Sződligeti polgárőrség 2

 

2011.12.16-án a Képviselő testület tárgyalta a polgárőrség helyzetét Sződligeten. Mint ismeretes komoly nézeteltérés van (volt) az önkormányzat és a polgárőrség között. A testületi ülésen megjelent Vác város rendőrkapitánya és a Sződligeti körzeti megbízott, valamint jelen volt Kovács István a Sződligeti polgárőr civilszervezet elnöke is. A rendőrkapitány és a KMB-s teljes egyetértésben kiálltak Kovács István és a Sződligeti polgárőr csapat mellett. Elmondták, hogy 15 éve dolgoznak együtt és ez az egyik legjobban szervezett csapat  a Váci körzetben. Kovács István ezek után jelezte, hogy a kormányhivatalnál tett panaszára – miszerint az ellene indított eljárás teljes mértékben törvénytelen volt –  választ kapott, melyben a Sződligeti önkormányzatot elmarasztalják és felszólítják a törvények betartására és a saját  SZMSZ  figyelembe vételére. Ennek hatására a polgármester és a képviselők visszavonulót fújtak, és egy új megállapodást ajánlanak a polgárőröknek. A megoldás részleteit a polgármesternek kell kidolgoznia  2012. január 13-áig.

Látszik már a fény az alagút végén, csak kár, hogy ehhez törvényességi vizsgálat és  kormányhivatali elmarasztalás kell.