Drezda

Idei évem a rövid utazások jegyében telt, s most ezekből szeretnék ízelítőt adni.

Még középiskolás koromban tettem szert egy német (természetesen NDK-s) levelezőpartnerre, ami akkor nagy divat volt, s így német nyelvtudásomat is gyarapíthattam.
Gittevel annyira egymásra találtunk, hogy barátságunk a mai napig tart. Időközben férjhez ment ő is, gyermekei születtek, de kapcsolatunk rendíthetetlen. Természetesen a rendszerváltás előtt igen gyakori vendégek voltak nálunk, hol Sződligeten, hol a Balatonon vagy a Duna mentén. Később kicsit megritkultak találkozásaink, de ez az idő előrehaladtával természetes is.
Én utoljára a 70-es években voltam náluk Drezdában, – amikor még a szocializmus dúlt, az emberek zárkózottak voltak, mindent szinte suttogva mertek csak mondani és a városon ill. az épületeken még a háború nyomai  meglátszottak. Így örömmel tettünk eleget a meghívásnak, miszerint barátnőm férje 60. születésnapját ünnepli és ez alkalomból minket is szeretettel vártak.

Öt napot töltöttünk Drezdában és mondhatom felejthetetlen élményben volt részünk. Itt nem az ünnepség részleteire gondolok (ami igazán megható volt), hanem az út, a város és a környék természeti szépségeire.  Persze akkor, régen is szép volt minden, de most, felnőtt fejjel sokkal nagyobb élményt jelentett mindez.
Drezda hatalmas fejlődésen ment keresztül. A város szinte új ruhába öltözött. A híres épületek, műemlékek mind-mind, mintha tegnap tatarozták volna.

A Zwinger, a belváros, Brühl terasza, a Semperoper, Hofkirche, Neumarkt – ami a régi Drezda központja volt és a háborúban szinte földig rombolták, itt ma vadonatúj, korhű épületek állnak, mintha nem is lett volna háború – és persze nem utolsósorban itt áll a híres Frauenkirche, melyet korábban nem építettek újjá, a romokat háborús mementóként a téren hagyták.  Végül 1992-ben határozat született a templom újbóli felépítésére.
Az újjáépítésre a pénz (több mint 100 millió euró) 600 000 adakozó által gyűlt össze
Első lépésként szétválogatták a romokat, s kiválasztották a még felhasználható darabokat. Ezeknek eredeti helyét egy háromdimenziós számítógépes szimulációs program segítségével határozták meg.
A templom nemcsak Drezda, hanem az újraegyesített Németország szimbóluma is, jelképezi a békét, és a kiengesztelést.
Persze nem feledkezhetünk meg a híres Zwingerről sem, ahol a képgaléria mellett helyet kapott a Meisseni porcelán-kiállítás is, és maga az épület is gyönyörű.
Plázákat nem láttunk, de a belváros tele van szebbnél szebb üzletekkel. Ugyanakkor a téren a hangulatos kirakodóvásár, grillkolbászárus, söröző is megtalálható.

Egy napot az Elba folyónak szenteltünk és az ún. Szász-svájc  szépségeit néztük meg
(Szászország legcsodálatosabb vidéke különleges természeti szépségéről kapta nevét, bár a mintegy 300 négyzetkilométeres kiterjedésű Elba-menti terület a legkevésbé sem hasonlít Svájcra. Szűk, kanyargós folyóvölgyeit meredek sziklafalak határolják, legfőbb jellegzetességei a különleges formájú táblás hegyek és a lenyűgöző homokkő-sziklaképződmények.)
Vonattal utaztunk Königsteinig, már az út is lenyűgöző volt. Egy jó félórás sétával feljutottunk a várba – ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a kanyargó Elbára és a környező hegyekre, Lilliensteinre  – majd gőzhajóval jöttünk vissza. Azt gondolom autóval közel sem élvezhettük volna ennyire a gyönyörű tájat, a hegyeket, a vízparti kastélyokat, nyaralókat stb.

Az Elba-parton érdekes volt látni, hogy hétköznap lévén is tele van biciklistákkal, beszélgető, játszó csoportokkal. Tehát olyan igazán barátságos, meghitt, nyugodt, kiegyensúlyozott minden.
Szinte az egész várost átszövik a biciklis utak, és persze a villamos sínek. Nagyon jó a tömegközlekedés.
Közvetlen Drezda közelében érdemes megnézni Moritzburgot, de igen sok kirándulási lehetőség van a környéken, akár biciklivel is, amit aránylag olcsón lehet bérelni.
Hazafelé szintén az Elba mentén jöttünk, még megálltunk egy kávéra Pirnában,

majd  Németországot elhagyva Prága felé vettük az irányt, hogy aztán némi tévelygés után végre megérkezzünk  Kutna Horaba, ahol egy napot szándékoztunk eltölteni.
A szálláskereséssel kissé eltelt az idő, így az esti sötétben elég nehezen találtunk éttermet, ahol még kiszolgáltak.
Kutna Hora nevezetességeiről majd a következő alkalommal számolok be.

Babi