlek, Pisti mesélj magadról, a polgárőr múltadról.
K. I: A Sződligeti polgárőrség 1997-ben alakult 40 taggal, sződligeti lakosokból, arra, hogy saját szabadidejüket feláldozva Sződliget közbiztonságáért – ha tudnak – tegyenek valamit. Ennek a szervezetnek a felettes szerve a megyei közgyűlés, vagy a bíróság. Ez egy önállóan működő civil szervezet, párt- és politikamentes az alapszabályzata szerint. A kezdetektől vezetője vagyok a polgárőrségnek, immár 14 éve. Dicsekedhetek BRFK Főkapitányi jutalommal, pedig nem vagyok rendőr, és OPSZ arany éremrend fokozattal, 6 éve autóvadászként is tevékenykedek. Csúcsom 2010-évben 801 forgalomból kivont autó, 411 lejárt műszakis autó, 16db körözött autó, 16 körözött személy.
SZBK: Ez hogyan működik? Mármint az autóvadászat.
K. I: Rendőrautóval. Egy nagyon komolyan felszerelt autóval. A kamerát ráirányítjuk a rendszámra, a komputer azonosít és intézkedünk. Nagyon szabályosan kell, hisz egy kis hiba és már is jogszerűtlen intézkedés lesz belőle. 6 éve szinte mindig elsők vagyunk. Kitartással és szaktudással. Mögötted a polcon a trófeák egy része. (Képeken)
SZBK: Térjünk át Sződligetre. Mi történt? Valamikor nagyon jó viszony volt a polgárőrség és a Tiszta forrás civil szervezet között. Csak egy példát említek: KRESZ nap.
K. I: Igen a KRESZ nap. A legnagyobb sikerünk és egyben a jelenlegi helyzet oka. Ez a rendezvény közös ötlet volt valamikor. A Tiszta forrással megszerveztük, nagyon sikeres volt. De jöttek a választások. A KRESZ nap nem választási rendezvénynek indult! Igen, fellázadtam, hogy a KRESZ napon a Tiszta forrás mindenféle reklámot tesz ki. Készítettem egy olyan programot, amiben volt ügyességi kerékpározás, határőrök, kommandósok. Rendőrök, ismerősök és a barátaim az én hívószavamra jöttek. Utolsó este tudtam meg „Sződligeten Élni jó” feliratú pólót kapnak az induló gyerekek. Az ismerőseim nem ezért jöttek. A következő évben a sárga mellény volt, mint szervezők voltunk mi ott, nem azért, hogy a Tiszta forrást reklámozzuk. Azóta nem felhőtlen a viszony. Azóta szálka vagyok, mind a polgármester, mind az önkormányzati képviselők szemében. Olyan levelezés van a birtokomban, ahol arról beszélnek, hogy a többi polgárőrt rá kellene venni, hogy nélkülem folytassák a munkát, vagyis hogy csak akkor tudnának együttműködni, ha engem leváltanak, egy civil szervezet törvényesen megválasztott elnökét, agyrém. A polgármesternek pedig nem az a válasza, hogy rendre utasítja képviselőtársát, hogy azért ezt nem kellene, hanem teret enged ennek.
SZBK: az önkormányzat hivatalos honlapjáról a 2011. szept.30-i rendkívüli képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből idézek egy határozatot:
„Sződliget Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Sződligeti Polgárőr Szövetséggel 2010. december 20-án kötött Támogatási és Együttműködési szerződést, közös megegyezéssel megszünteti és felkéri a polgármestert, hogy azonnali hatállyal intézkedjen Sződliget község közbiztonságának civil felügyeletének megszervezéséről.”
Erről mi a véleményed?
K. I: Ez egy vicc, nem tudom miből gondolták, hogy én kérem az együttműködési szerződés felbontását. Ha nem vagy jelen, az milyen közös megegyezés?
SZBK: Várj Pisti. Először is mennyi pénzről van szó?
K. I: Egy évre 180 ezer forint támogatásról, két részletben. Az első 90 ezret már megkaptuk a második júliusban lett volna esedékes.
SZBK: Ez az összeg sok, vagy kevés? Mire elég?
K. I: Számoljunk: 180 ezer osztva 12-vel, akkor havonta 15 ezer forint. A szerződés szerint hetente háromszor kell éjszaka járőrözni, ami azt jelenti, hogy egy hónapban tizenkétszer. Vagyis durván egy éjszakára 1200 forint támogatást ad az önkormányzat. Gondolj, bele mennyibe kerül egy liter benzin? Kb. annyira elég hogy, beindítsam az autót, a saját autómat. Akkor még egy szót sem szóltam a nappali riasztásokról.
SZBK: Mire gondolsz? Milyen nappali riasztásokra?
K. I: Kérdezd meg a polgármestert, alpolgármestert, jegyzőt hányszor szólnak, hogy árusok vannak, meg kéne nézni, vagy az önkormányzat nevében hagymát visznek ki, nézzétek meg. Román árusok miért nincsenek Sződligeten? Mert abban a pillanatban, ahogy megjelennek, felszólítjuk őket uraim, hölgyeim cókmók hátra, két lehetőség van: vasút, buszmegálló, vagy rendőrség áruelkobzás, és elkísérjük őket odáig. Nincs az, hogy csöngetgetés, mint más községekben. Emellett még nem beszéltem az önkormányzati ünnepségek, rendezvények biztosításáról. Télen falopások, majd lehet menni a bíróságra. Rengeteg feladat van.
SZBK: Akkor ez a pénz csak egy töredéke az egy éves költségeknek. Honnan van a többi?
K. I: Az egy külön dolog, más kérdés. Kapunk néhány lakótól és amit én saját magam „koldulok”.
SZBK: Térjünk vissza az előterjesztésre, illetve a határozatra.
K. I: Mondtam az egy vicc. Én kértem, hogy ne utalják a második félévre esedékes 90 ezer forintot. Az okról már beszéltünk. A képviselők és a polgármester arról levelezett, hogyan lehetne engem félre állítani. Gondolj bele.
„Sződliget területén hetente minimum 3 éjszakai járőrszolgálat teljesítése, melyet nyilvántartás vezetésével igazol” nem teljesülnek.
Ha a Polgárőrséget támogatja az önkormányzat 90 ezer forinttal és azt mondja, számoljak el, írjam le neki, hogy mire költöttem, megteszem. A szerződésben benne van, de nem írja elő, hogy milyen formában, nem írja elő hogyan. Minden elszámolás megvan. Üzemanyag számlák másolata be van küldve, útnyilvántartás vezetve van. Ezeket eddig érdekes módon mindig elfogadták, tavaly is.
SZBK: Sződligetnek van körzeti megbízottja. Nekem egy kicsit vicces, hogy havi kétórai ügyfélfogadásra kell egy egész ház. A Bagolyvárról beszélek.
K. I: Nagyon jó dolog, hogy van itt egy kmb-s. Régóta szeretnénk, szeretné Sződliget. Most volt rá lehetőség. Lehetőség, mert a jelenlegi kormány támogatta, ha nem ők lennének, még ma sem lenne itt körzeti megbízott. De nem is ez a lényeg. Lehetett volna ezt másképp is csinálni. A Bagolyvár egy nagy épület, a körzeti megbízott egy szobát foglal el. Mi beszéltünk róla, hogy ingyen felújítjuk, a hivatal adja az anyagot, mi a munkát és lenne a Polgárőrségnek is helye. Miért nem lehetett a polgárőröket is oda tenni? Polgárőrségnek lenne egy pihenőhelye, ihatnánk egy kávét, jön a hideg, jól esne egy tea az éjszakai járőrözés közben. Van ott internet, telefon, számítógép, minden, ami a mi munkánkat is megkönnyíthetné. Ha már van, ne csak szolgálati időben legyen kihasználva.
SZBK: A határozat szerint a polgármester feladata, hogy egy új polgárőrséget szervezzen.
K. I.: Sok sikert kívánok neki. Nem vagyok jogász, de egy polgármester hogyan alakíthat civil szervezetet, mert a polgárőrségnek így kell működnie. Megalakítja, majd a saját maga alapította szervezetnek, megszavaztatja a támogatást? És mennyit? Mi van a szakmai háttérrel? Szerinted kivel fognak a rendőrök járőrözni szívesebben? Nekünk másfél évtizedes múltunk van – nálam az emberek 90 %-a meg tud állítani egy autót, felismer egy bűnözőt, tudja, mit kell tenni egy intézkedés során és ismerünk szinte minden rendőrt –, vagy egy új csapattal, akiknek még igen sokat kell tanulniuk?
SZBK: Ha jól értem akkor nem adod fel, vagyis a Sződligeti polgárőrség megmarad.
K. I: Persze, miért ne maradnánk meg? Huszonhét tagunk van. Mindenkinek lejár a mandátuma. Ki és milyen szerepet tud vállalni, ez egy belső dolog. Minden taggal külön elbeszélgetek, véleményt nyilvánít az új felállásról, szerintem három héten belül közgyűlést tartunk. Nem érdekel, hogy megvonták a támogatást, hiszen nem is kértem. Nehezebb lesz, többet kell majd „koldulnom”, de legalább a magunk urai vagyunk, mint régen. Mi ugyanúgy tesszük a dolgunkat.
SZBK: A váci Földváry Károly Polgárőrségről mi a véleményed? Az előterjesztés értelmében a képviselőtestület velük köt szerződést az éjszakai járőrözésre.
K. I: Emberek, akik teszik a dolgukat, amennyire tudják. Látható lámpás autóval tényleg kint vannak, de ez jelzi a sunyi betörőnek: ha te mész erre, én az ellenkező irányba. Ez kell, ez a jó? Mi másképp csináljuk. Jövünk, megyünk, nem kapcsolunk lámpát, hallgatózunk. Nem tudom, mennyibe kerül ez Sződligetnek, de úgy gondolom, nekik nem elég egy ezres egy éjszakára.
Köszönöm a beszélgetést és további jó munkát kívánok.
Én nem is tudom. Idén egyszer nem találkoztam a polgárőrséggel. Sem nappal, sem éjjel. Pedig sokat járom a falut. Hogy a hivatallal hogy van, nem tudom, nem is érdekel. Talán jobb lenne olyan polgárőrség, akik tudnak együttműködni a mindenkori hivatallal. Teljesen mindegy, csak működjön, mert eddig bizony elég keveset mutattak magukból az őrök, jóformán csak ünnepkor. Meg aztán nem értem, nem kértek támogatást és közben meg arról beszél, miért nem adták nekik a Bagolyvárat? Szóval csak egészségesebb, ha a hivatallal jól együttműködő csapat alkot egységet, nem a széthúzás, sértődés megy, járőrözés meg alig.